Élményre hangolva

A vendégkönyv vizsgálata legalábbis ezt a benyomást kelti. Olyan bejegyzésekben dúskál, amelyek dicsérik a displayt és a koncepciót, élményként, játékként vagy előadásként írják le a kiállításlátogatást, valamint bőven hoznak a szín szóra építő elismeréskifejezést, esetenként szójátékot („az iparművészet ezer árnyalata”, „időutazás, ahol a szín az idők folyamán sem halványodik” stb.). Az élménytársadalom- és élménygazdaság-teóriák szellemében folytatott diskurzusok szerint a kortárs kultúra egyik legfontosabb megszerezhető minősége az egyedi, emlékezetes élmény. Ennek átadása érdekében igen sok kulturális intézmény, így például a múzeumok is igyekeznek átalakítani működési módjukat. (Az érdeklődők számára részletesen olvasható erről a Kortárs 2016. májusi és júniusi számában.)

A kiállítási projekt legnagyobb dobása az újszerű – vagy legalábbis annak ható – koncepció, amely szépen összekapcsol egyébként inkoherens tárgyakat. A kontinuitás fogalma új értelmet nyer például, amikor arról olvasunk, hogy a vörös a hatalmasok színe: jelenti, sugallja a hatalom birtoklását, sőt hozzásegít ahhoz. Ezt a funkciót töltötte be a főúri viseletben, és ugyanez áll a háttérben a női öltözködés esetében is.

A kiállítás számos szemet gyönyörködtető tárgyat vonultat fel, és a válogatás sokrétűsége is imponáló. Az érzékszervi – ez esetben erős vizuális – ingerek nemcsak a tárgyak megjelenésében hatnak, hanem a display minőségében is hangsúlyosak. Példaként említendő az impozáns, padlótól szinte plafonig érő, meisseni porcellánkollekciót bemutató tárlófal vagy az erőteljes, mesterséges, célzott – mondjuk úgy, színházi – megvilágítás, amely feketeségből előbukó színekkel és formákkal operál.

A három kiállítási egységhez írt vezetőszövegek a legjobb értelemben véve nyitottak. Rádöbbentenek a színárnyalatok számosságára – például hogy a kék lehet ultramarin, kobalt, encián, égszín vagy türkiz. Felvetnek a színekhez kapcsolható kultúrtörténeti referenciapontokat vagy jelenkori példákat – a kék Mária köpenyének, a melósruhának, a farmernek, Európának, az Avatarnak vagy éppenséggel a Twitter kék madarának színe –, és az asszociációs sor a látogató által szabadon folytatható.

A kiállítás olyan érdekességeket is tartalmaz, mint egy korábbi múzeumi gyakorlatot példázó eset: a rokokó karosszék és a leánykaruha véletlen találkozása a boncasztalon, azaz a ruhának a szék kárpitjaként való felhasználása 1926-ban. Kétségkívül szép, de ma már szürreális.

Semsey Balázs, a kiállítás egyik kurátora elmondta, hogy a koncepció szerves részét alkotta a kísérletezés mellet és a konvenciók ellen való állásfoglalás – ez esetben az, hogy ne csak stílustörténeti és egyéb megszokott szempontok szerint rendezzenek kiállítást. Serfőző Szabolcs társkurátorral egymástól függetlenül jutottak ugyanarra az elhatározásra: a szín jelentheti azt a kohéziós elemet, amely mentén érdemes bemutatni a múzeum gyűjteményét. Az egyik domináns megközelítés a látvány volt, a másik a színszimbolika. Adott térben gondolkodtak, amelynek három terme jelöli ki a három szín fennhatóságát, ezen belül különböző tárgycsoportok kerültek kialakításra (pl. piros székek). A válogatás gazdag – ezt érzékeltetik a számok is, hiszen körülbelül 300 négyzetméteren mintegy négyszáz tárgy került elhelyezésre –, amely egyrészt tematikailag és vizualitásában erősíti a kiállítást, másrészt viszont kihívást jelentett az installálás során. Ehhez a zsúfoltsághoz azonban ragaszkodtak a kurátorok, hiszen a tárgyakra mint raszterpontokra tekintettek, amelyek sűrűn egymás mellett elrendezve állnak össze színes felületté.

A kiállítás céljaként Semsey Balázs röviden a vizuális és intellektuális inger, valamint az emlékezetes élmény kiváltását jelölte meg. Bővebben kifejtve a szándék a múzeum kollekciójának új perspektívából való láttatása volt úgy, hogy a látogató számára élményt nyújtson, és ehhez hagyományos (gyűjteményi darabok, vitrinek, szövegek) és nem hagyományos (pl. UV-fény) eszközöket használtak.

Ugyancsak kísérletező kedvről ad tanúbizonyságot a – kiállításnyitásként külön teremben elhelyezett – SzínTükör elnevezésű installáció, amely az Iparművészeti Múzeum és a MOME TechLab első együttműködésének eredménye. Érzékeli a látogató öltözetét, és megadja, hogy melyik kiállított tárgy a leghasonlóbb színű, továbbá statisztikát is mutat. Az információt a látogató elküldheti sajt e-mail címére, vagy megoszthatja Facebook-oldalán. Az alkalmazás tehát részvételre sarkall, és minden látogatáskor újat tud mutatni, ráadásul kivezet a múzeum falain túlra az internet segítségével. Az interaktív munka funkciója – az élménynyújtáson túl – szorosabbra fűzni a kapcsolatot kiállítási tárgy és a látogató között, de értelmezhető ettől a tárlattól függetlenül is, a múzeum gyűjteményének alternatív közvetítő eszközeként.

Talán kézenfekvő lenne, de nem várható további színekre épülő, analóg kiállítás. Azonban számíthatunk a folytatásra a koncepciónak abban az alkotóelemét tekintve, amely a múzeumi gyűjtemény új aspektusok, hívószavak vagy asszociációk szerinti bemutatását pártolja. Az Iparművészeti Múzeum távlati terveit a küszöbön álló felújítás határozza meg. Valószínűleg a rekonstrukció ideje alatt a kollekció egy része egy másik helyszínen jelenik meg, ahol az újszerű, kísérletező kiállításrendezés is helyet kaphat.

Színekre hangolva
Iparművészeti Múzeum, 2016. április 1 – 2017. június 11.