Ottó álma

Mi az az elem, amiből szó szerint építkezhetünk, és egyidős a matematikával? Aminek paramétereit végső soron az emberi test méretarányaira vezethetjük vissza? Amiből hatvan-nyolcvan darabnyi fér el egy raklapon? Ami geometriai meghatározása szerint konvex sokszögű test, hat téglalap határolta egyenes hasáb, derékszögű paralelepipedon? Mi az, amivel almafát súlyozhatunk, és amiből egyszer talán felépül Florin különálló fürdőszobája vagy Mira Alexandra álmai háza, melyben a két garázson kívül egy kutya is helyet kap? És mi az, amiből Ottó műszakonként 18000 darab gyártását felügyeli, és ami éjjelente elárasztja álmait? A tégla.

Kudász Gábor Arion négy éve kezdett el a téglával mint szimbólummal és egy erre épülő fotográfiai program kidolgozásával foglalkozni. A sorozat 2015-ben az első Robert Capa Fotográfiai Nagydíjat hozta meg számára több más nívós díjjelölés mellett, majd szerepelt vele a Fotoistanbul fesztiválon, és kiállította a Párizsi Magyar Intézetben is. A művész most egy stílszerűen téglaszínű és formára is a téglát imitáló fotókönyvben összegzi a témát. Az album márciusban jelenik meg, és ennek apropóján nyílt meg legújabb, Human című kiállítása – válogatás a sorozat darabjaiból – a Faur Zsófi Galériában.

„Könnyelműen kijelentjük, hogy ez vagy amaz a dolog emberi léptékű vagy azon túli, de az emberi tartomány pontos határainak kijelölése már jóval nagyobb kihívás” – írja Kudász Gábor Arion a Capa Nagydíj apropóján, és nem kevesebbre, mint erre, az emberi lépték határainak feltérképezésére tesz kísérletet a szériával. A saját horizont letapogatására keresett egy olyan szimbólumot, mely elég szűk ahhoz, hogy az egyén maximálisan kitölthesse, ugyanakkor flexibilis annyira, hogy az általános emberi is beleférjen. „Már az induláskor belebotlottam egy igen szófukar tárgyba, a téglába, amelybe oly sok emberi tulajdonság van préselve, hogy a későbbiekre nézve tökéletes jelképnek bizonyult.”A tégla valóban nagyon alkalmas szimbólum, ha egy alkotóemelet, egy modult, valaminek a részeit szeretnénk vizuálisan jelölni. A nagy egész visszabontása téglányi elemekre ugyanúgy benne foglaltatik, mint az uniformizált darabokból – vagy akár a semmiből – végül felépülő egyedi építmény, az elemek újrarendezésével mindig változó képet felvevő valóság. És benne van a szabványosulás, az egyes változatok közti versengés már-már evolúciós elmélete is. A téglát mint a gondolati konstrukció elemét használja fel Kudász Gábor Arion az emberi lépték modellezéséhez. Az ember, írja ugyanott, „testében és szellemében a természet felfedezője, a mindenütt otthonosan mozgó állat, mely nem meglelte, hanem megteremtette otthonát az összes kontinensen”. Szó szerint téglával, melyet – mint az isten az embert – a saját képére alakított ki, és noha azóta minden lehetséges készítési fázis megváltozott, a technológia a legtöbb folyamatban átvette az ember szerepét, eredeti emberi arányait még mindig tartja. Azokat az arányokat, melyek egy kéz araszára, egy férfitest magasságára, egy láb hosszára lettek egykor, a civilizációnk hajnalán kialakítva.

Kudász Gábor Arion magyar, román, bolgár és szerb téglagyárakban fotózta sorozatának nagy részét, illetve útközben a helyszínek között. A képeken feltűnnek építmények, felfedve alkotóelemeiket, sok téglafalon strukturált emberalakok, testrészek rajzaival. Láthatunk gyártósort, gyártási folyamatokat, gépeket, tereket és persze embereket, akik itt, ezekkel az eszközökkel, ennek a tárgynak a létrehozásán dolgoznak. A dokumentarista igényű képeken kívül gyakoriak a beállított jelenetek is. Különösen erős hatást fejt ki az a sorozaton belüli sorozat, melyen munkások állnak szünetben a gyár egy-egy nyugalmasabb pontján, mögöttük táblákra rajzolva vágyaik, elképzelt lakhelyeik egyszerűen leskiccelt alaprajzai: épületek, melyek egyszer talán megvalósulnak. A technológia térhódítása folytán a dolgozó ember könnyen azonosítódik a géppel – Kudász Gábor Arion épp ezért is helyezett különös fókuszt az emberi tényezőkre, vizuálisan hangsúlyozva a különbséget. Mi a fontos: hogy Ottó hat tégla magas, azaz épp annyi, amennyit átlagosan 15 másodperc alatt állít elő, vagy az, hogy az alatt a húsz év alatt, mióta egy román téglagyárban dolgozik, sosem gondolkozott még el azon, milyen lenne álmai otthona?

A dokumentarista igényű, valamint a munkásokat felvonultató beállított képek között fel-feltűnnek olyanok is, melyek szinte rituális érzeteket keltenek szimbolizmusukkal. Ilyenek a geometria eszközöket posztamenseken ábrázoló fotók, a téglákat önmagukban vagy épp szénporos emberi kézben láttatók. Az almafa, melynek ágairól kötéllel odaerősített tégladarabok lógnak le és súlyozzák azokat a föld felé, szinte vallásos témának tűnik (v.ö. Mózes égő csipkebokra). Mindez a vegyülés még inkább erősíteni tudja az egyébként is vitán felüli színvonalat képviselő fotográfiák sorozatát.

Kudász Gábor Arion: Human
Faur Zsófi Galéria, 2018. február 7 – március 5.