© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Modern képes krónika
Véget ért a 33. Sajtófotó kiállítás
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban március 20-án nyílt meg a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás a nagyközönség számára. A több mint 700 négyzetméteren, igazán autentikus helyen berendezett exhibíció minden igényt kielégítő válogatássá tömörítette a 2014-es évet.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban március 20-án nyílt meg a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás a nagyközönség számára. A több mint 700 négyzetméteren, igazán autentikus helyen berendezett exhibíció minden igényt kielégítő válogatássá tömörítette a 2014-es évet.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége harmincharmadik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot. A Fotóriporterek Szakosztályának gondozásában meghirdetett idei megmérettetésre több száz fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel nevezett a különböző kategóriákban.
Az ünnepélyes megnyitót március 19-én tartották a Nagymező utcai központban, és ekkor került sor a díjak átadására is. A zsűrit a megszokottaknak megfelelően szaktekintélyek alkották. Munkásságuk révén széleskörű tapasztalattal és különböző megközelítéssel vizsgálták a beküldött pályaműveket. A zsűri elnöke Adrian Evans volt, aki többek között a szociális témák iránti különös érzékenységéről elhíresült Panos Pictures szakmai műhely vezetőjeként vált elismertté, továbbá korábban háromszor is zsűrizett már a World Press Photón. A zsűri tagja volt Eric Baradat, az AFP Photo főszerkesztője; Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa; Marián Pauer fotótörténész és kurátor; valamint Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere. A zsűri elnöke külön kiemelte: a grémium tagjai kiválóan kiegészíttették egymást, meglátásaikat tükrözi a pályázat végeredménye.
A nyilvános értékelés 2015. január 16–18. között zajlott a Magyar Sajtóházban. Ezzel kapcsolatban Reviczky Zsolt kihangsúlyozta: külön örömükre szolgált számos, időközben már szinte önálló karriert befutott kép vagy képsorozat felbukkanása. Ezt azért tartották rendkívül fontosnak, mert a Magyar Sajtófotó Pályázaton és Kiállításon díjazott és nem díjazott képek egyaránt bekerülnek egy almanachba. Ez pedig a jövő számára korhű dokumentumként őrzi meg az év meghatározó történéseit, egyfajta katalógusként vagy még inkább évkönyvként emlékezve az elmúlt esztendőre. Ennek az elgondolásnak a markáns jelenlétét hangsúlyozta Szigeti Tamás fotográfus, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának titkára és egyben a kiállítás kurátora. Az esemény hivatalos oldalán közzétett köszöntőjében megfogalmazott gondolatai közelebb vihetnek mindenkit a képeknek és magának a kiállítás fontosságának az értelmezéséhez, igazi létének elgondolásához. „Egy-egy sajtófotó aktuális, napi hírképből művészi erejű műalkotássá válik. Azt gondolom azonban, hogy ez a folyamat évekig, évtizedekig tart, és hozzájárul – egyebek mellett – a körülmények változása, az idő múlása, a dokumentumérték felerősödése is.” Egyet kell értenünk gondolataival, hiszen manapság a szigorúan hagyományos értelemben vett funkcióján, nevesen az informálás, tudósítás puszta aktusán túl egy rétegzettebb művészi, avagy koncepcionális tartalommal is bírnak a fotográfiák. A sajtófotózás mára olyan műfajjá nőtte ki magát, amely méltán tart számot nagy közérdeklődésre immáron önálló stílusjegyeivel.
Ráadásul az idei évben talán még nagyobb figyelmet szenteltek a fotográfusok személyes véleményének, állásfoglalásának minél karakteresebb megjelenésére – a történet bemutatására, amit elmeséltek a képek. Sok esetben a győztesek pályamunkáinál érhető tettem mindez legjobban. „Ezek a szerzők kitartó, tudatos munkával formálták sorozataikat, melyek többnyire fontos társadalmi problémákra, nehéz emberi sorsokra irányítják a figyelmet” – jegyezte meg Adrian Evans.
Minderre rímelve a kiállítás két nagydíja, az André Kertész Nagydíj és MÚOSZ Nagydíj fényképei is pontosan ilyen sorozatok. Míg előbbit Balázs Attila Egy hajléktalan Karácsonya című sorozatával nyerte, addig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének nagydíját Béli Balázs Úton Európában sorozatának ítélte a zsűri. Míg előbbi a 62 éves Antal Barnabás József, másfél éve Nyíregyháza utcáin élő hajléktalan méltóságteljes év végi ünnepi estéjét mutatja be, ahogyan részt vesz az éjféli misén a Katolikus Karitásztól kapott elegáns ruhájában, addig utóbbi az Európába érkező migránsok kérdésébe és annak magyarországi jelenségeibe enged bepillantást a szerző objektívén keresztül.
Hatalmas falon futó újságot olvasunk és lapozunk kvázi végig teremről teremre a kiállítást bejárva. További különlegességként pedig működött egy „moziszoba”, ahol maguk a fotók készítői meséltek a képek történetéről.
Nem övezi a képeket semmiféle keret, mi több, úgy érezhetjük, hogy a cirka egy méter széles óriástekercs egy folyóirat képeit sorakoztatja egymás után a hozzájuk tartozó képaláírásokkal – a megszokottnál szellősebb elrendezést, kényelmesebb szemlélődést biztosítva így a tárlatra látogatók számára.
A Természet és tudomány-kategória igazán lenyűgöző képeket vonultatott fel. Sugárzott belőlük a rengeteg munka és elszántság, amelyek elkészülésükhöz szükségeltettek. Talán picit zsúfoltan helyezték el a szekció képeit, ám ennek okait a kiállítótér fizikai korlátaiban kellett keresnünk. Ugyanez vonatkozik a Portré-blokk alkotásaira: talán a legfelkavaróbb és legnehezebb képek tartoztak ide.
A Társadalom-szekcióban az elmesélt életek, a mindennapok valósága olyan részletgazdagon jelent meg a fotográfiákon, hogy könnyen felkeltette a látogatók érdeklődését. A cigányok, a magyar tanyavilág és a menekültek témakörét körüljáró sorozatok, vagy akár a Márkushegyi Szénbánya bezárását és a Domonkos Nővérek életét prezentáló képek képesek voltak hosszú percekre megállítani a szemlélődőt.
A Művészet-kategóriában főleg dinamikus, koncerteket és színházi darabokat bemutató fényképek kaptak helyet. De bepillantást nyerhettünk a szoborkészítés mikéntjébe is az Így készült a Kossuth szobor című sorozat révén.
A Bulvár/Humor-szekció külön életet élt. Mire a kiállítás ezen pontjához értünk, óriási, szinte tagolatlan, színes örvényé alakul a sok-sok megtekintett kép a természetfotók fantasztikus koloritásával, a bús néplelkületet elénk vetítő fotók nehézségével és a sportfotók dinamizmusával. Valószínűleg a tematikában ezért is lett ez a helye a Bulvár/Humor-szekciónak, hiszen azonnal mosolyt csaltak arcunkra a képek. Szerencsére határozottan a humor dominált, és nem a bulvár. Itt több olyan fotó is kiállításra került, amelyek igen szép karriert futottak be az elmúlt hónapokban: blogról blogra, hírfolyamról hírfolyamra terjedve tettek szert nagy ismertségre.
A kiállítás egészét tekintve megállaptíhattuk, hogy egy nagyon igényes, magas színvonalú kiállítás született a pályaművekből. Sikeresen irányította a figyelmet talán méltatlanul hanyagolt vagy valamiért a közfigyelem ingerküszöbét korábban átlépni képtelen témákra. Mindemellett képes volt a látogatókat megmosolyogtatni, ugyanakkor fajsúlyos témáival elszomorítani is – és ami a legfontosabb: funkcióját ellátva prezentálni tudta az elmúlt évünk mindennapjainak néha szürke, néha pedig izgalmas és színes forgatagát.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége harmincharmadik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot. A Fotóriporterek Szakosztályának gondozásában meghirdetett idei megmérettetésre több száz fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel nevezett a különböző kategóriákban.
Az ünnepélyes megnyitót március 19-én tartották a Nagymező utcai központban, és ekkor került sor a díjak átadására is. A zsűrit a megszokottaknak megfelelően szaktekintélyek alkották. Munkásságuk révén széleskörű tapasztalattal és különböző megközelítéssel vizsgálták a beküldött pályaműveket. A zsűri elnöke Adrian Evans volt, aki többek között a szociális témák iránti különös érzékenységéről elhíresült Panos Pictures szakmai műhely vezetőjeként vált elismertté, továbbá korábban háromszor is zsűrizett már a World Press Photón. A zsűri tagja volt Eric Baradat, az AFP Photo főszerkesztője; Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa; Marián Pauer fotótörténész és kurátor; valamint Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere. A zsűri elnöke külön kiemelte: a grémium tagjai kiválóan kiegészíttették egymást, meglátásaikat tükrözi a pályázat végeredménye.
A nyilvános értékelés 2015. január 16–18. között zajlott a Magyar Sajtóházban. Ezzel kapcsolatban Reviczky Zsolt kihangsúlyozta: külön örömükre szolgált számos, időközben már szinte önálló karriert befutott kép vagy képsorozat felbukkanása. Ezt azért tartották rendkívül fontosnak, mert a Magyar Sajtófotó Pályázaton és Kiállításon díjazott és nem díjazott képek egyaránt bekerülnek egy almanachba. Ez pedig a jövő számára korhű dokumentumként őrzi meg az év meghatározó történéseit, egyfajta katalógusként vagy még inkább évkönyvként emlékezve az elmúlt esztendőre. Ennek az elgondolásnak a markáns jelenlétét hangsúlyozta Szigeti Tamás fotográfus, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának titkára és egyben a kiállítás kurátora. Az esemény hivatalos oldalán közzétett köszöntőjében megfogalmazott gondolatai közelebb vihetnek mindenkit a képeknek és magának a kiállítás fontosságának az értelmezéséhez, igazi létének elgondolásához. „Egy-egy sajtófotó aktuális, napi hírképből művészi erejű műalkotássá válik. Azt gondolom azonban, hogy ez a folyamat évekig, évtizedekig tart, és hozzájárul – egyebek mellett – a körülmények változása, az idő múlása, a dokumentumérték felerősödése is.” Egyet kell értenünk gondolataival, hiszen manapság a szigorúan hagyományos értelemben vett funkcióján, nevesen az informálás, tudósítás puszta aktusán túl egy rétegzettebb művészi, avagy koncepcionális tartalommal is bírnak a fotográfiák. A sajtófotózás mára olyan műfajjá nőtte ki magát, amely méltán tart számot nagy közérdeklődésre immáron önálló stílusjegyeivel.
Ráadásul az idei évben talán még nagyobb figyelmet szenteltek a fotográfusok személyes véleményének, állásfoglalásának minél karakteresebb megjelenésére – a történet bemutatására, amit elmeséltek a képek. Sok esetben a győztesek pályamunkáinál érhető tettem mindez legjobban. „Ezek a szerzők kitartó, tudatos munkával formálták sorozataikat, melyek többnyire fontos társadalmi problémákra, nehéz emberi sorsokra irányítják a figyelmet” – jegyezte meg Adrian Evans.
Minderre rímelve a kiállítás két nagydíja, az André Kertész Nagydíj és MÚOSZ Nagydíj fényképei is pontosan ilyen sorozatok. Míg előbbit Balázs Attila Egy hajléktalan Karácsonya című sorozatával nyerte, addig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének nagydíját Béli Balázs Úton Európában sorozatának ítélte a zsűri. Míg előbbi a 62 éves Antal Barnabás József, másfél éve Nyíregyháza utcáin élő hajléktalan méltóságteljes év végi ünnepi estéjét mutatja be, ahogyan részt vesz az éjféli misén a Katolikus Karitásztól kapott elegáns ruhájában, addig utóbbi az Európába érkező migránsok kérdésébe és annak magyarországi jelenségeibe enged bepillantást a szerző objektívén keresztül.
Hatalmas falon futó újságot olvasunk és lapozunk kvázi végig teremről teremre a kiállítást bejárva. További különlegességként pedig működött egy „moziszoba”, ahol maguk a fotók készítői meséltek a képek történetéről.
Nem övezi a képeket semmiféle keret, mi több, úgy érezhetjük, hogy a cirka egy méter széles óriástekercs egy folyóirat képeit sorakoztatja egymás után a hozzájuk tartozó képaláírásokkal – a megszokottnál szellősebb elrendezést, kényelmesebb szemlélődést biztosítva így a tárlatra látogatók számára.
A Természet és tudomány-kategória igazán lenyűgöző képeket vonultatott fel. Sugárzott belőlük a rengeteg munka és elszántság, amelyek elkészülésükhöz szükségeltettek. Talán picit zsúfoltan helyezték el a szekció képeit, ám ennek okait a kiállítótér fizikai korlátaiban kellett keresnünk. Ugyanez vonatkozik a Portré-blokk alkotásaira: talán a legfelkavaróbb és legnehezebb képek tartoztak ide.
A Társadalom-szekcióban az elmesélt életek, a mindennapok valósága olyan részletgazdagon jelent meg a fotográfiákon, hogy könnyen felkeltette a látogatók érdeklődését. A cigányok, a magyar tanyavilág és a menekültek témakörét körüljáró sorozatok, vagy akár a Márkushegyi Szénbánya bezárását és a Domonkos Nővérek életét prezentáló képek képesek voltak hosszú percekre megállítani a szemlélődőt.
A Művészet-kategóriában főleg dinamikus, koncerteket és színházi darabokat bemutató fényképek kaptak helyet. De bepillantást nyerhettünk a szoborkészítés mikéntjébe is az Így készült a Kossuth szobor című sorozat révén.
A Bulvár/Humor-szekció külön életet élt. Mire a kiállítás ezen pontjához értünk, óriási, szinte tagolatlan, színes örvényé alakul a sok-sok megtekintett kép a természetfotók fantasztikus koloritásával, a bús néplelkületet elénk vetítő fotók nehézségével és a sportfotók dinamizmusával. Valószínűleg a tematikában ezért is lett ez a helye a Bulvár/Humor-szekciónak, hiszen azonnal mosolyt csaltak arcunkra a képek. Szerencsére határozottan a humor dominált, és nem a bulvár. Itt több olyan fotó is kiállításra került, amelyek igen szép karriert futottak be az elmúlt hónapokban: blogról blogra, hírfolyamról hírfolyamra terjedve tettek szert nagy ismertségre.
A kiállítás egészét tekintve megállaptíhattuk, hogy egy nagyon igényes, magas színvonalú kiállítás született a pályaművekből. Sikeresen irányította a figyelmet talán méltatlanul hanyagolt vagy valamiért a közfigyelem ingerküszöbét korábban átlépni képtelen témákra. Mindemellett képes volt a látogatókat megmosolyogtatni, ugyanakkor fajsúlyos témáival elszomorítani is – és ami a legfontosabb: funkcióját ellátva prezentálni tudta az elmúlt évünk mindennapjainak néha szürke, néha pedig izgalmas és színes forgatagát.
