Utazás, identitás, nyelviség

A dupla lapszám a sokoldalúság jegyében olyan elbeszéléseket, novellákat közöl, amelyek többféle olvasót is megszólíthatnak. Érdemes elolvasni Visky András Aurél Lăteşti láger című szövegét, ami egy elzárt környezet fontos szereplőjét ábrázolja különös nézőpontból az ismerős színtér vészjósló, az irodalmi hagyományokat is mozgásba hozó közegében. Novák Valentin elbeszélése üvegekről, májról és a szívről mesél, míg a Töltött paprika bácskai módra Jámborné Balog Tündétől sem nélkülözi a kulináris élvezeteket, amelyek a marquezi próza hangján kapcsolódnak össze mágiával és mélységgel.

Markó Béla sok kérdést tisztázó, Ki beszél még transzilvánul? című esszéjében a kisebbségi lét egyik legfontosabb attribútumának, a nyelvnek a kisajátításáról ír – ennek kapcsán szól érzékletesen a diktatúráról és a Ceauşescu-éra összeomlása utáni erdélyi irodalom helyzetéről, útjáról, irodalompolitikai, irodalmi identitásképző lehetőségeiről. Nem kevesen igyekeznek a mai Magyarországról meghatározó állításokat tenni az erdélyi helyzetről, de

az a belső, történetileg pontos, mégis szubjektív, tettekkel is bizonyított aktív bevonódás, amellyel Markó Béla beszél a rendszerváltás utáni eseményekről: kivételes.

Őszintén és reflexíven mesél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tevékenységéről, felelősségéről, és ír a határok közé zárt határtalanság jogos igényéről. Olyan kérdéseket boncolgat írásában, mint hogy mit jelent az erdélyi irodalom számára a magyar irodalomhoz való tartozás, mit a megőrzés és megújulás. Hogyan tud e kettő hamis premisszák nélkül vagy éppen praktikusnak tűnő kiemelések mentén szerveződni, és hogyan hat vissza mindez a (tényleges) írói tevékenységre, az írói identitásra, illetve az írói közösségre és a megírásra váró művekre? És mindeközben mit jelent ma a transzilvanizmus?

A +-18-as sorozat, amely az ifjúsági irodalmat helyezi középpontba, Tisza Eleonóra tanulmányával egy izgalmas birodalomba, az interaktív, lapozgatós könyvek világába kalauzol. Kaland, játék, ifjúsági irodalom című írásában (utalva a címmel a ’80-es évektől megjelent Kaland Játék Kockázat sorozat népszerűségére) az elméleti háttér ismertetése után bemutatja a hazai piacon megtalálható ilyen típusú könyveket, illetve lehetőségeket villant fel a műfaj sokrétű felhasználására is.

A folyóirat aktuális számának vizuális hátterét Wrobel Péter képzőművész misztikus alkotásai alkotják. Az egyszerre szuggesztív és mágikus képek az űrbe kalauzolnak, a – nem feltétlenül távoli – jövőbe tett utazásokról vallanak, és a különféle technikákkal készült játéktér kommunikációs térként is működésbe lép a világegyetem és az ember között. Novotny Tihamér elemző írásában a művész bemutatása mellett a képek elemzése során ezeket a problémákat járja körbe.

Miért nem lehet csak úgy elmenni a balkáni térség mellett, és miért érdemes utazni, legfőképpen úgy, hogy elhagyjuk komfortzónánkat? Többek között erről, illetve a szabadságról, a céltalan csavargásról, barangolásról, a kalandról ír Fenyvesi Ottó egy barátokkal tett utazás útinaplójaként is olvasható feljegyzéseiben, amelyek lévén, hogy író írta őket, nem távolodnak el az irodalomtól (sőt!), miközben erősen nyitnak a társadalmi, politikai kérdések irányába is. Már kiindulópontját is Ivo Andrić Híd a Drinán című regényében határozza meg, hogy aztán olyan nevek (és utazásaik) villanjanak fel, mint a mottót is adó Henri Michaux, Kassák Lajos, James Joyce vagy éppen André Gide. Ezt a szöveget érdemes utazás közben olvasni, főképpen azoknak, akik erősen kötődnek a Balkánhoz, ehhez az összetett és izgalmas térséghez, e „vérrel áztatott, fekete félsziget”-hez.

Gróh Gáspár Kortárs-díjas irodalomtörténész Mészöly Miklós nemzetfogalmáról, a pusztító nacionalizmus és a nemzeti elkötelezettség különbségéről ír, valamint olvassa újra a keveset emlegetett Pontos történetek, útközben című kötetet, amely a kisebbségi sorsba került magyarság életéről tudósít. A vizsgálat során számos izgalmas kérdés merül fel: Hogyan született a könyv? Hogyan reagált a korabeli recepció a szövegre? Egyáltalán egyértelmű-e az, hogy regényről beszélhetünk Mészöly művének esetében?

A magyar irodalom két fontos költőjével kapcsolatban is megjelentek a számban olyan elmélkedések, amelyek újraolvasásra buzdítják a versszeretőket.

Három ilyen írás is található a friss Kortársban: Nemes Nagy Ágnes kapcsán Bozók Ferenc és Moser Zoltán ragadott tollat, Acsai Roland pedig Kálnoky László költészetéhez ad verstani közelítési lehetőségeket.

A kritikák közül különösen említésre méltó Bence Erika személyesebb hangú írása Danyi Zoltán legújabb kötetéről, A rózsákról, illetve Bakonyi István kritikája Fenyvesi Ottó Paloznak overdrive című kötetéről. Haklik Norbert Rubin Eszter Minek szenved, aki nem bírja című regényét elemzi, amely egy traumatizált nő szenvtelen hangon elmesélt története. Wéber Anikó viszont Haklik Norbert Mona Lisa elrablása című különleges helyekre és szituációkba kalauzoló regényéről írt kiváló kritikát. Kemsei István Szalai Zsolt Gyökeres ház című verseskötetéről ír pontos ismertetést, amely az új típusú verselés ismérvével történetet, történeteket is mesél. Payer Imre Szentmártoni János A katarzis nyomában címmel megjelent, írásokat, esszéket, beszédeket tartalmazó könyvét mutatja be az olvasóknak. Kritikáját az is izgalmassá teszi, hogy a kötetet alapvetően úgy határozza meg, hogy párbeszédre hívó, így hűen e gondolathoz Payer hol egyetért, hol polemizál a szövegekkel, miközben felsejlik az elemzés mögött a könyv szerzőjének személyisége, egy-egy jellemző vonása is.

A Kortárs július-augusztusi számát az online térben is átlapozhatja a kortarsfolyoirat.hu oldalon.