A pozitív előkép nélküli mű

Miért ezt az anyagot használod? Milyen előnyei vannak más anyagokhoz képest?

Szerencsés vagyok, mert rengeteg anyagot kipróbálhattam eddigi pályafutásom során, így szembe tudom állítani a betont mint szobrászi anyagot a többi szobrászi anyaggal. Tetszik az a tulajdonsága, hogy egyszerre tud deduktív és reduktív is lenni. Képes kőszoborként megjelenni, de akár úgy is, mint egy érzékeny bronzszobor. Alkalmas arra, hogy egy pillanatot rögzítsünk vele, apró gesztusokat képezhet le, ugyanakkor anyagszerűségét tekintve monumentális. A saját szobrászi formaképzésemhez ez az anyag a legoptimálisabb. A betonszobor nem más, mint az öntőzsalu. Sok esetben pozitív előkép nélkül már rögtön negatívban építkezem. Ez mindig egy érdekes játék: olyan formai megoldások születnek, amiket pozitív valójában soha nem tudnánk elérni, egyszerűen az agyunk nem lenne képes rá. Az öntés után izgalmas pár hét következik, majd meglepetések sora gazdagítja a szobor bontását. Számomra a mai napig amolyan ajándék minden egyes szobor: tudom, hogy parfümöt kapok, de azt nem, hogy milyen illatút.

Ki keltette fel érdeklődésedet a beton iránt?

Az egyetem harmadik évében találkoztam Csurgai Ferenc szobrászművésszel, aki az ország legelismertebb betonszobrásza. Persze előtte is ismertem betonalkotásokat, de Csurgai újfajta hozzáállása az anyaghoz lenyűgözött. Attól az évtől a betonkurzus keretein belül fokozatosan mélyültem el a betonszobrászatban. Természetesen már a diplomamunkám is betonból készült.

Milyen műveket készítesz ezzel az anyaggal?

Az egyetemi évek alatt geometriai formákból építkeztem. Akkor nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy a betont mint anyagot kellően megismerjem, így öntészeti szempontokat előtérbe helyezve folytattam a kísérleteimet. Később a geometriai formákat felváltotta a figurális és a tárgyi ábrázolás. Ahogy bővült az ismeretem a technológiáról, úgy voltam képes formailag egyre színesebb műveket létrehozni. Négy-öt éve a háromdimenziós szoboralkotás mellett elkezdtem domborművekkel foglalkozni. A szocreál idejéből rengeteg műkő és beton relief maradt fent, amelyek furcsa mód nekem nagyon tetszettek, inspiratívan hatottak és hatnak rám a mai napig.

Idén főszervezőként is közreműködtél egy betontematikájú alkotótáborban. Honnan jött az ötlet?

2008 óta tartom a kapcsolatot Molnár Zsolt polgármesterrel, ekkor nyertem el a Szigetmonostorért Emlékéremre és -plakettre kiírt pályázatot. Azóta folyamatos a kapcsolattartás, szakmailag kétévente újra rendelnek érméket, és magánbeszélgetéseink során minden egyes találkozásnál felmerült a művésztelep gondolata. Nekem személyesen is megtetszett a hely, és régóta szeretnék szervezni egy olyan alkotótábort, ami a beton témája köré épül. Ebben az évben lehetőséget biztosított a polgármester a helyi Faluház bevonásával.

Voltál már hasonlón?

Az egyetem alatt bronzszobrászati művésztelepen voltam.

Van egyáltalán hasonló, betonra fókuszáló telep Magyarországon?

Igen, vannak, de nem kifejezetten művésztelep-jellegű események, hanem inkább egy-két napos workshopok. Illetve más szobrászi anyagokkal – szilikát, kerámia – összevonva jelenik meg a beton a hazai művésztelepeken.

Mi a tapasztalatod a hazai művésztelepekkel kapcsolatban?

Pécs mellett, Nagyharsányban szerveztek 1967 óta kőszobrászati szimpóziumokat, ezeknek az eseménynek óriási anyaga gyűlt össze. Sokszor voltam látogatóban a szoborparkban, és mindig nagyon jó volt átélni azt, hogy van egy közös pont, egy saját nyelv, és hogy az milyen sokféleképpen tud megszólalni. Ez volt az első művésztelep, ami úgy igazán meghatározó volt számomra mind történetiségét, mind anyagát tekintve. Ezen felül nagyon sok művésztelepről lehet tudni, leginkább az ország művészeti képzéseinek helyszínei és azok régiói biztosítják a helyi művészek számára a közös alkotást. Én egy kicsit úgy látom, hogy egy adott művésztelep leginkább a térség alkotóit vonzza, és talán ezen érdemes lenne változtatni. Tudom azt persze, hogy a szervezés, lebonyolítás mekkora felelősség, sikerének záloga pedig az, hogy motivált művészeket válogassanak be. Bízom benne, hogy a kultúrpolitika ezen események fontosságát az adott közösségek szellemi életére nézve fontosnak és elengedhetetlennek tartja.

Miért pont Szigetmonostoron valósult meg az álatalad megálmodott telep?

Olyan helyszínt szerettem volna, ami közel van a fővároshoz, így mindenki számára elérhető. Szigetmonostor arra is alkalmas, hogy a nagyvárosi forgatag elől az ember rövid időre el tudjon bújni. Itt vannak erdők, állatok, faluvégi hangulat és persze a Duna. Igazából nem nagyon jött számításba más, mert már az első látogatásomkor tudtam, hogy itt kell megrendezni egyszer ezt a művésztelepet.

Milyen együttműködésben jött létre a művésztelep?

Kovács Attila, a Faluház vezetője érzékeny a művészetek iránt. Nem kellett sokáig győzködni arról, milyen nagyszerű lehetőség lehet ez a művésztelep. Én a jól bevált barter rendszert kínáltam fel, amit abszolút el is fogadtak. A művészeknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy két, három vagy akár több szobrot is megöntsenek, így egy szobrot Szigetmonostoron hagyni, azt gondolom, nem akkora áldozat.

Milyen támogatást kaptatok?

A helyszínt, a reggelit-vacsorát a település biztosította több helyi civil szervezet és vállalkozó támogatásával. Az anyagok nagy részét a Faluház, illetve a polgármester közbenjárásával a község biztosította. Az első nap volt az, amit nem felejtek el soha, talán a művésztársaim sem. A helyi nyugdíjasklub vállalta az első közös vacsorát, amolyan nyitányként. A létszámot tekintve rendesen kisebbségbe kerültünk, mivel ők voltak körülbelül harmincan. Háromfogásos menü, tizennyolcféle sütemény várt minket – igazi lagzihangulat! Külön szeretném emelni a Faluház igyekezetét, mindenben nagyon segítőkészek voltak. Ki fog jönni egy katalógus is majd egy-kétszáz példányban, amit szintén ők biztosítanak.

Hogyan zajlott a tábor, milyen programok voltak?

A művésztelep tíznapos volt, ez elegendő idő arra, hogy minden művész egy kis betekintést nyerjen a technológiába, illetve hogy elkészítse saját negatívjait, amiket végül ki is öntöttünk. Az első pár napban csupán technikai tapasztalatokat osztottam meg, amely instrukciók segítségül szolgálhattak, hogy miképp induljanak el a szobortervezésben-kivitelezésben. Mindenkitől kértem a művésztelep megrendezése előtt pár hónappal, hogy készítsen egy öntőformát a saját belátása szerint. Ezzel akartam demonstrálni, mennyi mindennel kell számolni egy betonszobor kiöntésénél. Ezen tapasztalatok mentén aztán mindenki tovább tud gondolkodni a következő művén. Alapvetően a negatívban való építkezést, a pozitív előkép nélküli szoboralkotást törekedtem megismertetni a művészekkel. Ezenfelül volt sok látogatónk is, illetve közös programok a helyiekkel: főzés, focizás, strandolás.

Milyen gyakorlati céljaid voltak a programokkal?

Szeretem, ha valamit átadhatok, és azt mások szívesen veszik. Nem vagyok önző típus, hogy kisajátítsam ezt a valamit magamnak. Fontosnak tartom a közös szellemi munkát, mert az minden tagjára nézve pozitív végkimenetelű. Nem a szobrászatról akartam beszélni, hanem pusztán egy anyagot megmutatni régi és új művészbarátaimnak, ismerőseimnek. Még mindig sok a rossz beidegződés a betonról, ezért remélhetőleg ezen sztereotípiák ledöntéséről is szólt ez a rövid időszak. Többféle elképzelés van a művek további sorsáról. Az egyik ilyen, hogy egy kisebb szoborparkot hozunk létre, amit aztán évről évre lehet bővíteni. Az olyan művek, pedig, amelyek nem működnek kint a természetben, mondjuk, méretükből adódóan, helyi intézmények reprezentatív helyszínein lennének kiállítva. Először azonban a pécsi Nick Galériában rendezünk belőlük tárlatot szeptember 9-i megnyitóval.

Milyen előismeretekkel kellett érkeznie a résztvevőknek?

Olyan művészek közül válogattam, akik mindannyian erős manuális készséggel rendelkeznek. Nem volt előfeltétel a beton mint szobrászi anyag közeli ismerete. Sőt nemcsak szobrászok, hanem festők is jöttek, mert ez a mai beton olyan érzékenységű, hogy akár olyan finom gesztusok – például ecsetvonások – is jól leképezhetőek. Nem feltétlenül formai indíttatású művek létrehozása volt a cél. Színekből és finom felületekből kibontakozó alkotások ugyanolyan értékkel tudnak megjelenni: lehetőség van ugyanis a betont anyagában pigmentekkel színezni, ráadásul utólag is jól festhető – ezek a tulajdonságok kedvezőek lehetnek a festők számára. Fontosnak tartom, hogy legyen egy átjárás – a mi esetünkben festők és szobrászok közt – mind a szellemi, mind a manuális munkában egyaránt.

Szerinted milyen hozadéka van ennek a tíz napnak a résztvevő alkotók, illetve a szigetmonostoriak számára?

A művészek megismerték ezt az anyagot, a szoboralkotás folyamata a továbbiakban egy újfajta nézőpontot tárhat fel számukra. Új inspirációkat, más szemléleteket és néhány betonalkotást kaptak a saját anyagukba. A szigetmonostoriakra is terelődött reflektorfény: szobrok készültek a tereikre, és egy kis művészeti élet jött létre náluk.

Vannak-e távlati perspektívák?

Igen, vannak! Az első művésztelep sikerét mutatja az, hogy az utolsó nap a Faluház vezetője, Kovács Attila már a következő művésztelep részleteiről beszélt. Lenyűgözte a stáb alázatos és kemény munkája, illetve az a mennyiségű szobor, ami e tíz nap alatt készült. Szigetmonostor és az én álláspontom szerint is a hagyományteremtés a cél.