© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Beszédes absztrakció
Birkás Ákos: Az egész és a maradék
Birkás Ákos váltott. Új vizuális nyelvvel kísérletezik, amellyel továbblép a már jól ismert realista kifejezésmódján. Az egész és a maradék című kiállítás tematikája egyaránt vonzza a nonfigurativitás és a klasszikus festészeti nyelv kedvelőit is. A lináris, homogén térben érzéki pózokban felsejlő alakok uralják a kiállítóteret, ahol a két ellentétes kifejezésmód próbál harmóniát teremteni.
Birkás Ákos váltott. Új vizuális nyelvvel kísérletezik, amellyel továbblép a már jól ismert realista kifejezésmódján. Az egész és a maradék című kiállítás tematikája egyaránt vonzza a nonfigurativitás és a klasszikus festészeti nyelv kedvelőit is. A lináris, homogén térben érzéki pózokban felsejlő alakok uralják a Knoll Galéria kiállítóterét, ahol a két ellentétes kifejezésmód próbál harmóniát teremteni.
Sávozottan felhordott színmezők és álomszerű, misztikus figurák – néhány szóval így foglalhatjuk össze Birkás Ákos új festményeinek képi világát, amelyekkel szélsőséges ellentéteket mutat be. Mondanivalóját a festészeten túl kiterjeszti a mai világra, a mindennapok társadalmi aktualitásaira, ahol hasonlóképpen viaskodnak egymással az ellenpólusok. A tartalomhoz társított kifejezésmód egyszerű, mégis találó. Az absztrakt homogén elemek szembefeszülnek a figurativitással, a harsány színek vagy komplementer árnyalatok pedig fokozzák, néhol pedig kioltják egymás dinamikáját.
Festészeti eszközök tekintetében minden kiállított mű hatásos, de a téma egyetemességre való törekvése néhány ponton általánosságba fordul. Konkrétumok (események, helyszínek, személyek) nincsenek megnevezve – a mondanivaló nem transzparens, nem hétköznapi és nem is egyértelmű. Vagy mégis? Ezt az értelmezési mezőt a festő teljes mértékben a nézőre bízza. Az értő szemek analizálhatják a festékrétegeket, a struktúrákat, felfedezhetik a sokszínű stilisztikát, de az alapvetést, az elemi gondolatot, az ellentétpárokat a laikusok is megérthetik. Birkás Ákos ezzel minden művészetet kedvelő és értelmező réteget igyekezett kielégíteni: az absztrakció és a geometria pártolóit, a figurális realista érzékűeket, a lírai felületkezelés felfedezőit, a „harmonistákat” és a „komplementaristákat”.
A kiállítás felvezetésében a művész politikai, társadalmi témák felvázolását ígéri esztétikai köntösbe zárva. Ez az utóbbi törekvés kap nagyobb hangsúlyt, mivel leginkább a vizuális élmény maradandó. A szándékolt téma tényleg csak sejthető, mivel az integráltság, a maradék és egész, többség és egység számos más élethelyzetre vagy jelenségre is ráhúzható. Tulajdonképpen óvatosan beszélnek ezek a festmények, nem robbantanak ki forradalmat, nem tüntetnek. De a kapott vizuális ingerek, a jelentésrétegek és a téma általánossága nem hagyja reakció nélkül a nézőket. Sávok és csíkok, színek és formák lüktetnek, felvillantva a kérdéseket, amelyek lépésről lépésre vezetnek végig a tárlaton.
A műfajok elemeik szerint külön-külön is értékelhetőek. A színes absztrahált terek ambivalens módon többet mesélnek, mint a figurális részletek, amelyek torzó formában gyakran ugyanolyak részlegesek, mint a teljes kompozíciók. De a festő szándéka is ellentétes, akárcsak a cím. Néhány festményen létrejön a harmónia, máshol feloldatlan hangulatot teremt maga körül. Az egyensúly megteremtése nem minden vásznon sikerült. Néhol bántóan nyomják el egymást a két szélsőséges kifejezésmód elemei, de vannak harsány, valamint finom átmenetű, szinte suttogó képek is. Ez bizonyára egy konkrét művészi szándék eredménye a tematikában.
Az egyenletes színű sávok felülete nagyon érzékeny, egymás alatt sejlenek fel, illetve vibráltatják egymást a rétegek. A vékony és vastag színcsíkok váltakozása, az ecset mozgása és a felhordott festék vastagsága, folytonossága vagy megszakítása a sebességet idézik meg. A művész ezáltal beemeli az idő dimenzióját is, amely fogalomkör végigsuhan a látottakon.
A festményeken a sávozás vízszintes sora a folytonosságot jelképezi, ezt töri meg egy függőleges emberalak vagy torzó. Céljuk, hogy megjelenítsék a világban uralkodó összeegyeztethetetlenséget. Az ábrázolt alakok szenvednek vagy szenvedélyesek. A kiállítás bravúrja az összhangban álló érzéki figurákból és a harmonikus színekből létrejött kompozíciókon valósul meg.
Birkás Ákos kiállított festményei tehát széles befogadóréteg számára aktuálisak – erről tett tanúbizonyságot a megnyitón részt vevők kortárs festészetre éhes serege. Ne várjunk tőle meghatározásokat vagy válaszokat, viszont esztétikai élményekkel gazdagabbak és a felvetett kérdésekkel biztosan érzékenyebbek leszünk a különböző társadalmi helyzetekre.
Birkás Ákos: Az egész és a maradék
Knoll Galéria Budapest, 2016. február 4 – április 2.
Sávozottan felhordott színmezők és álomszerű, misztikus figurák – néhány szóval így foglalhatjuk össze Birkás Ákos új festményeinek képi világát, amelyekkel szélsőséges ellentéteket mutat be. Mondanivalóját a festészeten túl kiterjeszti a mai világra, a mindennapok társadalmi aktualitásaira, ahol hasonlóképpen viaskodnak egymással az ellenpólusok. A tartalomhoz társított kifejezésmód egyszerű, mégis találó. Az absztrakt homogén elemek szembefeszülnek a figurativitással, a harsány színek vagy komplementer árnyalatok pedig fokozzák, néhol pedig kioltják egymás dinamikáját.
Festészeti eszközök tekintetében minden kiállított mű hatásos, de a téma egyetemességre való törekvése néhány ponton általánosságba fordul. Konkrétumok (események, helyszínek, személyek) nincsenek megnevezve – a mondanivaló nem transzparens, nem hétköznapi és nem is egyértelmű. Vagy mégis? Ezt az értelmezési mezőt a festő teljes mértékben a nézőre bízza. Az értő szemek analizálhatják a festékrétegeket, a struktúrákat, felfedezhetik a sokszínű stilisztikát, de az alapvetést, az elemi gondolatot, az ellentétpárokat a laikusok is megérthetik. Birkás Ákos ezzel minden művészetet kedvelő és értelmező réteget igyekezett kielégíteni: az absztrakció és a geometria pártolóit, a figurális realista érzékűeket, a lírai felületkezelés felfedezőit, a „harmonistákat” és a „komplementaristákat”.
A kiállítás felvezetésében a művész politikai, társadalmi témák felvázolását ígéri esztétikai köntösbe zárva. Ez az utóbbi törekvés kap nagyobb hangsúlyt, mivel leginkább a vizuális élmény maradandó. A szándékolt téma tényleg csak sejthető, mivel az integráltság, a maradék és egész, többség és egység számos más élethelyzetre vagy jelenségre is ráhúzható. Tulajdonképpen óvatosan beszélnek ezek a festmények, nem robbantanak ki forradalmat, nem tüntetnek. De a kapott vizuális ingerek, a jelentésrétegek és a téma általánossága nem hagyja reakció nélkül a nézőket. Sávok és csíkok, színek és formák lüktetnek, felvillantva a kérdéseket, amelyek lépésről lépésre vezetnek végig a tárlaton.
A műfajok elemeik szerint külön-külön is értékelhetőek. A színes absztrahált terek ambivalens módon többet mesélnek, mint a figurális részletek, amelyek torzó formában gyakran ugyanolyak részlegesek, mint a teljes kompozíciók. De a festő szándéka is ellentétes, akárcsak a cím. Néhány festményen létrejön a harmónia, máshol feloldatlan hangulatot teremt maga körül. Az egyensúly megteremtése nem minden vásznon sikerült. Néhol bántóan nyomják el egymást a két szélsőséges kifejezésmód elemei, de vannak harsány, valamint finom átmenetű, szinte suttogó képek is. Ez bizonyára egy konkrét művészi szándék eredménye a tematikában.
Az egyenletes színű sávok felülete nagyon érzékeny, egymás alatt sejlenek fel, illetve vibráltatják egymást a rétegek. A vékony és vastag színcsíkok váltakozása, az ecset mozgása és a felhordott festék vastagsága, folytonossága vagy megszakítása a sebességet idézik meg. A művész ezáltal beemeli az idő dimenzióját is, amely fogalomkör végigsuhan a látottakon.
A festményeken a sávozás vízszintes sora a folytonosságot jelképezi, ezt töri meg egy függőleges emberalak vagy torzó. Céljuk, hogy megjelenítsék a világban uralkodó összeegyeztethetetlenséget. Az ábrázolt alakok szenvednek vagy szenvedélyesek. A kiállítás bravúrja az összhangban álló érzéki figurákból és a harmonikus színekből létrejött kompozíciókon valósul meg.
Birkás Ákos kiállított festményei tehát széles befogadóréteg számára aktuálisak – erről tett tanúbizonyságot a megnyitón részt vevők kortárs festészetre éhes serege. Ne várjunk tőle meghatározásokat vagy válaszokat, viszont esztétikai élményekkel gazdagabbak és a felvetett kérdésekkel biztosan érzékenyebbek leszünk a különböző társadalmi helyzetekre.
Birkás Ákos: Az egész és a maradék
Knoll Galéria Budapest, 2016. február 4 – április 2.
