Fesztiválnyelven

Milyen célkitűzésekkel álltatok neki a programszervezésnek?

A helyi kortárs művészeti galéria, a b24 feladata a tehetséggondozás, projektjeinken keresztül a kreatív tudást és az értékközpontúságot szeretnénk hangsúlyozni. Próbáljuk kialakítani a galéria ifjúsági-művészeti-közösségi terét, ehhez pedig a fiatalok világképéhez igazodó korosztály-specifikus alternatív művészeti programokat szervezünk. Persze mégsem kizárólag e szűk réteg és korcsoport megszólítása a cél, sokkal inkább az, hogy azoknak a városlakóknak üzenjünk a programjainkon keresztül, akik nem járnak kortárs kiállítóhelyekre, de nyitottak a képzőművészetre. Tehát be akartunk mutatkozni: itt vagyunk egy izgalmas kiállítótérrel és annak környezetével, amit sokoldalúan szeretnénk művészeti célokra hasznosítani.

A hagyományteremtő szándék nemcsak a kortárs művészet népszerűsítését, hanem az arra irányuló folytonos figyelmet is jelenti. Hogyan látod a debreceni művészeti életet?

Tapasztalataim szerint a helyi képzőművészeti szakmából hiányzik a közösségi kohézió, szervezeteik inkább formálisak, mint informálisak, és nem töltenek be valódi érdekérvényesítő szerepet. A pályakezdők a képzőművészeti egyetemekről való visszatérésük után leginkább légüres térben mozognak, a generációk között nincs diskurzus. A „mester és tanítvány” kapcsolat során a fiatalok egyetemükről választanak mestert, nem pedig a szocializációjukat, kulturális gyökereiket megalapozó helyi képzőművészeti közegből. Példaértékű gyűjtőhely a Medgyessy Gimnázium, ahol zömében fiatal, gyakorló alkotóművészek tanítanak, és ahol olyan összefogást tapasztaltam az ott tevékenykedő alkotók részéről, ami követendő.

A b24 Galéria hosszú távú együttműködésre törekszik a gimnáziummal, de a Debreceni Egyetemmel is. A kiállítótermekben jelenleg az építészmérnöki tanszék Kipakolás című tárlata látható, de egy utcabútor-pályázatunk kiírása során az egyetemen oktató építészek napi szinten is segítették a munkánkat. A medgyessys növendékek és tanáraik a PAD Fesztivál ideje alatt a Batthyány utcai kirakatokat rendezték át képzőművészeti kirakatokká. Irodalmi felolvasást tartottak az egyetemen tanuló pályakezdő lírikusok, a világszínvonalú Debreceni Ütősök és a debreceni egyetemi színpadosok, a DESZínház is bemutatkozott a PAD-on. Tehát fontosnak tartjuk az együttműködést és a párbeszédet a helyi egyetemmel és a művészeti középiskolákkal.

Színterekhez kötődő programok, együttműködés az intézmények között, összművészetiség – ha a közösségi kohézió nincs is meg a debreceni képzőművészeti szakmában, törekvések, ahogyan az a válaszodból is látszik, mindenképpen vannak az eredményes párbeszédre. A PAD egyszerre volt a debreceni művészeti élet kritikája és a fennálló problémák megoldásának egy lehetséges alternatívája – értelmezhető így is a fesztivál?

Igen, mindenképpen. Nem arra törekszünk, hogy néhány belsős munkatárssal találjuk ki ezeket a programokat, hanem idővel közös gondolkodásra szeretnénk sarkallni mindenkit, akinek a debreceni kultúra a szívügye. Egyetlen mérce lehet, és ez a minőség. Nyitottságra törekszünk, és arra, hogy az új, a kísérleti, a tehetséges fiatal energiák láthatóvá váljanak. A helyi kortárs képzőművészet integratív közvetítő funkcióját próbáljuk betölteni: szeretnénk, ha a helyi művészeti és művészetpártoló közösségek egymásra találnának.

Az egymásra következő rendezvények sorozatán érezhető volt, hogy a szervezők nemcsak arra törekedtek, hogy sikerrel fogják össze a különböző művészeti ágakat, hanem arra is, hogy az események a város valamennyi korosztálya számára érdekesek legyenek. Milyen tapasztalataid vannak a befogadói közegről? A fesztiválról készített felvételeken látszik, hogy nagy érdeklődés övezte a PAD-ot.

Igyekeztünk minden korosztályt megszólítani, hiszen az első fesztiválon a bemutatkozás volt a cél. Szerettük volna érzékeltetni, hogy a galéria nem csupán néhány művészetkedvelő fiatal munkáinak a befogadóhelye, hanem egy sokféle, sokszínű adottságokkal bíró kulturális színtér, amire érdemes a városlakóknak is odafigyelni. A galéria udvarában bemutatkozó helyi zenekarok és előadók mellett a Batthyány utcára is vittünk olyan „rétegműfajokat”, amelyekkel reprezentációs teret biztosíthattunk azoknak a fiatal alkotóknak, akiknek nincs lehetőségük a galériákban bemutatkozni. Például a nyilvános közösségi térben létrehozott műveikkel a street artosok vagy a slam poetrysek közvetlen dialógusba léptek a városlakókkal.

De gyakorlatilag a programok nagy része az utcán zajlott, amik érdekes és váratlan párbeszédeket alakítottak ki előadók és befogadók között. Akik „csak” közlekedtek az utcán, azok is megálltak, csatlakoztak a rendezvényekhez, de voltak visszatérő látogatók minden korosztályból. Az utcában élőket személyes hangú levélben szólítottuk és hívtuk meg a fesztiválra. Megkerestük az üzleteket, hogy ki-ki saját profiljának megfelelően kapcsolódjon be a programokba. Így lett a Debreceni Pagony a gyerekesemények egyik fő szervezője, és az Artka Galéria egy kortárs kiállításunk helyszíne, ahol a fesztivál ideje alatt mutattunk be néhányat a Debreceni Nemzetközi Művésztelep anyagából. Ugyanakkor voltak elutasító válaszok is megkeresésünkre, és közömbös reakciókat is tapasztaltunk az üzletek részéről. De úgy gondolom, hogy a fesztivál idővel integrálódni fog, és valóban a Batthyány sétálóutca közös ügye lesz – mindannyiunk ügye.

A PAD egy nappal Szent Iván éjszakája előtt ért véget, így programjai szorosan csatlakoztak a Múzeumok Éjszakájához. A fesztivál céltudatosságából és elkötelezettségéből úgy tűnik, hogy a szervezők a Múzeumok Éjszakájától különálló rendezvénysorozatban gondolkodtak. Miért pont ezekre a napokra szerveztétek a fesztivált?

A MODEM és a b24 Galéria szakmai munkája szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az előbbi, mint többfunkciós művészeti bázis, a mainstream művészet reprezentálásával olyan progresszív mintát igyekszik felmutatni a felnövekvő generációk számára, ami folyamatosan feszegeti a jelen problémáit és kérdéseit, valamint a mai kor bizonytalanságaira keresi a megoldásokat. Az utóbbi színtér, a b24 feladata, hogy a fiatalok saját kulturális értékrendjére építve, közösségeik erősítésén keresztül felkarolja és integrálja őket a helyi kulturális életbe. A két programcsoport: a fesztivál és a MODEM-beli Múzeumok Éjszakája is hasonló törekvések mentén alakult ki. Az I. PAD Fesztivál a helyi értékek reprezentálásával vezette fel a múzeumi programokat. Vagyis fesztiválnyelven: ezek voltak a ráhangoló „nulladik napok”.

Hogyan értékeled te a fesztivált? Melyik volt a kedvenc programod?

Egyik kedvencem egy helytörténeti program volt. Horváth Péter városantropológiai sétája a Batthyány utca történetéről szólt, az épületekről és a benne élőkről, amik és akik meghatározták a történelmi utca arculatát. Péter levéltári kutatásaiból megtudhattuk, milyen módon kapcsolódtak a betelepült, sokféle kultúrájú és vallású elődök a város életébe, és letelepülésükkel milyen izgalmas, sokfunkciós település- és utcaszerkezetet alakítottak ki. Az utcán, kapuljakban, pincékben mesélt történeteket és oral historykat az első percekben még húsz-huszonöt embernyi hallgatóság kísérte figyelemmel, ami hamarosan hatvan-hetven főre duzzadt. Másfél óra után egy másik program miatt kellett befejezni a városi sétát, de úgy gondolom, ez is egy kiváló példa arra, hogy a helyi identitásunk megtartásához fontosak az ilyen jellegű események.

A nyári művészeti programok listája ezzel még nem zárul le, hiszen hamarosan kezdődik a b24-ben a 11. Debreceni Nemzetközi Művésztelep, ami az idén a design témáját dolgozza fel. A művésztelep szakmai programja, prezentációi, kerekasztal-beszélgetései mindenki számára nyitottak lesznek. A nyarat a b24 udvarán augusztus 17–19. között Hajdu Szabolcs filmjeinek vetítésével zárjuk, a programon az alkotókkal is fogunk beszélgetni. E vizuális projekt része lesz a Szilágyi Lenke standfotóiból összeállított kamaratárlat is.