Jó volna tudni… – A Kortárs folyóirat legújabb számát ajánljuk

A Kortárs verses blokkjában Lövétei Lázár László Zákeus fügefája című, készülő kötetéből olvasható a Zörgetés Zákeus ajtaján és a Zákeus kérése című verse, amelyek egyszerre kihívó, kötekedő, már-már kamaszos, humort sem nélkülöző, mégis valahol szomorkás hangon szólítják az Istent, keresik az Istent, várják az emberi fülnek is érthetően megszólaló Istent:

„Hol vagy, Uram? s melyik angyalfült csiklándja a hangod?
Mondj nekem is valamit még egyszer, s áldani foglak!”

Csuday Csaba Jó volna tudni című versének felütéséből egyszerre tör fel a költői érzékenység és a költészet bravúros technikai virtuozitásának tudása, és úgy bánik rímekkel, belső ritmusokkal, ismétlésekkel és költői eszközökkel benne, hogy a szövegben tematizált folyamatok (öregedés, elmúlás, megbánás, megbocsátás) az érzékeink által is befogadhatóvá lesznek. Milyen a jó vers, ha nem olyan, hogy olvasása közben máris dallam születik a fülünkben?

„Igen, jó volna tudni,
mi köze a múltnak, e torkunkon akadó
síkos halnak – hiába vergődik, ficánkol,
se ki se be –, hogy mi köze a múltnak
az arcot melengető őszi napsütéshez,
hogyan s miért gátolja meg,
hogy a simogató kéz eljusson
a jéggé dermedt szívhez.
Jó volna tudni, milyen ritmusszabályzó
gátolná meg ezt a jegesedést.”

A márciusi lapszám faszénnel készült képeinek sötét árnyai, ha nem is szándékosan, mégis pontosan illenek ahhoz a borzalomhoz, amely a szomszédunkban történik, és amely ismét teker egyet a világ sorsán az elkövetkezendő évtizedekben. Baksai József festőművész, grafikus tónusos, fő motívumát tekintve „felhőjelenéses”, „felhőhangulatos”, fekete-fehér-szürke képei hommage-ok Kabó, azaz Sz. Varga Ágnes munkáihoz. A lapban olvasható tanulmányában így ír Novotny Tihamér az Átjáró című kettős kiállításról: „Egy elbűvölő, egymást már-már tökéletesen kiegészítő együttrezgésre lettem figyelmes…” És valóban, az elsőre ellentétesnek tetsző képek – amelyekben Baksai különféle eszközökkel (roncsolással, csurgatással stb.) engedi szabadjára fantáziavilágát, elsőre mintha polemizálna Sz. Varga „patikamérlegen kidekázott sötét-világos-fény-csönd helyzeteket alkalmazó sűrű és tömör képeivel”, geometrikus világával – végül összeérnek. A „nyitott műértelmezés kimeríthetetlen tárháza”, vagyis Baksai sejtelmes reflexiói pedig biztosítják a hozzáférést, megértést és az átjárást számunkra is.

A tanulmányok közül kiemelendő ebben a számban Kovács Krisztina írása („Unoka nem rokon” – A trauma terei egy mikrohistorikus „Bildungsromanban”) Kovács Lajos Hosszúra nőt árnyékaink című kötetéről. Igazi irodalmi csemege ez, főképpen azoknak, akik nem csak a legnépszerűbb irodalmakat keresik. A kovácsi életművet nemrég vizsgáló és kötetbe rendező Bombitz Attila kapcsolódó értekezésének nyomán indul el e tanulmány írója, és térképezi fel a fejlődésregényként is olvasható, a traumatikus magyar–cseh lakosságcserét feldolgozó könyv világát, majd emeli be a mai irodalmi, kulturális és történelmi párbeszédbe:

„A magyar félmúlt elfojtott traumafeldolgozó gesztusai irodalmi és filmes reprezentációinak ismét nagy keletje van. A szisztematikus múltfeldolgozásnak a lakosságcserék, kitelepítések elhallgatástörténetei fontos részei (lásd legutóbb Szász Attila Örök tél című filmjét a sváb lakosságcseréről). Kovács Lajos prózája sűrítéseivel, szubverzív időviszonyaival, érzékeny tárgyleírásaival és térformáinak atmoszférateremtő erejével is figyelmet kelt.”

Mindig izgalmas bepillantást nyerni egy készülő mű háttérmunkájába – ilyen írást közölt Buda Attila is Mit tudhat az olvasó? címmel a márciusi Kortársban. Ambrus Zoltán és Jászai Mari levelezésének sajtó alá rendezése kapcsán Buda izgalmas kérdéseket vet fel a filológusi munkával kapcsolatban, azon jócskán túlmutató irányban is. Egy hagyaték közlése során előkerülő magánjellegű szövegek, jegyzetek, titkos szerelmeslevelek hogyan változtatnak meg egyes beidegződéseket, hogyan veszélyeztetnek pozíciókat, vagy éppen értelmezhetnek át utólagosan sok mindent, és vajon elkerülhető-e, hogy visszahassanak az életművek befogadására? Számos kérdés merül fel a közlések kapcsán, ráadásul a hírességek magánéletének feltárása ma komoly népszerűségnek örvend, ami egyszerre mutatja azt, hogy nem kívánunk hamis képeket őrizni nagyjainkról, miközben azzal is érdemes számot vetni, hogy egyes levelek, történések az élet kis puzzle-darabkái, amelyek csak sok másik darabkával mutatnak egész képet. E darabkák feltárása óriási feladat, ráadásul Buda a korabeli reflexiókat, a korábbi kiadásokat és a korabeli viszonyokat is szemlézi izgalmas írásában.

A Kortárs márciusi novellaközléseinek egyike G. Nagy Anna fiatal szerző írása. A Visszatérő című elbeszélésben egy bizarr kollégiumi élmény részesei leszünk: a szöveg egyszerre fűzi össze a misztikumot a kamaszos nézőponttal, egyfajta retrospektív helyzetbe ágyazva, amitől különös ritmust kap a novella. Kiss László Kívül a kaszárnyán című elbeszélése egy, a német megszállás alatt bimbózó szerelmet mesél el, egyszerre kapcsolódva a kisembert középpontba helyező ábrázolások és egy új típusú háborús narratíva hangjához.

A kívül-belül sorozatban Szekeres Nikoletta Ove Lund-nel készített interjút, aki a magyar irodalom olyan kivételes alkotásait fordította norvég nyelvre, mint Bodor Ádámtól a Sinistra körzet, Kertész Imrétől a Kaddis egy meg nem született gyermekért, Krasznahorkai Lászlótól a Seiobo járt odalent vagy Nádas Pétertől az Emlékiratok könyve.

A +-18 című rovatban Kollár Árpád Év Gyerekkönyve díjas szerzőtől olvasható egy készülő ifjúsági regényéből – A felhőgyár címűből – részletet. Kollár a tőle megszokott nyelvi játékossággal, laza hangnemben, mégis irodalmi igénnyel meséli el egy srác és egy jegesmedve különös találkozását, ami vélhetően nem csak az ő életüket fogja befolyásolni.

A márciusi lapszámtól a kritikarovatban bemutatásra kerülnek az őszi évben megrendezett Kortárs kritikaíró szeminárium résztvevőinek írásai.

A kritikaírók szövegei azt mutatják, hogy a résztvevők elszántak, örömmel dolgoznak, és igényesek munkájukra.

Ráadásul így most egy könyvet több nézőpontból is vizsgálhatunk. Lövétei Lázár László Feketemunka című kötetéről Bonivárt Ágnes és Oláhné Kispál Anita írt kritikát, Keserű József Lehetnek sárkányaid című könyvét pedig Ferencz-Fehér Dorottya és Bocskai Adrienn elemezte.

A Kortárs márciusi számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.