Minden titkok versei – Lou Jeunet: Pajzán kíváncsiság

A közelmúltban sok társadalomtudós szájából elhangzott a tételmondat, miszerint a fogyasztói társadalom mintájára egymást is elkezdtük termékként fogyasztani. A szexuális vágy egyike lett a keresleti-kínálati görbe változóinak, ami bár eltérő ösztönbeli és kulturális preferenciákat követ, de állandó kielégítésre szorul. A modernizmus vívmánya, hogy felszabadultunk a katolikus egyház vagy a keresztény puritanizmus jelentette béklyók alól, és ma már nem jelenhet meg Cosmopolitan-címlap egzotikus szextippek nélkül. Ez a folyamat a pornóipar ’70-es évekbeli felvirágzásával ért el a csúcspontjára, amihol a férfiak szexuális fantáziái szerint jelenítették meg a női testet. A mai POV (point of view) videókban – ami egyes szám első személyű „elbeszélőt” takar – még tovább mentek. A férfi egy alaktalan lénnyé változott, akit a barbárok megfosztottak minden testrészétől – kivéve egyet, de annak is feladatot szántak.

Lou Jeunet filmje a századfordulós Párizsban játszódik, ahol felsőbb osztályok dologtalan hétköznapjaiba nyerünk betekintést.

Itt mindenki költő vagy annak készül, de a merev társadalmi normák, a kényszerházasságok, a képmutatást elváró szalonok törvényei továbbra is a boldogság útjában állnak. Egy ilyen kor forradalomért kiált, de szerencsére meg is kapjuk a film főszereplőinek köszönhetően.

A forgatókönyv a 19. század végén élt Marie de Régnier és Pierre Louÿs szimbolista költők levelezéséből és viharos kapcsolatából bomlik ki. Marie, a felsőosztálybeli polgárlány az utolsókat szippantja a szabadság levegőjéből, mielőtt hozzáadják a könyvelő külsejű arisztokrata költőhöz, Henrihoz. A kierőszakolt házasság esélyeit rontja a lány Pierre iránt érzett szerelme, aki történetesen a leendő férj legjobb barátja. Ezek után némi fantáziával el tudjuk képzelni, micsoda lázadás volt ez a konvenciók ellen, és mennyire öntörvényű vágtatás embereken és szíveken át.

Egy kosztümös film sikeréhez kiemelten fontos, hogy a korhű díszletek és ruhák megfeleljenek a kortárs esztétikai ízlésnek. Ez persze csalás, hiszen a modern embert visszacsempésszük a múltba, de csak így élhető át egy több mint száz évvel ezelőtti történet a mai néző számára – gondoljunk csak a Fortepan marcona hivatalnokaira és bulldogarcú hölgyeire. A címszereplő lányt alakító Noémie Merlant újfent bizonyítja, hogy a francia brunette alakja a legnagyobb pucérkodás mellett is tele van bájjal és kellemmel, ahogy a Pierre-t megformáló, hamiskás mosolyú Niels Schneider is elbűvölő tud lenni. Makány Márta divattervező állapította meg, hogy nyugatról kelet felé menve a szoknyák egyre rövidebbek, de – kérdezte ő – jó-e ez nekünk?

A szecessziós kulisszák előtt sétáló Marie természetes szépsége és gödröcskés arca egy rég elfeledett erotikus hullámhosszon éri el az érzékeinket.

Nincs szájfény vagy ombre frizura, nincsenek műkörmök, sem az építőik, csak a szagos kislányhajak, alattuk fedetlenül hagyott nyakszirtek, beharapott ajkak és kacér tükörbenevetés. Az operatőri munka kifogástalanul támogatja ezt a levegőben úszó tündérjátékot. A közeliken az emberi arcok természetességükkel együtt is érzékiek és átélhetőek, ezekben az art nouveau-s belterekben való mozogás pedig már önmagában is kiváltságos helyzetbe hozza a szereplőket. A külső helyszíneken is igyekeznek megidézni Párizs legszebb arcát, a Pissarro képein felbukkanó, előkelő világvárost.

A film világában feltűnik az összes századeleji divat, ami izgatta a művészeket: az arab világ túlfűtött ősnői, a távol-keleti tárgyi kultúra csecsebecséi. Minden egyes ilyen részlet a férfi és nő közötti izzást hevíti, újra és újra belobbantja az egymás iránt érzett szenvedélyüket egészen az elkerülhetetlen ellobbanásig. Az erotikus feszültséget csak tetézi, hogy a főszereplők minden légyottjukról versekben számolnak be egymásnak, és a szimbolista költészet virágnyelvén fejezik ki túlcsorduló vágyaikat. Ez az elbeszélőtechnika elegáns keretet ad a felfokozott jeleneteknek, lenyugtatja a kedélyeket, és összegzi a látottakat.

A neves filmtörténész, Kelecsényi László FilmSZEXtétika című, néhány éve megjelent esszékötetében borús képet fest a kortárs szexualitásról, hiszen a filmvásznon ábrázolt szex is egyre inkább öncélú, a tárgyiasítás és a fizikális dominancia lett meghatározó művészetben és szórakoztatóiparban egyaránt – gondoljunk csak a kardos-szandálos Spartacus sorozatra vagy a Trónok harca nézőcsalogató szexjeleneteire. Éppen ezért üdítő élmény a Pajzán kíváncsiság, hiszen visszavezet minket az igazi érzékiség házába, ahol újra otthonosan érezhetjük magunkat.