Bartók 21. századi szemmel nézve

Szándékos és figyelemfelhívó a hashtag a kiállítás főcímében. A tárlat megálmodói ezzel is kívánják hangsúlyozni, hogy a Ludwig Múzeumban ezúttal a bartóki életmű 21. századi reflexióival fogunk találkozni. Nem is akármilyenekkel! Bartók Béla kutatói és zeneszerzői munkássága ihlető forrás volt kortárs művészek számára: ezek között sok a konceptuális alkotás, jelentősek a személyes benyomások, de természetesen mára klasszikussá vált neoavantgárd művekkel is találkozhatunk. A kiállító alkotók ugyanis a tárlat látogatóihoz hasonlóan először befogadói voltak a mester alkotásainak. Aztán élményeiket, felfedezéseiket fordították saját nyelvükre, keverték bele saját koncepcióikba, szűrték át saját személyiségükön. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Bartók Béla szellemisége ma is él, és – mint láthatjuk – nem csak saját szerzeményei tükrében. Egyre inkább nő követőinek száma, mely világszerte folyamatosan értéket teremt.

A #Bartók kiállítás izgalmát tovább fokozza, hogy a kutatás és a kialakult kortárs párbeszéd hatására rengeteg érdekesség ismerhető meg az életműből. Bartók Bélának a világ számos pontján van szobra, továbbá terek, utcák névadója, de csillagászati magasságokat elérő nagyszerűségének bizonyítéka, hogy egy kisbolygót és a Merkúr egyik kráterét is róla nevezték el. A kiállítóteret feltérképezve a hatalmas fehér falak között a művek körében több helyen a fekete dominál. Ez a hatás olyan érzetet kelt, mintha egy hatalmas zongora belsejében bolyonganánk. Tulajdonképpen ilyen élmény az, ha a dallamokat nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk is. A Művészetek Palotája építészét közismerten a zene is inspirálta. A kiállítás így a számára otthont adó épülettel is párbeszédbe lép. Az épület koncerttermében hangszerek, a Ludwig Múzeum falain belül pedig a képzőművészek nyelvén szól a Zene. Már az első lépések megtételekor egyértelművé válik, hogy ezen a kiállításon nemcsak a szemünket, hanem a fülünket is használnunk kell. Népzene, opera, gyermekdal, techno igazi mixként, szimfóniaszerűen cseng össze. Ciripelnek, zúgnak-búgnak a különféle hangok. A dallamok bűvkörében bemutatott művek nagyon változatosak: a tudomány, a technika, a képzőművészet és a zene nyelvén egyaránt szólnak.

Bartók Béla személye és életműve mára már megkerülhetetlen szimbólum és márka. E jelenségre frappánsan reflektál Pinczehelyi Sándor I like Bartók (1981) című műve, amelyen Bartók profilját tetoválásként jeleníti meg – ez a mű a kiállítás egyik fő ikonja. A zene és a matematika szoros kapcsolata is jól ismert tény, a tárlaton bőven találunk olyan példát, ami ezzel a témával foglalkozik. Ilyen Sztruhár Zsuzsa Harmonográfja vagy Dorsánszki Adrienn és Köves Éva alkotása. Több dallamasszociációnak is nevezhető műben a színek különféle hangsávokat, az ábrázolt vonalak pedig ritmusokat jelképeznek. Ezt a konstrukciót alkalmazza Nagy Zsófia Magyar Színes című munkájában. Ide sorolható továbbá Vera Molnár egész falon végigfutó alkotása, ami könnyen emlékeztethet minket egy kottára, mivel a felszögelt és hurkolt fonalak szövedéke ritmikus sormintát képez. Maurer Dóra rövidülésbe rendezett formák kapcsolatával közvetíti a zene fantasztikus könnyedségét. A színek hatása megszólaltatja a belső fül számára hallható szólamokat, a mozgalmas kompozíció pedig eszünkbe juttatja a Kodály-módszer kézmozdulatai által leírható szolmizációs rendszert. Konok Tamás személyesen ismerte Bartók Bélát, de maga is zenésznek készült. Nagy méretű vásznain a vonalak helyeket, helyzeteket jelölnek, és ritmikus sorokba rendezve lettek megkomponálva.

Az első nagy teremben az imént felsorolt, jól ismert művészek munkái kaptak helyet, melyek jól értelmezhető szempontok alapján egyértelműen összefüggenek. Továbbá bár személyes ereklyék érthető módon nem kaptak helyet, mégis ötletes tolmácsolásban elevenedik meg néhány, Bartók Bélához köthető személyes tárgy. Ilyen például Weber Imre Bartók ágya című installációja.

A kiállítás szerves részei az interaktív alkotások is. A látogató kipróbálhatja magát karmesterszerepben az érintőképernyős Music Puzzle-lel, melyet Ravasz András hozott létre. Jozef Suchoža installációja pedig mozgásérzékelés után indul működésbe. Fantasztikusan ösztönző érzés, amikor mi magunk is részeseivé válhatunk egy-egy alkotásnak, amikor az érzékszerveinken túl más érzeteink is bevonódhatnak.

Visszakanyarodva a művészi leleményességhez: Piros Boróka és Horváth Balázs magnetofonszerkezetbe rejtett vetítője népi kerámiák díszmintáit jeleníti meg népzenék kíséretében. Itt összekapcsolódik a hagyományos népművészet, az audio- és a vizuális szféra is. Bartók többértelmű szállóigéjéből („csak tiszta forrásból”) indult ki Ádám Zsófia Profán triptichon installációja, ahol a természet erejét szimbolizáló patak kerekedik felül és mossa át a civilizált létforma jelképét, a poharat. Az egyik legötletesebb munka azonban Tornyai Péter és Kertész Krisztiánbogárgyűjteménye, ahol húsz, kitinpáncélra emlékeztető hangfalból húsz népdal dallama szól egyszerre igazi tücsökzeneként.

Bartók életműve sokak számára inspirációs forrás a gyűjtéshez. Többek között ezekről is hallhatunk azokon a kísérőprogramokon, amelyek alkalmával társművészetek képviselői tartanak tárlatvezetést.

#Bartók
Ludwig Múzeum, 2016. október 8. – 2017. január 29.