Szörnyarcképek, önarcképek? – kritika a Bestiárium című kiállításról

Férgek, torzszülöttek, furcsa anyagokból készült művek megfoghatatlan feszültsége uralja a Rugógyár kiállítótereit. Bár a tárgyak nem harapnak, könnyen lehet, hogy megborzongva oldalogsz el mellettük. A félhomályba burkolt művek aurája megidézi az alvilági élet hangulatát. Ez az érzés azonban nemcsak ebben a zárt térben, hanem az utcákon is rendszerint elkaphat minket – csak ott más a kiváltó ok.

A kurátorok, Farkas Laura és Tomáš Krivočenko pontosan ennek a hangulatnak a megteremtésre fókuszáltak, amikor megálmodták a kiállítás koncepcióját. Bp. Szabó György, Csizek Tamás, Elekes Károly, Karácsonyi László műveinek összeválogatásával arra törekedtek, hogy a látogatók figyelmét felhívják a felgyorsult és érzékek nélküli életvitel káros hatásaira. Az ő munkájukat dicséri a művészek és a műalkotások találó megválogatása. Mind a négy alkotó esetében az életművek meghatározó részét alkotja a groteszk vagy cinikus látásmód, amellyel tanulságok levonására késztetik a látogatókat. És mivel mindannyiunknak rengeteg vizuális élménnyel van nap mint nap dolga, és a médiát egyébként is uralják a borzalmasabbnál borzalmasabb események, így rájöttek, hogy kurátorként valami rendkívülit kell tenniük ahhoz, hogy ebben az áradatban valóban sikerüljön felkelteni az érdeklődést. Annyi biztos, hogy ez maradéktalanul sikerült!

A kiállításban ugyanis közel sem érvényesülnek a megszokott szabályok vagy az alkotások szépségeszménye – sokszor elfeledjük, hogy a művészetnek nem feltétlenül célja az esztétikum kifejezése vagy a tetszeni akarás.

Egy kortárs műalkotás vagy kiállítás pontosan attól válik érvényessé, ha reflektál napjaink társadalmi, szociális vagy bármilyen más jellegű eseményeire, segít felhívni a figyelmet jelentős dolgokra, és valamilyen érzést is sikerül kiváltania a nézőből – ez az érzés azonban nem feltétlenül kellemes. Sokan ezért sem értik, hogy miért neveznek egy ilyen tárgyat műalkotásnak. Éppen azért, mert a hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat, a látottak élménye még hosszú ideig elkísér minket, és képesek leszünk ezáltal másképpen gondolkodni. Ha mindez megvalósul, akkor sokkal inkább az a kérdés vetődik fel, hogy mi más is lenne minderre alkalmas, mint egy műalkotás.

Bár a kiállításban a falszövegek a művek különféle antropológiai utalásait tárgyalják, az összbenyomás tekintetében nem ez a szempont a legfontosabb. Ugyanis ha csak a tárgyak kinézetére koncentrálunk, akkor felületesen járunk el, és kimarad a valódi üzenet megértése. A Bestiárium kiállításcím is csak egy köntös, ami alá érdemes belesni. Ez a középkori képregényes műfaj az állatok csodás tulajdonságait mutatja be, utalva allegorikus jelentésükre is, márpedig a tárlattal kapcsolatban a bestiáriumok ez utóbbi funkcióját érdemes kiemelni. A bemutatott művek nem kifejezetten állatokat, hanem állatias tulajdonsággal felruházott emberszerű lényeket jelenítenek meg.

Ami leginkább szembetűnik a látottakon, az az emberekből elveszett finomhangolások, az érzékek és érzelmek elhanyagolása: ezek eltűnése pedig a környezetünkön is meglátszik.

Ha mindezt kivetítjük napjaink valóságára, akkor a legaktuálisabb tény, ami eszünkbe jut, az a Föld fizikai jövője, vagyis a klíma és más környezeti hatások megmaradásának fenyegető kérdése. A káros hatásokat már most érezzük, és beláthatatlanok a következmények, ha az emberiség kollektíven nem visz végbe jelentős változásokat. Ezeket a frázisokat nagyon sok csatornán keresztül halljuk, ám még mindig ott tartunk, hogy a kényelem és az önös érdekek mindenekfelett állnak – főleg, ha gazdasági tényezők is képbe kerülnek. Ez az érzéketlen, cselekvésképtelen, önös érdekeket érvényesítő közeg szüli az olyan elszörnyesedett lényeket, akik a tényeket tagadva blokkolják a jobbító törekvéseket, vagy akik érdektelenségbe burkolózva tudomást sem vesznek a helyzet súlyáról. Hogy mi magunk is közéjük tartozunk-e, azt a műalkotások teremtette atmoszférában mindenki átérezheti és megértheti.

Ezt a sokféle üzenetet közvetítik a Bestiárium kiállítás művei, melyek anyaghasználatukkal egyenként is utalnak környezeti kérdésekre. Csizek Tamás tehetetlen, elállatiasodott lényei szerves anyagból, bőr felhasználásával készültek. Bp. Szabó György rengeteg talált tárgyat (műanyagkupakokat, játékokat, elavult technikai eszközöket) egyesít objektjein. Elekes Károly régi festményeket hasznosít szó szerint újra és formálja át saját gondolkodásmódja szerint, Karácsonyi László festett szörnyszülöttjei pedig mindaddig tetszetősnek tűnnek, ameddig rokokó jelmezük takarásba helyezi rémisztő valójukat.

A Rugógyár Galéria Bestiárium kiállítása nyitottságot igényel a nézőtől, hogy ne forduljon azonnal sarkon, ha meglátja a bemutatott műveket, viszont jóval többet kínál hosszú távon, mint a sok aranykeretes kompozíció szemkápráztató világa.