Ruhák meséből

Kürti Andi a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetem divattervezés szakán végzett, az erdélyi közönség számára már ismert a neve. Gyerekruhákat és jelmezeket tervez, egyedi kézműves ékszerkollekciója van, mesekönyveket illusztrál. A Váróterem projekt nevű alternatív színház számára díszletet tervezett. Részt vett a Kolozsváros. Milyen város? című oktatófüzet munkálataiban és a MOL Gyermekgyógyító program kampányát is ő illusztrálta. Munkáiban összefogó elem a mese, a gyermekek világa. Az interjúban az alkotói munka sokoldalúságáról, a gyerekek divatjáról és az oktatásáról is kérdeztük.



Illusztrálsz, jelmezt, díszletet tervezel, kiegészítőket készítesz. Nem sok?

Határozottan úgy gondolom, hogy nem lehet egyszerre több különböző dologgal komolyan foglalkozni. Látszólag én is sok dologgal foglalkozom, de igazából két dolgot csinálok, rajzolok és gyerekruhát tervezek. Legyen szó meséskönyvről, kiegészítőről, gyerekruháról, az illusztráció az alapja minden munkámnak. Több mindent kipróbáltam, és mostanra, mondhatni, megállapodtam az illusztrálás és a gyerekruha-tervezés mellett. A kettő között számomra annyi a különbség, hogy egyszer papírral és festékkel vagyok körülvéve, máskor anyagokkal, ollókkal és a varrógép hangjával. Az elsőt kicsit jobban szeretem.

Jelmezt és díszletet most már ritkábban tervezek, de mivel szinte mindig egyszemélyes munkát végzek, ezért néha szükségem van a csapatmunkára, egy kis zajra és pezsgésre körülöttem.

Szoktad ötvözni a mesekönyvek illusztrálásának és a gyerekruhák tervezésének technikáit? Alkotásaidban mennyire oltja be egyik a másikat, és fordítva?

Mostanában ritkán van időm részletesen kidolgozott ruhaterveket készíteni, és nekem amúgy is jobban megy az ötletelés, ha egyből az anyagokkal dolgozom. De amikor nagy ritkán komolyan nekilátok papíron tervezni, akkor a végeredmény mindig meseillusztrációszerű kicsit. Annak idején innen jött a meseillusztrálás ötlete. A munkáim pedig mindig kézen fogva járnak.



Többen kérdezték tőled, hogy a divattervezői szak után hogyan indult el az illusztrátori pályád. Most mégis arról kérdeznélek, miért a divattervezői szakot választottad?

Visszagondolva a divattervezést nem teljesen tudatosan választottam, művészetire akartam felvételizni, de ezt csak 12. osztályban döntöttem el. Képzőművészeti szakokra nem lett volna elég időm felkészülni, ezért első perctől az ipaművészet felé kacsingattam. A felkészítő tanárnőm győzött meg, hogy a divattervezés a legmegfelelőbb számomra. Évek múltán is úgy gondolom, ez volt a legjobb választás.

Egyik interjúban említetted, hogy egyszer egy gyerek azt mondta neked, a ruhád túl gyerekesek neki. Közben ruháidból felnőttek is rendelnek.

Nagyon visszatetszőnek találom, amikor alig pár hónapos kisfiúkra miniöltönyöket erőltetnek. Nem szeretem a szűk farmereket és a bőrből készült ruhadarabokat sem kicsi gyerekeken látni, vagy ha teljesen figyelmen hagyják a ruhák kényelmességét.

Mi, nők az öltözködésünkkel a nőiességünket akarjuk kiemelni, a férfiak erősnek és magabiztosnak akarnak tűnni, a gyermek pedig öltözködésében is meg kell maradjon gyereknek. Amikor reggel felöltözünk, mindig azt tartjuk szem előtt, hogy aznap milyen feladatokat várnak ránk.

A gyerekek napjainak nagy részét a játék teszi ki, tanulnak egy keveset, meséket néznek és hallgatnak otthon vagy az óvodában,  állandóan izegnek-mozognak. Míg egy felnőtt hajlandó áldozatokat hozni a tökéletes megjelenés érdekében, sokszor a kényelmet is félretéve, a gyereknek a legfontosabb, hogy jól érezze magát a bőrében, őt még nem foglalkoztatja annyira a kinézet. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy kinyúlt lyukas pólóban kell járatni a gyereket csak azért, mert ő abban érzi jól magát. Csinosan fel lehet öltöztetni őket úgy, hogy közben jól is érezzék magukat.



Először inspirálódsz, aztán jön a tervezés, vagy a felkérésekhez keresel mesét mint alapkoncepciót?

Az első szempont mindig az, hogy milyen céllal készül az adott ruha, kiegészítő lesz, vagy az illusztráció. Ennek megfelelően kezdek el dokumentálódni, ötletelni. Sokszor csak egy forma vagy egy szín jut eszembe, amit mindenképp használni szeretnék, és elkezdek a köré építkezni. De olyan is van, hogy egy teljes kép villan be. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy programszerűen lefut valami a fejemben, megnyomom az entert, és két nap alatt papírra „nyomtatom” a képet. Sokkal inkább egy hangulatot ültet el bennem, és ebből a hangulatból táplálkozva rajzolom meg az illusztrációt, vagy készítem el a ruhát.

Az ékszereidből sem készítesz sohasem teljesen egyformát, még a fülbevalók párja is mindig különbözik.

Nagyon ritka, hogy valamiben a tökéletesen szimmetrikusat szeressem. A természetben sincs semmi tökéletesen egyforma. Még a testünk jobb és bal oldalán is vannak eltérések.

A Kolozsváros. Milyen város? megnevezése „műemlékpedagógiai munkafüzet”, alternatív feladatokkal. Úgy tudom, ez egy sorozat lesz. Tervezel még hasonló, kreatív oktató jellegű projektekben részt venni?

A Kolozsváros. Milyen városnak?-nak eddig két kötete készült el a középkori és a reneszánsz Kolozsvárról, de lesz folytatása is. Nemrég jelent meg a Koinónia kiadónál az általam illusztrált Erdélyi Gyermekenciklopédia.

Miben volt ez más, mint az eddigi munkáid?

Mivel történelmi tematikájú könyvről van szó, ezért nagyon sok a megkötés, a konkrétum.  Az illusztrációk segítségével közvetlenebbül és játékosabban jut el az információ a gyermekekhez. Ha vizuálisan felkelti a figyelmüket, könnyebben elkezdi érdekelni őket az írott szöveg is.



A Váróterem-projekt nevű alternatív színházban jelmezeket és díszletet terveztél, most egy bábelőadáson dolgoztok. Most bábokat tervezel?

A Váróterem Projektnél jelenleg kisebb grafikai munkáim vannak. Nemrég kezdődött az új évad, készülnek új előadások felnőtteknek és gyerekeknek is, de még nem tudom pontosan, milyen feladatok várnak rám ebben az évadban.

Egyre több interjú olvasható veled. Van olyan kérdés, amit nem tettek fel neked, de szívesen válaszolnál rá?

Miután végiggépeltem több mint egy oldalt, valószínűleg nem tűnik majd hitelesnek az a kijelentésem, hogy nem szeretek magamról beszélni. Ha valami érdekel, és megkérdezed, nagyon szívesen válaszolok, de kérdezés nélkül csak nagyon kevés embernek beszélek magamról. Épp ebből kifolyólag van egy kérdés, amit nagyon nem szeretek: „Beszélnél kicsit magadról és a munkádról?”

[gallery order="DESC" orderby="title"]