© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Ősz a Ludwigban
Tolvaly Ernő retrospektív kiállítás a Ludwig Múzeumban
Vörös és mélynarancs, fabarna és szürkés őszi tájat idéző színei nem az elmúlás kezdetét juttatják eszünkbe, hanem az utolsó „színre-lépést”, a még intenzív, optimizmust sugárzó erőt; ezzel az ősz olyan arcát mutatja fel Tolvaly Ernő tárlata, amely segít át- vagy túlélni az évszak más, szürkébb, kilátástalanabb időszakait is.
Egy hűvös, borongós őszi nap tökéletes választásnak tűnik ahhoz, hogy ellátogassunk a Ludwig Múzeum legújabb tárlatára, Tolvaly Ernő életmű-kiállítására: a 2008-ban elhunyt festőművésznek méltó emléket állít a Lumú retrospektív kiállítása.
A művészeti írásairól is ismert festő és egyetemi tanár mellett Tolvaly Ernőben egy rendkívül sokoldalú művészt ismerhetünk meg a kiállított közel száz festményen és objekten keresztül. A több mint egy éven át tartó kurátori kutatómunka eredményeképpen főként magángyűjtőktől szerzett festményekkel találkozhatunk, a művész fiatalkori képeitől a többnyire nagyméretű vásznakra festett kései művekig.
A jó léptékű, izgalmasan felépített kiállítás olyan, mintha a kurátor tényleg a művész fejével gondolkodott volna. Nem egy hagyományos értelemben vett kronologikus vagy tematikus válogatást láthatunk, hanem Tolvaly művészeti elképzelései, tervei és alkotásai által, az írásokat, installációkat és festményeket egymáshoz illesztve, egy gondolati egységet tükrözve ismerhetjük meg az életművet. A rendelkezésre álló bőséges archív anyag, valamint a tervezett és megvalósult művészi akciók részletes bemutatása révén a hetvenes-nyolcvanas évek avantgárd korszakába is betekintést kapunk. Megismerhetjük a művész helyzetére reflektáló, a képzőművészeti élet szerveződéseit vizsgáló, Tolvaly Ernő által vezetett „egyszemélyes” 1. számú Közvetítő Csoport célkitűzéseit, de kifejezetten érdekesek a direkt polgárpukkasztást mellőző, inkább teoretikus értelemben hangsúlyos Tolvaly-happeningek is.
Már a kiállítás elején letaglóz minket a tárlat leghangsúlyosabb terme, amelyben a hatvanas években készített klasszikus tájképek, csendéletek együtt szerepelnek Tolvaly utolsó időszakában festett avantgárd képeivel. A művész itt látható, a nagy művészelődöket megidéző utolsó, Múzeumok című sorozatában intenzív erővel hatnak ránk a földre állított majdnem kétméteres festmények. Az egyik vásznon Tolvaly nőalakjának villa- vagy ollószerű ujjai eszünkbe juttathatják például Picasso egyes alakjainak kézfejeit is. A teremben emellett olyan közkedvelt festői témák modern változatai is megjelennek, mint például egy fekvő női akt vagy a fürdőzők. A kubista és impresszionista hatás a kiállítás során Tolvaly más művein is észrevehető.
Az egyik legszebb sorozat a lomb- és ablakgyűjtemény (például Lomb és ablak, 2001, Lomb és ablak, 1995–1999; Lomb IV. 1999), ahol a lecsurgó festékréteg, az elmosódó zöld lombkorona, a természet színeit idéző zöld, barna, fehér festékcsíkok, a fűzfa lehajló ágai Monet Nimfáinak hangulatát idézik fel a nézőben.
Egyik elméleti írásában (Olasz Attila képeiről, Balkon, 2007) Tolvaly Ernő azt állítja, hogy „amikor egy képre nézünk, először azt látjuk meg, amiről szól. Fel sem tűnik, hogy akusztikát és verbalitást is érzékelünk.” Lomb és ablak és Ablak és lomb elnevezésű sorozataiban ezzel az érzéssel találkozhatunk: a kép láttán szinte halljuk a szélfútta lombokat és a levelekről lecsurgó vízcseppeket, ugyanakkor kellő távolságba is kerülünk az ábrázolt-képzeletbeli-megfestett fák lombjaitól, mivel egy szintén ábrázolt-képzeletbeli-megfestett ablakon mint kereten át látunk rá erre a környezetre (Ablak és lomb, 1995).
Tolvaly műveiben meghatározó szerepet töltött be a művészet valósághoz való viszonyának a kérdése. A festményeken látható különböző méretű téglalapmozaikokban, a négyzetes, osztott képein, a porból és egyéb természetes anyagokból készült alkotásain, valamint az impresszionista hatású sorozatain is a festékréteg, a színek és formák egymásra rétegződését, átfedését, határait vizsgálta Tolvaly Ernő. A festőt szüntelenül a mindennapi élet és a műalkotás találkozása, a természet és a művészet összepárosítása foglalkoztatta, ami nemcsak festészetében, hanem művészeti eseményeiben is megjelent. Ezt a koncepciót szem előtt tartva érdemes végighaladnunk a tárlaton.
A Tolvaly-féle „áttűnés-vizsgálatok” más festészeti megoldását kínálják a konstruktivista hatású alkotások, amelyeknél az egymásba nyúló négyzetek különböző tónusú, erős színeikkel nem kioltják, hanem erősítik egymást, harmóniát és dinamizmust kölcsönözve a képeknek. Vörös és mélynarancs, fabarna és szürkés, őszi tájat idéző színei nem az elmúlás kezdetét juttatják eszünkbe, hanem az utolsó „színre-lépést”, a még intenzív, optimizmust sugárzó erőt; ezzel az ősz olyan arcát mutatja fel Tolvaly Ernő tárlata, amely segít át- vagy túlélni az évszak más, szürkébb, kilátástalanabb időszakait is.
Külön pozitívumnak mondható, hogy az akciótervek, kiállított installációk nem csupán kísérőjelenségként vagy érdekes, az életművet színesítő mozzanatként vannak jelen, hanem tényleges szerepet kapnak az összetett életmű pontosabb megértésében.
.
Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív
2014. szeptember 19 – november 30.
Kurátor: Üveges Krisztina
A művészeti írásairól is ismert festő és egyetemi tanár mellett Tolvaly Ernőben egy rendkívül sokoldalú művészt ismerhetünk meg a kiállított közel száz festményen és objekten keresztül. A több mint egy éven át tartó kurátori kutatómunka eredményeképpen főként magángyűjtőktől szerzett festményekkel találkozhatunk, a művész fiatalkori képeitől a többnyire nagyméretű vásznakra festett kései művekig.
A jó léptékű, izgalmasan felépített kiállítás olyan, mintha a kurátor tényleg a művész fejével gondolkodott volna. Nem egy hagyományos értelemben vett kronologikus vagy tematikus válogatást láthatunk, hanem Tolvaly művészeti elképzelései, tervei és alkotásai által, az írásokat, installációkat és festményeket egymáshoz illesztve, egy gondolati egységet tükrözve ismerhetjük meg az életművet. A rendelkezésre álló bőséges archív anyag, valamint a tervezett és megvalósult művészi akciók részletes bemutatása révén a hetvenes-nyolcvanas évek avantgárd korszakába is betekintést kapunk. Megismerhetjük a művész helyzetére reflektáló, a képzőművészeti élet szerveződéseit vizsgáló, Tolvaly Ernő által vezetett „egyszemélyes” 1. számú Közvetítő Csoport célkitűzéseit, de kifejezetten érdekesek a direkt polgárpukkasztást mellőző, inkább teoretikus értelemben hangsúlyos Tolvaly-happeningek is.
Már a kiállítás elején letaglóz minket a tárlat leghangsúlyosabb terme, amelyben a hatvanas években készített klasszikus tájképek, csendéletek együtt szerepelnek Tolvaly utolsó időszakában festett avantgárd képeivel. A művész itt látható, a nagy művészelődöket megidéző utolsó, Múzeumok című sorozatában intenzív erővel hatnak ránk a földre állított majdnem kétméteres festmények. Az egyik vásznon Tolvaly nőalakjának villa- vagy ollószerű ujjai eszünkbe juttathatják például Picasso egyes alakjainak kézfejeit is. A teremben emellett olyan közkedvelt festői témák modern változatai is megjelennek, mint például egy fekvő női akt vagy a fürdőzők. A kubista és impresszionista hatás a kiállítás során Tolvaly más művein is észrevehető.
Az egyik legszebb sorozat a lomb- és ablakgyűjtemény (például Lomb és ablak, 2001, Lomb és ablak, 1995–1999; Lomb IV. 1999), ahol a lecsurgó festékréteg, az elmosódó zöld lombkorona, a természet színeit idéző zöld, barna, fehér festékcsíkok, a fűzfa lehajló ágai Monet Nimfáinak hangulatát idézik fel a nézőben.
Egyik elméleti írásában (Olasz Attila képeiről, Balkon, 2007) Tolvaly Ernő azt állítja, hogy „amikor egy képre nézünk, először azt látjuk meg, amiről szól. Fel sem tűnik, hogy akusztikát és verbalitást is érzékelünk.” Lomb és ablak és Ablak és lomb elnevezésű sorozataiban ezzel az érzéssel találkozhatunk: a kép láttán szinte halljuk a szélfútta lombokat és a levelekről lecsurgó vízcseppeket, ugyanakkor kellő távolságba is kerülünk az ábrázolt-képzeletbeli-megfestett fák lombjaitól, mivel egy szintén ábrázolt-képzeletbeli-megfestett ablakon mint kereten át látunk rá erre a környezetre (Ablak és lomb, 1995).
Tolvaly műveiben meghatározó szerepet töltött be a művészet valósághoz való viszonyának a kérdése. A festményeken látható különböző méretű téglalapmozaikokban, a négyzetes, osztott képein, a porból és egyéb természetes anyagokból készült alkotásain, valamint az impresszionista hatású sorozatain is a festékréteg, a színek és formák egymásra rétegződését, átfedését, határait vizsgálta Tolvaly Ernő. A festőt szüntelenül a mindennapi élet és a műalkotás találkozása, a természet és a művészet összepárosítása foglalkoztatta, ami nemcsak festészetében, hanem művészeti eseményeiben is megjelent. Ezt a koncepciót szem előtt tartva érdemes végighaladnunk a tárlaton.
A Tolvaly-féle „áttűnés-vizsgálatok” más festészeti megoldását kínálják a konstruktivista hatású alkotások, amelyeknél az egymásba nyúló négyzetek különböző tónusú, erős színeikkel nem kioltják, hanem erősítik egymást, harmóniát és dinamizmust kölcsönözve a képeknek. Vörös és mélynarancs, fabarna és szürkés, őszi tájat idéző színei nem az elmúlás kezdetét juttatják eszünkbe, hanem az utolsó „színre-lépést”, a még intenzív, optimizmust sugárzó erőt; ezzel az ősz olyan arcát mutatja fel Tolvaly Ernő tárlata, amely segít át- vagy túlélni az évszak más, szürkébb, kilátástalanabb időszakait is.
Külön pozitívumnak mondható, hogy az akciótervek, kiállított installációk nem csupán kísérőjelenségként vagy érdekes, az életművet színesítő mozzanatként vannak jelen, hanem tényleges szerepet kapnak az összetett életmű pontosabb megértésében.
.
Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív
2014. szeptember 19 – november 30.
Kurátor: Üveges Krisztina
