Artworker: Műtárgyak, mérőszalagok, mókusok

Látogatásunk tiszteletére vendéglátónk rendet rakott az asztalán, bár, mint megtudtuk tőle, jobban szereti az átlátható káoszt, ami szükség esetén akár a padlón is elterjeszkedik.

Az íróasztalt a praktikum uralja. Egy biciklis sisak jelzi, mi az igazgató munkába jutásának eszköze. Együtt szemlélődünk, házigazdánk pedig mesélni kezd. „Rögtön látszik, mi az, ami meghatározza a munkámat: távkapcsolók, külső memóriák, azokon jegyzetek, adatbázisok, fotók, és mindig kezem ügyében a múzeológus legfontosabb eszköze: a mérőszalag.” Mellettük pár személyes apróság fér csak el: kép a kislányairól és egy régi, kedves kolléga készítette „vérnyúl”. Majd töredelmesen bevallja, ha kétszer ekkora íróasztala lenne, akkor az lenne a kevés.

Egyébként minden iroda hasonlóan eklektikus, a kis szobákban használati és műtárgybútorok keverednek egyedi stílusban. „A múzeumban kevés a raktártér, ezért kényszerűségből minden helyet kihasználunk a gyűjtemény darabjainak tárolására. A szobát sem akartam agyondekorálni. Szükségszerűen így is sok kor és stílus keveredik itt. Az irodám berendezése ezért többnyire spontánul alakul, változik.”

Némely korábbi kiállítás emlékei is az irodában gyűlnek, nemcsak dekorációs okokból, hanem egyszerűen a dolgok megmentése céljából. Műtárgyak, makettek halmozódnak az asztalokon, főleg az intenzívebb múzeológusi munkaszakaszokban. De ez is javarészt a helyhiány miatt alakul így, hiszen a kutatószolgálat elfoglalja az ilyen célokra fenntartott teret. „Ez nagyon hasznos, mert az állandó kapcsolat a műtárggyal egészen más hozzáállást biztosít.”

Ha a Kiscelli Múzeum helyiségeiben bolyongva a mennyezet és a falak találkozásának magasságáig téved tekintetünk, rendhagyó jelenségre lehetünk figyelmesek: tenyérnyi területeken vissza van bontva a falfesték. Amint Perényi Rolandtól megtudhattuk, ezek a kutatóablakok. „Műemléki környezetben minden kisebb vagy nagyobb átalakításhoz dokumentációt kell készíteni. Itt láthatóvá válik, milyen festékrétegek voltak a falakon korábban. Tehát a különböző rétegek felfejtése látszik minden szobában és a folyosókon is.” Ebből aztán izgalmas következtetések, spekulációk adódnak.

Az épület érdekessége, hogy sok korszaka van. Az a szárny, ahol Perényi Roland szobája található, kolostori funkciót látott el korábban. „Bármilyen átalakításba fogunk, mindig találunk valamit, amiről addig nem tudtunk. A Mágnás Elza-kiállításhoz kapcsolódóan például egy ajtó elbontásakor az ajtókeret fölött felszínre került számból derült ki, hogy azok a helyiségek voltak Schmidt Miksa hálószobái.” Ezen falak között került aztán ténylegesen bemutatásra az Elza-legendárium.

A környezetnek komoly élővilága van: mókusok, madarak, rovarok. „Nyáron a nyitott ablakon bejött egy kíváncsi gyík, és bele is ragadt egy műtárgycsomagolás ragasztójába. Nehéz volt kiszabadítani, hosszasan bajlódtam vele. Állandó küzdelemet folytatunk az egerekkel, menyétekkel és a denevérekkel is a pincében.” Fennmaradt ráadásul egy olyan urbánus legenda, hogy valahol a budai hegyekben elveszett egy barlangász, aki napokkal később végül valahol itt bukkant elő. Egyes verziók szerint a kútban jött fel, mások szerint a kriptában kopogtatott, hogy eresszék ki.

A környék bővelkedik az ehhez hasonló kísértethistóriákban. „Ha bármi furcsaság történik, mindig Mágnás Elzára, a híres kurtizánra fogjuk. Nemrég például az egyik mosdó ajtaját találtuk zárva úgy, hogy nem volt bent senki, aki bezárhatta volna. Meg is állapítottuk, hogy Elza keze lehet a dologban.”

Végül visszatérünk az igazgatói íróasztalhoz, ami szemlátomást inkább apró, mint terebélyes, pedig használója kimondottan délceg alkat. „Az előző íróasztalom kisebb, alacsonyabb és rosszabb volt. Ahhoz képest ez kimondottan kényelmes! De alapvetően sokszor felkelek, mászkálok munka közben. Ráadásul szeretem is a szűk sarkokat. Az egyetemen volt egy apáca tanárom, ő mondta, hogy az öltözetükhöz tartozó fejkendő, illetve csuklya az összeszedettséget, a kontemplációt segíti elő. Talán ezért szeretek egy ilyen kis szegletben dolgozni.”