© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Gruppo Tökmag és Sárkány Lee
Egy amatőr képregény metamorfózisa
A Gruppo Tökmag művészcsoport 2010-ben talált rá egy A5-ös füzetbe rajzolt képregényre, amelyet a szerzője, Sárkány István sajátos képi és fogalmi világgal, egy hatóságokon és szuperhősökön, Pécsen és Hong Kongon átívelő történettel töltött meg. A művészcsoport tagjait, Kovács Budha Tamást és Tábori Andrást a projekt részleteiről kérdeztük.
„Kedves olvasónk ezt a könyvet ajánljuk azoknak akik szeretik a jó izgalmas történetről szól ez a könyv. Egy furcsa magyar állam polgáról szól aki úgy él mint egy lény.” Ezek Sárkány István szavai, aki Kolompár István néven született 1970-ben Pécsen. Életének meghatározó pontjai a gyermekvédelem, nevelőintézet, rendőrség, bíróság és egyfajta furcsa hitrendszer, fantáziaegyüttes, amelynek szintézise egy figura – saját alteregója: Sárkány Lee. Kolompár István egyszerű és könnyen megkerülhető alak, de Sárkány Lee nem akárki, hanem szuperhős, akitől a rendőrök is rettegnek, hiszen igazságérzete hibátlan, kung-fu tudása félelmetes, ráadásul képes árammal töltekezni, s önmagából biosugarat bocsátani ellenfeleire. Sárkány Lee történetét Kolompár István 1988-ban rajzolta és írta meg egy hatvannégy oldalas képregényben. A képregény sokat elmond a ’80-as évek iparvárosairól és a társadalom perifériáján élők viszonyáról a hatóságokkal, az állammal: izgalmas és vegyes szociológiai és popkulturális, underground utazás.
A Gruppó Tökmag képzőművészeti kollektíva tagjai, Kovács Budha Tamás és Tábori András 2010-ben bukkantak rá a képregényre, és fogtak bele a feldolgozásába. 2016. március 1-jén a Trafóban az eddigi legkomplexebb bemutatót tartották – nagy sikerrel. A projektről, az indulásról és a továbbiakról kérdeztük őket.
Hogyan találtatok rá a képregényre?
2009-ben egy régi Mozgó Világot lapozgattam, ekkor bukkantam rá a hatvannégy oldalas képregény miniatűr méretűre kicsinyített oldalaira. Megmutattam Tamásnak – nem volt kérdés, hogy ennek az anyagnak meg kell próbálnunk utánamenni. Első utunk a Mozgó Világ szerkesztőségébe vezetett, bíztunk benne, hogy elő tudjuk keríteni az eredeti képregényt, vagy legalább az arról készült fotókat. Sajnos az akkori művészeti szerkesztő már régóta nincs a lapnál, és ezen az ösvényen azóta sem nagyon jutottunk tovább.
Mi volt az, ami megragadott benne, ami miatt úgy éreztétek, ezzel foglalkoznotok kell?
A folyóirat semmiféle, a szerzőre vonatkozó infót nem közölt, tehát már első ránézésre érzékelhető volt, hogy valamiféle rejtély lengi körül a történetet és az alkotót. Azonnal látszott az is, hogy a képregény nem az intézményesült romaművészet egy újabb sematikus darabja: rajzi világa alapján inkább az outsider arthoz sorolható.
Eleinte milyen ötletek, tervek merültek fel a képregény feldolgozására?
2010-ben a Bánkitó Fesztiválon bemutattuk a képregény oldalainak színezett, felnagyított változatát. A kiállítás megnyitójaként, a Táp Színházzal együttműködve egy felolvasó-kántáló előadást rendeztünk a tavon. Később aztán a további lehetőségeken gondolkodva felmerült bennünk, hogy a Sárkány Lee-történet figuráit animációval lehetne megmozgatni, de ezt elvetettük, mivel komolyabb stábot és persze költségvetést igényelt volna.
Dokumentumfilmet forgattok Sárkány István életének helyszíneiről, interjúkat készítettetek a még élő rokonokkal. Hogyan kutattátok fel őket?
Ismerősöm a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatója, és mivel ő rendkívül jól ismeri a helyi roma közösséget, őt kértük meg, hogy próbálja meg kideríteni a szerző elérhetőségét. Pár hónap után annyit sikerült megtudnia, hogy a család Kanadába ment. Ez, mint utóbb kiderült, nem volt teljesen légből kapott információ, de ezen a vonalon nem tudtunk továbbjutni. Ekkor került a képbe Sári (Gábor Sára dramaturg) nagynénje, aki a gyermekvédelemnél dolgozik, tehát pár pécsi telefon után sikerült megszereznie Pisti egyik bátyjának a mobilszámát.
Könnyű volt szóra bírni az egykori ismerősöket? Szívesen beszéltek Kolompár Istvánról? Milyen szerepet töltött be a családban?
Már első alkalommal, amikor Pécsre érkeztük, tudtuk, hogy mindent rögzítenünk kell, ha ebből akarunk majd valamit, viszont Sanyival nem közöltük a találkozás megbeszélésekor, hogy mi filmezni szeretnénk. Tehát először kicsit féltünk a reakciójától, de hamar kiderült, hogy kétszeres magyar ökölvívó bajnok lévén nem okoz problémát neki az interjúhelyzet. A beszélgetés első tíz percében mindjárt két sokkoló információt tudtunk meg: Pisti 2000-ben öngyilkos lett, valamint volt egy ikertestvére is, aki szintén önkezével vetett véget az életének, napra pontosan egy évvel Pisti után. Mindketten bizonyos fejlődési rendellenességgel születtek, így a családban kvázi másodlagos státuszuk volt, pénzük jórészét leadták az anyjuknak – Pisti sokszor vigyázott a testvérei kisgyerekeire, míg jobb fizikumú ikertestvére vasazással igyekezett hasznossá tenni magát.
Mit gondolt a család a Sárkány Lee-sztoriról, a képregényről? Tudtak róla egyáltalán?
Tudtak a képregényről, a történetet, még ha csak felületesen is, de ismerték. Meséltek Pisti rajzolási szokásairól, mániáiról: Bruce Lee, lottó, természetgyógyászat, ufók, vallás… Természetesen a családdal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően megismertük a Sárkány Lee-történet néhány mozzanatának életrajzi hátterét is.
Említettétek, hogy fotót egyelőre nem tudtatok szerezni róla. Hol próbálkoztatok, és szerintetek miért nem maradt fent róla kép?
Még nem sikerült a család minden tagjával találkoznunk, tehát van némi esély arra, hogy előkerüljön egy fotó Pistiről. Próbálkoztunk még a gyermekotthonnál, ahol több évet töltött, és a rendőrségnél, de mindkét helyről nagyjából ugyanazt a választ kaptuk, miszerint rég volt Pistivel dolguk, a jelentéktelenebb aktákat a fotókkal együtt húsz év után megsemmisítik.
Meglátogattátok a sírját is a temetőben.
Tavaly nyáron a család egyik tagjával kimentünk a pécsi nagy temetőbe, hogy megkeressük Sárkány István sírját. Szerencsénk volt, az irodában meg tudták mondani, hogy merre találjuk. A temetés óta szemmel láthatóan nem történt ott semmi: sírhalom, fakereszt, két kifakult műanyagkoszorú. Ja, az irodában azt is közölték, hogy a parcellahely megváltása épp idén esedékes, amennyiben a család továbbra is szeretné fenntartani a sírt.
Megterveztétek a lehetséges síremlékét is, ez látható volt márciusban a Derkó 2016 kiállításon. Foglalkoztatok korábban már sírok, sírtípusok vizsgálatával, például a Necropolis című projektetekben. Akkor arról is írtatok, hogy a síremlékek általában a megmaradókat jellemzik, nem az elhunytat. Ez viszont igazán Sárkány Lee-s emlékhely lesz, ha megvalósul.
A kiállításon bemutatott sírkő motívumait a képregényből emeltük ki, ezeket egészítettük ki az alapinformációkkal (név, születés és halál időpontja). Pisti esetében lehetőség kínálkozott arra, hogy a sírja megtervezésekor felhasználjuk a rajzait – persze amikor ezeket készítette, nyilván nem fordult meg a fejében, hogy egyszer majd így hasznosulnak újra az ábrák. Ki tudja, lehet, jobban örülne egy fekete márványba vésett rózsának, mint a mi egyedi, betonból öntött sírunknak. De azért bízunk benne, hogy nem.
A képregényt újra kiadtátok. Mennyit változtattatok az eredetin?
A kiadványban az eredeti képregény átrajzolt változatán kívül olvasható egy rövid bevezető és tematizált szemelvények a családdal folytatott beszélgetésekből, valamint néhány fotó a családról, helyszínekről.
A képregényből aztán bábszínházi előadás lett. Hogy jutottatok el eddig? Kik voltak a segítségetekre?
Nem sokkal azután, hogy az animációval kapcsolatos eredeti ötletünket elvetettük, Gábor Sára dramaturggal elkezdtük fésülgetni a történet szöveges részét, és ez alatt a munka alatt vetődött fel bennünk az árnyjáték ötlete, melyben eseményszerűsége, formálhatósága miatt jóval több lehetőséget láttunk. Az előadás létrehozásában részt vett Gábor Sárán kívül még Lázár Helga mint rendező, valamint Bánky Sára, Barna Zsombor, Horváth Márk, Nagy Petra, Szegedi Tamás, Vitányi-Juhász István színészek. Természetesen mi is benne voltunk az előadás kigondolásában, folyamatosan egyeztettünk az aktuális változtatásokról, de fontosnak tartottuk azt is, hogy a bábosok behozzák a saját ötleteiket. Azt szerettük volna, hogy minden résztvevő a magáénak érezze a darabot. Így amikor bizonyos pontokon nem egyeztek a szándékaink, néha engednünk kellett az eredeti elgondolásból.
A bábszínház a kínai árnyjáték technikáját követi – hihetetlenül kreatív, szórakoztató és igényes. Mennyire kellett belenyúlni az eredeti történetbe, szövegbe?
A kétdimenziós bábok elkészítésénél nem kellett különösebb kompromisszumot kötnünk, a figurák változtatás nélkül jelennek meg a paraván mögött. A szöveggel több dolgunk volt, mivel az eredetiben nincs központozás, sok a visszatérő, ismétlődő rész és az olyan helyesírási hibák, amiknek a megszólaltatása manírossá tette volna a darabot. Igyekeztünk ugyanakkor megtartani azokat a nyelvi ügyetlenségeket, amik hozzátesznek valamit a szöveg hangulatához.
Korábban is bemutattátok már a bábelőadás részleteit, megtekintette a család is. Milyen hatással volt rájuk?
A család néhány tagja Budapesten és helyben, a POSZT-on nézte meg a darabot. Részben az előadások hatására, részben pedig a velük folytatott beszélgetésinknek köszönhetően érezhető, hogy ha csak posztumusz is, de nőtt Pisti családon belüli megbecsültsége. Pár hete mesélték el például, hogy újabb tizenöt évre megváltották a sírhelyét.
Március 1-jén a Trafóban mutattátok be a képregény komplex feldolgozását. Volt felolvasószínház a rokonokkal készített interjúk szövegeiből, árnyjáték, a készülő dokumentumfilmből részlet, végül pedig beszélgetés.
A trafós előadás jóval komplexebb volt minden eddiginél. Ezúttal szerettük volna elhagyni azt az ügyetlen bevezetőt, amit minden előadás előtt el kellett mondanunk a darab keletkezéstörténetéről és a szerzőről. A felolvasószínházi rész Sárkány István életének néhány mozzanatát beszéli el, pár animált looppal a háttérben, így a néző már belekerül valamiféle sodrásba, mire a néhol meglehetősen harsány árnyjátékhoz érünk.
Milyen további terveitek vannak a Sárkány Lee-történettel kapcsolatban?
Az elkövetkező időszakban szeretnénk a dokumentumfilmre koncentrálni, ami szándékunk szerint tartalmaz majd mindent, ami az utóbbi hat évben a Sárkány Lee-történet és annak szerzője körül történt. 2016 decemberének környékén szeretnénk majd bemutatni egy nagyobb budapesti moziban. Reméljük, ezt az eseményt is legalább akkora érdeklődés övezi majd, mint a trafós előadást!
A Gruppó Tökmag képzőművészeti kollektíva tagjai, Kovács Budha Tamás és Tábori András 2010-ben bukkantak rá a képregényre, és fogtak bele a feldolgozásába. 2016. március 1-jén a Trafóban az eddigi legkomplexebb bemutatót tartották – nagy sikerrel. A projektről, az indulásról és a továbbiakról kérdeztük őket.
Hogyan találtatok rá a képregényre?
2009-ben egy régi Mozgó Világot lapozgattam, ekkor bukkantam rá a hatvannégy oldalas képregény miniatűr méretűre kicsinyített oldalaira. Megmutattam Tamásnak – nem volt kérdés, hogy ennek az anyagnak meg kell próbálnunk utánamenni. Első utunk a Mozgó Világ szerkesztőségébe vezetett, bíztunk benne, hogy elő tudjuk keríteni az eredeti képregényt, vagy legalább az arról készült fotókat. Sajnos az akkori művészeti szerkesztő már régóta nincs a lapnál, és ezen az ösvényen azóta sem nagyon jutottunk tovább.
Mi volt az, ami megragadott benne, ami miatt úgy éreztétek, ezzel foglalkoznotok kell?
A folyóirat semmiféle, a szerzőre vonatkozó infót nem közölt, tehát már első ránézésre érzékelhető volt, hogy valamiféle rejtély lengi körül a történetet és az alkotót. Azonnal látszott az is, hogy a képregény nem az intézményesült romaművészet egy újabb sematikus darabja: rajzi világa alapján inkább az outsider arthoz sorolható.
Eleinte milyen ötletek, tervek merültek fel a képregény feldolgozására?
2010-ben a Bánkitó Fesztiválon bemutattuk a képregény oldalainak színezett, felnagyított változatát. A kiállítás megnyitójaként, a Táp Színházzal együttműködve egy felolvasó-kántáló előadást rendeztünk a tavon. Később aztán a további lehetőségeken gondolkodva felmerült bennünk, hogy a Sárkány Lee-történet figuráit animációval lehetne megmozgatni, de ezt elvetettük, mivel komolyabb stábot és persze költségvetést igényelt volna.
Dokumentumfilmet forgattok Sárkány István életének helyszíneiről, interjúkat készítettetek a még élő rokonokkal. Hogyan kutattátok fel őket?
Ismerősöm a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatója, és mivel ő rendkívül jól ismeri a helyi roma közösséget, őt kértük meg, hogy próbálja meg kideríteni a szerző elérhetőségét. Pár hónap után annyit sikerült megtudnia, hogy a család Kanadába ment. Ez, mint utóbb kiderült, nem volt teljesen légből kapott információ, de ezen a vonalon nem tudtunk továbbjutni. Ekkor került a képbe Sári (Gábor Sára dramaturg) nagynénje, aki a gyermekvédelemnél dolgozik, tehát pár pécsi telefon után sikerült megszereznie Pisti egyik bátyjának a mobilszámát.
Könnyű volt szóra bírni az egykori ismerősöket? Szívesen beszéltek Kolompár Istvánról? Milyen szerepet töltött be a családban?
Már első alkalommal, amikor Pécsre érkeztük, tudtuk, hogy mindent rögzítenünk kell, ha ebből akarunk majd valamit, viszont Sanyival nem közöltük a találkozás megbeszélésekor, hogy mi filmezni szeretnénk. Tehát először kicsit féltünk a reakciójától, de hamar kiderült, hogy kétszeres magyar ökölvívó bajnok lévén nem okoz problémát neki az interjúhelyzet. A beszélgetés első tíz percében mindjárt két sokkoló információt tudtunk meg: Pisti 2000-ben öngyilkos lett, valamint volt egy ikertestvére is, aki szintén önkezével vetett véget az életének, napra pontosan egy évvel Pisti után. Mindketten bizonyos fejlődési rendellenességgel születtek, így a családban kvázi másodlagos státuszuk volt, pénzük jórészét leadták az anyjuknak – Pisti sokszor vigyázott a testvérei kisgyerekeire, míg jobb fizikumú ikertestvére vasazással igyekezett hasznossá tenni magát.
Mit gondolt a család a Sárkány Lee-sztoriról, a képregényről? Tudtak róla egyáltalán?
Tudtak a képregényről, a történetet, még ha csak felületesen is, de ismerték. Meséltek Pisti rajzolási szokásairól, mániáiról: Bruce Lee, lottó, természetgyógyászat, ufók, vallás… Természetesen a családdal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően megismertük a Sárkány Lee-történet néhány mozzanatának életrajzi hátterét is.
Említettétek, hogy fotót egyelőre nem tudtatok szerezni róla. Hol próbálkoztatok, és szerintetek miért nem maradt fent róla kép?
Még nem sikerült a család minden tagjával találkoznunk, tehát van némi esély arra, hogy előkerüljön egy fotó Pistiről. Próbálkoztunk még a gyermekotthonnál, ahol több évet töltött, és a rendőrségnél, de mindkét helyről nagyjából ugyanazt a választ kaptuk, miszerint rég volt Pistivel dolguk, a jelentéktelenebb aktákat a fotókkal együtt húsz év után megsemmisítik.
Meglátogattátok a sírját is a temetőben.
Tavaly nyáron a család egyik tagjával kimentünk a pécsi nagy temetőbe, hogy megkeressük Sárkány István sírját. Szerencsénk volt, az irodában meg tudták mondani, hogy merre találjuk. A temetés óta szemmel láthatóan nem történt ott semmi: sírhalom, fakereszt, két kifakult műanyagkoszorú. Ja, az irodában azt is közölték, hogy a parcellahely megváltása épp idén esedékes, amennyiben a család továbbra is szeretné fenntartani a sírt.
Megterveztétek a lehetséges síremlékét is, ez látható volt márciusban a Derkó 2016 kiállításon. Foglalkoztatok korábban már sírok, sírtípusok vizsgálatával, például a Necropolis című projektetekben. Akkor arról is írtatok, hogy a síremlékek általában a megmaradókat jellemzik, nem az elhunytat. Ez viszont igazán Sárkány Lee-s emlékhely lesz, ha megvalósul.
A kiállításon bemutatott sírkő motívumait a képregényből emeltük ki, ezeket egészítettük ki az alapinformációkkal (név, születés és halál időpontja). Pisti esetében lehetőség kínálkozott arra, hogy a sírja megtervezésekor felhasználjuk a rajzait – persze amikor ezeket készítette, nyilván nem fordult meg a fejében, hogy egyszer majd így hasznosulnak újra az ábrák. Ki tudja, lehet, jobban örülne egy fekete márványba vésett rózsának, mint a mi egyedi, betonból öntött sírunknak. De azért bízunk benne, hogy nem.
A képregényt újra kiadtátok. Mennyit változtattatok az eredetin?
A kiadványban az eredeti képregény átrajzolt változatán kívül olvasható egy rövid bevezető és tematizált szemelvények a családdal folytatott beszélgetésekből, valamint néhány fotó a családról, helyszínekről.
A képregényből aztán bábszínházi előadás lett. Hogy jutottatok el eddig? Kik voltak a segítségetekre?
Nem sokkal azután, hogy az animációval kapcsolatos eredeti ötletünket elvetettük, Gábor Sára dramaturggal elkezdtük fésülgetni a történet szöveges részét, és ez alatt a munka alatt vetődött fel bennünk az árnyjáték ötlete, melyben eseményszerűsége, formálhatósága miatt jóval több lehetőséget láttunk. Az előadás létrehozásában részt vett Gábor Sárán kívül még Lázár Helga mint rendező, valamint Bánky Sára, Barna Zsombor, Horváth Márk, Nagy Petra, Szegedi Tamás, Vitányi-Juhász István színészek. Természetesen mi is benne voltunk az előadás kigondolásában, folyamatosan egyeztettünk az aktuális változtatásokról, de fontosnak tartottuk azt is, hogy a bábosok behozzák a saját ötleteiket. Azt szerettük volna, hogy minden résztvevő a magáénak érezze a darabot. Így amikor bizonyos pontokon nem egyeztek a szándékaink, néha engednünk kellett az eredeti elgondolásból.
A bábszínház a kínai árnyjáték technikáját követi – hihetetlenül kreatív, szórakoztató és igényes. Mennyire kellett belenyúlni az eredeti történetbe, szövegbe?
A kétdimenziós bábok elkészítésénél nem kellett különösebb kompromisszumot kötnünk, a figurák változtatás nélkül jelennek meg a paraván mögött. A szöveggel több dolgunk volt, mivel az eredetiben nincs központozás, sok a visszatérő, ismétlődő rész és az olyan helyesírási hibák, amiknek a megszólaltatása manírossá tette volna a darabot. Igyekeztünk ugyanakkor megtartani azokat a nyelvi ügyetlenségeket, amik hozzátesznek valamit a szöveg hangulatához.
Korábban is bemutattátok már a bábelőadás részleteit, megtekintette a család is. Milyen hatással volt rájuk?
A család néhány tagja Budapesten és helyben, a POSZT-on nézte meg a darabot. Részben az előadások hatására, részben pedig a velük folytatott beszélgetésinknek köszönhetően érezhető, hogy ha csak posztumusz is, de nőtt Pisti családon belüli megbecsültsége. Pár hete mesélték el például, hogy újabb tizenöt évre megváltották a sírhelyét.
Március 1-jén a Trafóban mutattátok be a képregény komplex feldolgozását. Volt felolvasószínház a rokonokkal készített interjúk szövegeiből, árnyjáték, a készülő dokumentumfilmből részlet, végül pedig beszélgetés.
A trafós előadás jóval komplexebb volt minden eddiginél. Ezúttal szerettük volna elhagyni azt az ügyetlen bevezetőt, amit minden előadás előtt el kellett mondanunk a darab keletkezéstörténetéről és a szerzőről. A felolvasószínházi rész Sárkány István életének néhány mozzanatát beszéli el, pár animált looppal a háttérben, így a néző már belekerül valamiféle sodrásba, mire a néhol meglehetősen harsány árnyjátékhoz érünk.
Milyen további terveitek vannak a Sárkány Lee-történettel kapcsolatban?
Az elkövetkező időszakban szeretnénk a dokumentumfilmre koncentrálni, ami szándékunk szerint tartalmaz majd mindent, ami az utóbbi hat évben a Sárkány Lee-történet és annak szerzője körül történt. 2016 decemberének környékén szeretnénk majd bemutatni egy nagyobb budapesti moziban. Reméljük, ezt az eseményt is legalább akkora érdeklődés övezi majd, mint a trafós előadást!
