King Size

Batykó Róbert palettájáról ismét nagyon aktuális és izgalmas látványvilágú témák bukkannak elő. Ez az újfajta ihletettség az apropója legújabb kiállításának is, az Acb Galéria Attachment projektterében, amely a King Size címet kapta. Az összeállítás egy németországi ösztöndíj időszakában készült, és a pop-art világát megidéző színvilággal igazán figyelemre méltó festménysorozatot mutat be. Az interjú során a művésszel együtt dekódoltuk a látványvilágot.













Időről időre új sorozattémákkal jelensz meg a művészeti életben. Kezdjük is a legalapvetőbb, legevidensebb kérdéssel: mi ihlette pontosan jelenlegi kiállításod tematikáját?

A most látható festményeim témáját bizonyos termékek csomagolásai, kiterített kartondobozok vagy csomagolópapírok mintázatai adták. Ezeken absztrakt jelek, vonalkódok vagy különféle számsorok láthatóak. Régóta foglalkozom az absztrakt és realista ábrázolásmód viszonyával, azzal a vékony határmezsgyével, ami e kettő között húzódik. Alapvetően a tárgyábrázolás foglalkoztat. A kiválasztott elemeket azonban kiragadom eredeti környezetükből, majd sík formává redukálom őket, így elvesztik háromdimenziós kiterjedésüket. Ez a kísérlet akkor működik jól, hogyha az elhagyott és a kibővített részletek megtalálják a megfelelő egyensúlyt.

Magát a kiállítás címét mi adta? Mit jelent itt a King Size?

Ez egy meglehetősen gyakori felirat vagy hívószó a boltok polcain található árucikkeken. A figyelemfelhívó megfogalmazás arra utal, hogy most még többet kaphatsz az általad áhított termékből. A kiállításon látható festmények esetében a néző nem feltétlenül jön rá, hogy a képek mit ábrázolnak, ehhez szerettem volna a címmel segítséget nyújtani. Egyrészt a kifejezésben benne van a marketingesek által használt túlzó szóhasználat, másrészt az elsődleges értelmezési réteget is alkalmazhatjuk, ugyanis a motívumok fel vannak nagyítva.



A talált tárgyakon szereplő motívumokat a kompozíció szerkesztettsége szempontjából variálod, vagy meghagyod úgy, ahogy látod őket? Például ha egy doboz szélén sormintát látsz, akkor azt a festményeiden is egyszerűen szegélydíszként jeleníted meg?

Az alapelemeket általában megtartom, inkább a direkt utalású feliratokat, logókat szoktam elhagyni. Nem az a célom, hogy ezeket lemásoljam, hanem hogy a meglévő elemekből új képet alkossak. Így válnak inkább absztraktba hajló kompozíciókká a festményeim, miközben a formák elrendezésben a funkcionálitás elve érvényesül. Ebben a világban egy olyan rendet-rendszert találtam meg, amely radikálisan átalakította a képalkotáshoz fűződő viszonyomat. Megjelennek például figuratív elemek is a képeken, ám ezeket minden esetben egy furcsán absztrahált tér ejti csapdába. Talán el is tűnik a határvonal a két világ között.

Célod, hogy képeiddel reflektálj a globalizált társadalmi eseményekre?

Abszolút. Amiről itt szó van, az az ipari termelés, a sorozatgyártás vagy az uniformitás problematikájához vezet. A termékeket be kell csomagolni, mert önmagukban unalmas látványt nyújtanak, így az igazság helyett kapunk egy elképzelt „csodavilágot” – a kettő között nem is lehetne nagyobb a kontraszt. Azt hiszem, érdekel ez a vizualitásba oltott hazugság, vagy nevezzük jóindulatúan álomvilágnak. Ergo nem mindegy, hogy mit ábrázolok – az a célom, hogy a kort, amelyben élek, ne csak leképezzem, de analizáljam is.



Ebből a szempontból az előző sorozataid motívumai – a bevásárlókocsik, ruhadarabok, edények, gépek, hangszerek, kazetták világa – is ide kapcsolhatóak.

Szeretem ezeket a banális, hétköznapi tárgyakat, mert ha kortárs művészetről van szó – esetemben kortárs festészetről –, akkor az a feladatom, hogy minél közelebb menjek a mai világhoz. A festészetet sem lehet csak esztétikai szempontból megközelíteni. Nem elég az, hogy szép felületeket illesztünk egymáshoz, ráadásul az absztrakt expresszionisták ezt csúcsra járatták a hatvanas években. Azt gondolom, hogy ha a mai festészet nem képes aktuális társadalmi témákat felvetni, akkor el fogja veszíteni a pozícióját a kortárs művészeti versenyben. Hogy ez ne így történjen, abban a fiatal festőművészeknek kiemelt szerepük van.

Amikor témát keresel egy új sorozatodhoz, milyen folyamat játszódik le benned? Gondolkodsz, hosszasan elmélkedsz? Vagy konkrétumokat keresel? Esetleg automatikusan zoomolsz a látványvilágba?

Azt hiszem, az utóbbi az igaz. Alapfeltétel, hogy az adott téma vizuálisan felkeltse az érdeklődésemet. Általában véletlenszerűen alakul ezek kiválasztása. Ilyen szempontból nem vagyok tudatos, hogy egyszer csak azt mondjam: mostantól csokipapírokat akarok festeni. Miután beindul ez a folyamat, azzal egy időben kutatómunkát is folytatok, rákeresek az adott témára, fotókat készítek – elkezdem feltárni azt a rétegét, kis részét a valóságnak, amit felfedeztem, és amit meg akarok festeni. Ezután következik a munka digitális része, hiszen a képet számítógépes szoftverek segítségével analizálom, majd szerkesztem újra.

Hogyan folytatod a munka festészettechnikai részét?

A vásznon gyakran maszkoló fóliákkal dolgozom, hogy ezt a látványvilágot hatásosan meg tudjam jeleníteni. A jelenlegi festményeken azonban csak egyetlenegy réteget viszek fel. Ebben a sorozatomban ez a technikai újítás érhető tetten. Egy vékony homogén felület képződik a vásznon, amelynek nyomat hatása van, olyan, mintha egy gép hozta volna létre. 2004 óta több mint tíz évig kísérleteztem azzal, hogy különféle kiterjedésű felületeket és formákat bonyolult rendszerekké alakítsak. Kétségtelen, hogy ennek nagy szerepe van abban, hogy elindultam egy sokkal éteribb, letisztultabb irányba. Eljutottam odáig, hogy zéró felületi különbség van a vásznon, a kép csupán a szövet legmélyebb rétegeiben van jelen.



Mindig sorozatban gondolkodsz?

Igen, ez a munkamódszer már a Képzőművészeti Egyetemen kialakult. Abban az időben elég sokat kísérleteztem, kipróbáltam magam többféle kifejezési módban. Kedvenc időtöltésemmé vált, hogy stílusgyakorlatokat folyatattam. Ezeket is mindig sorozat formájában valósítottam meg. Azóta is kisebb-nagyobb időközönként megpróbálok váltani, és valami újat csinálni. Éppen ez a nagyszerű a tárgyábrázolásban, hogy nagyon sokféle irányba lehet elindulni. Valójában egy végteleníthető folyamat.

Ennek tükrében mondhatjuk, hogy egy új ösztöndíj egy új sorozat létrehozását jelenti?

Ez nem minden esetben igaz, de fontosnak tartom, hogy bizonyos időszakonként változtassak a saját környezetemen. Ha belegondolok, akkor nemcsak a külföldi ösztöndíjak nyújtanak ilyen lehetőségeket, éppen ilyen izgalmas lehet egy egy műteremváltás itthon is. Az elmúlt tíz évben tizenkét különféle műteremben dolgoztam. Az új helyek új inspirációs lehetőségeket is hordoznak. Ilyen szempontból hiszek a hely szellemében. A műtermeim nagy része ráadásul teljesen alternatív hely volt, ami rendkívül érdekessé tett egy-egy időszakot. Hogy csak két szésőséges példát említsek: festettem sírköves műteremben, és voltam vezérigazgatói irodában is.

A talált tárgyak fogalmazására és értelmezésére több művészeti ág is reflektált. József Attila egyik idézete jutott eszembe: „…ki tudja, hogy az életet / halálra ráadásul kapja / s mint talált tárgyat visszaadja”. Rád is jellemző az asszociációs mód, hogy a talált tárgyakban az élet lenyomatát keresed?

Azt gondolom, hogy maguk a tárgyak vagy a tárgyi kultúra sokszor többet elmond az emberről, mint adott esetben az emberábrázolás. Kétségtelen, hogy alkati kérdés, ki miben találja meg a kifejezési lehetőségeit. Számomra a tárgyakban érhető tetten leginkább az emberi gondolkodásmód. Sokáig foglalkoztam utcára kidobott tárgyak ábrázolásával. Van abban valami nagyon jellemző, ahogy a saját értékeinkkel bánunk. Ha valami egy kicsit megkopik vagy már nem tetszik nekünk annyira, akkor kidobjuk. Ezek a funkciójuktól megfosztott, saját közegükből kiragadott tárgyak sokat elárulnak rólunk.

A most bemutatott sorozatodat lezártnak tekinted?

Semmiképp sem, inkább egy új korszak kezdetének. Most azon dolgozom, hogy nagyobb méretben is el tudjam érni a kellő hatást a vásznon, ez viszont új technikai kihívások elé állít. Persze azt nem tudom pontosan, hogy ebben a témában hány kép van még. Most benne vagyok a kellős közepében valaminek, amiért maximálisan tudok lelkesedni, de ez sem tart örökké, egy ponton el kell engednem, hogy új felvetések szülessenek. Talán meg is szokták azok, akik követik a pályámat, hogy bizonyos időközönként meglepetésekre kell számítani tőlem.

Batykó Róbert: King Size

Acb Attachement (1067 Budapest, Eötvös utca 2.)

2015. október 1–22.