Volt egyszer egy… Moszkva tér (Kultfilmradar)

A 2001-es megjelenése óta kultstátuszt kiérdemlő Moszkva tér február elején kétlemezes változatban, egy kísérőfüzettel megtámogatva jelenik meg újra DVD-n a Filmarchívum gondozásában, ez az izgalmasnak ígérkező kiadvány pedig jó apropót szolgáltat arra, hogy Kultfilmradar sorozatunkban utánajárjunk, mi Török Ferenc első egész estésének titka.

Padlógáz, ablaktörlő!

Gyakran előfordul, hogy egy alkotás nagyot akar mondani, de túl sokat markol, és végül nem szól semmiről. A Moszkva tér célja ezzel szemben „mindössze” annyi, hogy bemutassa néhány fiatal mindennapjait, akik épp a rendszerváltás idején lépnek be a nagybetűs életbe. Török Ferenc és alkotótársai pedig mindenféle erőlködés nélkül teljesítik a feladatot.

A sztorinak nincs csattanója, sem tanulsága, cserébe pontos keresztmetszetet kapunk a ’80-as évek végének Magyarországáról és egy generáció felnőtté válásáról.

Bármilyen izgalmas is ez az időszak az ország életében, fiatal szereplőink nagy részét természetesen hidegen hagyják a politikai változások, amit talán a Szabó Simon által alakított Rojál szállóigévé vált kérdése – „Ki a csöcs az a Nagy Imre?” – bizonyít legékesebben. Sokkal inkább foglalkoztatja őket a közelgő érettségi, a bulizás és persze a szerelem. A Moszkva tér végtelenül vidám alkotás, de őszinteségének és fesztelenségének köszönhetően mégsem érezzük bárgyúnak.

Egy coming of age alkotásnál (azaz felnövéstörténetnél) fontos, hogy a rendező ismerje a korosztályt, amelyikről mesél. Nem nehéz belefutni olyan, tizenévesekről szóló sorozatokba, filmekbe, amelyekben a szereplők kínosan erőltetett párbeszédeket folytatnak – Török Ferenc azonban hitelesen mutatja be a rendszerváltáskori középiskolai közeget. Olyan archetipikus figurákat ismerünk meg, mint a főszereplő, azaz a különc, művészlelkű Petya (Karalyos Gábor), a susogós melegítőben lazáskodó Kigler (Csatlós Vilmos), a nagyhangú bunkó, Rojál (Szabó Simon) vagy a szemüveges stréber, Ságodi (Jávor Bence).

A film több jelenete ismerős lehet a mai nézők számára: hiába telt el harminc év a cselekmény ideje óta, a ballagási beszédek valószínűleg a legtöbb iskolában ma is éppoly közhelyesek és unalmasak, ahogy azt a filmbéli igazgatónő (Béres Ilona) előadja, és sok tanár hasonló „lelkesedéssel” vág neki az óráknak, mint Petyáék osztályfőnöke (Kovács Zsolt). És akkor még nem is beszéltünk a rámenős autókereskedőről (Csuja Imre), akihez hasonlóval valószínűleg mindenki találkozott már.

A színészek játékának köszönhetően a jelenetek rendkívül természetesnek, spontánnak hatnak. Török Ferenc mozija kellően életszagú, de könnyed humorral mutatja be a tipikus karaktereket és sablonos élethelyzeteket, így jóval több, mint egyszerű nosztalgiafilm.

Sokat dob az alkotáson a sajátos, szuggesztív vizualitás is. A színek kopottak, mintha az alkotók szándékosan elállították volna a kamerát. Sötét, hideg tónusok jellemzik a képeket, amitől úgy érezzük, mintha az idő vasfoga már elkezdte volna megrágni a felvételt. Garas Dániel operatőr számos olyan kompozíciót használt, amelyek önmagukban, állóképekként is rendkívül beszédesek és hangulatosak. Piros Zsigulit valószínűleg rég nem mutattak be ennyire idilli módon, mint ahogy a Moszkva térben az operatőr ráközelít az autóra, miközben Petya és Zsófi (Balla Eszter) romantikáznak az ülésen. A kézi kamera gyakori használata is erősíti a dokumentarista, leíró stílust, amellyel betekintünk a szereplők életébe. A DVD-kommentárban a rendező megemlíti, hogy Garas Dániel olyan apró részletekre is nagy hangsúlyt fektetett, mint például a neonfény vibrálása a film elején látható büfés jelenetben, és három órát váratta a stábot, hogy a lehető legjobb szögben süssön be a nap a Rákóczi Ferenc Gimnázium folyosójára. Ez a látásmód és maximalizmus is rengeteget dob az alkotáson, amelyben rendre visszaköszönnek a korabeli Budapest oly jellemző hangulatelemei.

Az idő nem áll meg

A Moszkva tér töretlen népszerűségét és időtlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum digitálisan felújította, és a megjelenés küszöbén álló, extrákkal megpakolt, duplalemezes DVD-kiadás előtt 2017-ben a mozikba is újra eljutott az alkotás, Török Ferenc pedig máig nehezen tudja kikerülni, hogy egy interjúban ne kerüljön szóba emlékezetes rendezői bemutatkozása. A Moszkva tér hasonlóan kultikus generációs filmmé vált, mint a Gothár Péter által jegyzett Megáll az idő, de szerencsére rendezőink az elmúlt években is készítettek filmeket a fiatal korosztályról. Ilyen például a szintén közönségkedvenccé vált VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (amelyben szintén szerepel Kovács Zsolt) vagy a tavaly bemutatott FOMO, amelyek fiatal rendezők első filmjei, és mindkettőben fontos szerepet kap a főváros éjszakai élete. Utóbbi két alkotásban már olyan modern, korosztályos problémák is megjelennek, mint a huszonévesek talajvesztettsége, valamint az online zaklatás, ám ezek a filmek alapvetően hasonló szándékkal készültek, mint Török Ferenc első rendezése: valamiféle generációs életérzést kívánnak közvetíteni.

Hogy Reisz Gábor és Hartung Attila első rendezése is klasszikussá válik-e, azt majd az idő eldönti, az mindenesetre tény, hogy a Moszkva téren nem fognak az évek, pedig már bőven nagykorúvá vált…