„Jó szóval oktasd, játszani is engedd”

Egy budapesti múzeumban tett látogatásom során fültanúja voltam, amint egy kisfiú fáradtan, nyűgös hangon ezt mondta apukájának: „Apa, menjünk!” Egy vidéki, helytörténeti múzeumban azt láttam, hogy a vitrinekben kiállított tárgyak mellett hosszas leírások és falszövegek magyarázzák a látogatóknak, mi micsoda, miről mit kell gondolni. Az egyik legjelentősebb amerikai múzeumban azt tapasztalják, hogy egyes médiaművészeti alkotásokat, múzeumi honlapokat, egyéb digitális tartalmakat ugyan archiválták egykor, de ma már hozzáférhetetlenek, mivel néhány év alatt rohamosan megváltozott az alkalmazott technológia és eszköztár.

A múzeumok folyamatosan változó szerepe, kihívásai, valamint a kortárs technológiákban rejlő új lehetőségek – a posztdigitális (v.ö. German Kinga, Ruttkay Zsófia szerkesztői előszavát) kor társadalmaiban – a hazai és nemzetközi figyelem fókuszpontjában álló, aktívan tárgyalt területek. Ezt a diskurzust gazdagítja a hazai szakirodalmi palettán elsőként a 2017 októberében megjelent tanulmánykötet is.

„A kötet címe – Digitális Múzeum – sokatmondó, de egyúttal talányos is. Mit is jelent a manapság divatos »digitális múzeum« kifejezés?” – teszi fel a kérdést Bereckzi Ibolya, a Múzeumi iránytű sorozat szerkesztője a tárgyalt kötet bevezetőjében. Hogy mi (lehet) a digitális múzeum, arra 2016 tavaszán a Design Terminálban a Múzeum 2.0. konferencián sokan keresték a választ. A könyv szerkesztői ezekből az előadásokból válogatva rendezték három tematikus egységbe a különböző feleleteket, elméleti és praktikus megfontolásokat. A szerzők ugyanakkor a mi mellett a hogyant is konkrét példákkal illusztrálják, számos hazai és nemzetközi jó gyakorlatot is bemutatva.

A maga nemében hiánypótló kötet a digitális múzeum minden aspektusát vizsgálja: a múzeumok, közgyűjtemények hozzáférhetőségét a jelen és jövő generációk számára, illetve digitális múzeumpedagógiai, művészetközvetítési, valamint kommunikációs és marketing stratégiai kérdéseket. A múzeumok munkatársai számára létrehozott praktikus kézikönyv „iránytű”, mindazonáltal a muzeológia tudományához elméleti szinten is hozzájárul, hiszen a digitális technológiák alkalmazásában élenjáró magyar múzeumok 2017-es keresztmetszetét rögzíti.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum együttműködésében a Múzeumi iránytű – a múzeumok kurrens kérdéseit tárgyaló – sorozat 12. számaként megvalósult kiadványt a MOME oktatói szerkesztették: Ruttkay Zsófia, a MOME Kreatív Technológia Laborjának vezetője, illetve több magyarországi digitális múzeumi installációs projekt vezetője; továbbá German Kinga, a MOME design- és művészetmenedzsment M.A. képzés szakvezetője, valamint többek között az 56. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjának kurátora. A kötet 22 szerzője közt elméleti szakemberek, múzeumi vezetők, pedagógiai és kommunikációs munkatársak, valamint tervezőművészek is helyet kaptak. A Múzeumi Iránytű kiadványsorozat teljes layoutja ezzel a kötettel újult meg, a szerkesztők Takács Benedek grafikust, a MOME frissen végzett hallgatóját kérték fel a munkára. Infografikái látványossá és jól értelmezhetővé teszik a másként talán száraznak ható adatokat is.

A napjainkban alakuló, képlékeny témakör különböző vetületei folyamatosan izgalomban tartják a múzeumi szakmát, újabb és újabb szakirodalom születését eredményezik, egyes szerzők már a digitális múzeum paradigmájáról beszélnek [pl. Shaochun Dong, Shijin Xu, Gangshan Wu: Earth Science Digital Museum (ESDM): Toward a new paradigm for museums ]. Ennek ellenére koherens összefoglaló, a digitális múzeum minden vonatkozását tárgyaló magyar nyelvű kiadvány eddig nem jelent meg. Nemzetközi szinten azonban találkozhatunk hasonló célkitűzésű tanulmánykötetetekkel, ilyen például a 2007-ben kiadottThe Digital Museum: A Think Guide vagy a 2009-ben publikált Museums in a Digital Age című könyv.

A Digitális Múzeum kötet első fejezetének szerzői fektetik le az elméleti keretrendszert: German Kinga átfogó, a témakört részletesen bemutató bevezető tanulmánya a participáció – azaz a közönség, közösség bevonását célzó, aktív részvételére számot tartó teóriak és gyakorlatok – kultúrájának múzeumi vonatkozásait tárgyalja, és a digitalizáció értelmét is elsősorban ezen a területén helyezi el. Vigh Annamária az EMMI Közgyűjteményi Főosztály vezetőjeként a kulturális intézmények nyitottságára és társadalmi felelősségére irányítja a figyelmet. Ruttkay Zsófia és Bényei Judit a múzeumi digitális stratégiatervezés folyamatába és dilemmáiba nyújt betekintést, kiemelve a digitális alkalmazások helyének és szerepének szükségességét már a kiállítástervezési fázisban, és felvetve egy esetleges „digitális kurátor” szerepének fontosságát is. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója a közgyűjteményi digitalizálás történetével, jelen állapotával és kihívásaival ismerteti meg az olvasót, míg László Zsófia múzeumpedagógus a közönséggel való kapcsolattartás és -építés közösségi médiában rejlő perspektíváit feszegeti.

A kötet második egységét és tulajdonképpeni törzsanyagát esettanulmányok képezik: magyar múzeumok képviselői mutatják be intézményüknek a digitális kor kihívásaira adott különböző innovatív válaszait, ezáltal felvázolva egy aktuális Hazai körképet. Az esettanulmányok közül kiemelkedik a Zsidó Múzeum példája, amely pedagógiai programjában következetesen alkalmazza a zsidó hagyománynak megfelelő Talmud-tanulás módszertanát, amely az új muzeológia elveivel is egybecseng.

A harmadik rész tematikája a legszínesebb. A Technológiák a kiállítási térben és a falakon túl cím alatt összefűzött tanulmányok szélesebb kontextusba helyezik az egyes múzeumi megoldásokat. Egy-egy technológiával (számítógépes épületrekonstrukciók, kiterjesztett valóság) vagy műfajjal (valós és virtuális séták) foglalkoznak részletesen, valamint a tervezés elméleti megfontolásaiba és gyakorlati kulisszatitkaiba engednek betekintést. Alicja Knast zenetudós és múzeumigazgató záró tanulmánya – mintegy összegezve a kötet témáját – kiemeli a digitális technológiák kiállítási térben való elhelyezésének buktatóit és a befogadói magatartások empirikusan mért eredményeit.

A kötet felépítése logikus, de a különböző perspektívákat egy platformra hozni nem lehetett egyszerű feladat. Vélhetően ezzel magyarázható az írások vegyes hangneme, valamint az olykor előforduló ismétlődések. A téma tárgyalásának soknézőpontúsága ugyanakkor a könyv egyik legfontosabb érdeme, sőt, e megközelítés megfelel a múzeumi tudás- és élményközvetítésben kívánatos többszólamúság elvének is. A könyv kohézióját erősítik az egyes tanulmányok interreferenciái, valamint az, hogy a German Kinga bevezető tanulmányában kifejtett participáció kívánalma a többi írásban már alapelvként köszön vissza. A kiadvány széleskörűen használja fel és pontosan hivatkozza a már létező hazai és nemzetközi szakirodalmat, sokszor külföldön elért eredmények vagy idegen nyelven publikált írások magyarul olvasható átiratát is megadja.

A téma relevanciáját tükrözi, hogy az olvasó számára is egyértelművé válik: nincs és nem is lesz bevált „recept”, azaz egyedüli üdvözítő megoldás a múzeumokban használható digitális alkalmazások eredményes működéséhez. A nyitottság mellett talán mindennél fontosabb a megfontoltság és a finomra hangolt tervezési stratégia ahhoz, hogy a számtalan izgalmas potenciált magában rejtő technológia eszköztárából válogassunk – hiszen minden múzeum továbbra is a saját gyűjteményével, közönségével és kontextusával dolgozik, emiatt különböző, az adott körülményekhez illeszkedő megoldások lehetnek sikeresek. A kiadvány számos inspiráló példát vonultat fel, hogy a múzeumok tanulhassanak egymástól, sőt egyes tanulmányok szerzői nyíltan az olvasók elé tárják a kikövezetlen út buktatóit, akadályait is.

German Kinga és Ruttkay Zsófia (szerk.): Digitális Múzeum, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, 2017.