Kondor Attila és a figyelem útjai

A Resident Art lakásgalériájában decemberben nyílt egy alig egy hétig fennálló pop-up kiállítás, amely Kondor Attila képzőművész festményeit és festményanimációját mutatta be. A képgrafikusként végzett művész néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy nyit a multimediális művészeti ágak felé, és képeiből animációkat készít. Azaz megmozgatja a festményeket – mondhatni életre kelnek a vásznak. Nem csupán a végeredeményt láthatjuk ezekben az videókban, hanem azt a folyamatot is, hogy miként válik néhány ceruzával készített vonalból egy komplett festészeti műalkotás.

Ennek kapcsán jelent meg nem is olyan régen A figyelem útjai című könyv, amely festményanimációit veszi górcső alá. A kötet Hornyik Sándor művészettörténész tanulmánya mellett Kondor Attila művészetfilozofikus leírásait gyűjti egybe dupla oldalas műtárgyfotókkal és rengeteg hasznos lábjegyzettel kiegészülve.

A művészet már a kezdetektől önmagában hordozza a meditáció fogalmát: amikor megállunk egy műalkotás előtt, és flow-élményben van részünk – azaz teljesen magával ragadnak minket a látottak, és szinte a bőrünk alá kúszik az élmény –, akarva-akaratlanul is meditatív állapotba kerülünk. Kondor Attila munkássága kifejezetten ennek az állapotnak a megteremtésére törekszik. Képeinek nagy része foglalkozik a humanizmus korabeli kertekkel, amelyek a gondolkodás, az elmélkedés, a meditáció helyszínei voltak, és gyakran jelennek meg festményein a hegyek mint a meditáció szimbólumai. Amikor 2012-ben az animálás felé fordult, és nem csak statikus műalkotásokat hozott létre, egy következő szintre léptette ezt a művészetben megnyilvánuló meditációt: egy festmény szemlélése közben átélt élmény fokozódik, amikor egy videomunkát nézünk – köszönhetően a kísérőzenének és annak, hogy az animálás vizuálisan jobban ingerli elmélkedésre és fókuszálásra a befogadót.

Kondor Attila Ontogenezis című, alig nyolcperces animációs videójában érzékelhettük, ahogyan egy videomunka valóban képes beengedni a szemlélőt a festmény mint tárgy mögé. A könyv nem túl hosszasan, de lényegre törően és érthetően tárgyalja az Ontogenezis kapcsán, hogy mennyivel többet kap a néző egy videótól, mint ha csak egy falra függesztett festményt lát: az animáció segítségével megjelenik egy-egy mű alkotási folyamata és az, hogy milyen logikai rendszer alapján kapta a formáját, ami a vászonra került. A videó nagyon jól rámutat, hogy mennyire szükség van arra, hogy a vizuális művészeteket kiegészítsük más művészeti ágakkal, jelen esetben a zeneművészettel. Ráadásul sokszor nemcsak egy hagyományos munka tud inspirálni egy videomunkát, hanem előfordul, hogy egy már elkészült animáció sarkallja a művészt egy festmény létrehozására. Így történt ebben az esetben is: az Ontogenezis videó hatására Kondor megfestette ugyanezt a címet viselő, nagyméretű olajfestményét. Mindez jól példázza, hogy a klasszikus művészeti technikák milyen fontos párbeszédben állnak napjaink médiaalapú alkotásaival.

Kondor Attila festményein a már említett kertek, a szintén a humanizmust szimbolizáló könyvtárak, templomterek és ókori jelképekkel kiegészített tavak jelennek meg, amelyekkel nemcsak az emlékezés témája játszik fontos szerepet munkásságában, hanem festmény és idő viszonyának kérdése is. Ahogy ő maga fogalmaz könyvében: „A figyelem útjai egyik alaptémája az emlékezés. A kortárs közbeszédben az emlékezet a leggyakrabban társadalmi és történelmi kontextusban kerül szóba, mint például a történeti emlékezet közösségi és privát aspektusainak egymásra hatása, vagy olyan összetett kérdésekben, mint az emlékezéspolitika.” Hornyik Sándor tanulmánya elején szintén kitér a művészet és idő közötti kapcsolatra: „Ha a festészetről gondolkodunk, nem mehetünk el a festmény és az idő viszonyának kérdése mellett. Először is tekintsük a festmény létmódjának kettősségét: állandósága egyfajta »idő feletti« állapotra emlékeztet, ugyanekkor ez az állandóság igencsak viszonylagos, mert a kép hordozóanyagai mulandóak.”

Míg a könyv első fele elsősorban szövegekből – művészetfilozófiai elmélkedésekből és magyarázatokból – áll, addig a második részben a vizualitás veszi át a főszerepet. A gazdagon illusztrált kötet éppen ezért egy könnyedebben olvasható és feldolgozható alkotás a tanulmányokat is tartalmazó művészeti albumok között. Sok ehhez hasonló kiadványra lenne szükség: nemcsak átfogó képet ad a művészről, munkásságáról, alkotásairól, gondolkodásáról, de észrevétlenül sajátíhatunk el mélyebb tudást is a művészetfilozófiai részekből. A kötet tudományos nyelvezete ellenére minden művészetkedvelő kap feldolgozható információkat és valami olyan pluszt Kondor művészetéről, amelyet a könyv nélkül talán sosem lenne alkalma megismerni. A szövegeket és a képeket tanulmányozva láthatjuk, milyen szerves egységet alkotnak – nem az írások magyarázzák a vizuális alkotásokat, hanem épp fordítva: a képek értelmezik a szövegeket. Sőt, kijelenthetjük, hogy egymásba simulnak.

Mindennek ellenére Hornyik és Kondor nem magyarázzák túl mindazt, ami elénk tárul a könyvet fellapozva, és nem vágják el az utat afelé, hogy az ember megtalálja saját, szubjektív értelmezéseit. Szép munka ez a kötet, amely nemzetközileg is megállja a helyét – hiszen a magyar mellett angol nyelven is tartalmazza az írásokat.