Az élet csodaszép – kritika a Lelki ismeretek című filmről

A Lelki ismeretek szerzői diadalmenetként nézve is remek animációs film. Pete Docter immár Kemp Powers oldalán viszi végig azt a tematikai ívet, amelyet régebben elindított: mind a Szörny Rt., mind pedig a szűk másfél évtizeddel későbbi Agymanók lemond a mesékhez sajnálatosan csatolható, káros primitivizmusról, és gyereket, felnőttet egyszerre tekint közönségnek. Rendre az érzelmek lényegessége süt róluk, de sosem túlcsorduló melodrámai beütéssel. A Szörny Rt. barátságos monstrumai egy kislány befogadásával fordítanak hátat a rémisztgetésnek, míg az Agymanók a koponyánkban zakatoló, hol nyugodt, hol zaklatott emóciókat nevezi meg központi témának.

Végpontnak nem, de e felvetések logikus narratív továbbvitelének feltétlenül titulálható a Lelki ismeretek. Caprai a negédességét jóleső bájra cserélő történetében a jazz-zongoristának készülő, afroamerikai Joe Gardner földön és túlvilágon átívelő utazáson vesz részt. Önismereti tréningje pedig épp Az élet csodaszép főhősének belső útjával rokonítható – Joe-ban George Bailey egyik korunkbeli alteregóját látjuk kilencven percen át. További hasonlóságok is akadnak: a film buddy movie-dinamikáját biztosító cselekményében a szó szerint túlvilági, 22 nevű lélek jellemfejlődése is fontos, vagyis az 1946-ban készült Capra-mű őrangyala, Clarence formálódik újra a karakterében. Mi több, dupla karakterív bontakozik ki, és ez a kölcsönhatás a Lelki ismeretek egzisztencializmusának sava-borsa.

A cinikus, emberekre legyintő 22 és a véletlen baleset folytán purgatóriumba repült Joe tanulnak egymástól.

Férfi hősünk kétségbeesetten a Földet, pontosabban a ragyogó zenészkarriert óhajtja, míg a spirituális entitás bús, fáradt mentorból nő egyre vidámabb, hús-vér embereket keblére ölelő példaképpé. Docter és Powers briliáns karaktertanulmánnyal jelentkeznek: Joe arra döbben rá, hogy nem minden arany, ami fénylik, vagyis az odalent remélt optimizmusa idővel rutinba fásuláshoz, eljelentéktelenedéshez vezetne; míg 22 egy pizzaszelet majszolásában, levélhullásban, tehát a hétköznapok apró örömeiben veszi észre a jót. Joe kihasználja ezt a saját boldogulásáért, majd végül rájön, hogy nem viselkedhet így, és segítenie kell jóbarátján.

Őszinteség találkozik az önzéssel, ám Docter – ahogy a legtöbb Pixar-alkotás, sőt az animációs filmek általában – azt vallja, bárki változhat, és magasabbra emelkedhet.

A Lelki ismeretek giccstől ódzkodó tanmeséje hihetetlenül életigenlő, lételméleti darab. Nemcsak arra mutat rá, hogy ne fordítsunk hátat a világnak, de olyan kérdéseket is feltesz, hogy hogyan éljük a napjainkat, és hogy amennyiben csalódottak vagyunk, miképp lehet kiútra lelni. Docter és Powers stílusérzéke pedig remek táptalajt biztosít e CGI-ba oltott filozofálgatáshoz. Kubizmusra, expresszionizmusra hajazó animációs figurák és burleszkbe hajló, kalandfilmekkel parolázó rendezői fogásaik zömmel helyzetkomikumokra épülnek. Egy kalamajkából újabb baj, később viszont feloldás származhat, a Lelki ismeretek pedig dramedyként a humort ugyanolyan profizmussal adagolja, mint a komoly pillanatokat.

Mellbevágó színkezelése, fotorealisztikus karakterei révén a spirituális tér, azaz a Te-Szeminárium dombjai, transzcendens zónái, oktatótermei és New York vörös bársonyfüggönyös, füstös jazzklubjai, lepukkant metrószerelvényei úgy kelnek életre, mintha csak egy élő szereplős mozit néznénk.

Erre az animált figurák hangját kölcsönző színészek is rásegítenek. Jamie Foxx vicces és érzékeny Joe-ként, Tina Fey cserfes és energikus 22-ként, de a brit talk show-király, Graham Norton szórakozott, ám segítőkész Moonwindje is szállít kiemelkedő pillanatokat. Az abszolút felesleges Toy Story 4. után a Lelki ismeretek a játékháború harmadik részéhez méltóan ingerli a könnycsatornánkat – hatásvadászatot nem ismerve, a szereplők útját fókuszba állítva, magabiztosan mesél. Teszi ezt gyakran a Finchernél edződött Trent Reznor és Atticus Ross fülbemászó dallamainak ritmusára, így Joe flashbackjei az őt inspiráló, öregen, bottal egy zongora előtt ülő apáról, netán önmaga kíváncsi, távolba vesző gyerekkori énjéről valóban meghatóak. Humanista, óriási szívtől duzzadó animációs filmjükben Docterék kihozzák a jót a látszólag szigorú anyából is. Ráadásul Terry, a túlvilág önelégült könyvelője humorosan nyeri el a büntetését, míg Dorothea, a bálványozott jazzénekes száraz hangon utal Joe lehetséges kiábrándulására – vagyis a rendezők nemcsak egy érzelmet, a nagybetűs Derűt hirdetik: az emocionális skála több pontján végighaladnak.

Sokadvirágzását éli a Pixar, huszonöt év után bátran visszatérhetnek a bevált recepthez.

A stúdió PR-tudatosan figyel arra, mi kell a vevőkörének, és hogyan tarthatja meg, sőt bővítheti azt.

Tudja, mi jazztrombitálta sikerre az első Toy Storyt, és negyedszázada ugyanolyan lelkesedéssel jeleníti meg azt komputeranimált, mégis mindennél emberibb karakterekben. Náluk a ’80-as, ’90-es évek, például Jerry Bruckheimer és Don Simpson (A Beverly Hills-i zsaru, Top Gun) által vallott felfogását tükrözi a marketing: a pénz csak jó sztori esetén ömlik a kasszába. A Lelki ismeretek a gyér 2020-as moziév legjobb blockbustere: aTenet tel és a Wonder Woman 1984 -gyel ellentétben Docter és Powers nem becsüli le a publikumukat – az új élet küszöbén álló Joe bizakodóan tekint a jövőbe. A film zárósnittje a hasonló belsőmonológ-konzekvenciát levonó Ad Astra űrhajósának végszavával rokonítható.