• Túl sok, túl kevés – Lassú élet. Radikális hétköznapok a Ludwig Múzeumban

    2021.08.27 — Szerző: Fazekas Ildikó

    Szelektív hulladékgyűjtés. Textilszatyor. Hazai termékek vásárlása helyi termelőktől. Megosztás és közösségi használat. Számos egyéni lehetőség részt venni a globális küzdelemben – ilyen hétköznapi aktusok szerepelnek hol nyíltan, hogy rejtettebb formában a Ludwig Múzeum aktuális kiállításán.

  • Kiállítási enteriőr  Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
    Kiállítási enteriőr
    Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

    Mi más mutathatná meg erősebben egy téma jelenvalóságát, mint az, hogy beleavatkozik a normál élet menetébe? Épp ilyen módon maradt aktuális, vagy talán lett még inkább az a Ludwig Múzeum Lassú élet. Radikális hétköznapok című kiállítása, amelynek megnyitója a járványhelyzet miatt egy évet késett. Az eltelt időszak hétköznapi megtapasztalása valamennyiünk számára hordozott radikális élményt, amely beindíthatott számos tudatosítási folyamatot a privát életünkkel kapcsolatban, a kiállítás pedig ehhez hasonlóan kíván rámutatni globális környezeti, gazdasági és társadalmi problémák hátterére, emellett pedig alternatívát is kíván nyújtani fenntarthatóbb módszereket célzó művészeti pozíciók bemutatásával.

    Talán a nyolcvanas évekig visszanyúló slow mozgalom kezdete óta eltelt négy évtized, talán a bolygónk sokszínűsége és a téma rendkívüli rétegzettsége, esetleg a tárlat többes célja teszi, de a Lassú élet. Radikális hétköznapok komoly kihívás elé állítja még a rutinos kiállításlátogatót is.

    A címben foglalt lassúság bizony a bejárására is igaz.

    Rá kell szánni a kellő időt, vagy akár vissza kell térni többször is. A kiállítás végigböngészése nemcsak időben jelent komoly terhelést, hanem konkrét fizikai értelemben is, tekintve, hogy a munkákhoz tartozó kísérőszövegek ezúttal a falról szalagszerűen leomló, alacsonyan rögzített papírszeletekre kerültek, így az olvasásukhoz, áttekintéséükhöz hajolni, térdelni, guggolni szükséges. Ez a hatodik-hetedik alkalom után kifejezetten nehezíti és kényelmetlenné teszi az információ begyűjtését. Szimbolizálja ugyan az erőfeszítést, amelyet meg kell tennünk a korábbi szokásaink megváltoztatásáért, meghajlásra késztet a téma súlyossága és fontossága előtt, de mindeközben olyan mértékben kellemetlenné és bosszantóvá válik a befogadáshoz szükséges aktus, hogy szinte kontraproduktív lesz.

    A műfajok sokasága, a befogadásukhoz szükséges pozíciók váltakozása szintén nehezítő tényező ugyan, de semmiképp nem zavaró, sőt inkább üdítő és élénkítő. Nemcsak egyszerű séta tehát a kiállításon végigmenni, hanem valóban izgalmas utazás is műfajok, művészeti megjelenési formák között. Hagyományos és kevésbé szokványos alakzatok és együttálások, távolságtartó és személyes nézőpontok, bevonó és eltávolító pozíciók egyaránt megjelennek, és ez komoly újra- és újragondolásokat indukál a szemlélődőben.

    A múzeumlátogatási élmény kibővítését segíti a kiállításhoz készült online katalógus, valamint microsite, ahol a slow mozgalomhoz kapcsolódó tudástár, a kurátorok és művészek exkluzív interjúi, beszélgetései mellett a kiállított munkák és leírásaik között is lehet kényelmesen böngészni.

    Diana Lelonek Center for Living Things sorozata egyből egy, a fejlett világ bármely pontján ismerős helyzettel és problémával indít: a hulladékok, a szemét, a szükségtelen tárgyak és az azokkal kapcsolatba kerülő természet kölcsönhatása szerepel vitrinekben és gyönyörű fotókon. A margarinosdobozba belenőtt növény a mindenhol utat kereső élet, a minden nehézség ellenére burjánzó természet erejét egyszerre jeleníti meg az emberi tevékenység romboló, szennyező magatartásával.

    Kiállítási enteriőr  Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
    Kiállítási enteriőr
    Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

    Az ismerős helyzettől kissé eltávolít Ursula Biemann és Paulo Ravares Az Erdő törvénye című videomunkája és a hozzá tartozó installáció – Amazónia tájai, a helyi emberek, az ott tetten érhető problémák a globalizált világ ellenére is inkább egy messzi vidék saját gondjának tűnhet, még akkor is, ha van összefüggés például a velencei-tavi halpusztulással. Mindkét ügyben érezhetünk tehetetlenséget, de a közvetlenebb érintettség hiánya miatt a feldolgozott eset kapcsán könnyebb önfelmentést találni.

    Egészen zavarba ejtő Petra Maitz A Lady Mustgrave-korallzátony című munkája, amely bár szintén földrajzi értelemben távoli eseményre reagál, ám a 2002 és 2019 között készült mű mérete, technikája és vidám színei mégis más reakciót vált ki.

    A közösségi tevékenységként horgolt installáció a természet lassú munkáját idézi újra,

    a finom egymásra rétegződés zátonyépítő kitartását és a sokszínűséget nemcsak a színekben, hanem formákban, öltésekben, a kézimunka okozta egyedi kis eltérésekben is visszaadja a maga teljességében.

    Kiállítási enteriőr  Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
    Kiállítási enteriőr
    Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

    Sokkal közelebbi és sokkal közvetlenebb érzelmi reakcióra késztet Mátyási Péter Tűlevélszőnyege, amely személyes veszteségből táplálkozva a természet nyújtotta vigasz mellett az állandó változást is magában hordozza. A konzerválatlan tűlevelek folyamatosan, a kiállítás ideje alatt is alakulnak, változnak: hiába szakadtak el az anyanövénytől, hiába kerültek egészen más környezetbe, folytatják útjukat az örök körforgás felé, ahogy a szemlélő is halad a maga biológiai útján. Az örökzöldnek hívott fenyő sem örök, a változás azonban annyira apró lépésekben történik, hogy a felgyorsult emberi tempóból nehéz meglátni. A traumák, az élet nagy horderejű eseményei azonban néha megakasztnak minket annyira, hogy ezek a mikrorezdülések is jelentéssel telítődhessenek.

    Apró dolgokból építkezik Benczúr Emese Használati utasítás alkotása is, ahol az első használat előtt az új ruhákból kivágandó címkék rendszeréből áll össze a címet is adó felszólítás. A fast fashion fogyasztást gerjesztő tempója folyamatos vásárlásra, cserére és újításra ingerel, minden évszakban több új kollekció jön, minden évben új színek dominálnak, új minták kerülnek a trendbe, ám ha erre a fürge változásra nagyobb egységben tekintünk, az is tetten érhető, hogy körforgásban van a fazon, a szabás, a motívum. A divatipar nem csupán az egyik legnagyobb szennyező ágazat globálisan, de alacsony fogyasztói árakat csak nem etikus munkakörülmények közötti foglalkoztatással képes elérni, így kapcsol közvetlenül minden vásárlói választást egy jóval nagyobb döntési mátrixba.

    Kiállítási enteriőr  Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
    Kiállítási enteriőr
    Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

    Az egyénileg meghozott tudatos választást egészen más irányból, a saját, közvetlen megélésen keresztül közelíti meg Schuller Judit FlóraTowards Nothingness (Walks) munkája, valamint Erdei Krisztina Riseset, Victory of the Sun installációja. Míg az előbbi alkotás alapélménye bárki által átélhető, a séta meditatív hatásait egyéni tapasztalás által teszi megoszthatóvá és így közössé, addig az utóbbi az egyedi történettel nyer jelentést: a törökországi kecskepátosztorkodás meglehetősen extrém, mert bár hasonlítható a divatossá vált elvonulásokhoz, az így megtapasztaltak jóval kevésbé tehetők közössé, csak elmesélhető történet marad. A távolságot kissé még ki is hangsúlyozza a plafonig nyúló installációs elrendezés, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a fentre került emléktöredék megszemlélhető legyen.

    Kiállítási enteriőr  Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum
    Kiállítási enteriőr
    Fotó: Rosta József © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

    Egyéni erőfeszítést mutat be, de a köztérrel, a nyilvánossággal és az akarattal alkot kontextust Koronczi Endre ExtrémAlvás projektje, melynek alcíme 16 kísérlet az akarattól való megszabadulásra. A szándékos elalvás problematikusságával valószínűleg valamennyien találkoztunk már feszültséggel teli estéken vagy álmatlan hajnalokon. Pont azért nagyon nehéz, mert tudatosan kell elérni a tudattalanságot, az elernyedést, az ellazulást.

    Ha mindez védett, biztonságos környezetben sem megy, hogyan lehetséges az alvás kiszolgáltatottságába merülni olyan helyszínen és körülmények között, ahol nem kontrollálhatók a keretek?

    Hogy ez a szándékos nem tudatosság mennyire rímel akár a klímaszkepticizmusra, a várható katasztrófával való szembenézés helyett a tudattalanságba menekülő struccpolitikára is, azt talán csak a szemlélő látásmódja határozza meg.

    A kivonulás egyéni és társadalmi vonatkozásaira egyszerre reflektál Kaszás Tamás Eszképista történet (Erdei iskola) című munkájának diavetítést imitáló képsora. A fotók alatt futó idézetek Henry Thoreau munkájából származnak, aki amellett, hogy a polgári engedetlenség filozófiájának megalapozója volt, éppen ennek a lázadásnak a jegyében vonult ki teljesen a társadalomból, és élt egy ideig erdőben pénz, vásárlás, fogyasztás nélkül. Sajátos, hogy az installáció nyugalmat sugárzó, kontemplatív, ítéletmentes képeit a hagyományos diavetítés hangja kíséri, ami egy lépés vissza a technológiai eszközökkel zsúfolt világunkhoz képest, de még mindig feltételezi az elektromosság jelenlétét. Ezzel együtt önmagában a lassú, ritmikus léptetés szinte mágikusan beszippantja a szemlélőt, nehéz elszakadni a mantraszerű körforgástól.

    bb

    Sokkal egyszerűbb eszközökkel operáló, de legalább ennyire magával ragadó, egyszerre nevetésre ingerlő és halálosan elkomorító Lakner AntalINERS sorozatának két új tagja. A REM bed és a dry spa a jövő okosotthonaiba szánt berendezési eszközök. Az ágy az alvás agyhullámainak és az emberi test reflexológiai pontjainak egybedolgozásával létrejött mintázatot hordoz, és a mindenre választ adó tudományosság, a túlmisztifikált ergonómiai kialakítású kellékek tényleges használhatóságának és hasznosságának kérdését fogalmazza meg nagyon egyszerűen. A dry spa a vízínség fenyegető lehetőségét valóságba fordítva láttatja a teli kádban fürdést olyan luxusnak, amelyet a jövőben a leggazdagabbak, a legtudatosasbbak sem biztos, hogy megengedhetnek majd maguknak. A vízcseppek élményét cseresznyemagok hivatottak helyettesíteni, amelybe a kiállításlátogató bele tudja meríteni a kezét, de a száraz tapintású közeg annyira megdöbbentő élményt ad, amin elég sok idő átlendülni.

    A Lassú élet. Radikális hétköznapok némiképp abból igényel sokat, amiből úgy tűnik, hogy kevés van, és ez nem más, mint az idő. Ha nem akarunk katasztrófát, változtatnunk kell, haladéktalanul. Egyénileg, közösségileg, társadalmilag és gazdaságilag is. De talán az is elegendő lenne, ha a fókuszt áthelyeznénk, és ehhez számos inspirációt találhatunk ezen a kiállításon.

    Lassú élet. Radikális hétköznapok

    Ludwig Múzeum

    2021. július 14. – szeptember 5.


  • További cikkek