Önmagukat másoló művészek

Ha a kortárs művészettörténet jellemzőiről beszélünk, gyakran találkozunk a másolás fogalmával. A Budapest Galériában látható tárlat a másolatok, reprodukciók, utánzatok magyarázatával foglalkozik, és azt a kérdéskört is kutatja, hogy vajon miért lehetséges, hogy ha egy művész a saját munkájáról készít másolatot, az gyakran értékesebb lehet, mint az eredeti példány. A kiállított műalkotások természetesen más fontos témákra is reflektálnak, amelyek nemcsak ezeket az alapfelvetéseket feszegetik, hanem napjaink társadalmi problémáit is: a test tárgyiasításának jelenségét vizsgálják, vagy épp egy képzőművészeti médium előtt tisztelegnek. Bátran kimondhatjuk, hogy nagyon sokszínű és összetett válogatással van dolgunk, amelyben érdemes elmélyülni és megkeresni magunkban saját válaszainkat azokra a kérdésekre, amelyeket felvet.

A Budapest Galéria kapuján belépve azonnal erős impulzusok érik a látogatót. Tekintetünk rögtön a földre szegeződik, ahol színes takarók alól kilógó lábakat látunk. Már-már sokkművészetnek nevezhető ez a fajta hatásvadászat, ami teljesen letaglózza nézőjét. Akiben néhány másodpercen belül nem tudatosul, hogy itt művészeti akcióról van szó – méghozzá Chilf Mária festőnő akciójáról – , lehet, hogy szó nélkül megfordul, és kimegy az ajtón abban a hiszemben, hogy a galéria előterében hajléktalanokat szállásoltak el. Az efféle látvány általában az emberek többségében kellemetlen érzéseket kelt, és egyéntől függően más és más reakciókat válthat ki. A kompozíció annyira élethű, hogy nehezen hisszük el: csupán egy installációról van szó, amelynek párja, azaz másolata egy szintén Chilf Mária által készített festmény.

Pillanatnyi zavarunk után elkezdhetjük a tárlat bejárását a földszinten, ahol a színes takarók motívumát követve Király András színpompás, absztrakt alakokat felvonultató festményeivel találkozunk, majd Bernát András minimalista képeivel jön a fordulat: sötét színvilágú, magyarázni nem akaró művei egyszínű festmények, mindegyik párban. Az összetartozó munkákat néhány apró változtatás különbözteti meg egymástól: elérő ecsetvonások, a festményekre eső fény játéka, változó szemszög. Káldi Katalin súlyzózó nőt ábrázoló, nagy méretű festménye felé fordulva a hétköznapi tárgyak kérdésével, illetve a test tárgyiasításával találkozunk – valamint azzal a kortárs művészetben gyakran felvetett problémával, hogy mi történik, amikor egy-egy tárgy a mindennapjainkból elromlik, elavul, úgy, ahogyan a testtel is megtörténhet ugyanez. Szintén a földszinten találjuk Erdélyi Gábor és Benczúr Emese installációit, amelyek eddig más terekben is megjelentek már, és mindig az adott környezetnek megfelelően funkcionáltak. Benczúr Emese Open Your Mind című alkotása, amely a dobozos üdítőkön található, felpattintható nyitók tömkelegéből áll össze – így azt is bemutatja, hogy milyen aprólékos és időigényes munka installálni egy ilyen művet, főleg, ha több alkalommal kell ezt megtenni. Az üdítők nyitói pedig illeszkednek a hétköznapi tárgyak tematikájába.

Az emeleten Szász György installációi fogadják a látogatót. A földön különleges szerkezetben tányérok találhatók fellógatva, a tányérokban és környezetükben temérdek fogpiszkáló. Az ablakban szintúgy ezeket a kis pálcákat látjuk dobozokban. Ekkor egyértelművé válik a néző szerepe az installációban, hiszen ez egyfajta játék: a fogpiszkálókat megpróbálhatjuk a tányérokba dobni. Itt érdemes felidézni Závada Péter ide kapcsolódó versének egy részletét – ugyanis a kiállított műtárgyak mindegyikéhez írt egy-egy költeményt, amelyek nemcsak remekül reflektálnak rájuk, de sokszor értelmezik is azt, amit látunk, egy teljesen más dimenzióba helyezve át az alkotásokat.

„A pénzérmék úgy aránylanak
a fogpiszkálókhoz, mint az üres vödrök
a porcelántányérokhoz. Egy biztos:
minél távolabb van valami,
elhibázni annál könnyebb.

Marékra fogsz néhány fogpiszkálót,
de ha a legközelebbi tányérba beletalálnál,
kívánnád-e jutalmul, hogy az eggyel
távolabbiba trafálj, és mi lenne akkor,
ha már így kettőt kívánhatnál?”

Molnár Zsolt Többszörös permetező című műve – amelynek alapja egy faszerkezet – szintén többféle értelmezésre nyitott. Ahogyan egy permetezőgép megalkotása is különböző formák, méretek, arányok variálásából áll, úgy a fa kérge és levele, illetve a természetben megtalálható mindenféle anyag hasonlóan tevődik össze. Az anyag és a természet párhuzamát figyelhetjük itt meg – nemcsak installációként, hanem a falon papíralapú rajzként is. Szépen mutatja ez, mennyire alapos a tárlat felépítése: a fából készült fogpiszkálók után ismét ezzel az anyaggal találkozunk.

A kiállítást Keresztes Zsófia és Gallov Péter alkotásai zárják. Keresztes Zsófia egy nagyon aktuális témát, az internetközpontú világ és az egyén kapcsolatát boncolgatja. A falon kifejezéstelen fejek sorakoznak, a szemek helyén pedig csillagok, amelyek hosszan folynak le a padló felé. A szomszédos falon néhány csillagot látunk külön installálva, Gyenge jelszó címmel. Mindannyiunk számára ismerős az érzés, amikor nap mint nap jelszók sokaságát gépeljük be valamilyen elektronikus eszközön, és számos statisztika támasztja alá, mennyire sok időt töltünk a képernyők előtt. A nap végére már-már tényleg kifolyik a szemünk. Gallov Péter rajzsorozata viszont teljesen más témát ölel fel: Luis Bunuel Aranykor című filmjét alapul véve készítette rajzait: egy skorpió méreggel teli fullánkját ábrázolják. A film ikonikus alkotás, amely felé a művész tiszteletét teszi, csakúgy, ahogyan a rajz mint médium felé is – a rajz műfaja önfegyelmet és önkontrollt kíván, a művész számára pedig a skorpió mint teremtmény hasonlóan a rend és a fegyelem szimbóluma.

A Másodlat című kiállítás minden érzékszervünket megmozgatja, és gondolkodásra inspirál. A művek hagyják, hogy ne csak a koncepció vonalán értelmezzük a látottakat, és ez válik igazán előnyévé. Megéri tehát kiszabadulni a városból, és Óbuda felé venni az irányt – biztosan maradandó élményben lesz részünk.

Másodlat
Budapest Galéria, 2017. június 14 – július 23.