„Hullámtermészet” – Méry Beáta művei a júniusi Kortársban

A szépirodalmat, elsősorban a világgal, a jelenségekkel, a látvánnyal, a természettel, az univerzummal együtt lélegző, igazságkereső, létértelmező, az élet személyes és általános emberi kérdéseire választ kereső, szellemét, szemléletét megerősítő költeményeket, valamint gondolatébresztő írásokat kedvelő Méry Beáta (aki olykor maga is versekben próbálja megfogalmazni megfigyeléseit, érzéseit, látomásait, problémáit) mindig kellő figyelmet fordít kiállításkoncepcióinak kidolgozására, illetve ars poeticájának minél pontosabb, kidolgozottabb megfogalmazására. Nem hiszem, hogy pusztán arról lenne szó, hogy az új egyetemi képzési rendszerben már megtanítják az ilyesféle „önmenedzselésre” a hallgatókat. Nem! Sokkal inkább az a meggyőződésem, hogy mindez az ő esetében született intelligenciájának és hiperérzékenységének jótékony következményeként értékelhető. (Tapasztaltam: egész lénye olyan, mint a derengő hajnal, a szikrázó nap és a csillagos ég finom egyberezgése.) Tehát ezekből a megnyilatkozásaiból nemcsak lehet, de kell is az értelmezőnek merítenie.

Műveit látva nem túlzás kijelenteni, hogy alkotónk mindenben, mindenhol és mindenkor a kimondhatatlan kimondhatóságát keresi, firtatja, a láthatatlan lá(tta)tását kívánja, szomjazza. Művészeti programjának alapvető iránya, hogy olyan történeteket meséljen el, amelyek mindig valahonnan valahová tartanak, amelyek a bennünk zajló és körülöttünk található rejtett és titokzatos erőkről szólnak, s amelyek folyamatosan hatnak az emberre.

Alkotásaiban rendre arra törekszik, hogy egyfajta lírai, mitológiai rendszert építsen az ember belső mozgásairól, fejlődéséről és átalakulásáról,

amelynek megvannak a visszatérő helyszínei, szereplői, eszközei és kellékei, s amelyhez sokszor természeti képeket hív segítségül. Mélyen érdekli az ember alkotta (mesterséges) és a természeti (organikus) világ és a formák kapcsolata, fáradhatatlanul keresi saját, egyéni kifejezési formáit. Alkotásai mintegy térképei az emberen belül elhelyezkedő tájaknak és világoknak, amelyek az álmokban vagy más, hétköznapitól eltérő tudatszinteken nyílnak meg. Fontosnak tartja az ősi, archaikus kultúrákban gyökerező, azokon átívelő szimbólumok tanulmányozását, megértését, használatát, amelyek a művészetet a racionalitás tartományán kívülre helyezik. További inspirációs forrásai: a magyarság tárgyi és szellemi néprajzának kimeríthetetlen kincsestára, a természetközeli népek és egyének művészete, valamint sajátos és különös használati tárgyai, a régmúlt korok, a Kelet művészete, a tradicionális marokkói és indonéziai textilek motívumai, kompozíciói. Alkotásaiban többek között az ősi szakrális és a „modern”, a mai kor profán (a „turbába”, őrületszerű megzavarodásba hulló) látásmódnak, életérzésnek az ütköztetését, illetve feloldási lehetőségeit ábrázolja, boncolgatja az egyéni és a kollektív identitás tükrében.

Ennek egyik eszköze a szabad asszociációs képáramlás és elemi, ösztönös alkotásmód, valamint a sémaalkotó és gesztusszerű mozzanatok vizsgálata, illetve összehangolása a szerkesztett, szimmetrikus, konceptuális hozzáállással.

[…] Nézete szerint a kortársi művészeteknek határozottabban kellene közvetítenie a szakrális tartalmakat. Szakdolgozatában így ír erről: „Mind képzőművészeti, mind emberi téren küzdök és küzdöttem az emberi lét kettősségével. A lehúzó, arctalan erőkkel, melyek emberi mivoltunkat fémjelzik; a test, a matéria rabságával. […] Emberi mivoltunk jellemzője az isteni forma [istenképűség], ami minden emberben jelen van, s felszabadításra vár, a jobbik részünk, a harmónia, a rend és a béke, az állandóság állapota. […] Káoszra tehát igenis szükség van, hogy kozmoszt teremtsünk belőle, és hogy megtisztuljunk általa. Szükség van rá, hogy a feketeségben felcsillanjon és hömpölyögve növekedjen a fény. Ez viszont csakis a rossz felismerésével és tudatos felhasználásával, irányításával érhető el. […] [Diplomamunkámban] a rossz beépítéséből a nagy Jóságba [kérdéskörről] lesz szó, s ezáltal a súlyos, reménytelennek, pesszimistának tűnő tartalmak feloldozásáról is.”

Méry Beáta célja azóta is a mágikus, ösztönös és diabolikus versus az orfikus, rendteremtő, átgondolt, mély és katartikus gondolkodás összekapcsolása, kibékítése, harmonizálása.

Műveinek egyik jellegzetessége a közelről rajz – távolról festmény effektus. Ehhez társul a színek természetével és szimbolikus jelentésével történő elmélyült foglalkozás. A kis formák nagy formákba való sűrűsödésének, valamint a rész-egész viszonyának kérdései Paul Klee és Karátson Gábor jótékony hatásának köszönhetően máig foglalkoztatják szellemét. Klee vonalra és színre épülő absztrakciójának külön fejezetet szentel szakdolgozatában. A színekkel kapcsolatban idézi is őt: „»A szín elsősorban minőség. Másodsorban súly, hiszen nemcsak színértéke, de tónusértéke is van. harmadszor mérték, mert az imént említett értékeken kívül határa is van, kerülete, kiterjedése – vannak mérhető elemei.«”

De Méry éppúgy épít Karátsonra, mint Klee-re. Meghatározó volt számára egykori tanárának gondolkodói és festői munkássága, a tiszta, látomásos, transzcendens színekre, plusz a rajzosságra, grafikus látásmódra, valamint az idő és az időtlenség, illetve a szürrealizmus dimenzióira figyelő előadásmódja, ahol s amikor az alkotó – ab ovo – a művészet és az igazság összekötő csatornájává kíván válni. Ezt a felfogást szolgálja Beáta Szőnyegek–Szövevények közelről rajz-, távolról festményciklusának beszédes újítása: a parafa dugókból kimetszett, a katasztrófák, betegségek, bűnök és háborúk témáit megörökítő apró rajzok pecséthengerekként (grafikai klisékként) történő, ecsetet helyettesítő, repetitív mozgást imitáló nyomképző alkalmazása.

Munkásságával kapcsolatban mindent elolvasva, bár sok mindenét nem kifejtve Méry Beáta képzőművészeti szabadító azt vallja: „ahogy gondolkodásmódunkat is meg kell szabadítanunk az évezredek, társadalmi berögződöttségek, korlátozó sémák rárakódott porától, ugyanúgy mindenben vissza kell térni a tiszta forráshoz, a kezdeti paradicsomi állapotokhoz legközelebb álló korok általunk ismert megnyilvánulásaihoz”.

A cikk teljes terjedelmében a Kortárs folyóirat júniusi számában a 37. oldaltól olvasható. A lapszám online elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.