Karakter-transzformáció

Hogyan bontható ki egyetlen jelből egy egész univerzum? Meddig marad önmaga, ha jelentése mellett a formája is messzire kerül a szokásostól? Hogyan lesz a szisztematikus analitika gyönyörködtető forgatag, amibe beleszédül a szemlélő?

A Legyen Intézet idén is pályázat útján kiválasztott magyar művésszel indítja el a kiállítási évadot. A meghirdetett pályázatuk fontos eleme, hogy a kiállítás koncepciójának, gondolatmenetének legyen valamilyen lengyel vonatkozása. Simon Péter Bence ezt a kapcsolódást az inspirációként és motivációként megjelölt konkrét művészet, különösen Stanisłav Dróżdż munkájában jelölte meg. Így a megjelenő betű nem jelként, hanem képként szerepel a kiállítás fókuszában.

Hogyan lehetséges ez?

Széthullik és összecsúszik. Eltörik és rétegződik. Egyetlen betű, ami maga a kezdet, tehát egész sor további dimenzió él benne, pedig még közel sincs „elhasználva”. Az elemzés módszerei ismerősek, de nem feltétlenül evidensek a vizsgálat tárgyának tekintetében. Vágás, eltolás, forgatás, rázás, pörgetés, tükrözés, egymásra másolás, összeadás, kimetszés, sokszorosítás – és mindezek kombinálása. Egyetlen elem, egyetlen A az iránya és alanya mindezeknek a drasztikus beavatkozásoknak, és a darabolás, újraalkotás eredménye lenyűgözően diffúz, mégis kompakt.

Ijesztően hangzik talán, felfoghatatlan is lehetne egy ennyire ízekre szedett, darabokra boncolt rendszer, de a fegyelmezetten minimalista megjelenés keretet ad az analízisnek. Csak-csupa fekete és fehér. Fekete betűk elvetve a fehér papíron, mértani pontossággal elszórt aprócska magok és azokból kifejlődő egyedi forma-lények szisztematikus rendje.

A vizsgálódást segíti a hordozófelületek sokszínű változatossága. A falra merőlegesen rögzített fekete keretek áttetsző fóliáin egy transzformációs folyamat lehetséges fázisai fedezhetőek fel, így a jelek egyesével és sorozatként is értelmezhetőek. A falról sálként lelógó papírszalagok egyfajta végtelenített körforgás darabkáiként nyúlnak a földig, a leghagyományosabban, legtermészetesebben adva helyet a karaktereknek, miközben velük szemben apró, fehér négyzetek festményszerűen jelenítenek meg egy másfajta módszert. Az igazi univerzumszerűséget a videóban pulzáló betű-energia és a fekete űrbe szóródó sugárnyalábok jelenítik meg.

A legmegdöbbentőbb hatást azonban a téma monotonitásán túl mégis a méretbeli léptékváltás nagyvonalúsága kelti a kiállításon: a hétköznapokban megszokott viszonytól, az írható, kézzel átérhető mérettől bátran elrugaszkodva, a szemlélődő távolságot csökkentve egészen odáig, amikor a megnövelt betű már csak csonkolva képes elférni a határok között, ezzel felerősítve a töredékesség érzését is. Ez a léptékváltás hangzás nélkül ad dinamizmust a karakternek – úgy kiált fel, hogy nincsen szüksége nyelvi háttérre. Az eredeti közegből való kiemelés, redukálás miatt nehéz állást foglalni, hogy a látott és megismert sokféle formázat vajon szekvenciák által mechanikusan létrejött betű-Frankenstein-sereg, vagy inkább organikus élőlény.

Akár így, akár úgy, de a határok merész, mégis fegyelmezett átlépése olyan egészen új gondolatoknak és elképzeléseknek ad teret, amelyek mindenképpen megtermékenyítőek a nyitott elmék számára, egyetlen betűbe sűrítve számos kérdést és az azokra való válaszok keresését.

Simon Péter Bence: TYPE_BREAK
Platán Galéria, 2017. augusztus 31 – szeptember 28.