© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Közösséget formáló misszió
A debreceni MODEM első kilenc éve
Nem túlzás kijelenteni, hogy a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ eddigi működésének kilenc éve alatt megreformálta az emberek kiállító és kulturális központokról kialakított képét. Ám tavaly nyár óta köztudott, hogy a művészeti intézmény működésében önkormányzati döntés révén jelentős változások következnek – melyek azóta el is kezdődtek.
Majdnem tíz esztendeje, 2006-ban nyitotta meg kapuit Debrecenben az akkor újonnan kialakított Baltazár Dezső téren a hatalmas méretű Kölcsey Központ és a MODEM. A helyiek számára akkor még a városképhez mérten testidegen érzetet keltve – a régi városi művelődési központ helyén – a képzőművészet egyik közép-európai regionális központja kívánt lenni a Kárpát-medence keleti felében. Nevezetesen legyen otthona a modern és kortárs képzőművészetnek.
Kultúrcentrumot kapott a város, hogy fellendítse a régió kulturális életét. Az épület formanyelve olyan esztétikai minimumokat testesített meg, amelyek elvárásokat támasztottak a beltérben megvalósult programok színvonalát illetően. Ez biztosította a finoman érzékelhető természetes összhangot az ide látogatók számára. Mintha egy teleport kapuja nyílt volna egy örökké nyüzsgő, kozmopolita világváros és Debrecen között. Amikor a tervezőasztalon megálmodták, a funkcionalitás mindent elsöprő célként volt jelen. Az épület terei együttesen 4650 négyzetmétert tesznek ki, melyből mintegy 3000 négyzetméternyi terület kiállítótérként funkcionált. Ennél is árulkodóbb, hogy a második emeleti kiállítótér hazánk legnagyobb egy légterű kiállítóterme a maga 1300 négyzetméterével. Nem csupán országos, hanem nemzetközi rangú kiállítóhely és lokális kulturális tér jelent meg a belvárosban. A képzőművészeti központ a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériáját is magában foglalta.
Az első öt évben Gulyás Gábor vezette az újonnan létrejött, az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti intézményét. Elkezdődött egy magas színvonalú szakmai tevékenység, ezáltal pedig Debrecen bekerült egy olyan hálózati rendszerbe, ahol a kortárs képzőművészet nemzetközi színterének fontos és megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Közvetlen kapcsolat létesült egy addig elérhetetlen világgal. Olyan intézményekkel kezdődtek el a közös munkatevékenységek, mint a firenzei Uffizi Képtár, a párizsi Musée d’Orsay vagy éppen a moszkvai Tretyakov Galéria. Az igazgató tizenegy tárlat létrehozásában kurátorként is közreműködött, az időszaki kiállítások pedig folyamatos érdeklődést generáltak. 2011 májusában lejárt az időközben a Műcsarnok igazgatójává megválasztott Gulyás Gábor mandátuma. Ekkor vette át az intézmény irányítását a városi közgyűlés által kinevezett Kukla Krisztián.
Kukla Krisztián előtt nem volt ismeretlen a MODEM tevékenysége: az európai uniós CEPEVIT pályázat során megvalósuló, a vizuális kultúra határokon átnyúló szerepének megerősítését célzó projekt tudományos munkatársaként félállásban éppen egy éve dolgozott a debreceni művészeti központban. Először igazgatóhelyettes, majd igazgató vált belőle. Elmondása szerint ekkoriban a legnagyobb feladat és egyben érdekesség az volt, hogy elmozdulásokat tudtak érvényesíteni azokon a területeken is, amelyek akkor már jól működtek. Ennek alapfeltételét az biztosította, hogy az üzemeltetés nonprofit formában történt, lehetővé téve, hogy a folyamatosan beépülő új munkatársak révén kialakuló stáb generációsan is egy közösséget alkotott, és számos szempontból rugalmasan működött. Kialakultak azok a feladatmegosztások, amelyek szakmai szempontból egy rendkívül hatékonyan működő gépezetté avanzsálták a társaságot. Sokan úgy gondoltak az ott dolgozó emberekre, mint egy nagycsaládra. A munkaszellem, a közeg kiforrott volt. Megvolt bennük a vidékiségnek a büszkesége, hiszen sok mindent helyben készítettek el, tehát a tartalmat is itt hozták létre – ez egy kreatív kapcsolati tőke felhalmozását vonta magával. Ennek pedig érdekes hozománya lett az, hogy a korábban egymástól többé-kevésbé elszigetelt kreatív kezdeményezések mögött állók elkezdtek egymással kommunikálni. A városban jelenlévő furcsa izoláció oldódott ezen keresztül.
Az új ember új szellemiséget hozott. A sikeres első igazgató irányításával eltelt öt év nagy elvárásokat helyezett az új vezető vállára. Meg kellett találni azokat a lehetőségeket a MODEM életében, amelyekkel nem csupán folytatható volt a megkezdett munka, hanem új súlypontokat találva színesítik és többé teszik az intézmény brandjét.
Kukla vezetésével két irányvonalon keresztül valósult meg mindez. Az egyik lényege, hogy amikor a MODEM-et megalakították 2006-ban, sok szempontból egyedülálló intézmény volt, a Kárpát-medencében is ritkaságszámba ment. Ám 2011-re regionálisan létrejöttek hasonló központok, így adott volt a kooperációnak a lehetősége. Fel kellett építeni egy román– osztrák–szlovák–magyar hálózati rendszert, együttműködést. Azaz – kimondatlanul is – egy regionális kultúrkoalíciót, melynek alapja a kölcsönös előnyök lettek. Ezáltal tényleges szervezeti együttműködések valósultak meg, ráadásul egymás megismerését és közönség előtti bemutatását nagyban elősegítette mindez.
A másik fő csapásirány egy aprólékos, precíz, szerteágazó cselekvési program összeállítása volt, amely újradefiniálta magát az intézményt. Egyértelművé vált: nagyobb hangsúlyt és teret kell kapjon a központnak a lokális élettérbe való további becsatornázása. Ennek alapja, hogy megmozdítottak egy heterogén közönséget a nagy érdeklődésre számot tartó kiállításokkal, másfelől viszont sikerült kontaktust teremteni a helyi szubkultúrákkal. A fő hangsúly a tárlatokon volt, tehát a vizuális kultúra bemutatása biztosította továbbra is az általános értelemben vett intézményi működés alapját, ám emellett olyan kísérő programok kialakítására volt szükség, amelyek egyrészt a helyi közösségeket vonják be, másrészt országosan is egy dinamikus intézmény képét rajzolják ki. Az alapkoncepció – és egyben a MODEM legfontosabb üzenete – az lett, hogy egy múzeumi tér eleven, vonzó, ott sok minden történik. Hamar kialakult az emberekben is az újfajta viszonyulás, ahogyan másfajta módon kezdte láttatni magát a központ. Mintha rögzült volna, hogy az épület soha nem üres. Az adott infrastruktúra segítségével egy olyan platformmá vált, amely kilépett az épület falain kívülre. A kiállítások közötti időszakok lehetőséget biztosítottak, hogy a legkülönfélébb performatív művészetek vegyék birtokba a teret. Korábban a városban nem látott művészeti elgondolások, performance-ok, fúziók mutatkoztak be. Ezek befogadására a komplex infrastruktúra kiválóan használható volt, beleértve az épület szűkebb környezetének adottságait, különösen a belső kertet. Minden egy helyen, rendszerbe foglalva állt rendelkezésre: technika, profizmus, elhivatottság. Emellett intenzív múzeumpedagógiai munka is folyt. Csoportos óvodai foglalkozások indultak rendszeres jelleggel, a felnőtteknek szervezett workshopok szintén kiemelkedő sikerrel zajlottak. Különösen fontosságúvá vált Debrecen életében ez a tevékenység, mivel egy olyan típusú városban, ahol az egyetemen nincs művészeti felsőfokú képzés – de van jól működő középfokú –, létezik egy olyan réteg, amely fogékony arra, amit vizuális kultúraként aposztrofálunk. A MODEM őket is kiszolgálta, beleértve ebbe a közönségbe a bicikliseket, a street artosokat, graffitiseket, zenészeket is.
Az intézmény nyitott, befogadó attitűdje ily módon csak még hangsúlyosabbá vált, melyet a nagy érdeklődést generáló éves rendezvények is erősítettek, pl. a szeptemberi időszakban megtartott MODEM születésnapját ünneplő, egész hetes programsorozat, illetve a júniusi Múzeumok Éjszakája apropóján szervezett különböző kísérőprogramok, melyek a legheterogénebb közösséget tudták megszólítani. Az előszilveszteri parti különleges miliőjét pedig az biztosította, hogy a két ünnep közötti időszakban nagyon sok Debrecenből származó ember látogat haza a városba, a MODEM pedig remek találkozási lehetőséget jelentett számukra.
Még nem dőlt el, hogy mi lesz a sorsa ezeknek a város életében biztos pontoknak számító eseményeknek és kiállításoknak a szervezeti átalakítások után. Ám az biztos, hogy az elmúlt közel egy évtizedben elvégzett munka során megköttetett kapcsolatok nem bomlanak fel. Az intézmény ebben az értelemben az alapító szándéknak megfelelően a kultúra terén vállalt misszióját beteljesítette. Másrészt megmutatta a helyi közösségeknek, hogyan lehet elgondolni és megteremteni hasonló feltételeket akár más keretek között is. A MODEM a követendő példa: ilyen az, amikor létezik egy fókuszpont, ahol rendelkezésre áll a táptalaj a nyugodt alkotáshoz, a kiteljesedéshez, a találkozáshoz.
Azt, hogy az új működési struktúra mentén megvalósuló változások szakmai szempontból hogyan sikerülnek, az utókor dönti el. Jelenleg adott egy intézmény, rengeteg térrel. Mindenki érdeke, valódi közérdek, hogy az új vezetők minél hatékonyabb választ találjanak arra a kérdésre, miként lehet tovább vinni és – remélhetőleg – lényegi törés nélkül átmenteni azt a szellemiséget, amely egységes, ugyanakkor folyton megújuló karaktert kölcsönzött a MODEM-nek. Azaz megtartani és kortárs módon újradefiniálni a kapcsolatot művészet és társadalom között.
Kultúrcentrumot kapott a város, hogy fellendítse a régió kulturális életét. Az épület formanyelve olyan esztétikai minimumokat testesített meg, amelyek elvárásokat támasztottak a beltérben megvalósult programok színvonalát illetően. Ez biztosította a finoman érzékelhető természetes összhangot az ide látogatók számára. Mintha egy teleport kapuja nyílt volna egy örökké nyüzsgő, kozmopolita világváros és Debrecen között. Amikor a tervezőasztalon megálmodták, a funkcionalitás mindent elsöprő célként volt jelen. Az épület terei együttesen 4650 négyzetmétert tesznek ki, melyből mintegy 3000 négyzetméternyi terület kiállítótérként funkcionált. Ennél is árulkodóbb, hogy a második emeleti kiállítótér hazánk legnagyobb egy légterű kiállítóterme a maga 1300 négyzetméterével. Nem csupán országos, hanem nemzetközi rangú kiállítóhely és lokális kulturális tér jelent meg a belvárosban. A képzőművészeti központ a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériáját is magában foglalta.
Az első öt évben Gulyás Gábor vezette az újonnan létrejött, az ország második legnagyobb időszaki kiállítóhellyel rendelkező művészeti intézményét. Elkezdődött egy magas színvonalú szakmai tevékenység, ezáltal pedig Debrecen bekerült egy olyan hálózati rendszerbe, ahol a kortárs képzőművészet nemzetközi színterének fontos és megkerülhetetlen tényezőjévé vált. Közvetlen kapcsolat létesült egy addig elérhetetlen világgal. Olyan intézményekkel kezdődtek el a közös munkatevékenységek, mint a firenzei Uffizi Képtár, a párizsi Musée d’Orsay vagy éppen a moszkvai Tretyakov Galéria. Az igazgató tizenegy tárlat létrehozásában kurátorként is közreműködött, az időszaki kiállítások pedig folyamatos érdeklődést generáltak. 2011 májusában lejárt az időközben a Műcsarnok igazgatójává megválasztott Gulyás Gábor mandátuma. Ekkor vette át az intézmény irányítását a városi közgyűlés által kinevezett Kukla Krisztián.
Kukla Krisztián előtt nem volt ismeretlen a MODEM tevékenysége: az európai uniós CEPEVIT pályázat során megvalósuló, a vizuális kultúra határokon átnyúló szerepének megerősítését célzó projekt tudományos munkatársaként félállásban éppen egy éve dolgozott a debreceni művészeti központban. Először igazgatóhelyettes, majd igazgató vált belőle. Elmondása szerint ekkoriban a legnagyobb feladat és egyben érdekesség az volt, hogy elmozdulásokat tudtak érvényesíteni azokon a területeken is, amelyek akkor már jól működtek. Ennek alapfeltételét az biztosította, hogy az üzemeltetés nonprofit formában történt, lehetővé téve, hogy a folyamatosan beépülő új munkatársak révén kialakuló stáb generációsan is egy közösséget alkotott, és számos szempontból rugalmasan működött. Kialakultak azok a feladatmegosztások, amelyek szakmai szempontból egy rendkívül hatékonyan működő gépezetté avanzsálták a társaságot. Sokan úgy gondoltak az ott dolgozó emberekre, mint egy nagycsaládra. A munkaszellem, a közeg kiforrott volt. Megvolt bennük a vidékiségnek a büszkesége, hiszen sok mindent helyben készítettek el, tehát a tartalmat is itt hozták létre – ez egy kreatív kapcsolati tőke felhalmozását vonta magával. Ennek pedig érdekes hozománya lett az, hogy a korábban egymástól többé-kevésbé elszigetelt kreatív kezdeményezések mögött állók elkezdtek egymással kommunikálni. A városban jelenlévő furcsa izoláció oldódott ezen keresztül.
Az új ember új szellemiséget hozott. A sikeres első igazgató irányításával eltelt öt év nagy elvárásokat helyezett az új vezető vállára. Meg kellett találni azokat a lehetőségeket a MODEM életében, amelyekkel nem csupán folytatható volt a megkezdett munka, hanem új súlypontokat találva színesítik és többé teszik az intézmény brandjét.
Kukla vezetésével két irányvonalon keresztül valósult meg mindez. Az egyik lényege, hogy amikor a MODEM-et megalakították 2006-ban, sok szempontból egyedülálló intézmény volt, a Kárpát-medencében is ritkaságszámba ment. Ám 2011-re regionálisan létrejöttek hasonló központok, így adott volt a kooperációnak a lehetősége. Fel kellett építeni egy román– osztrák–szlovák–magyar hálózati rendszert, együttműködést. Azaz – kimondatlanul is – egy regionális kultúrkoalíciót, melynek alapja a kölcsönös előnyök lettek. Ezáltal tényleges szervezeti együttműködések valósultak meg, ráadásul egymás megismerését és közönség előtti bemutatását nagyban elősegítette mindez.
A másik fő csapásirány egy aprólékos, precíz, szerteágazó cselekvési program összeállítása volt, amely újradefiniálta magát az intézményt. Egyértelművé vált: nagyobb hangsúlyt és teret kell kapjon a központnak a lokális élettérbe való további becsatornázása. Ennek alapja, hogy megmozdítottak egy heterogén közönséget a nagy érdeklődésre számot tartó kiállításokkal, másfelől viszont sikerült kontaktust teremteni a helyi szubkultúrákkal. A fő hangsúly a tárlatokon volt, tehát a vizuális kultúra bemutatása biztosította továbbra is az általános értelemben vett intézményi működés alapját, ám emellett olyan kísérő programok kialakítására volt szükség, amelyek egyrészt a helyi közösségeket vonják be, másrészt országosan is egy dinamikus intézmény képét rajzolják ki. Az alapkoncepció – és egyben a MODEM legfontosabb üzenete – az lett, hogy egy múzeumi tér eleven, vonzó, ott sok minden történik. Hamar kialakult az emberekben is az újfajta viszonyulás, ahogyan másfajta módon kezdte láttatni magát a központ. Mintha rögzült volna, hogy az épület soha nem üres. Az adott infrastruktúra segítségével egy olyan platformmá vált, amely kilépett az épület falain kívülre. A kiállítások közötti időszakok lehetőséget biztosítottak, hogy a legkülönfélébb performatív művészetek vegyék birtokba a teret. Korábban a városban nem látott művészeti elgondolások, performance-ok, fúziók mutatkoztak be. Ezek befogadására a komplex infrastruktúra kiválóan használható volt, beleértve az épület szűkebb környezetének adottságait, különösen a belső kertet. Minden egy helyen, rendszerbe foglalva állt rendelkezésre: technika, profizmus, elhivatottság. Emellett intenzív múzeumpedagógiai munka is folyt. Csoportos óvodai foglalkozások indultak rendszeres jelleggel, a felnőtteknek szervezett workshopok szintén kiemelkedő sikerrel zajlottak. Különösen fontosságúvá vált Debrecen életében ez a tevékenység, mivel egy olyan típusú városban, ahol az egyetemen nincs művészeti felsőfokú képzés – de van jól működő középfokú –, létezik egy olyan réteg, amely fogékony arra, amit vizuális kultúraként aposztrofálunk. A MODEM őket is kiszolgálta, beleértve ebbe a közönségbe a bicikliseket, a street artosokat, graffitiseket, zenészeket is.
Az intézmény nyitott, befogadó attitűdje ily módon csak még hangsúlyosabbá vált, melyet a nagy érdeklődést generáló éves rendezvények is erősítettek, pl. a szeptemberi időszakban megtartott MODEM születésnapját ünneplő, egész hetes programsorozat, illetve a júniusi Múzeumok Éjszakája apropóján szervezett különböző kísérőprogramok, melyek a legheterogénebb közösséget tudták megszólítani. Az előszilveszteri parti különleges miliőjét pedig az biztosította, hogy a két ünnep közötti időszakban nagyon sok Debrecenből származó ember látogat haza a városba, a MODEM pedig remek találkozási lehetőséget jelentett számukra.
Még nem dőlt el, hogy mi lesz a sorsa ezeknek a város életében biztos pontoknak számító eseményeknek és kiállításoknak a szervezeti átalakítások után. Ám az biztos, hogy az elmúlt közel egy évtizedben elvégzett munka során megköttetett kapcsolatok nem bomlanak fel. Az intézmény ebben az értelemben az alapító szándéknak megfelelően a kultúra terén vállalt misszióját beteljesítette. Másrészt megmutatta a helyi közösségeknek, hogyan lehet elgondolni és megteremteni hasonló feltételeket akár más keretek között is. A MODEM a követendő példa: ilyen az, amikor létezik egy fókuszpont, ahol rendelkezésre áll a táptalaj a nyugodt alkotáshoz, a kiteljesedéshez, a találkozáshoz.
Azt, hogy az új működési struktúra mentén megvalósuló változások szakmai szempontból hogyan sikerülnek, az utókor dönti el. Jelenleg adott egy intézmény, rengeteg térrel. Mindenki érdeke, valódi közérdek, hogy az új vezetők minél hatékonyabb választ találjanak arra a kérdésre, miként lehet tovább vinni és – remélhetőleg – lényegi törés nélkül átmenteni azt a szellemiséget, amely egységes, ugyanakkor folyton megújuló karaktert kölcsönzött a MODEM-nek. Azaz megtartani és kortárs módon újradefiniálni a kapcsolatot művészet és társadalom között.
