Debreceni art deco

Milyen az, amikor egy kortárs író rendez kurátorként kiállítást építészeti témakörben? A kérdés lehetne ennyire egyszerű is. De milyen az, amikor egy debreceni kortárs művész gyermeki kíváncsisággal kikutatja és feldolgozza a szintén helyi születésű építész életművét? A kielégítő választ a kiállítás adja meg. Két alkotó szellem évtizedek távlatából kapaszkodott össze, amelyből egy tartalmas, érdekfeszítő, sőt szórakoztató bemutató bontakozott ki. Tudományos jellegű, mégis élettel teli, ismeretterjesztő kooperáció jött létre. A debreceni Modemben már nagy sikerrel bemutatott kiállítás most a Műcsarnokban hódít.

Ez a tárlat azonban nem feltétlenül vizuálisan taglózza le a látogatót. Az egész termet – akár egy vastag könyvet – szegletről szegletre fel kell tárni. Az idővonal és a falszövegek sokaságából kibontakozik a sztori: Sajó István 1896-ban született Debrecenben. A sportrajongó, vívást gyakorló ifjú a Műegyetem elvégzése után Németországba utazott, majd több állam után Floridában tanult, ahol szintén diplomát szerzett. A magasépítészet profijai között tartották számon. Terveiben az art deco stílusjegyek forrtak össze a téglaépítészettel. Az egyszerű anyag használatát a kor legdivatosabb stílusának szolgálatába állította. Népszerűségéről tanúskodik, hogy két év alatt három floridai és egy központi miami irodát tartott fenn. Két honfitársával, Wank Lóránttal és Berzőffy Lóránddal együtt Sajo, Wank&Berz néven létrehozták a Mediterran Architect Studiót, amely égisze alatt – nevéből adódóan – mediterrán stílusú nyaralókat építettek. Létesítményeiken gyakran spanyol, mexikói, esetenként historizáló elemek is helyet kaptak. A legtöbbször emlegetett komplexum a New York City Bronx Parkban felépített szakszervezeti munkásbérház-telep. A The Coops névre keresztelt (United Workers Cooperative Colony) négy épülettömb messzemenően kielégítette a higiéniai követelményeket (ezt a jelzőt minden hivatkozás jegyzi), a lakások mellett könyvtár, előadótermek és orvosi rendelők is helyet kaptak. Minden megtalálható volt benne, ami egy kollektíva működéséhez elengedhetetlennek számítottak. A homlokzatokon elhelyezetett szimbólumok kifejezték az együtt élő közösség összetartozását.

A kiállítás egyik legérdekesebb része a videókat bemutató szekció. Itt négy monitoron keresztül a téma esszenciáját ismerhetjük meg. Életutak jelennek meg, személyes beszámolókat láthatunk és hallhatuk. Az egyik ilyen képsoron a korábban a Coops házakban élő személyek lenyűgözve beszélnek emlékeikről, a kert burjánzásától, az épület egységéről. A másik film az egyik kurátor, Térey János narrációjával, saját szövegével mutatja be a téma megtalálását és Debrecenre vonatkozó emlékeit. Ez adja meg a kiállítás lényegét, érdemes rászánni az időt és a figyelmet. A másik említésre méltó rész Sajó István egykori dolgozószobájának rekonstrukciója. Itt nemcsak a népszerű és stílushű art deco enteriőrbe pillanthatunk be, hanem a folyton pipázó, elszánt tekintetű, sokoldalú építész mindennapjaiba is.

A külföldön elért csillogó karrier egyébként nem kárpótolta Sajó Istvánt honvágyával szemben. A bő két év alatt remekbe szabott amerikai pályafutását 1928-ban a cívisváros, Debrecen atmoszférájára cserélte. Ebben az évben tervezte meg az izraelita hitközösség bérházát. A klasszikus építészeti városkép valósággal felpezsdült a német–amerikai dekororativitással megkomponált házaitól. A település egyik legnívósabb részén, a Simonyi úton több villa felépítését is az ő szakértelmére bízták: Fényes-, Geiger- vagy Winter-villa. De számos lakóház és a város központjában álló Arany Bika szálloda korszerűsítése is az ő elgondolásai alapján születhetett meg.

Különleges épületek megvalósításához, új módszerek kivitelezéséhez frappáns ötletek és kivételes szaktudás szükséges. Ezek alapján természetes, hogy Sajó Istvánra – az említetteken kívül – nagyszabású munkákat is bíztak. 1933-ban ő tervezte meg a város számára a világ legelső földsáncstadionját. „Hosszú évek óta […] tanulmányoztam a stadion kérdését, s amikor Amerikából visszatértem szülővárosomba, felvetettem az első magyar stadion építésének gondolatát, s már évekkel ezelőtt terveket dolgoztam ki” – írja ő maga a Debreczen napilap Képes Nagy Naptárában. A Nagyerdő környezetében tizenkétezer néző számára tette lehetővé különféle nagyszabású sportesemények látogatását.

A fent említett, kiemelt építkezésekre a kiállításban is részletesen kitérnek. A hatalmas belmagasságú falakon archív fotók és tervek nagyításai kalauzolnak minket a tervezőasztalon megszületett vázlatoktól az egekbe törő, dekoratív homlokzatokig. Emellett a kiállításgrafikában alkalmazott art deco stílusjegyek stilizált formavilágában több ikonikus épületelem is felsejlik. A hangsúlyos kontúrokkal kiemelt motívumok elegánssá varázsolják az enteriőröket, és rendszerbe foglalják a megidézett épületeket.

A következő évtized súlyos megpróbáltatások elé állította az építészt és családját. A zsidótörvények hatályba lépése miatt először az általa tervezett Hatvani utcai bárházban kialakított gettóba sorolták, majd Bergen-Belsenbe deportálták, feleségét és két kislányát pedig Strasshofba. Csodával határos módon ők négyen túlélték a borzalmakat, és visszatérhettek Debrecenbe. Mindent elöről kellett kezdeniük. Sajó István legelső megbízása a háború után, 1945-ben a Nagytemplom nyugati tornyának helyreállítása volt. És természetesen a Nagyállomás építkezéseiben is részt vett.

Életéhez hasonlóan halála is rendkívüli volt: az általa tervezett stadionban szokás volt, hogy csak azután kezdték el a mérkőzéseket, hogy ő elfoglalta saját helyét. Ezen a helyen egy meccs közben dobbant utoljára a szíve. Az épület sajnos ma már nem létezik, így nem állíthat emléket a kivételes építész tehetségének sem. Az őt megillető méltó szakmai kutatás is sok évtizeden keresztül váratott magára.

Egészen eddig. Az Art deco a pusztán kiállítás Térey János tolmácsolásában méltó mementó és olyan figyelmet felhívó program, amely más vidéki városok számára is példamutató lehet, hogy felkutassák és büszkén mutassák be településük egykori – és akár mai – zsenijeit.

Art deco a pusztán – Sajó István (1896–1961) és műve
Műcsarnok, 2017. április 6. – június 4.