„Számomra az együtt zenélés a legfontosabb” – interjú Láposi Dániel ütőhangszeres művésszel

A családodban elég prominens a zenei vonal – kérdés volt egyáltalán a számodra, hogy ezt a pályát válaszd?

Nem volt, de szerencsére nem is erőltették. Egyszerűen az anyatejjel szívtam magamba a zenét.

Melyik volt az első hangszer, ami a kezedbe akadt?

Talán a nagyapám régi hegedűje: kétéves koromban édesapám elővette, és a kezembe adta. Van is róla egy fénykép: sokat nevetünk rajta, mert a bal kezemet rá sem tettem a fogólapra, erősen szorítottam vele a hangszer testét, míg jobb kezemmel az üres húrokon pattogtattam a vonót.

Végül mégis a dobfelszerelés mellett kötöttél ki. Hogyan kezdődött a kapcsolatod a hangszerrel? Volt más instrumentum, ami megragadta a figyelmedet?

Első ütőhangszereim a konyhából előkotort műanyag tálkák és lábosok, valamint a kanapé háttámlájának kopogósabb részei voltak. Természetesen ezekre az időkre nehezen emlékszem vissza, de a kanapé hangját különösen szerettem, és a mai napig ütögetek mindenfélét a lakásban – ez boldogságot ad. Amikor nyolcéves koromban elköltöztünk, és a szüleim lecserélték a kanapét, egy dobfelszerelést és egy elektromos zongorát is kaptam. Később a saját pénzemen vettem egy gitárt, majd a zeneiskolából néhány évre egy xilofont is kölcsönkaptam – tehát a szobám szép lassan egy rendetlen gyakorlóteremmé változott, és ez a mai napig így van. Minden hangszeremhez másképp, de hasonlóan erősen kötődöm, önazonosnak érzem őket: mindegyiken lehet muzsikálni, és ez a lényeg.

Mi az, amit legjobban szeretsz az ütőhangszerekben?

Nem is tudom. Mindig vonzottak, főleg az egyszerűségük, az, hogy olyan természetes játszani rajtuk. Másrészt az ütősöknél van egyfajta különleges csapatszellem, egy másfajta atmoszféra, mint a többi zenésznél, ez is nagyon vonzott.

Mikor ért az első sikerélmény a zenei pályád során?

Azt hiszem, a Hubay Jenő Zeneiskolában lehetett, amikor a nagyteremben vonószenekari kísérettel adtam elő Bachot vibrafonon – úgy emlékszem, szépen játszottam, és a közönségnek tetszett. A szüleim is elégedettek voltak, ami akkoriban számomra igazán sokat jelentett.

És mikor kezdett el érdekelni a zeneszerzés?

Nem emlékszem pontosan. Dobfelszerelésen és gitáron sokat improvizáltam, ami mindig sok örömöt adott, valahogy így indulhatott el bennem a komponista ambíció – azt hiszem, ezekből az élményekből születtek az első kompozícióim, amik történetesen rockszámok voltak. Persze azóta nagy változáson mentem keresztül.

Ha már rockzene: miképp fér össze a komoly- és a könnyűzene az életedben?

Nagyon sokan inspirálnak, és mindenki másképp. Gyerekkoromban sok rockot és metált hallgattam. Persze rengeteg klasszikust is – akkor még a szüleim mindketten a Budapesti Vonósok kamarazenekar tagjai voltak, és én sokszor a próbákon, a koncerteken is ott tébláboltam. Voltak dolgok, amik tetszettek a vonós hangzásban és a klasszikus repertoárban, de gyerekként nem tudott lekötni az ilyen zene. Nem meglepő, hogy tizennégy éves koromban első fordulatként Steve Reich és John Cage művei keltették fel az érdeklődésemet az addig ismert és kedvelt műfajokon kívül, ők vezettek át egy másik világba. Utánuk jött Bartók, Stravinsky és aztán szépen a többiek. Sokszor gondolkodom, hogy milyen jó lenne így tanulni a zenetörténetet – visszafelé. Manapság sok jazzt hallgatok, valamint keresem a minél hitelesebb felvételeket különböző népek tradicionális hangzásaiból. Szinte minden inspirál valamilyen módon, és ennek őszintén örülök.

Mely zenei momentumok gyakoroltak rád nagy hatást életed során? Gondolom, van miből válogatni.

Talán az volt a legnagyobb élményem, amikor először hallottam Steve Reich Music for 18 Musiciansét. De nem tudnám kevésbé nagyként említeni Mahler IV. szimfóniáját Teodor Currentzisszel, Maxim Vengerov hegedülését, Tabea Zimmermann brácsázását, Perényi Miklós csellózását, Chick Corea zongorázását, Dave Weckl dobolását. Persze nem csak a legnagyobbaknak köszönhetek nagy élményeket: ugyanolyan fontosak azok az élmények, amelyeket a diáktársaimmal való közös munka során szereztem. Bizonyos szempontból többet is jelentenek ezek, mert közvetlenebbek, és rengeteg tapasztalat származik belőlük.

Milyen rejtélyeket szeretsz leginkább megfejteni művészként?

A művészet szerintem mindig kapcsolódást jelent – elsősorban fölfelé:

ha megvannak a megfelelő antennáink, társulni tudunk olyan szférákkal, amelyeket nem lehet látni, és amelyekről nem lehet beszélni.

Az artisztika lényege számomra, hogy a magasabb üzeneteket kifejezésre juttassunk, és emberi szinten is találkozzunk ezekkel – méghozzá úgy, ahogyan egy átlagos hétköznap képtelenség.

Többféle művészeti ágazaton keresztül is közelebb kerülhetünk valami nagyobbhoz. Te milyen területeken keresztül ismerkedsz ezzel a magasabb erővel?

A mindennapos zenélés mellett igyekszem a lehető legtöbbet és szerteágazóan olvasni, filozófiai és tudományos írásokat, szépirodalmat, életrajzokat. Ezenkívül a tánc közvetetten inspirál (sosem voltam igazán jó táncos): főleg a balett és a modern tánc, vagy például egy kevertebb műfaj, a fizikai színház. Komponálás közben sokszor képzelek el mozdulatokat. A terveim közt is szerepel, hogy kapcsolatba lépek valakivel, aki szívesen készítene koreográfiát bizonyos szerzeményeimhez.

Mi volt a leggrandiózusabb élmény számodra, amely egy saját szerzeményed előadásához kötődik?

Az, amikor az első művemet mutattuk be az Ensemble Z-vel 2019-ben – én is játszottam. Nagyon izgultam, de jól sikerült.

Mely zenei stílusokat érzed leginkább közel magadhoz?

Nagyon sokfelé kalandozom, és szerencsére játszom is. A legtöbb stílusban meg tudom találni az érdekeset és az értékeset: mostanában Miles Davist, Claude Viviert, Olivier Messiaent, Bachot, a Lyle Mays kvartettet – de bizánci ortodox egyházi muzsikákat és experimentális jazzt is hallgatok. Mellettük rajongtam korábban Bartókért, előtte a repetitív zenéért és még sok minden másért.

Az UMZF pályázatán is Bartók Béla előtt tisztelegtél.

Csodálom Bartók lankadatlan érdeklődését, kitartását, egyenességét, alaposságát, intellektusát, és lenyűgöz az az egyensúly, ami a legkiforrottabb műveire jellemző.

Hol hallhatunk legközelebb játszani? Milyen zeneszerzői munkáid vannak jelenleg?

Legközeleb április 28-án, a Zeneakadémia Solti termében a Kamara Körrel fogok fellépni. Zeneszerzés terén most a legfontosabb a tanulás – tájékozódom, újból kísérletezem, és vázlatokat készítek, mivel sohasem tanultam komponálást korábban.

Mit jelentett számodra, hogy az MVM Zrt. Junior Prima Díjával ismerték el a munkásságodat?

Természetesen nagy megtiszteltetés és nem mellékesen komoly anyagi támogatás, amely ilyen fiatalon kulcskérdés. Igazán hálás vagyok érte. Úgy gondolom, mindig a pillanat számít, és mindig a színpadon, az adott pillanatban kell jónak lenni. A díj nagyszerű ugródeszka ahhoz, hogy az embernek sok jó momentuma legyen még, de önmagában nem oldja meg az ember életét – az eddigi tevékenységemben azonban mindenképp megerősít, és ez jó érzés.

Egyik legnagyobb vágyam, hogy legközelebb zenészbarátaimmal közösen érjek el ehhez hasonló sikert, mert az igazán nagy csapatépítő erő volna, és számomra az együtt zenélés a legfontosabb. Rendkívül hálás vagyok a családomnak, barátaimnak, amiért minden nap segítettek és segítenek, valamint tanáraimnak: Schwarcz Jánosnak, Holló Aurélnak, Rácz Zoltánnak, Joó Szabolcsnak, Fábry Boglárkának és Váczi Zoltánnak, amiért mindig mutatják nekem az utat. Kívánom, hogy minden fiatal művészpalánta kapjon az enyémhez hasonló inspirációt, segítséget és támogatást, hogy megtalálhassa a saját útját, és hogy egy nap én is olyan tanár lehessek, aki továbbadhatja azt, amit kapott.

Junior Prima Díj zeneművészeti kategóriájáról megjelent további cikkeink:

Zenét szerez a rendszeresség – interjú Kecskés D. Balázzsal

„Hálás vagyok, ha bepillantást nyerhetek abba, hogy mit éreznek az emberek, amikor engem hallgatnak” – interjú Vida Mónika Ruth zongoraművésszel

„Bármilyen aprócska is a cél, előrevisz” – interjú Sztranyák Dávid basszusharsona-művésszel

„Meg kell tanulnunk befelé figyelni” – interjú Várallyay Petra hegedűművésszel

„A zene játékossága és humora mindig fontos volt számomra” – interjú Berecz Mihály zongoraművésszel

„Szeretném, ha a kamarazene és a tanítás mindig része lenne az életemnek” – interjú Osztrosits Éva hegedűművésszel

„Mindig kívülállónak éreztem magam, de a zene világában végre otthon vagyok” – interjú Hotzi Mátyás csellóművésszel

„Az önmagunkkal szembeni kíméletlen őszinteség nagyon fontos ezen a pályán” – interjú Fülei Balázzsal

„Nem a hangok mennyisége és az akadémikus tudás, hanem a szakralitás az igazán fontos” – interjú Binder Károllyal

„Nem elég jónak, a legjobbnak kell lenni” – interjú Boldoczki Gáborral

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 3. rész

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 2. rész

Íme az ország legtehetségesebb fiataljai: ők nyertek idén Junior Prima Díjat – 1. rész

„A tehetség akkor válik teljessé, amikor elismerésre talál” – átadták a zeneművészeti Junior Prima Díjakat