Történetek végtelenje

Király András a bemutatott festmények mellé kérdőjeleket ad a látogatóknak. A Viltin Galéria kiállítása tele van feltételezésekkel, titokzatossággal, amik izgalommal töltik meg a tizenkét műből álló tárlatot. A művésztől ismert klasszikus kézábrázolások mellett hétköznapi tárgyak – könyv, fehér lap, virágcsokor – a kompozíciók főszereplői, amelyek kimerevített, kis kivágású jelenetdarabkákként jelennek meg, tele szimbólumokkal. A festmények konkrétan ábrázolnak, de a fő motívumokon túl nem tudjuk, mit. Minden egyes festmény olyan, mint egy nyitott ablak vagy egy fehér lap, ami arra vár, hogy a látogatók megtöltsék történeteikkel, élményeikkel. A képkivágatok ezen történetekben szeretnének folytatódni, ezért a lehetőségek végtelen számúak és nagyon egyediek lehetnek. A művész csupán egy gesztust mutat, ami mögé mindenki beillesztheti saját narratíváját. Nyitva hagyja a történet megalkotását, hogy ne csak azt értsük, amit látunk – sőt, a képet így mindig újraértelmezhetjük.



Mi mindent jelenthet különböző korokban vagy akár élethelyzetekben egy-egy testtartás, mit őrizhet egy filmszerű képkockában a szereplő háta mögé rejtett doboz? Mennyi mindent olvashatunk egy könyvben? És a kezek – mire várnak, mit jeleznek, miért vannak imára kulcsolva? Mindennapos jelentek, amelyek más-más közegben tanúi cselekvéseinknek. Csak a fő motívumokat látjuk, a környezetet vagy a kontextust nem ismerjük, így lehetséges az, hogy bárkinek a gondolataival vagy élethelyzetével összefűződik. De nemcsak egyéni helyzetek, hanem akár a társadalom egészének ismerős képtéma is található a pápaábrázolással vagy egy klasszikusnak mondható, semlegesnek tűnő virágcsendélettel.



A kiállítás címe által teremtett hangulatban azonban vitathatatlanul érzelmek idéződnek meg – végletes érzelmek. Öröm- és bánatkönnyek tükrében még több jelentésréteg sejlik fel. A szépség érzékenyíthet el, vagy a tragédia? Egy papírlap összetépése egyszerű szelekció vagy egy végzetes szerződés érvényesítése, esetleg egy elrontott kézirat megsemmisítése? A szakítás mint cselekvés egy szomorú véghelyzetet vagy egy új kezdet lehetőségét mutatja? A festő a képcímekkel segít orientálódni saját elképzelései szerint, de még izgalmasabb, ha csak a munkákra és saját reakcióinkra hagyatkozunk.



A kiállítás az izgalmas jelenetek mellett új festészeti eszközöket is felvonultat, amelyek eddig nem látott felütések Király András művészetében: a több színrétegből felépített festmények felületét horizontális irányú vonásokkal roncsolni kezdte. Ez a technika egyrészt a sejtelmességet fokozza, mivel a vizuális élmény feldolgozását ezek az elmosódó vonalak komplexebbé teszik, másrészt pedig egyfajta dinamizmust is létrehoz a képeken.

Összességében elmondható, hogy a Bármikor tudnék sírni véget nem érő történetek lehetőségeit rejtő festmények sorozata, amelyek mindannyiunk számára tartogatnak kérdéseket. A kérdések pedig számos alternatívát arra, hogy Király András képkockái már mindennapjaink részei lehessenek.



Király András: Bármikor tudnék sírni

Viltin Galéria, 2016. május 11 – június 18.