„Hőskór” – Lipkovics Péter, Soltis Miklós és Szöllősi Géza munkái a Kortársban

„Más-más perspektívák mentén, de mindhárman a mítosz élettanát kutatjuk. A mítosznak pedig szükségképp hőse is van. Ez a hős jelenkorunkban az individuum. S mivel korunk az individuum kora, így mi a hőskorban élünk. Ki-ki a saját hőskorában.

Szöllősi Géza a profi dizájn esztétikai irányelvei alapján építi bizarr, kitinpáncélos lényeit, »pszichomutánsait«, s ha kell, teljes grafikai arculattal leplezi el és le korunk szellemét.

Soltis Miklós saját álmait teszi ontológiai vizsgálatok tárgyává, és festi, formázza, csomagolja vagy vitrinbe teszi, esetenként képregénykommentárokkal is értelmezi játékfiguráknak álcázott szürreális alakjait.

Lipkovics Péter pedig az identitásépítés különböző szintjeit vizsgálja archetípusokat idéző, rozsdára hajlamos szobraival, festmény-szobor objektjeivel, installációival.”

[…] Az első terem – mintegy a kiállítás vitrinjeként (is) – Szöllősi Géza munkáival szembesít, a következő térrész Soltis Miklós szubjektív világát popkulturális spektákulumként (is) értelmezi, amely átvezet a hátsó terembe sárkányölőkhöz, gladiátorokhoz, gorgókhoz, Prométheuszhoz, Ikaroszhoz és Kronoszhoz. Így a látogató metaforikus értelemben is fokozatosan merül bele a mítoszok rétegeibe, majd tér onnan vissza.

[…] A pincegalériába betérőt már a lépcső tetején arcul csapja Szöllősi Géza intenzíven, tüntetően 21. századi dizájnja. A minőségi termékek és minőségi megjelenítésük alapján lehet ezt kirakatnak, ékszerboltnak látni, vagy repterek VIP-várótermének, de mindez a nedvességtől salétromot izzadó, meszelt téglafalak között pikáns, ironikus gellert kap. Így inkább emlékeztet a mélyszegénységben élők vakolatlan szobáinak falán a sokcolos tévéképernyő sugározta életérzésre, de ez a kontextus utalhat a Budapest külvárosából származó képzőművész alkotói attitűdjére is. Géza ezt képkeretezett szöveg formájában ki is plakátolja egy olyan thaiföldi bogárgyűjtemény fölött, amilyet az interneten szokott beszerezni alkatrész-utánpótlás céljából. Arról ír, hogy saját gyermekkori hiányélményét bele lehet helyezni egy thai kisfiú konfliktusába, aki a népszerű transzformerszfigurák utáni hiábavaló vágyakozását úgy enyhíti, hogy kimegy a kertbe (a dzsungelbe), és bogarakból összetákol valami látszólag hasonlót.

[…] Az ironikus világ belülről sugárzó fényeit magunk mögött hagyva, Soltis Miklós termének előszobafalán egy nagy méretű tévéképernyő már egy másik világra nyit ablakot, vitrinéül szolgálva a benne installált szövegidézeteknek, amelyek Hermann Melville Moby Dick című regényének fenségesről írt eszmefuttatásai által teremtik meg nemcsak a Soltis-installációk, de az egész kiállítás fogalmi kereteit. Ez egyfajta zsilipként vezeti át a látogatót a „nyúl üregébe”, ahol az élményeit gyűjteményekké építgető, ügybuzgó kisfiú tárgysebész leleményeit leshetjük meg kiméra létük születésének pillanatában: mindenütt 3D-nyomtatott játékfigurák és azok maradék alkatrészei, különféle emlék- és álomszituációkba illesztve. Képregénykockákká átlényegülő valódi és játék kredencekben, gravírozott feliratok között mini csipketerítőkbe burkolózó, feketére és fehérre mázolt műanyag kentaurok biciklit tolva vagy kettétört gördeszkával a kezükben lamentálnak saját létük eredetén és értelmén.

[…] A nyitott kérdések becsomagolt játékainak – friss alkotói láztól rendetlen – Soltis-szobája után Lipkovics Péter terme következik, ahol fehérre és szürkére meszelt pincefalak, a titokzatos csordulásokkal terhes lefolyócsövek között, az enteriőrré puhító félhomályban szobrok, tárgyak, installációk zsúfolt bútoregyüttessé és kiegészítőikké lényegülnek.

A cikk teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat júniusi számában az 51. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.