Alkossunk a Balaton partján! – Interjú a Kortárs folyóirat szerkesztőivel a nyári írótáborról

Az irodalmi tábor már nagyon régi műfaj, az 1970-es, ’80-as években alakult ki. Immár patinás a Magyar Írószövetség Tokaji Írótábora, melyet idén az ötvenedik alkalommal rendeznek meg. Nagyon régi kezdeményezés volt a JAK-tábor, amelyet azért szerveztek, hogy a tagok nyáron kötetlenebb formában, kicsit üdülésszerűen tudjanak együtt lenni. A tábor egyfajta beavatás is volt, itt lehetett találkozni élőben a „nagy” szerzőkkel. Amikor 1998-ban a FISZ megalakult, ott is viszonylag hamar felmerült egy, a JAK-táborhoz hasonló nyári tábor ötlete. Itt fontos megemlíteni a Sárvári Kört, amely szintén a nyári sárvári táborozásból nőtte ki magát. Később egyre több folyóirat vagy irodalmi társaság kezdett táborokat szervezni. Ma már ha valaki akarja, szinte az egész nyarát folyamatosan irodalmi táborokban töltheti.

Elsősorban a folyóirat szerzőgárdájának fiatalítását várjuk az eseménytől. Olyan fiatalokat hívtunk, akiket szívesen látnánk majd a Kortárs szerzői között íróként, költőként, kritikusként. Ebből a szempontból a miénk talán abban különbözik más táboroktól, hogy

itt a munkáé a főszerep, a nyaralásra – annak ellenére, hogy Balatonfüreden rendezzük meg – kevés idő fog maradni.

Nem arra teszünk kísérletet, hogy minél több résztvevővel vitassuk meg a közös dolgainkat, hanem hogy a fiatal szerzőket segítsük az irodalmi pályára kerülni. A korábban, 2021 őszén szervezett kritikai műhelyünk, illetve a 2022 tavaszán indított szépirodalmi műhelyünk inkább tekinthető előzménynek, mint más táborok.

Mindenképpen szólni kell a Tempevölgy folyóiratról és szellemi műhelyről is, akik partnerünkként vesznek részt a tábor munkájában. A Tempevölgy minőségi értékrendje, nyitottsága hasonló a Kortárséhoz, ezért hamar megtaláltuk a közös hangot, az alapot a tábor szervezésében.

Engem inspiráltak más táborok, a JAK- és FISZ-táborokban többször is megfordultam, utóbbihoz egy idő után, Kollár Árpád elnöksége alatt erősebben is kapcsolódtam. Ott egy erős, színes csapattal dolgozhattunk együtt, akik – talán sokféleségüknek köszönhetően is – izgalmas dolgokat tudtak létrehozni. Aztán nagy szeretettel figyelem például a Dombos Festet, de rengeteg egyéb szimpatikus kezdeményezés létezik.

Az én vágyam egy kisebb tábor volt, ahol a megjelenő szerzőkkel, szakértőkkel és a műhelyeken kívül a műhelyvezetőkkel is talán több lehetőség nyílik beszélgetni a hozzánk érkező fiataloknak. Nem titkolt cél, hogy a már megkezdett projektjeink, az említett műhelyek is folytatódhatnak így. Mivel elég régóta dolgozom olyanokkal, akik valamilyen módon kapcsolódni szeretnének az irodalomhoz, látom, hogy sokszor milyen tanácstalanok, egyedül vannak. A műhelyek és táborok a mentorálás mellett szakmai közösséget is jelentenek, ahol a hasonló érdeklődésű emberek könnyen összekapcsolódhatnak, a későbbiekben is segíthetik egymást. A jó és előremutató együttműködéseket különösen szeretem, így számomra is külön öröm volt, hogy a Tempevölgy csatlakozott hozzánk. A szellemiségük valóban igen közel áll a Kortárséhoz, de közben szintén nagyon izgalmas az, amiben más az ő lapszerkezetük. Nem mellesleg a könyvkiadói működésüket is nagyra értékelem.

Talán a sokféleség megmutatása is a célunk: hogy nem egyfajta irodalom létezik, nem csak a klasszikus, nem csak a kortárs, nem csak egy kánon van, és így tovább…

A korábbi táborokból mik a meghatározó élményeitek? Mit vártok ettől a tábortól?

Mivel én a FISZ egyik alapító tagja vagyok, annak idején ott voltam az agárdi táborokban. A FISZ-be határontúliak is beléphettek, és nagyon sokat jelentett, hogy olyan szerzőkkel találkozhattunk, akiket egyébként a nagyobb távolságok miatt ritkán láttunk.

Azt is fontos itt jelezni, hogy bár a rendezvény formája tábor, azért mégis sokkal inkább hasonlítanám egy workshophoz. Délelőtt kis létszámú szemináriumokban folyik a munka, délután előadások, este nagyobb irodalmi beszélgetések, miközben a résztvevők a helyszínen is folyamatosan írnak, munkálkodnak. Itt tehát elsősorban dolgozni kell és tanulni lehet – ha akar valaki. Az eredmény reményeink szerint a Kortársban fog lecsapódni.

Ahogy említettem, a FISZ táborokban 2008-tól sokat dolgoztam moderátorként, kritikusi beszélgetések tagjaként, és ha úgy esett, táborbontóként is. Meghívtak a JAK-táborba is moderálni, és számos más hasonló rendezvényeken tartottam különféle irodalomnépszerűsítő programokat. Rengeteget tanultam arról, milyen egy egyre növekedő szervezet élete, milyen irodalmi mozgások határozzák meg a különféle eseményeket, és mit várnak, várhatnak el a jelentkezők egy tábortól. Mert egyrészt van a buli, de az is

látható, hogy sokan tényleg dolgozni jönnek, illetve olyan kapcsolatokat szerezni, amelyekkel egy hálózat részei lehetnek.

Talán kevesebb előítélettel érkeznek, és több kíváncsisággal, ami nagyon szimpatikus. Visszatekintve, a saját, egyéni fejlődésemben nagyon sokat jelent a Kollár Árpiékkal végzett közös munka, de a Kortárs-tábor egészen más szisztéma szerint működik: ahogy Attila is jelezte, a workshop jelleg az erősebb, és remélem, hogy sok alkalmunk lesz beszélgetni egymással.

Kik a meghívott oktatók, előadók? Mi alapján kértétek fel őket?

A meghívott előadókat és szemináriumvezetőket úgy válogattuk ki, hogy leképezzék azt a sokszínűséget, amit a Kortárs képviselni szeretne irodalmi és kulturális életünkben. Az előadók mindegyike az irodalom működésének más szegmenséről fog beszélni alkotóként vagy egyetemi, középiskolai oktatóként. Erősen szakmai kérdésekről lesz szó. Markó Béla például a szonett mint műfaj és műforma lehetőségeiről, Ács Margit az alkotói és kritikusi szerep és olvasásmód kettősségéről, Zalán Tibor az irodalmi sokműfajúság lehetőségeiről és határairól mesél majd. De meghívtuk előadónak Szilágyi Zsófiát is, akinek nemcsak az irodalomtörténeti tudását kamatoztatjuk, de a kortárs irodalomhoz való viszonyának értékeit is. Szvoren Edinával az írói lét különösségeiről fogunk beszélgetni, Fábián Lászlóval pedig az irodalom középiskolai oktatásának dimenzióiról, ami megkerülhetetlen az irodalom általános létmódja szempontjából.

A szemináriumvezetők is olyan szakemberek, akiknek eddigi munkája garancia a magas színvonalra. Szilasi László vezeti az epikai műhelyt, Tóbiás Krisztián a lírait. Szekeres Nikoletta a kritikusokkal foglalkozik, Jeney Zoltán a műfordítókkal.

A tábort vidéki helyszínen tartjátok, és négy munkanapot vesz igénybe. Miért érdemes rászánni ezt az időt?

Csak annak érdemes rászánni az időt, aki szeretne az irodalommal foglalkozni. Íróvá, költővé válni, megismerkedni az ilyen munkák nehézségeivel, kínlódásaival és persze örömeivel. Tömény négy nap lesz.

Azt gondolom, hogy mivel a jelentkezésnél előre lehetett tudni, hogy hét fővel indítjuk a szemináriumokat, amelyekhez szövegmutatványt kértünk, és amik alapján választották ki műhelyeseiket a műhelyvezetők, világos, hogy közelebb áll az elképzelés egy nyári egyetemhez, mint egy bulizós táborhoz. Én várom a beszélgetéseket, fontos szerzők, szakértők jönnek, akik szakmai és személyes jelenléte egyaránt erős lehet, maradandó pillanatokat okozva.

Jellemzően kik jelentkeznek? Gondot jelenthet-e a rövid ideig tartó, intenzív műhelymunka során a felkészültség eltérő szintje?

Sokan jelentkeztek, és sok helyről. Többen olyanok, akik részt vettek már a korábbi műhelyeinken, de vannak olyan fiatalok is, akikkel most találkozunk először. A felkészültség eltérő szintje mindig probléma, de ezt a szemináriumvezetők nagyon jól tudják, és olyan feladatokkal, munkával várják a résztvevőket, amelynél ez nem lesz nagyon szembeszökő. Az biztos, hogy mindenki profitálni fog a táborból. Talán itt is lehet még egy különbséget találni egy FISZ-táborhoz képest. A jelentkezők közül mi választottuk ki azokat, akik eljöhetnek a táborba, számukra pedig a részvétel ingyenes.

Örülök, hogy nem csak pályakezdők vannak. Van már kötettel rendelkező prózaműhelyes, sokadik kritikáját író kritikus és így tovább. A sokféleséget én itt is előnyként élem meg:

rengeteget tud adni egymásnak egy friss, még, mondhatni, csiszolatlan tehetség és egy már viszonylag karakteres elképzelésekkel rendelkező, bölcsebb résztvevő.

Nem mellesleg nagyon érdekes, ahogy a szeminaristák a kezdeti félénkség után egyre szabadabban kezelik egymás szövegeit. Nekem mindig nagy élmény az is, amikor egyszer csak (persze ez egy kritikaműhelynél talán picit könnyebben megtörténik) a szöveg szerzője hátrébb lép saját írásától, és kellő önreflexióval, vidáman viseli a kritikát: hirtelen világosak lesznek a hibák, hogy hol megy félre egy-egy mondat, és merrefelé érdemes indulni egy adott mű elemzésénél.

Ez a rövid idő mire lehet elég? Mennyire fejleszthető az íráskészség?

Ebben a pár napban szerintem elsősorban azt lehet eldönteni, hogy kinek fontos annyira az irodalom, hogy ennek szentelje az életét. Négy nap alatt senkiből sem lesz Proust, Tolsztoj vagy Mészöly Miklós, sem Nemes Nagy Ágnes vagy Weöres Sándor. De az kiderülhet, hogy van-e benne annyi belső erő, hogy elinduljon ezen az úton. Én úgy gondolom, a tehetség nem olyan dolog, ami vagy van, vagy nincs. Általában mindenkinek van tehetsége valamihez – igaz, néha irdatlan erőfeszítésbe kerül megtalálni, hogy mihez, és elindulni az úton, hogy azt valaki kibontakoztassa. Ebben a négy napban a résztvevők lemérhetik saját magukon, hogy van-e kedvük és energiájuk ehhez.

Igen, ez szerintem is így van. Irodalommal foglalkozni egyre inkább luxus, éppen ezért az irdatlan erőfeszítés több szempontból igaz. Csodálatos, hogy négy napban orrvérzésig irodalommal foglalkozhatunk Balatonfüreden. Az, hogy egyre kevesebbet olvasunk, globális jelenség, és egy ilyen rövid, de remélhetőleg aktív elszigeteltségben rengeteg olvasásélményt, gondolatot cserélhetünk, hiszen a szakmai fejlődés része az állandó párbeszéd és nyitottság is.

Miért hasznos a tábor a folyóiratnak?

Azt reméljük, hogy a résztvevők közül többeket sikerül a Kortárs szerzőgárdájához csatlakoztatni. Mint a legtöbb folyóirat, mi is szerzői utánpótlás hiányával nézünk farkasszemet. Az utóbbi időben elég sok minden összekuszálódott a magyar irodalmi életben, ráadásul maguk a fiatalok sem tudják eldönteni, hogy mennyit is ér valójában a munkájuk, és elképzelhető, hogy nem kapnak megfelelő visszajelzéseket. Ez öntudati, önképi problémákhoz vezethet. Mi igyekszünk hiteles visszajelzést adni a szerzőknek, ami alapján pontosan látják, hogy mit és mennyit kellene még áldozniuk az irodalomért, és ami segíthet eldönteni, hogy belevágnak-e a nagy kalandba. Ha igen, akkor ezt mi a Kortárs részéről szívesen segítjük.