Nyilvánvaló, hogy egy, főleg az első album alapján nem érdemes megítélni egy bandát, de a lemezen hallottak mindenképpen azt mondatják velem, hogy bár egy nagyon összeszedett és kigondolt koncepciójú csapatról és kiadványról van szó, ez mégsem elég másra, mint a popkultúra díjainak besöprésére.
„A Leander egy magyar együttes Budapestről. Kezdetben Köteles Leander multifunkcionális zenész szólóprojektjeként indult […]” – olvasható a zenekar honlapján. A név érthető tehát, az is egyértelmű, hogy mára már teljes értékű, négytagú formációvá vált csapat egyike a kortárs magyar metálzene kiemelkedő alkotóinak, de hogy miben is rejlik pontosan sikerük, az számomra első, Szívidomár című nagylemezük meghallgatásáig az időnként az internetre felkerült klipek alapján nem volt egyértelmű.
A helyzetet fokozza, hogy a pimasz módon fiatal, mindössze alig kétéves múltra visszatekintő gárda idén a Ballentine’s – Fonogram Különdíj közönségszavazásának győztesévé is előlépett. Az énekes-basszusgitáros-zongorista Leander mellett a banda tagja még Takács „Jozzy” József gitáros, Budai Béla dobos (akinek a neve a Vulgar Display Of Cover nevű Pantera tribute-ból lehet ismerős), illetve az elmúlt években legnagyobb nemzetközi hírnévre szert tett Vörös Attila gitáros-talentum, aki az amerikai Nevermore bárdistájaként járta be több turnén is a világot.
A webes médiában szerzett hírnevük alapján csupán egy újabb moderneskedő csapatnak gondoltam volna őket (a hasonlókból a magyar színtéren Dunát lehetne rekeszteni), így első igazi találkozásunk a kritika tárgyát is képező album borítójával való szembesülés volt, amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Az alkotáson talán magát a Szívidomárt láthatjuk, egy különösen érdekes lény formájában. A kezében nyilat és szívet tartó, lepelbe öltözött alak fejét talán szarvasmarhától (illetve annak koponyájától) kölcsönzi, négy szarva van, a fején a Szent Koronát idéző diadémot visel. Három szeme van, ebből egy homloka közepén, ez az egyetlen valódi látószerv, a másik kettő csak a koponyán látható gödör. E két gödörből pedig a Magyar Népmesék főcímét idéző vöröses minta tekereg szimmetrikusan a két kéz és a két szem között. Látunk még egyéb magyaros motívumokat a fakó háttéren, illetve napot és holdat. Adott tehát számunkra egy fenséges lény, aki a szerelem feletti hatalom birtokosa, boldogság és bánat ura. Az így üzent felütés pedig maximálisan reprezentálja magát a dalokban.
Amelyekből az intrót követően 13-at hallhatunk a korongon, bemutatkozásnak tehát meglehetősen vaskosra sikerült az album. A dalok között 4 angol nyelvű is helyett kapott, mind az anyag második felében. Tartalmaz továbbá két feldolgozást, ezek közül az egyik talán a legkomolyabb tétel: nem másról van szó, mint a tavalyi megjelenése óta leghíresebbé vált, eredetileg Seress Rezső nevéhez fűződő világhírű Szomorú vasárnap, illetve egy könnyed világsláger, Lady Gaga Bad romance dalának a metálos újragondolása. Mindkettő remekre sikerült, az előbbi méltó tisztelgés az egyik leginkább szívbemarkoló magyar dal, illetve a popzene egyik koronázatlan királynője előtt.