Világirodalom világjárvány idején is – Interjú Kollár Árpáddal

Hogyan lehet megtartani egy világirodalmi fesztivál t határzár idején?

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, világirodalmi fesztivált világjárvány idején szervezni nem egyszerű feladat. Ezt jól jellemzi, hogy épp a huszonötödik programtáblát nyitom meg – ennyi variáció volt már ugyanis. Amikor tavasszal beütött az első hullám, hoztunk egy döntést: nem mondjuk le a fesztivált.

Hiszen az az egyik mottónk, hogy az irodalom összeköt. Így van ez határzár idején is.

Előre menekültünk, tudván, hogy bármikor összeomolhat a program, ami aztán meg is történt, többször. Akkoriban az volt a B terv, hogy áthelyezzük az egészet az online szférába, de hamar rájöttünk, hogy ez nem a legjobb megoldás. Az egyik szervezőtársam szavaival élve, ha meglátok még egy fikusz előtt elmondott verset, öngyilkos leszek... Rádöbbentünk, hogy az életünk online kiadása nem annyira vonzó.

Akkor mi a megoldás?

A hibrid forma. Használjuk az online lehetőségeket is, hiszen a határzár nem engedi meg, hogy külföldi szerzők idelátogassanak. Velük interjúkat készítünk eredeti nyelven, amelyeket online teszünk közzé. Borisz Akunyintól kezdve Svetislav Basarán át a portugál alkotókig rengeteg művésszel interjúzunk, a beszélgetéseket pedig nyilván feliratozzunk. Ennek a formának is megvannak az előnyei, és bízunk benne, hogy jövőre majd élőben is találkozhat velük a hazai közönség.

Emellett lesz egy online szerzői jogi workshopunk is, ami meglepően népszerű. Tavasszal már tartottunk egyet, nyolcvan-kilencven ember bejelentkezett, tehát meglepően sokan érdeklődnek ez iránt. De velünk lesznek virtuálisan Németországból, Norvégiából, Svédországból olyan írók, akik ott élnek, és nem magyarul alkotnak, Kalász Orsolya, Lipcsei Emőke és Forgó Léda például.

Viszont akkor fesztivál a fesztivál, ha élő, ezért lesz egy offline lába is az eseménynek, így lesz hibrid a megvalósítás. Szeptember 22. és 25. között az itt élő szerzőkkel tartjuk meg a programot az A38 hajón. Ennek a helyszínnek kinyitható a kiállítótere, tehát gyakorlatilag félig szabadtér. Itt kapnak helyet felolvasások, beszélgetések, zene és némi színház. Nyilván minden biztonsági előírást betartunk, fertőtlenítünk és limitált közönséget engedünk be. Ezeket a programokat is streameljük, így ha esetleg valaki nem fér be, valamilyen formában ő is részt tud venni rajtuk. Nemrég készítettük el a programfüzetet, és a leírásokat olvasva magam is meglepődtem, mennyire korrekt programot sikerült átmenteni a közönség számára a hajóra. Izgalmas beszélgetések, soknyelvű felolvasások, zenés programok várják azokat, akik nem csak online szeretnék követni a fesztivált.

Ha jól tudom, itt is szerepelnek külföldi szerzők .

Az a szerencsés helyzet állt fenn, hogy nagyon sok műfordító él Magyarországon. Urbán Bálint vezetésével tartunk számukra egy workshopot, angol, török, portugál és még sok más nyelvterületről is lesznek fordítók. Illetve megtörtént az a csoda is, hogy vannak jelenleg az országban külföldi szerzők, ugyanis egy rezidenciaprogram keretében Budapesten dolgoznak néhányan. Ráadásul időközben megérkeztek a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) rezidensprogramjának szerzői, szóval jönnek hús-vér külföldi szerzők is. Természetesen őket is bemutatjuk, de lesz egy lengyel felolvasószínház is.

Tehát nyittok a színház felé is?

Persze, ez mindig is része volt a tervnek, Csehországból például Borbély Szilárd Halotti pompája érkezett volna. De ahogyan a színház, úgy a zene és a gyermekkönyv-illusztráció műfajai is képviselik magukat, utóbbi egy kiállítás keretében a B12 Galériában. Emellett, mivel a FISZ Csáth Géza-díjának átadásával zárul a fesztivál, egy elég komoly Csáth-kiállítás is helyet kap a programban, még orvosi eszközök is láthatóak lesznek. Tervezünk egy szépkönyves kiállítást is, ahol össze lehet vetni, hogy a V4-es országokban milyen a felhozatal. Sokan morognak ugyanis azért, hogy a hazai könyvkiadás elmaradott – ezt most meg lehet vizsgálni a könyveknek és a köréjük szervezett kerekasztal-beszélgetésnek köszönhetően.

A szerzők között szerepelnek első kötetes írók és világhírű alkotók is. Hogyan választottátok ki őket?

Több dolog vezérelt minket. Egyrészt az esztétikai mérce – úgy is fogalmazhatnék, hogy nem mondtunk le arról, hogy költőket hívunk. Lehet, hogy valaki izgalmas és fontos szerző, de mondjuk, van Szerbiában összesen százhúsz olvasója. Nekik is helyük van a fesztiválon, akkor is, ha kevésbé ismertek. Emellett fontos szempont volt, hogy bemutassunk az aktuális témákat érintő alkotókat. Persze látjuk, hogy népszerűbb szerzőkre nagy az igény, ezért a kiadókkal való együttműködésben sikerült igazán híres szerzőket is megnyerni.

De mi alapvetően nem vagyunk sem Woodstock, sem a Sziget, tehát nem az az elsődleges szempont, hogy minél többen tapossák egymást a közönség soraiban.

Inkább a felfedezőjellegre és a minőségre figyelünk, ezért az első kötetes vagy épp kötettel nem rendelkező szerzőknek biztosítunk felületet. Abban, hogy őket megtaláljuk, vájtfülű műfordítóktól, barátainktól kértünk segítséget.

Mik voltak azok a témák, amik megütötték az ingerküszöbötöket?

Például a háború és a hozzá kapcsolódó migráció kérdése – erről lesz egy kerekasztal-beszélgetés is –, de ilyen a környezetvédelem, a globalizáció vagy a regionalitás kérdésköre, amely a járvány idején különösen érdekes. Szó lesz arról is, hogy milyen a nők helyzete az irodalomban. Egyszóval aktuális, sokakat érintő kérdéseknek biztosítunk fórumot.

Az országokat esetlegesen választottátok ki? Vagy szempont volt, hogy jobban bemutassatok bizonyos térségeket?

A V4-es országokra mindenképpen nagy hangsúlyt akartunk fektetni. A magyar anyanyelvi beszélők világszinten nem számosak, és mi örülünk, ha ránk figyelnek. Nekünk is meg kell adni a figyelmet a kisebb országok irodalmának. Mellettük a német és a skandináv nyelvterület is reprezentálja magát a programban. Persze valamennyire mindig esetleges, hogy kik jeleznek vissza, hiszen új fesztivál vagyunk, most ismerkednek velünk. De már most, egy alkalom után is több neves szerzőt tudtunk puskavégre kapni. Szerencsére a Petőfi Irodalmi Ügynökség partnersége biztos hátteret nyújt a fesztiválnak, így hosszú távra tervezhetünk. Jövőre például Nobel-díjas szerző is ígérte a részvételét – reméljük, addig lecseng a járvány.

Említetted, hogy szerepelnek majd olyanok is, akik még nem rendelkeznek kötettel. Nagyon sok új könyv jelenik meg – miért esett azokra a választás, akiknek még nincs magyarul olvasható kötetük?

A felfedezőjelleg miatt. A magyar irodalmi élet erősen kánonvezérelt. Vannak a körön belüliek, a kicsit távolabbiak és a körön kívüliek, mi pedig hajlamosak vagyunk mindig ugyanazt észrevenni. Arra kellett rájöjjek, hogy a világirodalommal is ez a helyzet. Figyeljük, amit a kiadók reklámoznak, vagy ami az elmúlt pár évben megjelent, és bekerült a köztudatba. Mi ezt a spektrumot szeretnénk tágítani. Egy fesztivál megengedheti magának azt a luxust, hogy elhozza a még kevéssé ismert alkotókat, sőt nagyon érdekes helyzeteket is eredményez ez. Tavaly például kimondottan izgalmas volt, amikor egy erdélyi, egy örmény és egy török szerző beszélt egymás mellett az örmény népirtást is szóba hozva. Mi azokat a helyzeteket szeretnénk megteremteni, amelyekben sokféle világ találkozhat.

Akiket nem adtak ki magyarul, azokat hol lehet olvasni?

Felkértük a szerzőinket, hogy írjanak egy-egy szöveget a fesztivál témájára – ami egyben az írópályázatunk címe is –, a Resetre reflektálva, és ezekből kiadunk egy fanzint, amit be is mutatunk színészek felolvasásában. Az a különlegessége ennek az alkalomnak, hogy Szalay Henrietta, az Artus társulat előadója szervezi, aki a V4-es országok mindegyik nyelvét beszéli, plusz az angolt. De lesz egy hasonló többnyelvű eseményünk, mégpedig egy gerillafelolvasás. Sose felejtem el, hogy tavaly a török szerzőkön mennyire meglepődtek a járókelők…

Világirodalmi fesztivál szervezőjeként nagy rálátást kaphattál a műfordításra. Milyennek látod a hazai helyzetet, hol állunk a többiekhez képest?

Ez elsősorban gazdasági kérdés, hiszen a műfordítónak és a kiadónak is meg kell élniük valamiből. Van egy-egy EU-s projekt, némi állami támogatás, de alapvetően elég kevés forrás van magyarra való műfordításra. Visszafelé már valamivel jobb a helyzet. Szerencsére van néhány kiadó, amelyik bevállal lírafordításokat, de ez piacilag egyáltalán nem rentábilis. A prózával más a helyzet, ott talán még a környező országok irodalmának fordítása is jobban áll, de lehetne több ebből is. Az viszont látszik, hogy mindenkit nagyon megbecsülünk, aki magyarról fordít, ezért is szervez számukra találkozót a PIM minden évben: tavaly 160 körül volt a létszám. Ők gyakorlatilag kamikazepilótaként képviselik a magyar irodalmat a nagyvilágban.