Tűzfalakon éledő Budapest

Az évszázad mérkőzése, Klauzál téri életkép, A legpestibb utca, Mesterségek anno – a Neopaint Works egyre több budapesti helyszínen teszi le névjegyét: mára már a negyedik, egykor omladozó belvárosi tűzfal vált Budapest művészi mementójává. A Neopaint Works alapítójával, Jankovits Barnabással beszélgettünk az alkotócsoport ars poeticájáról, a TűzfalRehab program koncepciójáról, arról, hogy milyen lenne a Neopaint Budapestje, és van-e helye a street artnak a városkép fejlesztésében.

•

Erzsébetváros Önkormányzatával együttműködve indítottátok el a „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013” elnevezésű programot, melynek keretében már a negyedik kiválasztott tűzfalra került Neopaint-festés. Hogyan jött létre a program kreatív koncepciója?

Amikor felkerestük az önkormányzatot, már tudtuk, hogy olyan témákat szeretnénk választani, amelyek illeszkednek Erzsébetváros múltjába és jelenlegi látképébe. Olyan terveket és ötleteket mutattunk meg, amikből láthatták, hogy kicsit konzervatívabb, visszafogottabb az elképzelésünk, és nem avantgárd vagy túldíszített festésekre gondoltunk. Ezt a koncepciót el is fogadták, ezen belül pedig már teljesen szabad kezet kaptunk. Sokat segített az is, hogy a tervek elkészítése előtt beszélgettünk az önkormányzattal, a főépítésszel, a polgármesterrel, tehát már akkor körvonalazódott, hogy mi az, amit elfogadnak majd, és mi az, ami már nem fér bele.



Hogyan születnek meg a falfestések témái?

A program célja a kerületdíszítés, így a legfontosabb, hogy a festések illeszkedjenek a környezetükbe, kellemes legyen rájuk nézni. Figyelembe kell venni azt is, hogy műemlékvédelmi területről van szó, ahol sok idős él, így olyan terveket kell készíteni, ami minden korosztálynak tetszik. Ez nem arról szól, hogy minél nagyobbat dobbantsunk, hanem arról, hogy finom koncepciójú képeket készítsünk.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad a TűzfalRehab kapcsán, hogy a falfestésekkel nem akartok üzenni, és a képek megválasztásánál sem arra törekedtek, hogy megmutassátok a saját stílusotokat.

Ezt arra értettem, hogy van jó néhány street art, mural festő, aki azért lett híres, mert van egy sajátos stílusa vagy egy választott motívuma, és ezért hívják őket, ezért kapnak felületeket. Mi a TűzfalRehab kapcsán nem ezt az irányt követjük, hanem a város, a kerület látképét szem előtt tartva törekszünk a szépítésére.



Mi a következő lépés a TűzfalRehab programban?

December elején volt egy értékelésünk az önkormányzattal és a polgármesterrel, és nagyon örülünk, hogy kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptunk, úgyhogy mindenképpen folytatni fogjuk az együttműködést. Még öt-hat falfelületünk van kijelölve, január közepéig meg kell határoznunk a témákat is, és utána kezdhetünk el tervezni.

Van olyan művész vagy szervezet, aki hatással van a munkáitokra?

Van egy párizsi festő barátunk, aki a CitéCreation-nél dolgozik. Ez a szervezet is olyan stílusú rajzokat csinál, mint mi, tehát nem egy kiválasztott mintát variálnak és az vált a védjegyükké, hanem például homlokzatimitációkat festenek, vagy olyan dolgokat, ami a környezetükből egy régiesebb minta. Ők Dél-Amerikától kezdve egészen Japánig jelen vannak, és már óriási méretekben festenek.

Mellettük a Colossal Media nevű New York-i céget emelném ki. Ők reklámfestéssel dolgoznak, ami itthon még szinte teljesen kiaknázatlan terület. Ugyanolyan brigád lehetnek, mint mi, de már jóval előrébb tartanak, már csak a helyszín adta lehetőségek miatt is. Két különböző csapatról van tehát szó, de mindkettő közel áll hozzánk, és ezt a két irányvonalat szeretnénk valamilyen módon ötvözni a munkáinkban.



Mindössze öt főből áll a csapat. Hogyan tudjátok az ekkora méretű festéseket kivitelezni?

A nagyobb felületek esetében 4-5 barátot szoktunk hívni, akik szintén festéssel foglalkoznak, és akiknek már ismerjük a munkáit. A 6:3 esetében például kilencen kezdtük el a munkát, és csak a végéhez közeledve maradtunk öten, a legapróbb részletek kidolgozására. Szerencsére egyre többször kell barátokat felkérni, de azt egyelőre még nem tudjuk elképzelni, hogy a baráti társaságon kívülről érkező festőkkel egészüljön ki a csapat. A jövőben ez egy nehéz döntés lesz, hiszen egy összeszokott társaságról van szó.

A TűzfalRehab mellett milyen projekteken dolgoztok még?

Nemrég érkeztünk haza Dubaiból, és úgy tűnik, rövid időn belül újabb megbízásokkal térünk majd vissza. 2013. november végén egy ottani rendezvényszervező iroda kért fel minket földfestmények elkészítésére a Global Village élménypark területén. Miután megkapták a referenciakönyvünket, úgy döntöttek, hogy készítsünk inkább falfestményeket, mert szabad felületből bőven volt a park területén, így az öthetes ott tartózkodásunk alatt végül hat falfelületet és három földfestést készítettünk el. Nagyon érdekes tapasztalat volt számunkra, láthattuk, miként próbálják letenni a város kulturális életének alapjait, és betölteni azt az űrt, ami e téren még jellemző náluk. Mindössze 43 éve, a hét emírség egyesítésétől datálható a modern kor az Egyesült Arab Emírségekben, és mivel anyagi lehetőségeik korlátlanok, óriási energiát fektetnek abba, hogy a legkülönfélébb művészeket hívják meg az országba.



Ami a hazai terveket illeti, a Lengyel Intézett keresett meg minket – akikkel már korábban is dolgozunk együtt –, hogy szeretnének egy együttműködést, egyrészt a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából, illetve a lengyel–magyar barátság tematikája mentén. Nagy valószínűség szerint a Rumbach Sebestyén utcai 6:3 képpel szembeni felületen kap majd helyet. Továbbá megkeresett minket Vecsés Város Önkormányzata, ők a város főterén álló víztorony megfestésére kértek tőlünk ötletet és tervet.

Milyen lenne Budapest, ha a teljes arculati rehabilitációját a Neopaintre bíznák?

Ha Budapest belvárosára gondolunk, szerintem nem kell óriási dolgokat feltalálni vagy megváltoztatni, elég lenne szem előtt tartani a Budapest aranykorának számító századfordulót. Én ehhez az időhöz nyúlnék vissza, hogy egy kicsit visszavigyük a várost az akkori eredetijébe. Fontosnak tartom továbbá a belvárosi épületek, házak felújítása, ami már egy ideje tart is, ezt mindenképp folytatni kellene.

Ami viszont nagyon tönkre tudja tenni a belvárosi látképet, az az üzletek hirdetőtáblái. A jelenlegiek hihetetlenül bóvlik, így aztán akármilyen szép is az adott épület, ez jelentősen belerondít a képbe. Sokat dobna a városon, ha szabályozva lennének a hirdetés formái, elég lenne csak a használható színeket meghatározni, hogy elkerüljük a jelenlegi piaci hangulatot.



Mindezt hol kellene leginkább elkezdeni, erősíteni?

A belváros mellett Budapest külső részeire is érdemes lenne koncentrálni. Én a graffitit mindenféleképpen alkalmaznám, mert ennek igenis megvan a helye. Nagyon jó példa erre Bécs, ahol a Duna-part mentén volt egy kihasználatlan falfelület, amit újra és újra összefirkáltak, és persze újra és újra letisztítottak. De amióta legálissá tették itt a graffitit, olyan falfelületté nőtte ki magát, ahová a világon mindenhonnan járnak festeni. A fújás valódi performansszá vált, a falfelület pedig nyílt kiállítótérként funkciónál. Nagyon jól néz ki, hogy a megamodern hajók és épületek mellett ott van ez a trash-hangulat. Ezeket nálunk is ki lehetne használni, de úgy látom, jelenleg várakozó álláspont van abban a tekintetben, mennyire vonják be a civileket vagy a hozzánk hasonló brigádokat a városépítésbe. Szerintem ha a kicsit bátrabban engednék, egészen jó dolgok sülhetnének ki belőle.

A Neopaint munkássága urban/public artként határozható meg. Melyek a lényeges különbségek a public art és a street art között, és hol foglal helyet hozzájuk képest a graffiti?

Az urban vagy public art műfajba bármilyen köztéri alkotás beletartozik, és minden esetben legális forma, míg a street art és a graffiti – ha valós fogalmában nézzük őket – illegálisak. Ez az egyik fő különbség köztük.

A mai értelemben vett graffiti a hetvenes évektől van jelen, amit pedig ma street artnak hívunk, annak indulása a kilencvenes évekre tehető. A graffitire a befelé fordulás jellemző, ott csoportok, emberek dolgoznak egymásnak, és nem érdekli őket, hogy mások el tudják-e olvasni, ami a metró oldalán fut. A graffitisnek az számít, hogy a többi firkász tudjon róla, neki abból lesz hírneve. Tehát egy szubkultúrán belül működik, a tagjainak szól. Ehhez képest a  street art kifelé mutat, és az átlagembernek szól, jellemzően karakterekkel dolgoznak, és az a lényege, hogy olyasmit készítsenek, ami valamilyen érzelmet kivált a közönségéből, ami megnevettet, elgondolkodtat, tehát inkább hatásvadász forma.

A street art elfogadott a graffitivel szemben, mert azt értik az emberek. A graffitit, a firkát, a taget viszont nem, és amit nem értünk, attól általában elzárkózunk. A két csoport között egyébként jellemzően nagy ellentét húzódik, hiszen a street art az elfogadott, pedig a graffiti sokkal több előkészületet és munkát igényel: az adott helyszínen hozzák létre, ráadásul a lehető legextrémebb felületeken.

A street art műfaj hazánkban igencsak gyerekcipőben jár. Miben látod ennek az okát?

Elsősorban a produktumok hiányában. Nálunk például nincsenek olyan művészek, akik inkognitóban maradnak, és csak a műveik szaporodnak az utcán. Itthon inkább az a jellemző, hogy egy olyan valakitől láthatunk street art kiállítást, aki az utcán még nem csinált semmit. Mintha felcserélődött volna az egész folyamat. Nagyon divatos lett a műfaj, már mindenki street art témában szervez kiállítást, beszélgetést, programot, holott valójában Budapesten a street art szinte nincs is jelen. Szerintem felhígult a műfaj. Akik csinálják, azok sem szívből, inkább csak azért, mert most ez a menő, ettől remélnek hírnevet és elismertséget.

•

Facebook: https://www.facebook.com/neopaint

[gallery order="DESC" orderby="title"]