Elliott Erwitt tökéletes pillanatai

Elliott Erwitt nem véletlenül élő legenda. Kevés fotóművésznél találkozunk azzal a fajta világlátással, mint amilyennel ő rendelkezik: nemcsak humorral és kellő iróniával ragadja meg a hétköznapok teljesen átlagos pillanatait, de szinte vonalzóval mérhető precizitással is – az ő fotóin valóban tökéletes pillanatokat látunk.

A Párizsban született, majd családjával Amerikába emigrált fotós 1949-ben kezdte pályafutását. Az ’50-es években Robert Capának köszönhetően csatlakozott a világhírű Magnum fotóügynökséghez, majd nem sokkal később már reklámfotók és dokumentumfilmek készítésével is elkezdett foglalkozni. Dokumentarista fotósként leginkább nyilvános helyeken, utcákon, tengerpartokon elkapott jeleneteket örökít meg – különösen érzékeny a társadalmi kérdésekre, és képei többségénél megfigyelhető, ahogyan látásmódjába belevegyül önfeledt, gyermeki énje.

A Capa Központ és a Mai Manó Ház kiállításait a legjobb közvetlenül egymás után megtekinteni, hiszen együtt nézve őket válik teljessé az ikonikus fotós munkásságáról alkotott kép. Érdemes a Capában kezdeni az átfogó, retrospektív tárlattal, hiszen itt kapjuk meg az alapokat ahhoz, amit majd a Mai Manóban, a Magyarországon készített fotóknál látunk.

Az Elliott Erwitt: Retrospektív című tárlat legalább olyan összeszedettséggel mutatja be a fotós életművét, mint amennyire ő maga megkomponálta képeit. A különböző tematikájú fotók (városok, múzeumlátogatók, kutyák, gyerekek, tengerpartok stb.) jórészt Európában és Amerikában készültek. Kivételesen a kiállítás előnyére válik, hogy szövegezéssel nem nagyon találkozunk, hiszen Erwitt munkái megkívánják, hogy a néző csak rájuk fókuszáljon, és teljes mértékben át tudja adni magát a vizuális élménynek. Szerencsére ezek a képek nem is szorulnak magyarázatra, sokszor csak egy-egy érzetet adnak át. Az Erwitt-től megszokott szarkazmus természetesen sosem hiányozhat, mint ahogyan a szentimentalizmus sem: különös érzékenységgel tudja megragadni a szerelmesek gesztusait, a gyermekek ártatlanságát és felszabadultságát, a családi jeleneteket.

A nyolcvannyolc éves fotós nemcsak a hétköznapok mozzanatainak ironikus megragadásáról híres, hanem arról is, hogy a művészetre és annak intézményeire is kellő éllel refelktál. A kiállításon a kurátorok egy hosszú falat szenteltek azoknak a képeknek, amelyek múzeumi jeleneteket mutatnak be, vagy valamilyen módon a művészetre koncentrálnak. Megjelenik itt Rodin A gondolkodó című szobra egy párizsi metróállomáson, egy festményre révedő, konzervatív hölgy és további hétköznapi alakok is, akik falon függő műveket nézegetnek.

A tárlaton természetesen Erwitt kedvenc témájával, a kutyákkal is találkozhatunk. Kiemelt figyelmet kapnak továbbá a nőkről, anyákról készített képei, és a hírességek portréi sem maradhatnak ki a sorból. A vitrinekben pedig Erwitt munkásságáról megjelent kiadványok színesítik a kiállítást.

Az 1964-ben Magyarországra látogató Erwitt nemcsak a magyar városi élet pillanatait ragadta meg, hanem vidéki témákat is előszeretettel dokumentált. Úton áthaladó libák, népviseletbe öltözött lányok, a Keleti pályaudvaron búcsúzkodó nők és férfiak mind-mind modelljei voltak. Ezeket a képeket tekinthetjük meg a Mai Manó Ház tárlatán, amely erőteljes szociográfiának hat: egyértelműen megjelennek a ’60-as évek szocialista Magyarországának sajátosságai, problémái és korlátai, néhol persze a fotóstól megszokott humorral fűszerezve.

Bár Erwitt – saját elmondása szerint – egyik legemlékezetesebb munkája volt a magyarországi fotózás, mégis kevés képpel találkozhatunk a falakon: leginkább a vetítéseken van a hangsúly, amelyek egyébként a Csehországban és Lengyelországban készített képeit is bemutatják.

Így hát annak, aki nem szeret leülni a vetítővászon elé, a Mai Manó Házban valószínűleg hiányérzete lesz. És ha esetleg arra válallkoznánk, hogy összehasonlítjuk a két tárlatot, egyértelműen a Capa Központ retrospektívje nyeri meg a versenyt. Nemcsak azért, mert nagyon részletes, és sokkal több munkával találkozunk itt, hanem azért is, mert egy olyan válogatást sikerült összehozni, amelyben az ember szívesen veszik el. Hasonló élményt ebben a műfajban utoljára talán a jó néhány évvel ezelőtti André Kertész-kiállítás nyújtott a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezzel szemben a magyarországi munkák bemutatása inkább egyfajta ízelítőnek tekinthető – talán elfértek volna a Capa egyik termében is, a meglévő témák sorába illesztve. Ennek ellenére ha a retrospektív kiállítás a terveink között szerepel, semmiképp ne hagyjuk ki a Mai Manóban látható párját sem!

Elliott Erwitt: Retrospektív
Capa Központ // 2017. június 15. – szeptember 10.

Elliott Erwitt Magyarországon
Mai Manó Ház // 2017. június 15. – szeptember 10.