© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Teátrálitás portréra hangolva
Erwin Olaf: Körhinta
A holland sztárfotográfus és kísérleti filmes, Erwin Olaf formabontó stílusának látogatókra gyakorolt lehengerlő hatásáról tett tanúbizonyságot a művész első átfogó magyarországi kiállítása a debreceni MODEM-ben 2014. október 26. – 2015. február 1. között.
A DACS – Hollandia, királyság! rendezvénysorozat a Holland Királyság Nagykövetsége szervezésében új nézőpontból mutatta meg Hollandiát Magyarországnak. Az egyik legizgalmasabb és sokak által régóta várt program ezek közül az Erwin Olaf fotográfus munkáiból Wim van Sinderen kurátor vezetésével összeállított kiállítása volt.
Művészetileg kiemelkedő jelentőségű, hogy Kelet-Európában először tekinthető meg ilyen átfogó, nagyléptékű tárlat Erwin Olaf képeiből, munkásságából. Ugyan személyesen már járt 2013-ban Budapesten az EUShorts Fesztivál díszvendégeként, művei most először kerültek kiállításra professzionális környezetben.
Komoly szakmai sikert első saját sorozata, az alá-felé rendeltség viszonyát boncolgató 32 fotóból álló Chessmen hozta, mellyel 1988-ban elnyerte a Fiatal Európai Fényképészek pályázatának első díját. Ekkoriban kezdett munkásságának hangsúlya áttevődni a reklámfotózásról saját, művészi munkáira. Az évezred végére kimértebb lett, témaválasztásai érettebbé és karakteresebbé váltak. Ezen koncepcionális sorozataival azóta is sorra sikereket arat a művészfotózás világában.
Az általa alkalmazott technika, a kiállítás eszközein keresztül tovább fokozott vizuális élmény vitán felül lenyűgöző. Olaf külön birodalmakat, szürreális, ám lobbanékony eredetiséget kínáló saját valóságokat épített fel több évtizedes munkássága során. Különleges korok és tabuk, provokáció és kifinomultság egyéni vizuális nyelvben ötvözve és kibontva – talán így jellemezhetjük extravagáns vízióit. Grandiózus amszterdami műtermében készített fotósorozatai gyakran frusztráló, de legtöbbször ki nem mondott, életünkben sokat ismétlődő érzésekre fókuszálnak.
A Körhinta című kiállítás is a szorongás, a melankólia, a minden tekintetben tökéletesnek látszó emberek témáit járja körül. Műtermeiben elkészített alkotásai ólomnehézségű pillanatokká avanzsálnak egy-egy megragadott életképet. Emellett az egész tárlat bír egy éles, komparatív társadalomkritikával. Mintha minden képsorozat az egyéni éráját meghaladva nagyon is aktualizált jelentéstartalmat hordozna. Eddigi alkotói életútja magyarázata mindennek, hiszen Erwin Olaf nem is fotóművész, hanem rendező. Stílust teremtett, mellyel berobbanhatott a művészeti életbe. Ez összeköthető a technológiai fejlődéssel és azzal, ahogyan értelmezési teret adott az innováció által biztosított megoldásoknak. Kétségtelen, hogy a művészi alkotóvágy és a szakmailag előremutató megoldások kutatása, a fotográfia és annak mindinkább kiszélesedő hétköznapi alkalmazási területeinek összekapcsolása zseniális művésszé teszik őt. Mindez a művészet lenge, varázslatos, csábító erejének segítségével történik, felhasználva annak egyik legnagyobb előnyét: az objektivitás akár teljes hiányának megbocsáthatóságát.
A MODEM látogatói elsősorban az elmúlt évtizedben készített sorozatokon, mozgóképeken és installációkon keresztül élhették át mindezt: a Pirkadat, a Bánat, a Kulcslyuk, illetve a Berlin sorozatokból láthattak válogatást az érdeklődők. A fény- és mozgóképek ugyanazt a történetet erőteljesebben, szinte egymás alá dolgozva mesélik el. Kisfilmjei révén olyan kapcsolt tartalmakat kínál, melyek hatásaként a feltáruló miliő részletessége meghatványozódik. Lehet szó a Kulcslyuk sejtelmes kíváncsiságáról, a Bánat-sorozat nyomasztó magányáról, szinte bármilyen, az adott alkotásból áradó üzenetet érzékelve képei őrületes szuggesztivitással öntik el a látogatót. Ott vibrál egy gondolat, egy fogalom, ami őt zavarja, izgatja. Láthatóan. Ebben rejlik a lényeg, amiben ő újat hozott: egy újfajta vizualitás a letisztult, tökéletesen megkomponált ízlés- és színvilággal, ami talán az elején egyfajta visszaemlékezés a németalföldi festészetre is, tónusaiban mindenképpen.
A kiállítás fontosságát ezért külön ebből az aspektusból is kiemelkedő jelentőségűnek tartja Máté Gábor, DLA fotográfus, a MOME oktatója. Beszélgetésünk során elmondta, nagyon örül neki, hogy itt egy ilyen kiállítás létrejött. Találóan úgy fogalmazott: mert látni lehet a képeket. Hiszen azokat meg kell nézni, főleg ha egy képnek az a célja, hogy falra kerüljön. Ám a találkozás manapság főként egy monitoron vagy valamilyen kijelzőn keresztül történik. Leginkább így ismernek meg fotográfiákat, és így alkotnak véleményt művekről. Tehát nagyon fontos, hogy legyenek valódi műélmények. Ezek az átélt pillanatok pedig változtatnak a fotográfiai gondolkodáson, mert a kiállítás attól, hogy Erwin Olaf ilyen hihetetlen minőségben készíti a képeit, talán rádöbbenti az embereket, hogy van a fényképészetnek egy ilyen rétege is: minőségi tere, tónustartománya, amely másképpen nem érzékelhető. A felfedezés és megismerés izgalma kerülhet közelebbivé – ebben rejlik a kiállítás legfőbb erőssége, a művek perspektivikus feldolgozásának lehetősége. Ugyan az egyes sorozatok minden képe nem került kiállításra, még így is remek összhatást alkotva a kiemelt képek egy film képkockáinak, ezáltal pedig egy történet elbeszéléseként hatnak.
Erwin Olaf: Körhinta
2014. október 26. – 2015. február 1., MODEM
Művészetileg kiemelkedő jelentőségű, hogy Kelet-Európában először tekinthető meg ilyen átfogó, nagyléptékű tárlat Erwin Olaf képeiből, munkásságából. Ugyan személyesen már járt 2013-ban Budapesten az EUShorts Fesztivál díszvendégeként, művei most először kerültek kiállításra professzionális környezetben.
Komoly szakmai sikert első saját sorozata, az alá-felé rendeltség viszonyát boncolgató 32 fotóból álló Chessmen hozta, mellyel 1988-ban elnyerte a Fiatal Európai Fényképészek pályázatának első díját. Ekkoriban kezdett munkásságának hangsúlya áttevődni a reklámfotózásról saját, művészi munkáira. Az évezred végére kimértebb lett, témaválasztásai érettebbé és karakteresebbé váltak. Ezen koncepcionális sorozataival azóta is sorra sikereket arat a művészfotózás világában.
Az általa alkalmazott technika, a kiállítás eszközein keresztül tovább fokozott vizuális élmény vitán felül lenyűgöző. Olaf külön birodalmakat, szürreális, ám lobbanékony eredetiséget kínáló saját valóságokat épített fel több évtizedes munkássága során. Különleges korok és tabuk, provokáció és kifinomultság egyéni vizuális nyelvben ötvözve és kibontva – talán így jellemezhetjük extravagáns vízióit. Grandiózus amszterdami műtermében készített fotósorozatai gyakran frusztráló, de legtöbbször ki nem mondott, életünkben sokat ismétlődő érzésekre fókuszálnak.
A Körhinta című kiállítás is a szorongás, a melankólia, a minden tekintetben tökéletesnek látszó emberek témáit járja körül. Műtermeiben elkészített alkotásai ólomnehézségű pillanatokká avanzsálnak egy-egy megragadott életképet. Emellett az egész tárlat bír egy éles, komparatív társadalomkritikával. Mintha minden képsorozat az egyéni éráját meghaladva nagyon is aktualizált jelentéstartalmat hordozna. Eddigi alkotói életútja magyarázata mindennek, hiszen Erwin Olaf nem is fotóművész, hanem rendező. Stílust teremtett, mellyel berobbanhatott a művészeti életbe. Ez összeköthető a technológiai fejlődéssel és azzal, ahogyan értelmezési teret adott az innováció által biztosított megoldásoknak. Kétségtelen, hogy a művészi alkotóvágy és a szakmailag előremutató megoldások kutatása, a fotográfia és annak mindinkább kiszélesedő hétköznapi alkalmazási területeinek összekapcsolása zseniális művésszé teszik őt. Mindez a művészet lenge, varázslatos, csábító erejének segítségével történik, felhasználva annak egyik legnagyobb előnyét: az objektivitás akár teljes hiányának megbocsáthatóságát.
A MODEM látogatói elsősorban az elmúlt évtizedben készített sorozatokon, mozgóképeken és installációkon keresztül élhették át mindezt: a Pirkadat, a Bánat, a Kulcslyuk, illetve a Berlin sorozatokból láthattak válogatást az érdeklődők. A fény- és mozgóképek ugyanazt a történetet erőteljesebben, szinte egymás alá dolgozva mesélik el. Kisfilmjei révén olyan kapcsolt tartalmakat kínál, melyek hatásaként a feltáruló miliő részletessége meghatványozódik. Lehet szó a Kulcslyuk sejtelmes kíváncsiságáról, a Bánat-sorozat nyomasztó magányáról, szinte bármilyen, az adott alkotásból áradó üzenetet érzékelve képei őrületes szuggesztivitással öntik el a látogatót. Ott vibrál egy gondolat, egy fogalom, ami őt zavarja, izgatja. Láthatóan. Ebben rejlik a lényeg, amiben ő újat hozott: egy újfajta vizualitás a letisztult, tökéletesen megkomponált ízlés- és színvilággal, ami talán az elején egyfajta visszaemlékezés a németalföldi festészetre is, tónusaiban mindenképpen.
A kiállítás fontosságát ezért külön ebből az aspektusból is kiemelkedő jelentőségűnek tartja Máté Gábor, DLA fotográfus, a MOME oktatója. Beszélgetésünk során elmondta, nagyon örül neki, hogy itt egy ilyen kiállítás létrejött. Találóan úgy fogalmazott: mert látni lehet a képeket. Hiszen azokat meg kell nézni, főleg ha egy képnek az a célja, hogy falra kerüljön. Ám a találkozás manapság főként egy monitoron vagy valamilyen kijelzőn keresztül történik. Leginkább így ismernek meg fotográfiákat, és így alkotnak véleményt művekről. Tehát nagyon fontos, hogy legyenek valódi műélmények. Ezek az átélt pillanatok pedig változtatnak a fotográfiai gondolkodáson, mert a kiállítás attól, hogy Erwin Olaf ilyen hihetetlen minőségben készíti a képeit, talán rádöbbenti az embereket, hogy van a fényképészetnek egy ilyen rétege is: minőségi tere, tónustartománya, amely másképpen nem érzékelhető. A felfedezés és megismerés izgalma kerülhet közelebbivé – ebben rejlik a kiállítás legfőbb erőssége, a művek perspektivikus feldolgozásának lehetősége. Ugyan az egyes sorozatok minden képe nem került kiállításra, még így is remek összhatást alkotva a kiemelt képek egy film képkockáinak, ezáltal pedig egy történet elbeszéléseként hatnak.
Erwin Olaf: Körhinta
2014. október 26. – 2015. február 1., MODEM
