© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Térélmények az Élménytérben
Leng Orsolya Átszűrve című kiállítása az Art&Me Galériában
Kompozíciók, amelyeken valóságos motívumokból valószerűtlen tájak bontakoznak ki. Síkok, amelyekbe ha odaképzeled magad, kicsúszik lábad alól a talaj. Utak, falak, lépcsők, amelyek vezetnek a térben. Te sem tudod, hol vagy. A képek között szabadon szárnyalhat a fantázia. Felfedezhető a tűzhelyen a fazék mellett akár a telihold is!
Kompozíciók, amelyeken valóságos motívumokból valószerűtlen tájak bontakoznak ki. Síkok, amelyekbe ha odaképzeled magad, kicsúszik lábad alól a talaj. Utak, falak, lépcsők, amelyek vezetnek a térben. Te sem tudod, hol vagy. A képek között szabadon szárnyalhat a fantázia. Felfedezhető a tűzhelyen a fazék mellett akár a telihold is!
Az Átszűrve című kiállítás felütése a névadó vászon, ami intim közegbe ágyazva jelenít meg valós és fiktív tájképeket, amelyek együttesen egy szubjektív létállapot érzésvilágát adják át a nézőnek. Lengl Orsolya így szűr át szenzibilitást és hangulatárnyalatokat a megfestett formák, motívumok sokféleségéből.
Így vall magáról: „Festményeim a síkok egymásra rétegződését, a lebegést, a merülés élményét jelenítik meg, újraértelmezve a valóság határait, dimenzióit, perspektíváit.” De mit is jelent ez pontosan? A képeket nézve fokozottan igaz, hogy az említett határok szinte eltűnnek, összemosódnak. Ez a jelenség pedig rámutat arra az alapvetésre, hogy a művészet határtalan. Minden egyes tényezője: az értelmezési kategóriák, a fantázia, a képalkotás lehetőségei, a színek használata, a felületek és eszközök, az alkotó céljai. Az egész tevékenység akkor válik élménnyé – az alkotó és a befogadó számára egyaránt –, ha úgy működik, mint egy nagy, kísérletezésre alkalmas játéktér. Azonban ahogy Kosztolányi Dezső Aranysárkány című művéből tudjuk, „[a] játék komoly dolog. Mindig az életet jelképezi.”
Miként vannak jelen és hogyan strukturálják mindennapjainkat terek és határok? Korunk egyik legnagyobb feladatává válik a realitás megtalálása a virtualitás által teremtett zilált valóságokban. Mára szinte minden valós helyet, ahová el szeretnénk jutni, amit meg szeretnénk ismerni, először a világhálón keresünk meg, mintha kétségbe vonnánk valódi létezését. Először megnézzük a Google Mapsen, megkeressük GPS-szel, majd különféle lokátorokra bízzuk magunkat, hogy vezessenek. A leglényegesebb kívülről ránk irányuló rendeltetés pedig az, hogy pontosan, időben és térben, rendszerekben működjünk, gondolkodjunk, irányjelzőkkel és szabályokkal kontrolláljuk környezetünket. Lengl Orsolya festményeiben ráébredhetünk arra, hogy ezen koordináták között megtalálhatjuk saját magunkat, a valóban értelmes és értékes dolgokat, az élet lényegét, amelyet a játékosság és a könnyedség varázsol élménnyé. Eszünkbe juttatja, hogy nemcsak a szigorú körülmények és helyzetek a meghatározóak, hanem az is, hogy mi magunk miként vagyunk jelen közöttük.
A művész strukturált képmezőkben vertikális és horizontális irányba vezeti a tekintetet, valamint ütközetei a lineáris síkban tartott formákat a térábrázolással. Ez a nagyon határozott és masszív kompozíciós gerinc (amely ábrázolhat épületet, embert vagy tájképet) van jelen egy megfoghatatlan, lényegtelenített háttér előtt. A festményeken több szempontból is kettősségeket fedezhetünk fel. A konstruktív elemek és a mosott, csurgatott, vizes-levegős felületek ellentéte bizonytalan érzetet eredményez, kibillent a valós térérzetből. Hasonlóan viszonyulnak egymáshoz a természeti és indusztriális helyek is. Jellegzetes az élő- és mechanikus világ pulzáló szimbiózisának megjelenítése. Lengl Orsolya gyakran alkalmaz elforgatott vagy szokatlan nézőpontokat és váratlan térkapcsolatokat festményein. Ezek a társítások sokszor egy alapszituációba helyezett képernyőként is felfogható mezőben vagy egymásra rétegzett filterszerű hatások eredményeképpen valósulnak meg. A kompozíciókban jellemzően a rusztikus terek dominálnak, az emberábrázolások személytelenek, amely motívumok az éles és fémes tárgyak üzenetével együtt a magány érzésére erősítenek rá. A szürreális, geometrikus, absztrakt, és fotorealisztikus elemek használata változatossá teszi a képi világot.
Hajkurászhatnánk rációt és konstruktív megállapításokat a tárlatban, de kalandosabb, ha gyermeki énünket felszabadítva kicsit elhisszük mindazt, amit látunk: hogy át lehet lépni a falakon, hogy a lépcsőkön felfelé haladva a pincébe lehet jutni, vagy hogy a háztető csúcsa a horizontális síkon is mozoghat. Ebben a labirintusban egyszerre vagyunk kint és bent. A művész egyszerre zár be és tárja ki a szabadság felé vezető utat.
A kiállítást figyelve szembetűnik, hogy az elmúlt néhány évben végzett budapesti, egri vagy pécsi művészek munkái között akadnak tipikusan használt motívumok vagy beállítások (ilyen például az absztrakt és realisztikus elemek összekomponálása vagy a felülnézet, gólyaperspektíva alkalmazása is). Nevezhető ez új tendenciának, de találóbb útkeresésnek titulálni a jelenséget. Az intézmények útmutatása vagy irányítása után a fiatal alkotók a megszerzett tudásból és gyakorlatból saját nyelvet alakítanak ki. Kíváncsian tekintünk a jövő felé, hogy ezek a hasonló tőről fakadt ágak merre vezetnek tovább, hol nyílnak ki.
Leng Orsolya Átszűrve című önálló tárlatát az Art&Me Galéria és Élménytér álmodta és valósította meg. Svéda Dóra galériavezető és munkatársai társadalmi misszióként kortárs művészeti programokat szerveznek, interaktív workshopokat bonyolítanak le, és hathatósan foglalkoznak kortárs művészek képviseletével. Energia- és fantáziadús minden eseményük, legyen szó cégeknek szervezett művészeti kalandtúrákról vagy a fesztiválközönséget szórakoztató, játékosan merész művészeti projektről, amellyel legutóbb a Sziget fesztiválon találkozhattunk.
Leng Orsolya: Átszűrve
Art&Me Galéria és Élménytér
2015. július 28–szeptember 14.
Az Átszűrve című kiállítás felütése a névadó vászon, ami intim közegbe ágyazva jelenít meg valós és fiktív tájképeket, amelyek együttesen egy szubjektív létállapot érzésvilágát adják át a nézőnek. Lengl Orsolya így szűr át szenzibilitást és hangulatárnyalatokat a megfestett formák, motívumok sokféleségéből.
Így vall magáról: „Festményeim a síkok egymásra rétegződését, a lebegést, a merülés élményét jelenítik meg, újraértelmezve a valóság határait, dimenzióit, perspektíváit.” De mit is jelent ez pontosan? A képeket nézve fokozottan igaz, hogy az említett határok szinte eltűnnek, összemosódnak. Ez a jelenség pedig rámutat arra az alapvetésre, hogy a művészet határtalan. Minden egyes tényezője: az értelmezési kategóriák, a fantázia, a képalkotás lehetőségei, a színek használata, a felületek és eszközök, az alkotó céljai. Az egész tevékenység akkor válik élménnyé – az alkotó és a befogadó számára egyaránt –, ha úgy működik, mint egy nagy, kísérletezésre alkalmas játéktér. Azonban ahogy Kosztolányi Dezső Aranysárkány című művéből tudjuk, „[a] játék komoly dolog. Mindig az életet jelképezi.”
Miként vannak jelen és hogyan strukturálják mindennapjainkat terek és határok? Korunk egyik legnagyobb feladatává válik a realitás megtalálása a virtualitás által teremtett zilált valóságokban. Mára szinte minden valós helyet, ahová el szeretnénk jutni, amit meg szeretnénk ismerni, először a világhálón keresünk meg, mintha kétségbe vonnánk valódi létezését. Először megnézzük a Google Mapsen, megkeressük GPS-szel, majd különféle lokátorokra bízzuk magunkat, hogy vezessenek. A leglényegesebb kívülről ránk irányuló rendeltetés pedig az, hogy pontosan, időben és térben, rendszerekben működjünk, gondolkodjunk, irányjelzőkkel és szabályokkal kontrolláljuk környezetünket. Lengl Orsolya festményeiben ráébredhetünk arra, hogy ezen koordináták között megtalálhatjuk saját magunkat, a valóban értelmes és értékes dolgokat, az élet lényegét, amelyet a játékosság és a könnyedség varázsol élménnyé. Eszünkbe juttatja, hogy nemcsak a szigorú körülmények és helyzetek a meghatározóak, hanem az is, hogy mi magunk miként vagyunk jelen közöttük.
A művész strukturált képmezőkben vertikális és horizontális irányba vezeti a tekintetet, valamint ütközetei a lineáris síkban tartott formákat a térábrázolással. Ez a nagyon határozott és masszív kompozíciós gerinc (amely ábrázolhat épületet, embert vagy tájképet) van jelen egy megfoghatatlan, lényegtelenített háttér előtt. A festményeken több szempontból is kettősségeket fedezhetünk fel. A konstruktív elemek és a mosott, csurgatott, vizes-levegős felületek ellentéte bizonytalan érzetet eredményez, kibillent a valós térérzetből. Hasonlóan viszonyulnak egymáshoz a természeti és indusztriális helyek is. Jellegzetes az élő- és mechanikus világ pulzáló szimbiózisának megjelenítése. Lengl Orsolya gyakran alkalmaz elforgatott vagy szokatlan nézőpontokat és váratlan térkapcsolatokat festményein. Ezek a társítások sokszor egy alapszituációba helyezett képernyőként is felfogható mezőben vagy egymásra rétegzett filterszerű hatások eredményeképpen valósulnak meg. A kompozíciókban jellemzően a rusztikus terek dominálnak, az emberábrázolások személytelenek, amely motívumok az éles és fémes tárgyak üzenetével együtt a magány érzésére erősítenek rá. A szürreális, geometrikus, absztrakt, és fotorealisztikus elemek használata változatossá teszi a képi világot.
Hajkurászhatnánk rációt és konstruktív megállapításokat a tárlatban, de kalandosabb, ha gyermeki énünket felszabadítva kicsit elhisszük mindazt, amit látunk: hogy át lehet lépni a falakon, hogy a lépcsőkön felfelé haladva a pincébe lehet jutni, vagy hogy a háztető csúcsa a horizontális síkon is mozoghat. Ebben a labirintusban egyszerre vagyunk kint és bent. A művész egyszerre zár be és tárja ki a szabadság felé vezető utat.
A kiállítást figyelve szembetűnik, hogy az elmúlt néhány évben végzett budapesti, egri vagy pécsi művészek munkái között akadnak tipikusan használt motívumok vagy beállítások (ilyen például az absztrakt és realisztikus elemek összekomponálása vagy a felülnézet, gólyaperspektíva alkalmazása is). Nevezhető ez új tendenciának, de találóbb útkeresésnek titulálni a jelenséget. Az intézmények útmutatása vagy irányítása után a fiatal alkotók a megszerzett tudásból és gyakorlatból saját nyelvet alakítanak ki. Kíváncsian tekintünk a jövő felé, hogy ezek a hasonló tőről fakadt ágak merre vezetnek tovább, hol nyílnak ki.
Leng Orsolya Átszűrve című önálló tárlatát az Art&Me Galéria és Élménytér álmodta és valósította meg. Svéda Dóra galériavezető és munkatársai társadalmi misszióként kortárs művészeti programokat szerveznek, interaktív workshopokat bonyolítanak le, és hathatósan foglalkoznak kortárs művészek képviseletével. Energia- és fantáziadús minden eseményük, legyen szó cégeknek szervezett művészeti kalandtúrákról vagy a fesztiválközönséget szórakoztató, játékosan merész művészeti projektről, amellyel legutóbb a Sziget fesztiválon találkozhattunk.
Leng Orsolya: Átszűrve
Art&Me Galéria és Élménytér
2015. július 28–szeptember 14.
