Kultstátusz a politikai korrektség fogságában? – Törtetők vs. Szex és New York (Kultradar)

1998-ban az HBO hatalmasat robbantott a Carrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker) és barátnői szerelmi életét bemutató Szex és New Yorkkal. Mai szemmel már nem feltétlen tűnik így, de a sorozat akkoriban iszonyatosan frissnek és merésznek hatott, pláne az itthoni országos tévés felhozatalhoz képest. Az egyedülálló nő karakterét és a szingliséget is más kontextusba helyezte (sőt menővé tette), ráadásul magát a szexualitást is igen progresszíven dolgozta fel. Bátran beszélt arról, hogy egy nőnek is ugyanúgy vannak igényei, mint a férfiaknak, illetve nem félt mindezt ábrázolni sem. Ennek ellenére persze nem a Szex és New York tette a legtöbbet a női emancipációért – ez talán nem is volt feladata –, de kevés akkori sorozat fogalmazta meg már akkor, hogy egy nő is ugyanúgy keresheti az egyéjszakás kalandokat, mint egy férfi. Sőt attól, hogy sok partner fordul meg az ágyában, még nem lesz könnyűvérű.

Carrie és barátnői azt az életet élik, amire sokan vágynak (vagy épp a sorozat hiteti el velük azt, hogy erre vágynak). A harmincas éveikben járó, sikeres és jómódú főhősök méregdrága ruhákat hordanak, a legmenőbb partikra hivatalosak, újhullámos éttermekben vacsoráznak, és persze keresik a nagy őt, akihez rengeteg randin keresztül vezet az út. Már az alaphelyzet is érdekes lenyomata annak, hogy az akkori Hollywood mit gondolt arról, mire vágynak a nők: pénz, szerelem, siker és csillogás.

Ehhez képest a Törtetők valahogy úgy kaphatott zöld utat a stúdiótól, hogy az HBO-nál az akkori főnök az asztalra csapott:

– Gyerekek, ez a Szex és New York nagyon bejött, csináljunk egy ilyet a férfiaknak is!
– Na jó, de mire vágynak a férfiak?
– Pénzre, szerelemre, sikerre és csillogásra!
– Oké, hozzátok össze!

Így aztán elkészült a részben Mark Wahlberg életén alapuló sorozat, amely egy csapat queensi srácról szól, akik elkísérik gyerekkori barátukat, Vincentet (Adrian Grenier) Hollywoodba. A srác tehetséges színész (de legalábbis végtelenül jóképű), aki előtt nagy jövő áll, és épp az első nagyobb filmjének a bemutatójánál kapcsolódunk be a történetbe. És hogy mit csinálnak a főhősök? Buliznak, csajoznak, és hírességekkel lógnak. Meg néha csinálnak egy filmet, ami általában hatalmas siker.

A recept tehát hasonló volt, ám a sikerek ellenére az idő egyértelművé tette, melyik sorozatnak hol a helye a teremtésben. Míg a Szex és New York kultstátuszba lépett, addig a Törtetők megmaradt valahol annak határán. Talán pont azért, mert a fiatal sztárok kalandjai legfeljebb abban segíthettek, hogy elfogadottabb legyen, ha négy férfi harminc felett is egy háztartásban él.

Bár a két mű közül a Törtetők az, amelyik csúcsra járatja az önfeledt szórakoztatást (mondhatni, ez a tökéletes feelgood sorozat), ám a Szex és New Yorkra is ugyanúgy jellemző, hogy egy vágyálmot ad el nekünk szépen becsomagolva, miközben az alkotók finomra hangolják a karakterek közötti dinamikát. A Szex és New York főszereplője egyértelműen Carrie, aki megtestesíti a klasszikus hercegnőt a meséből, ahogy keresi a hercegét fehér lovon. Ezzel szemben a Törtetőket nem köti semmi ilyesmi, így ugyan papíron a filmsztár, Vince a főhős, a négy srác mégis szinte ugyanakkora teret kap a történetben.

A két mű a bennfentesség ábrázolását tekintve is mutat rokon vonásokat. Különösen a Törtetők játszik rá erre, de a Szex és New York is gyakran azt érezteti velünk, hogy a szereplők tényleg benne vannak a dolgok sűrűjében. Ilyen lehet hollywoodi sztárnak vagy a New York-i elit részének lenni: hírességekkel buliznak, ismerik a város krémjét, minden fontos eseményen tiszteletüket teszik. Ha egy új fúziós étterem nyílik, Samantháék ott lesznek a megnyitó napján, Vince és a haverjai pedig biztos, hogy az első sorban ülnek majd a Lakers-meccsen, ha LeBron James játszik aznap. A Törtetők mindezt tovább fokozza az elképesztő mennyiségű cameóval.

Önmagukat játszó sztárok ugyan a Szex és New Yorkban is előfordultak, többek között Matthew McConaughey, Heidi Klum, de még Donald Trump is feltűnt a sorozatban. A Törtetők azonban egész más ligát képvisel, még felsorolni is nehéz a vicces kikacsintásként az egyes epizódokban megjelenő hírességeket. Csak a legnagyobb neveket említsük: James Cameron, Martin Scorsese, Eminem, Kanye West, David Schwimmer, Dennis Hopper. A készítőknek sikerült elérniük, hogy részenként legalább egy, de inkább több hollywoodi híresség is eljátssza önmagát. Ez lehet epizódokon átívelő mellékszerep, de annyiban is kimerülhet, hogy 50 Cent megáll az egyik srác mellett kocsival, és odakiabál neki valamit.

További érdekes egyezés a két sorozatban az utóéletük, ugyanis mindkettőt csúnyán kikezdte az utókor.

Azt most hagyjuk, hogy mennyi értelme van ezeket a 2000-es évekbeli sorozatokat húsz évvel később számon kérni, de mindkettő esetében megtörtént, és igen élénk diskurzus folyt róluk. Akár egy listát is lehetne írni: Szexizmus? Pipa! Sztereotip melegábrázolás? Pipa! Diverz színészgárda? Pi… ja, nem, az nem volt. A Szex és New Yorkot megmentette a kultstátusza, illetve az, hogy a sok hibája ellenére számos progresszív gondolatot is megfogalmazott egy olyan időszakban, amikor az még korántsem volt alapvetés. Kivétel nélkül erős és összetett női karakterek a főszereplői, akik komoly tabudöngetést visznek végbe többek között a gyerekvállalásról, a női szerepekről és persze magáról a szexről való diskurzusban.

Valószínűleg emiatt is történhetett meg, hogy az HBO felélesztette a sorozatot (a Törtetőkkel ellentétben, amivel kapcsolatban egyelőre csak pletykálják ugyanezt), ezúttal már És egyszer csak… címmel, mintha ez is a negatív kritikáktól való szabadulás része lenne. Ennek köszönhetően figyelhettük újra hétről hétre, ahogy Sarah Jessica Parkerék elkeseredetten próbálják megmenteni az örökségüket, ami ettől néha már inkább tűnik kanosszajárásnak, semmint épkézláb sorozatnak.

A Törtetők azonban menthetetlenül cikivé vált az HBO-nak és a Warnernek.

Ez odáig fajult, hogy Doug Ellin, a sorozat készítője azzal vádolta meg a céget, hogy szántszándékkal minimalizálták a mű jelenlétét a streamingplatformon, kvázi eldugták a felhasználók elől. Úgy látja, hogy a polkorrektség mostani hullámai a Törtetők renoméját igaztalanul tépázták meg. Ezt mindenki döntse el maga, de kétségtelen, hogy míg az első évadi indulása idején a The New York Times egyenesen az akkor futó legokosabb sorozatként jellemezte, addig jelenleg Ellint napi szinten vádolják azzal, hogy mennyire káros, amit alkotott. A Törtetőkre mindazon kritikák érvényesek egyébként, amik a Szex és New Yorkra, azonban semmi olyat nem lehet felhozni mellette, mint az utóbbinál. Az se segít a sorozaton, hogy a #metoo-mozgalom pont Hollywoodból indult ki, a Törtetőkben pedig lépten-nyomon tetten érhetők azok a pillanatok, amik azóta az egész világnak egyértelművé váltak: a nők tárgyiasítása, a toxikus maszkulinitás folyamatosan jelen van. Sőt a sorozat pikantériája, hogy egy-egy híresség könnyen beazonosítható a fikciós alteregója alapján. Így például feltűnik párszor egy Harvey Weingard nevű producer, egy habzó szájjal ordító őrült, Hollywood ura, akinek semmibe sem kerül karriereket tönkretenni, ha úgy tartja kedve. Ismerős valahonnan? Ennek egyik olvasata, hogy a sorozat nem tett mást, mint hogy igen pontos, sőt ironikus módon az azóta kipattant történetekhez képest még eléggé hízelgő képet fest az álomgyárról és annak szereplőiről. A mű bírálói szerint azonban a macsókultúra idealizálása által a Törtetők ugyanúgy hozzájárult annak továbbéléséhez.

Vitatkozni lehet, sőt érdemes is ezekről, de az nem kérdés, hogy két elképesztően élvezetes és minőségi sorozatról beszélünk, amelyek ugyan bizonyos szempontból nem állták ki az idők próbáját, de a szórakoztatás terén még ma is kiemelkedőek.