Videojáték heroinon – kritika a Talpig fegyverben című filmről

Könnyen lehet, hogy a Talpig fegyverben ítélethirdetői két szélsőséges táborra oszlanak: rajongókra és heves anyázókra. Nincs ebben semmi meglepő, mivel maga a film is egy kábítószertől, bűztől, golyózáportól fűtött, rendkívül extrém brutalitásfetisizmus. A Halál metál című, méltatlanul ismeretlen rocker kultmozi rendezője szemrebbenés nélkül bök középső ujjat a tisztelt műértők arcába.

Az egyébként vizuális effekteken ügyködő (Bosszúállók, A majmok bolygója: Háború) Howden iróniába csomagolja üzenetét, így felesleges rajta számonkérni a klisévé aljasodott sztorit, az erőszakban orgiaként tobzódó karaktereket vagy a ránk zúduló svungos – és egyébként kreatív magyar szinkronnal támogatott – obszcén szavakat. Jason Lei Howden feltételezi, hogy aki beül éktelen őrjöngésmaratonjára, az tudja, mit kap.

Ha pedig valaki esetleg nincs tisztában a mű vállalásaival, illetve ha tudja, mit várjon belbecstől és külcsíntől, de panaszkodik, a Talpig fegyverben öblös hangon röhögi pofán.

Semmit sem lehet komolyan venni, a valóságtól direkt elrugaszkodott fantáziavilágban nyírják ki egymást a figurák – Daniel Radcliffe pedig örömmel vedli le roxforti hérosztalárját, és az elmúlt közel egy évtized eklektikus szerep- és zsánerválasztásait (gótikus horror, neonáci krimi, buddy movie) újabb rendhagyó húzással koronázza meg. Őrült trash futama nemcsak a Reagan-éra, valamint a ’80-as, ’90-es évek akcióódái előtt tiszteleg, de egy jóval specifikusabb irányzathoz is csatlakozik. Noha Howden a Crank 1-2. adrenalinpumpájával hajtja a cselekményt, a Talpig fegyverben mégis inkább az olyan karikaturisztikus, de leginkább szándékosan tahó gonzo akció-vígjátékok sorát erősíti, mint a Troy Duffy-féle Testvérbosszú, a Wanted című Millar-képregény 2008-as szabad feldolgozása vagy a Koldus puskával neo-exploitationje.

A Talpig fegyverben offenzív, politikai korrektséget hírből sem ismerő, erőszakpártiságát dagadó kebellel hirdető műként kifordított fejlődésregény: tudatosan a főhősben pulzáló indulatokat definiálja a győzelem zálogaként, vagyis Miles – a Wantedben látott Wesley Gibson leszármazottjaként – vegetáriánus pacifistából lényegül fegyvermániás, ellenfelei húsából lakmározó, pusztító istenné. Popkulturális vitézünket semmittevő IT-alkalmazotként ismerjük meg, akinek szobájában a Reagan-centrikus Kommandó és a Rambo II. poszterei virítanak.

Howden általa egyszerre imádja és bírálja a netgeneráció számítógép elé kötött trolljait, főalakját pedig e forgatag részeként óriáscsecsemőként tételezi, aki már csak azért is harcba száll, mert fizikailag sincs más választása.

Két pisztolyt fúrnak a kezébe, és világhálón közvetített gladiátorviadalra bírják – így a Talpig fegyverben a Schwarzeneggerrel támogatott A menekülő ember és a John Woo-féle duplapisztolyos hősies vérontások) ötvözeteként csap a lovak közé. Howden káros férfiképet sugalló, nőgyűlölő akcióbaromságában még a domináns női főhős is maszkulinizált gyilkológép. A karakterek úgy haladnak A-ból B-be és irtják a jónépet, mint egy heroinnal édesített videojátékban: tort ül az alfahímkultusz, de sosem olyan ormótlanul, műkönnyesen, fizikai törvények karóba húzásával, mint a Halálos iramban-franchise-ban.

Vidámparki menet az egész – tanácsos a ruhatárban felejteni az agyat és hagyni a bennünk rejlő őstulok elszabadulását. Így a szidalmakkal kísért „tesó”- és „haver”-mániába fojtott, latinókon, homoszexuálisokon nevető, hajléktalant viszont felkaroló mészárlásforgatag találó kritikává válik. Howden mindezzel a közösségi média végletes magatartású cyberbullyjait veszi célba. Ennek fényében különösen érdekes, hogy a premier előtt egy héttel majdnem lefújták a bemutatót a rendező viselkedése miatt: Howden egy kis híján öngyilkosságot megkísérlő újságírónő védelmére kelt, és sértő Twitter-bejegyzésekkel kezdte támadni a vélt „tetteseket”, akik emiatt zaklatónak bélyegezték őt. Lehetetlen nem észrevenni a vitriolos, a film stílusával nagyon is összecsengő szerzői kommentárt.

Jason Lei Howden – aki már a Halál metálban is anti-PC heavy metal rajongóként mutatott fedetlen kebleket, avatott rocker kabalává aranyos női főszereplőt, vagyis hirdette a legalpáribb viselkedést – határozott lépést tett a magát Hollywoodból gyorsan kiradírozó Troy Duffy vagy épp az antiszemita Mel Gibson imidzse felé. Ugyanakkor a Talpig fegyverbent nézve úgy tűnik, a rendező képes ezen (is) hangosan nevetni: a Hardcore Henry óta nem termett vászonra ilyen önfeledt, saját megvetendő tulajdonságait piedesztálra emelő pimaszság.