© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Lenni vagy nem lenni
Tommy Lee Jones: A Sunset Limited
...ez itt a kérdés. Itt, a New York-i gettó egyik piszkosszürke lakásában, ahol egy öngyilkosjelölt professzor diskurál egy vallásos munkásemberrel. S hogy mi sülhet ki ebből? Ha ez a két ember Samuel L. Jackson és Tommy Lee Jones, akkor egy piszok jó kamaradráma, ha pedig a forgatókönyvet maga Cormac McCarthy írta, akkor akár fogadhatunk is rá.
...ez itt a kérdés. Itt, a New York-i gettó egyik piszkosszürke lakásában, ahol egy öngyilkosjelölt professzor diskurál egy vallásos munkásemberrel. S hogy mi sül ki ebből? Ha ez a két ember Samuel L. Jackson és Tommy Lee Jones, akkor egy piszok jó kamaradráma, ha pedig a forgatókönyvet maga Cormac McCarthy írta, akkor fogadhatunk is rá, hogy az élet fajsúlyos kérdései is felmerülnek úgy, ahogy azt csak egy régi vágású Tennessee-i öregfiú tudja tálalni.
„Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság.” Professzorunk bizonyára egyetértene Camus-val – azzal a különbséggel, hogy számára az öngyilkosság nem kérdés, hanem válasz. Válasz arra a kiábrándultságra, arra a mélységes kiüresedésre, amit nap mint nap érez. Arra, hogy a világ elvesztette jelentését, hogy az általa sokra tartott nyugati civilizáció értékei – ahogy ő fogalmaz – a dachaui kéményekben mentek füstbe. Számára nemcsak hogy minden egész széttörött, de minden törmelékdarab kiüresedett, tartalom nélküli formává silányult. Eljutott a végső pontra, a Sunset Limited gyorsvonat megállójának peronjára. Itt bele egy fekete munkásember karjaiba, aki hazaviszi, és elkezd vele beszélgetni – értékekről, világképről, öngyilkosságról, és persze Istenről. Merthogy a Fekete (a beszélgetőpartnerek anonimek: „Fekete” és „Fehér” fedőnév alatt futnak McCarthy drámájában) hívő ex-fegyenc, aki a börtönben, egy halálközeli élmény hatására tért meg. Azt reméli, az ő megváltása más megváltása is lehet – hogy a professzor majd a saját halálközeli élménye hatására nyitottságot tanúsít. Nem azért, hogy megtérjen, hanem hogy újrakezdhesse életét: hogy a végpontról ne a vonat elé, hanem a vonatra lépjen fel.
Nehéz dráma és nehéz film A Sunset Limited. Nehéz, mert egy másfél órás dialógus az élet értelméről, amiben se különösebb cselekmény, se jellemfejlődés, se olcsó viccelődés nem veszi le a súlyt a néző válláról. Aki jegyet vált A Sunset Limitedre, az közérthető, dialógusformába öntött filozofálásra fizet be. De egy McCarthy-drámától nem is várunk kevesebbet: az utóbbi évtizedben a filmadaptációk (Nem vénnek való vidék, Az út) hatására rendkívül felkapott amerikai író mindig is nagyban gondolkodott; vizionárius-elégikus művei, legyenek még oly apokaliptikusan borúsak is, mindig is az élet nagy kérdéseivel foglalkoztak. McCarthy ezúttal is (arche)típusokkal dolgozik, és nem is akarja letagadni, hogy szereplői nem annyira hús-vér emberek, mint inkább gondolatok megtestesítői. A világ persze nála sem fekete-fehér – kivéve Amerikában, ahol feketék és fehérek együttélésének és dialógusának története évszázadokra nyúlik vissza. A Sunset Limitedben a (túl)művelt, tépelődő, saját értékeit megkérdőjelező és felemésztő Fehér embert, és a – nem dogmatikusan értelmezett – vallásban kapaszkodót találó, inkább életfilozófiát, mintsem világértelmezést kereső Fekete embert ereszti össze egy szobába, hogy győzzék meg egymást a maguk igazáról.
McCarthy ügyes húzása, hogy a nézőn kívül senki nem lesz meggyőzve. A Sunset Limitednek nem is annyira végkövetkeztetése – amely egyébként is kellőképp lebegtetett – az érdekes, hanem az a dinamizmus, ahogy a részletkérdéseket felteszi, és ahogy a világképeket ütközteti. Sodró lendületű, organikus szöveg A Sunset Limitedé – pláne két színészóriás tolmácsolásában. A partnerével egyetemben Oscar-érdemes alakítást nyújtó Tommy Lee Jones rendezése alájátszik az alakításoknak, premier plánokkal, finom kameramozgásokkal igyekszik életre kelteni a konfrontációt. Mert a körülményekhez képest ügyesen felsnittelt, változatosan plánozott darab valójában egy párharc, amúgy western-módra: a tét szintén élet és halál, csak itt szavakkal és ideákkal lőnek, a sebek viszont ugyanolyan mélyek, mintha golyó ütötte volna őket.
A véresen komoly kérdéseket szerencsénkre néhol üde iróniával központozza a film – a folyton élcelődő, életvidám Fekete, amikor csak teheti, szívatja a Profot; iróniával próbálja elsimítani egy egész élet keserűségét. A Sunset Limited így egy percre sem válik öncélú filozofálgatássá, hanem végig élvezetes beszélgetés és végig érdekfeszítő, világképek alappilléreit felfeszítő alkotás marad. Mikor a végszó lecseng, és a film kérdéseivel felszakította megkérdőjelezetlen álláspontjaink felszínét – az ellentétes világnézetek arcai a maguk pőre sérülékenységében állnak előttünk. Az egymásnak feszülő emberek lemeztelenednek a szócsata végére, és a gyengén bevilágított, ólomzöld szobában nem csak Fekete és Fehér, hanem a mindennapi életüket vezető meggyőződéseik törékenysége is nyilvánvalóvá válik.
A Sunset Limited, mint Camus, a legkomolyabb filozófiai kérdéssel foglalkozik, de nem a következtetéseket akarja levonni. Helyette egy olyan emberről mesél, aki már minden következtetést levont – és egy olyan emberrel kérdeztet, aki mindenre tudja a választ. A Sunset Limited viszont inkább kérdez, mint válaszol – egy olyan korban és egy olyan filmgyártásban, ahol nagyon már kérdéseket se szoktak feltenni.
A Sunset Limited (The Sunset Limited)
Rendezte: Tommy Lee Jones
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 2011.
„Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság.” Professzorunk bizonyára egyetértene Camus-val – azzal a különbséggel, hogy számára az öngyilkosság nem kérdés, hanem válasz. Válasz arra a kiábrándultságra, arra a mélységes kiüresedésre, amit nap mint nap érez. Arra, hogy a világ elvesztette jelentését, hogy az általa sokra tartott nyugati civilizáció értékei – ahogy ő fogalmaz – a dachaui kéményekben mentek füstbe. Számára nemcsak hogy minden egész széttörött, de minden törmelékdarab kiüresedett, tartalom nélküli formává silányult. Eljutott a végső pontra, a Sunset Limited gyorsvonat megállójának peronjára. Itt bele egy fekete munkásember karjaiba, aki hazaviszi, és elkezd vele beszélgetni – értékekről, világképről, öngyilkosságról, és persze Istenről. Merthogy a Fekete (a beszélgetőpartnerek anonimek: „Fekete” és „Fehér” fedőnév alatt futnak McCarthy drámájában) hívő ex-fegyenc, aki a börtönben, egy halálközeli élmény hatására tért meg. Azt reméli, az ő megváltása más megváltása is lehet – hogy a professzor majd a saját halálközeli élménye hatására nyitottságot tanúsít. Nem azért, hogy megtérjen, hanem hogy újrakezdhesse életét: hogy a végpontról ne a vonat elé, hanem a vonatra lépjen fel.
Nehéz dráma és nehéz film A Sunset Limited. Nehéz, mert egy másfél órás dialógus az élet értelméről, amiben se különösebb cselekmény, se jellemfejlődés, se olcsó viccelődés nem veszi le a súlyt a néző válláról. Aki jegyet vált A Sunset Limitedre, az közérthető, dialógusformába öntött filozofálásra fizet be. De egy McCarthy-drámától nem is várunk kevesebbet: az utóbbi évtizedben a filmadaptációk (Nem vénnek való vidék, Az út) hatására rendkívül felkapott amerikai író mindig is nagyban gondolkodott; vizionárius-elégikus művei, legyenek még oly apokaliptikusan borúsak is, mindig is az élet nagy kérdéseivel foglalkoztak. McCarthy ezúttal is (arche)típusokkal dolgozik, és nem is akarja letagadni, hogy szereplői nem annyira hús-vér emberek, mint inkább gondolatok megtestesítői. A világ persze nála sem fekete-fehér – kivéve Amerikában, ahol feketék és fehérek együttélésének és dialógusának története évszázadokra nyúlik vissza. A Sunset Limitedben a (túl)művelt, tépelődő, saját értékeit megkérdőjelező és felemésztő Fehér embert, és a – nem dogmatikusan értelmezett – vallásban kapaszkodót találó, inkább életfilozófiát, mintsem világértelmezést kereső Fekete embert ereszti össze egy szobába, hogy győzzék meg egymást a maguk igazáról.
McCarthy ügyes húzása, hogy a nézőn kívül senki nem lesz meggyőzve. A Sunset Limitednek nem is annyira végkövetkeztetése – amely egyébként is kellőképp lebegtetett – az érdekes, hanem az a dinamizmus, ahogy a részletkérdéseket felteszi, és ahogy a világképeket ütközteti. Sodró lendületű, organikus szöveg A Sunset Limitedé – pláne két színészóriás tolmácsolásában. A partnerével egyetemben Oscar-érdemes alakítást nyújtó Tommy Lee Jones rendezése alájátszik az alakításoknak, premier plánokkal, finom kameramozgásokkal igyekszik életre kelteni a konfrontációt. Mert a körülményekhez képest ügyesen felsnittelt, változatosan plánozott darab valójában egy párharc, amúgy western-módra: a tét szintén élet és halál, csak itt szavakkal és ideákkal lőnek, a sebek viszont ugyanolyan mélyek, mintha golyó ütötte volna őket.
A véresen komoly kérdéseket szerencsénkre néhol üde iróniával központozza a film – a folyton élcelődő, életvidám Fekete, amikor csak teheti, szívatja a Profot; iróniával próbálja elsimítani egy egész élet keserűségét. A Sunset Limited így egy percre sem válik öncélú filozofálgatássá, hanem végig élvezetes beszélgetés és végig érdekfeszítő, világképek alappilléreit felfeszítő alkotás marad. Mikor a végszó lecseng, és a film kérdéseivel felszakította megkérdőjelezetlen álláspontjaink felszínét – az ellentétes világnézetek arcai a maguk pőre sérülékenységében állnak előttünk. Az egymásnak feszülő emberek lemeztelenednek a szócsata végére, és a gyengén bevilágított, ólomzöld szobában nem csak Fekete és Fehér, hanem a mindennapi életüket vezető meggyőződéseik törékenysége is nyilvánvalóvá válik.
A Sunset Limited, mint Camus, a legkomolyabb filozófiai kérdéssel foglalkozik, de nem a következtetéseket akarja levonni. Helyette egy olyan emberről mesél, aki már minden következtetést levont – és egy olyan emberrel kérdeztet, aki mindenre tudja a választ. A Sunset Limited viszont inkább kérdez, mint válaszol – egy olyan korban és egy olyan filmgyártásban, ahol nagyon már kérdéseket se szoktak feltenni.
A Sunset Limited (The Sunset Limited)
Rendezte: Tommy Lee Jones
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 2011.
