Tehetsz valamit! – Növényekkel szól a klímaválságról a MANK kiállítása

A művészeti világban a ’80-as évek óta hallható zöld hang, ám a környezetbarát gyakorlatokról való diskurzus Magyarországra jóval később ért, és még mindig nem elég hangos. A kortárs képzőművészet feladatai közé sorolja a társadalmunkat és környezetünket érintő kérdésekről való elmélkedésben való részvételt, sőt létezik egy aktivista vonala is, aminek fontos fókusza a Földünkért való tenni akarás.

Számos alkotó foglalkozik már hosszú ideje a klímaváltozás fenyegető ügyeivel, az éghajlati válsággal való szembenézés társadalmi igényével, elég csak Olafur Eliasson projektjeire, Sebastião Salgado fotóira vagy Agnes Denes land art-akcióira gondolni: felhívják a figyelmet a világban uralkodó áldatlan állapotokra, rámutatnak a lehetséges megoldásokra, azok potenciális kimenetelére. Mára nemcsak egyes művészek, hanem a teljes művészeti szektor bevonódása megfigyelhető, galériák és aukciósházak is törekednek saját ökolábnyomuk csökkentésére. Megrendítő szinkronicitás, hogy a pandémia okozta leállás előtti utolsó Velencei Biennálé fődíját 2019-ben a litvánok Sun & Sea (Marina) operaperformansza kapta. Az Arsenaléban felépített homokos strandon látszólag önfeledt napozóknak álcázott énekesek időnként dalra fakadtak, és az ökológiai katasztrófára figyelmeztettek. A litvánok arra is ügyeltek, hogy az installálás összes kelléke beférjen egy kamionba, azaz a projektjük minél kisebb megterhelést jelentsen a környezetnek, a nyitóhét után még az énekeseket is helyiekre cserélték. A Covid19-járvány kitörése előtt a művészeti világ már kiemelten foglalkozott a klímavészhelyzettel, és elindult a szembenézés azzal is, hogy a művészeti vásárok és blockbuster-kiállítások mennyi erőforrást használnak fel, mekkora a rendezvényekkel járó szénkibocsátás, milyen mennyiségű hulladékot termelnek.

A MANK tárlata tehát kétségkívül aktuális és korszerű, ami a témaválasztáson túl az interaktivitásban is tetten érhető: vannak olyan művek, ahol a látogató, vagyis az emberi kéz belenyúlhat a természeti folyamatokba. A Power of Plants / A növények ereje – Organikus tárlat, ahol a természet is alkot című kiállításba olyan munkákat válogattak magyar és lengyel művészektől, amelyek érzékeltetik a növények erejét, a hozzájuk kapcsolt edukatív tartalmak pedig a szemléletváltás elterjedésében segítenek.

A koncepció nem a recyclingra vagy az aktivizmusra épít, inkább arra kéri a látogatókat, hogy találják meg, miként tudnak békében együtt élni a természettel, illetve hogy mi az, amit elleshetnek, megtanulhatnak tőle.

Hiszen a természet mindig alkot: teremt, felnöveszt, megérlel – erre utal a kiállítás alcíme, ami eszünkbe juttathatja Neri Oxman kutatásait is, aki a természet tudását szeretné felhasználni az iparban. Ráadásul azt is vallja, hogy a tudományt és a művészetet közelebb kell hozni egymáshoz.

Létezik ebben a műfajban messze radikálisabb hang is, hiszen gazdasági gyakorlataink, fogyasztói kultúránk, a pazarlás, túlfogyasztás és a természet erőforrásainak kizsákmányolása súlyos problémákat szült (környezetszennyezés, elsivatagosodás, élelemhiány, hogy csak néhányat említsünk), amikre nincsenek megnyugtató válaszaink. Helye van a figyelemfelkeltésnek, a vészharangkongatásnak a művészek és a civil társadalom részéről, hiszen a politikusok és döntéshozók képtelenek kilépni a népszerűségi adatok és a gazdasági érdekek szorításából. Ám érdemes azt is megvizsgálni, hogyan lehet barátságban élni a természettel, és ebben a szellemben alkotni. A növények ereje tárlat vállaltan ebbe az irányba indult el – nem mozgósítani akar, inkább szelíden szól: „Tehetsz valamit!” Sipos Tünde kurátori pozíciója egyfajta pozitivitást sugall, hiszen nem a sokkolás eszköztárával dolgozik, nincsenek imperatívuszai, de azt leszögezi, hogy a természet és a művészet olyan erővel bír, amit használni kell.

A MANK kiállítóterében látható műveknek egyfajta összefoglaló értelmezési kerete, hogy megmutatják, mi az, amit a művészet teremt, ha hagyjuk. Mátyási Péter egyenesen megkérdőjelezi a természet és a művészet elválasztottságát: az Artist in Residence I-II. címet viselő, 2018-as munkájában a természet tárgyait kiemeli, és műtárggyá alakítja. Herbáriumában apja kertjéből a halála után szőlőleveleket gyűjtött össze, amik egyrészt folyamatosan száradnak, töpörödnek, másrészt molylepkék nyomai látszódnak rajtuk, jelezve, hogy a természet maga a legnagyobb alkotó.

A túl nagy stressz, a kiszámíthatatlanság, a folyamatos vészhelyzet, aminek megoldására nincs ráhatásunk (amilyen a pandémia is), előidézheti a tanult tehetetlenség állapotát: ez a pszichológiában az a mentális állapot, amely során az egyén az egymást követő, váratlan negatív ingerek hatására megadja magát, nem hisz abban, hogy elháríthatja a katasztrófát, és arra a meggyőződésre jut, hogy a jövő reménytelen. Ebben a keretben érvényes választásnak tűnik a kurátori szemlélet, ami azt sugallja, hogy van mit tenni. Módra Bettina helyspecifikus, Green touch (fűnövesztés gyapjú felületen) című munkája a kiállítás ideje alatt is változik a fű növekedésének ritmusa szerint. A gyapjúszőnyeg mellé helyezett fűmagos üvegből a látogató további mintázatot szórhat a hordozóra.

Az interaktivitás segít megérteni, mi történik, amikor belenyúlunk a természeti folyamatokba, így figyelmeztet a felelősségünkre is.

Emberek számára is érvényes megküzdési stratégiát mutatnak be Barta Zsolt Péter munkái is: 2015-ben a párizsi metróban látott egy mennyezetre függesztett üvegkockát, benne élő növények alkotta vegetációt – mintha egy már nem létező növényvilág utolsó túlélői volnának. Ezzel a posztapokaliptikus gondolattal játszva kezdett üvegházakat fotózni és CodeX sorozat néven metaforikus archívumot építeni az elkészült fotókból. Ezek a fotográfiák – a sorozatból láthatók képek a tárlaton is – azzal foglalkoznak, hogy hogyan foglal vissza területet a természet az ember által elhagyott urbánus vagy ipari terekből, példát mutatva számunkra is túlélésből.

A kiállítás erőssége, hogy minden érzékszervünket megcélozza, jól tudva, hogy minél több úton érkezik az információ, annál nyomatékosabban ösztönzi a befogadót, hogy reagáljon rájuk érzésekkel, gondolatokkal vagy tettekkel. Újházi Adrienn és Marija Sumarac Microbial concert című videójukban hangkeltésre használnak egy biológiai anyagot. Arra keresik a választ, hogy vajon képes-e a körülöttünk lévő élővilág saját zenét előállítani, és hogy hogyan változik a biológiai anyag hangja saját fejlődése során. Eközben folyamatosan illatosítják a teret egy lengyel erdei illatú légfrissítővel, amely az eredeti környezetet hivatott felidézni. Szintén illatokkal operál Bubla Éva képzőművész és aktivista, akinek munkái mindig aktuális ökológiai és társadalmi kérdésekre reflektálnak, miközben projektjeibe sokszor közösségeket is bevon. Érdeklődésének középpontjában az áll, hogy mit tehet az alkotó és a művészet krízis idején. Légzésre Kijelölt Hely című installációjával (amely korábban már több formában megvalósult Indonéziától Budapestig) arra keres válaszokat, hogy mi történik, ha elfogy a friss levegő – erre a krízisszituációra szerkeszt inkubátorokat, légzőkészülékeket, szűrőberendezéseket. A projekt különböző hely- és közösségspecifikus verziói a tiszta levegő fontosságára, az emberi tevékenységek hatására, az erdők szerepére, valamint a gyógynövények gyógyító hatására kívánják felhívni a figyelmet: van, amikor az kap hangsúlyt, hogy az urbanizáció megszüntette a zöldterületeket, lakóhelyünk lélegző felületeit, máskor az inkubátorok kerülnek fókuszba, amik valamilyen módon megszűrik a levegőt. A növények ereje kiállításon egy olyan installáció tekinthető meg, amelyben üvegből a vadmurok illóolaját lehet belélegezni – a járvány ennek a munkának is új értelmezést adott.

A taktilitás növényi magok érintése, vetése által kerül be az érzékelésbe. A Fuzzy kollektíva (Gedeon Tekla & Sebastian Gschanes) Casicum című nyolcperces rövidfilmje a paprikanövény szemszögéből mutatja be az üvegházak életét. Az alkotók szerint a paprika több mint táplálékforrás – kulturális értékeket, élelmiszeripari mérnökök által megtervezett információkat, emlékeket testesít meg, de mindenekelőtt élőlény.

Ez a videó hordozza tartalmában a kiállítás legradikálisabb üzenetét: az élet tiszteletére szólítja fel a nézőt,

és elgondolkodtat arról, hogy nemcsak az ipari állattartás, de a növénytermesztés is meglehetősen lelketlen.

Nem kérdés, hogy a környezet- és klímatudatosságnak be kell épülnie a hétköznapjainkba. Fontos lenne, hogy A növények ereje – Organikus tárlat, ahol a természet is alkot kiállítást újabbak kövessék, hiszen bőven akad még mondanivaló a témában. A MANK részéről mindenesetre látszik az elköteleződés: idén is csatlakoztak az Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programsorozatához, az Ökoexpóhoz kapcsolódva online kiállítást rendeztek, nyáron pedig a Művészetek Völgyében környezetvédelmi pop-up kiállítással vettek részt. Minden alkalommal más munkákat mutattak be – nincs műismétlés, még ha a művészkörben van is átfedés. Az üzenet azonban mindig azonos: nem tartható a régi életformánk, változtatni kell.