Szabad asszociációk – A Kortárs folyóirat novemberi lapszámának ajánlója

November havában emlékezünk elhunyt szeretteinkre. E számunk versrovatában Ágh István költeményei a leghangsúlyosabbak. A több mint fél tucat vers mindegyike felfogható egyfajta visszatekintésként, életesemények utólagos elemzéseként a fiatalságtól a jelenig. A költő erőteljes képekkel teszi érezhetővé a hiányt, a visszafordíthatatlan veszteségeket.

Az e havi számban több értékes tanulmányt is közlünk. N. Horváth Béla Hatalmi manipulációk – és a „hallgató” Illyés című munkájában az 1956-ot követő évek, különösen az 1958–61 közötti időszak irodalompolitikai döntésiről, a hatalomnak a népi írókhoz – köztük Illyés Gyulához – való viszonyulásáról, a kikényszerített kompromisszumokról ír.

Kulcsár-Szabó Ernő Nemes Nagy Ágnes műveinek hatástörténete kapcsán a költő és Pilinszky líráját veti össze különösen arra a kérdésre kihegyezve, hogy míg Pilinszky verseiben érezhető az ént középpontba állító perspektíva, 

Nemes Nagynál nem jellemző a perszonalizálható hang, sokkal inkább a „cselekvő nyelv”, a hangzás, a prozódiai sajátosságok dominálnak a befogadás során:

„Mielőtt azonban akaratlanul is a Nemes Nagy-filológia elmarasztalásának látszatát keltenénk, hangsúlyoznunk kell, hogy mint a többi, ez a filológia sem kapott igazán ösztönző támogatást a professzionális irodalomtudományi lírakutatástól. Az igazsághoz tudniillik az is hozzátartozik, hogy – a Hugo Friedrichtől Jonathan Cullerig nagyon sok ismert líraelméleti munkához hasonlóan – a hazai lírapoétikai gondolkodás sincs még birtokában olyan eljárásoknak, amelyek az értelmezésben teljes értékű megszólaláshoz tudnák hozzásegíteni azt a költészeti fajtát, amelyben – mint Weöreshöz hasonlóan a Nemes Nagyéban is – a hangzó versegész viselkedésére nézve a szokásosnál nagyobb, sőt meghatározó szerepe van a bonyolult metrikai és prozódiai mozgásból adódó verspoétikai hangszereltség működésének.” Kulcsár-Szabó szerint a Nemes Nagy költészetére jellemző szerepmentesség is hozzájárult ahhoz, hogy a 20. század utolsó évtizedeiben népszerűsége elmaradt Pilinszky lírája mögött.

„Mert ez volt Áprily: […] A formát ismerő hegedűvirtuóz olyan poeta doctusok korában, mikor még illett versszerű verset írni; és mindennek ellenére, Erdély egyik legmodernebb költője ő, akiben az igazi, antikban gyökerező világirodalmiság rezonál végül” – idézi Lászlóffy Aladár gondolatait Bertha Zoltán Áprily Lajossal foglalkozó tanulmányában.

Az írás részletesen körbejárja az Áprily-versek világát, történelmi előzményeit, az egyes élet- és pályaszakaszok jellegzetességeit.

Evidenciaként szögezi le Trianon és az erdélyiség jelentőségét e hang jellemzésekor. Kitér az Áprily-líra hatástörténetére is Jékely Zoltán és Kányádi Sándor költészetétől egészen Kovács András Ferencig.

A legfrissebb lapszám két fiatal író prózáját is közli. Ambrus Gergely Morvai Gerzson tragikus históriája és Szilágyi Zsófia Emma Töltött gilice című novellája kapott helyet a folyóiratban. Mindkét írás groteszk eszközökkel kapcsolódik a művészlét kérdésköréhez.

Kívül-belül sorozatunk keretében Patat Bence műfordító-kollégájával, az 1956 óta Dániában élő Eszterhás Péterrel beszélget. Eszterhás életművének különlegessége, hogy míg a legtöbben jellemzően idegen nyelvről fordítanak az anyanyelvükre, ő a magyar irodalom fontos darabjait ültette át (az általa anyanyelvi szinten beszélt) idegen nyelvre, dánra. Kosztolányi Dezsőtől Szabó Magdán és Esterházy Péteren át Vámos Miklósig számos művet az ő fordításában ismerhettek meg a dán olvasók.

Mint mindig, ezúttal is több kritikát közlünk, amelyek közül Smid Róbert és Mórocz Gábor írásait emeljük ki. Az előbbi szerző Vajna Ádám egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? című második verseskötetét elemzi, melynek gyakran ironikus, kétértelmű versei beváltották a korábbi Oda című debütálókötet nyomán keletkezett elvárásokat.

A 19. századi hagyományhoz is kötődő versektől a közéleti beszédmód sem áll távol, és mindez izgalmas hangot eredményez a mai magyar lírában.

Mórocz Gábor Kulin Ferencnek A történetiség elve és a jelen horizontja című művéről írt kritikát, amely az író 2010-es években közreadott esszéinek, tanulmányainak válogatása. A kötet tematikusan nagy időtávot ölel fel: kiemelten foglalkozik többek között Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre Illyés Gyula, Juhász Ferenc vagy Szilágyi István munkásságával, és nem riad meg a merész, tankönyvi álláspontoknak ellentmondó megállapításoktól sem.

A lapszámot az egykori NDK-ban született, Magyarországhoz erősen kötődő Uta Heinecke festményeivel illusztráltuk, akinek művészetét Novotny Tihamér mutatja be Egyszerűen, egyértelműen és nagyszerűen című cikkében. A címlapon is megjelenő Soha nem játszottam babákkal című ciklus kapcsán írja, hogy „fekete és fehér babák segítségével sokkal könnyebb kibeszélni, megjeleníteni, elmesélni, feltárni az olyan személyes emberi szituációkat, konfliktusokat, problémákat, visszásságokat, rendellenességeket, amelyeket valódi szereplők esetében, szemtől szemben talán ki sem mernénk mondani”. A lap oldalain helyet kapó másik fő téma a Kecskék ciklus, amely emberi jellemeket és nagyon is emberi helyzeteket mutat be az állatok ábrázolásán keresztül. Uta Heinecke expresszív, szubjektív képei tág teret engednek a néző asszociációinak.

A Kortárs novemberi számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.