Kíváncsiság és bizalom

Honnan jött a késztetés arra, hogy benyújtsa pályázatát?

Az elmúlt tíz évben, amióta a társulat tagja vagyok, színészként és rendezőként sok hiányosságot és buktatót láttam a színház működésében. Érzékeltem az intézményen belül és kívül is, hogy a közönségnek és az itt dolgozóknak igénye lenne egy olyan műsorpolitikára, amely teret ad a kísérletezésnek, de jobban szem előtt tartja a nézők igényeit. Nyilván korábban is volt bennem ambíció arra, hogy a folyamat egészét átlássam, mert a Színművészeti Egyetem elvégzése után további tanulmányokat folytattam művészetmenedzsment, színháztudomány, stratégiai marketing szakirányon. Az említett tapasztalatok együtt vezettek odáig, hogy elképzeléseimet megfogalmazzam egy pályázati anyagban. Közösen gondolkodtunk Horgas Ádámmal, aki évek óta futó sikerdarabokat állított színpadra nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is. A jövőben ő vezeti majd a szegedi színház prózai tagozatát. Be kell vallanom, hogy a jelenlegi főigazgató pályázata Spiró György és Keszég László támogatásával abszolút esélyesnek tűnt, szinte az esélytelenek nyugalmával indultunk, nem számítottunk arra, hogy dolgozatunknak ilyen felfutása lehet.

A jelek szerint nem voltak ezzel egyedül, hiszen a pályáztatás időszaka megosztotta a társulatot, többen petíciót írtak alá Gyüdi Sándor mellett, aki épp a megosztottságra hivatkozva visszavonta a pályázatát.

Valóban, még a közgyűlés döntése előtt a prózai társulat egy része hangot adott véleményének, miszerint a jelenlegi prózai tagozatvezető, Keszég László munkáját szeretnék a jövőben is támogatni, aki Gyüdi pályázatában vett részt. Jelen voltam, amikor ez megfogalmazódott, elmondtam, hogy maximálisan tiszteletben tartom mindenkinek a szakmai álláspontját. Teljesen természetes, hogy így vélekedtek azok a művészek, akikre az elmúlt két év törekvései kedvezően hatottak, például jobb feladatokat kaptak. Magam is érzékeltem a pozitív irányú elmozdulást.

Milyen jelei voltak ennek?

Keszég László magával hozott négy fiatal művészt, akik Máté Gábor osztályában végeztek, rajtuk kívül érkezett két középkorú színész, vagyis hat fővel bővült a társulat. Olyan nagy létszámú produkciók születtek, amelyek valódi csapatmunkát igényeltek. Volt ennek hátránya is, mert sokszor nagyon nehezen tudtunk egyeztetni, de lehetett látni, hogy milyen színházi gondolkodás mentén próbálnak építkezni. A meghatározó rendezők, mint Máté Gábor és Rusznyák Gábor érkezése számomra is inspiráló volt, jelenlétük jót tett a társulatnak. A nézők számára is izgalmas előadásokat hoztak létre – kiemelhetjük a Kazamatákat és az Amadeust –, miközben az elmúlt időszakban is voltak sikeres és kevésbé sikeres produkciók.

Milyen most a légkör a színházban? Elsimultak a konfliktusok, elhárultak a kommunikációs akadályok?

Február második felében került sor a szerződtetési tárgyalásokra. Előtte leültünk Horgas Ádámmal és a prózai tagozat művészeivel, elbeszélgettünk velük a terveikről, szerettük volna megtudni, hogy azok, akik a petíciót aláírták, velünk akarnak dolgozni a továbbiakban, vagy másutt képzelik el a folytatást.

Volt, aki ezt zokon vette, és egyfajta számonkérésnek érezte. Olasz Renátó nyílt Facebook-bejegyzésére gondolok.

Nem volt ilyen szándékunk, csupán a tisztánlátás érdekében tudakozódtunk. Többen jelezték, hogy elmennek, ami engem is érzékenyen érintett, hiszen az elmúlt évtizedben együtt éltünk meg sikert és kudarcot – de tiszteletben tartom a döntésüket. Jelenleg nem érzékelek feszültséget, a munka normális mederben halad tovább, nincsenek kiabálások, veszekedések, a felmerülő problémákat a kölcsönös megértés alapján meg tudjuk beszélni.

Miért tűnik mégis homályosnak, nehezen érthetőnek ez a történet?

Nem tudom. Január elején döntöttem el véglegesen, hogy pályázni fogok – addig bennem is sok kérdés és kétely fogalmazódott meg –, akkor készült el Horgas Ádámmal közös pályázati anyagunk. Megkerestem Gyüdi Sándort, elmondtam a terveimet, s ugyanerről beszámoltam Keszég Lászlónak is. Mindez akkor vált publikussá, amikor megkaptam az együttműködő és szándéknyilatkozatokat, amelyek visszaigazolták, hogy a pályázati gondolatmenet működőképes. Amíg ez nem volt száz százalékos, nem akartam közölni a társulat tagjaival.

Többen fel is rótták, hogy későn szereztek tudomást pályázati szándékáról.

Nézze, elméletben bizonyára jól hangzik, hogy az ember még a pályázat beadása előtt beszéljen a terveiről másoknak, de a gyakorlati példa ennek az ellenkezőjét mutatja. A különböző megkeresések, az egyéni érdekek mentén való tanácsosztogatások megerősítették, hogy jól döntöttem, amikor halogattam a bejelentést. A pályázatunk beadása, majd Gyüdi visszalépése kérdőjelek sorát generálta, mindez a színházon belül és különböző szakmai fórumokon alaptalan feltételezésekhez vezetett, anélkül, hogy megkérdezték volna a másik felet. Nem tudok és nem is akarok foglalkozni ezekkel. Tiszta és demokratikus folyamat végén sikerült a pályázatunkat célba juttatni, és ugyanilyen módon szeretném a jövőben irányítani a színházat.

Többször láttunk példát arra vonatkozóan, hogy különböző színházak igazgatóváltását a politika erősen befolyásolta. Ezt Szegeden sikerült elkerülni?

Teljes mértékben. Nekem egyik politikai oldalon sincs ismerősöm, barátom, rokonom döntéshozó helyzetben. A pályázat benyújtását követően megkerestük az önkormányzatot, beszámoltunk elképzeléseinkről a polgármester úrnak. Találkoztunk a Fidesz képviselőivel is, megkérdeztük, mi a véleményük a színház működéséről, és velük is megosztottuk terveinket, pontosan azért, mert egyik politikai oldalhoz tartozónak sem vallom magam, és nem szeretném a jövőben sem. A színház apolitikus intézmény, ha bármilyen erkölcsi, társadalmi állásfoglalást tesz, azt kizárólag pártpolitikától mentesen kell tennie.

Hamarosan véget ér az évad, igaz, júliusig van még idő. Hogyan áll most az átadás-átvétel folyamata?

Állandó kapcsolatban vagyunk Gyüdi Sándorral, aki az operatagozat vezetőjeként folytatja munkáját, és úgy látom, zökkenőmentesen halad az átadás-átvétel folyamata. Elsőként a színház művészeti állományához tartozó közalkalmazottak vagy megbízási szerződéssel rendelkező tagok jogviszonyát rendeztük. Szintén fontos célkitűzés volt, hogy a következő évad műsortervét összerakjuk, ami már kilencven-kilencvenöt százalékban elkészült. A színház és a rendezők elképzeléseit mindig befolyásolhatja, milyen jogokat sikerül megszerezni, most még ezzel kapcsolatban folynak tárgyalások. Mindeközben a munkaügy, a gazdálkodás, a művészeti tervezés területén igyekszem tájékozódni, minél több információt szerezni arról, milyen helyzetben van az intézmény.

Pályázatának egyik alapvetése, hogy a szegedi teátrumot „vissza kell helyezni a hazai színházi élet palettájára”. Miért került le onnan?

Nem sikerült megfelelő egyensúlyt találni a közönség felé fordulás és a szakmai útkeresés között. Korábban Bodolay Géza főrendező irányítása mellett – kimondva vagy akár kimondatlanul is – az utóbbi került előtérbe, és sokszor másodlagosnak tűnt, hogy bejön-e a néző. Ugyanakkor ez a törekvés alig hozott szakmai eredményeket. 2009-ben egy NKA-pályázatnak köszönhetően létrehoztam egy stúdiószínházi előadást Hal a zacskóban címmel, ami a következő évadban is műsoron maradt, és meghívást kapott a Vidor Fesztiválra. Ezenkívül az elmúlt évtizedben egyetlen prózai előadásunk volt – a Háztűznéző Juronics Tamás rendezésében –, amit beválogattak a POSZT versenyprogramjába. Az operatagozat és a Szegedi Kortárs Balett komoly sikereket ért el itthon és külföldön, de a prózai tagozat esetében a szakmai figyelem elmaradt.

Hogyan lehet változtatni ezen, felkelteni újra a szakma és a közönség érdeklődését?

A kísérletezést magam is fontos iránynak tartom, ugyanakkor meggyőződésem, hogy vidéken, a régió egyetlen színházaként népszínházi műsorpolitikát kell kialakítani. Közpénzből működünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a közönség milyen műfajokat és stílusokat igényel leginkább. Ez azonban nem azonos a bulvárosodással, amit reményeim szerint a hamarosan kiadásra kerülő évadterv is megerősít, hiszen a rendezők személye, a kiválasztott darabok garantálják, hogy szakmailag izgalmas előadások születnek. A kommunikációnkkal azt szeretnénk erősíteni, hogy Szegednek olyan színháza van, amelyik kíváncsi a nézőkre, és bennük is szeretnénk ugyanezt a kíváncsiságot és bizalmat felébreszteni. Kiemelt szempont, hogy minden évadban létrejöjjenek olyan előadások, amelyek kifejezetten a középiskolások problémáival foglalkoznak. Ezekhez a színházpedagógia keretein belül felkészítő és feldolgozó órákat szeretnénk kapcsolni, illetve további foglalkozásokat szervezünk, amelyeken diákok és felnőttek egyaránt részt vehetnek. Az elmúlt években a tervezhetőség hiányát is érzékeltem az intézményben: sok volt a csúszás, például nem jelent meg idejében a havi műsor, ezért nem tudtak a nézők, a művészek és a műszaki dolgozók előre tervezni, nem tudtunk országos printelt és online felületeken hírt adni a bemutatókról. Ezen mindenképpen változtatni kell, hatékonyabb marketingstratégiára van szükség.

A fizető nézőszám emelésében milyen célkitűzést tart reálisnak?

A pályázati dokumentációban a 2016–2017-es évad nézőszámaránya vált ismertté, ami akkor 64 százalékos volt. Bízom benne, hogy egy újfajta kommunikációval és szemléletmóddal a látogatottságot legalább 10 százalékkal növelni tudjuk az első évad végére. A monitorozás, a nézők és a szakma visszajelzései alapján igyekszünk úgy alakítani a műsorpolitikát, hogy a következő években tovább emelkedjen ez az arány. Legalább 80 százalékot szeretnénk elérni a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb a ciklus végére.

Mi tudható az új évadról? Kikre számítanak rendezőként, és milyen előadásokkal várják a nézőket?

Első nagyszínpadi bemutatónk William Shakespeare Szentivánéji álom című drámája lesz, a prózai tagozatot irányító Horgas Ádám rendezésében. A gyerekeket novembertől a Szaffi előadásaival várjuk. Karácsony előtt Szőcs Artur állítja színpadra a Valahol Európában című musicalt. Az évad második gyerekelőadása a Világszép nádszálkisasszony lesz, amelyet februárban mutatunk be. Májusban kerül a közönség elé Bulgakov darabja, az Álszentek összeesküvése Alföldi Róbert rendezésében. Az évad első operabemutatóját, amely koprodukcióban jön létre, Szabó Máté állítja színpadra novemberben, tavasszal pedig két egyfelvonásos opera, a Bajazzók és a Parasztbecsület kerül színre. A Szegedi Kortárs Balett Orfeusz és Eurüdiké című koreográfiáját Enrico Morelli készíti el a nagyszínpadon, míg a Kisszínházban februárban kerül bemutatásra Homodeus munkacímű produkciójuk, amelynek koreográfusa Juronics Tamás lesz. A Kisszínházban elsőként Bezerédi Zoltán rendezi aTótékat, Örkény István színművét, majd Závada Pál Utolsó üzlet című darabjának ősbemutatója következik Lukáts Andor rendezésében. Jövő év elején tűzzük műsorra Molnár László Szép ErnőMájus című darabjából készített operáját Donizetti Farsangi kalamajkájával együtt, majd Galambos Péter rendezésében Michael Frayn Függöny fel! című komédiája következik. Végül Horgas Ádám állítja színpadra a Virágot Algernonnak című darabot.

Sokat játszott az elmúlt szezonban, ahogy korábban is, sőt rendezőként is tevékenykedett. Miképpen tudja összeegyeztetni a személyes művészi elképzeléseket és az igazgatással járó kötelezettségeket?

Minél jobban átlátom a működés valamennyi részletét, egyre világosabb számomra, hogy ez a feladat egész embert kíván. Nagy lelkesedéssel és odaadással vetem bele magam a munkába, még akkor is, ha mindig több és több új kihívás jelentkezik. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a személyes művészi ambícióimat egyelőre háttérbe kell szorítanom. A következő időszakban az a legfontosabb, hogy hatékonyan tudjam irányítani az intézményt, hogy művészi és gazdasági értelemben egyaránt fejlődjön a Szegedi Nemzeti Színház.

Portréfotó: Kelemen József