• „A Katona egy különleges csillag a magyar színházi égbolton” – interjú Máté Gáborral

    2021.02.11 — Szerző: Jónás Ágnes

    A Katona József Színház 2020 novemberében meghívásos drámapályázatot hirdetett újfajta színházi formákkal, műfajokkal kísérletező, online térben megvalósítható művek írására. A rendhagyó produkciókról a színház igazgatóját, a Kossuth-díjas érdemes művészt, Máté Gábort kérdeztük.

  • Máté Gábor  Fotó: Süveg Áron
    Máté Gábor
    Fotó: Süveg Áron

    Milyen újdonságokat és színházi formáktól eltérő megoldásokat láthatnak a nézők a K:ORTÁRS online sorozat keretében?

    Az egészet onnan indítanám, hogy miután elhatároztuk, hogy átállunk az online élő közvetítésekre, világossá vált számunkra, hogy nem szeretnénk megrekedni ott, hogy csupán a meglévő repertoárunkból tárunk előadásokat a közönség elé. Jól tudtuk, hogy mind a nézők, mind pedig a művészeink vágynak az új élményekre, ezért vadiúj produkciók létrehozását és streamelését tűztük ki célul, emellett pedig nyitni szerettünk volna a hazai kortárs irodalom felé is. Mindezt a 2020 novemberében meghirdetett pályázati felhívásunkban is megfogalmaztuk: műfajokkal kísérletező, online térben megvalósítható műveket vártunk. A pályázatra beérkezett pályaművek közül négy alkotást választott ki a Katona rendezőiből és dramaturgjából álló zsűri, melyek közül elsőként Garaczi Lászlóét dolgoztuk fel,és mutatjuk be, amelynek címe: Végre egy kis csönd. Az „előadás” február 12. és 14. között, negyvennyolc órán át elérhető lesz az eszinhaz.hu-n. A mű belső monológokból áll, ami azért szerencsés, mert a szereplők nem kell hogy fizikailag egyazon légtérben legyenek, meg tudjuk valósítani a kormányrendelet által előírt távolságtartást. Egy ilyen produkció rendkívül alacsony költségvetésből készül, a létrehozása nagyon hasonló egy forgatáshoz vagy egy tévéjáték elkészítéséhez. Befektetnünk „csupán” a kamerákba és a kábelrendszerbe kellett.

    Rendezőként mi fogta meg önt a Garaczi-műben?

    Nagyon nívós szövegről van szó, és az a látlelet, amit a kiad, teljes mértékben fedi azt a kényszerhelyzetet, ami hosszú hónapok óta körbevesz minket. A színészek Rezes Judit, Szirtes Ági, Mészáros Béla és Kocsis Gergő, a történet főszereplői Hajni és Brúnó. Hajni az egyedüllétben próbálja visszasírni azt a Brúnót, akit elvesztett – tulajdonképpen az ő lefekvés előtti állapota fogja össze a történetet. De Brúnó sincs túl még ezen a szerelmen.

    Kocsis Gergely, Rezes Judit és Mészáros Béla  Fotó: Horváth Judit
    Kocsis Gergely, Rezes Judit és Mészáros Béla
    Fotó: Horváth Judit

    Milyen érzés fogta el tavaly márciusban, amikor is kiderült beláthatatlan időre be kell zárni a színházat?

    Ilyen lehet lezuhanni egy szakadékba.

    Bevallom, kétségbeestem. A legkellemetlenebb az volt, hogy mindenki kérdezgette tőlem, hogy most mi lesz. Ezt a kérdést számtalanszor tették már fel nekem az igazgatóságom tíz éve alatt, és én rendre válaszoltam is. Márciusban azonban nem tudtam érdemi választ adni. A színészek is elkeseredtek, mert megszokták, hogy este héttől történik velük valami. Ezt az érzetet nagyon nehéz bármi mással pótolni, kiváltani. A novemberi lezárás annyiban volt „könnyebb” lelkileg, hogy már nagyjából tudtuk, hogy mire számítsunk. A dolog másik oldala, hogy mindannyiunknak jól jött egy kis pihenés, hiszen feszített tempóban dolgoztunk: volt, hogy havi kilencven előadást játszottunk a három helyszínünkön, ami rengeteg.

    Kocsis Gergely  Fotó: Horváth Judit
    Kocsis Gergely
    Fotó: Horváth Judit

    A Garaczi-pályázat mellett még három pályamű ment át a zsűri rostáján, nevezetesen Szécsi Noémi Egyformák vagyunk , Tasnádi István Tapasztalt asszony és Háy János Szavalóverseny című alkotása.

    Szécsi Noémi pályaművét Székely Kriszta viszi színre, a jeleneteket a színházunkban forgatta és rögzítette kamerával. Tasnádi Tapasztalt asszony című darabját a Szabadkai Színházban már bemutatták évekkel ezelőtt – a szerző most kifejezetten a színházunk számára írta át, és készített belőle egy másfajta szerkezetű, a jelen helyzetre reflektáló alkotást; az előadást Ascher Tamás rendezi, és jóformán a Katona teljes társulata játszik benne. Háy János Szavalóversenyében Kocsis Gergely játssza az abszolút főszerepét, Tárnoki Márk a rendező – ő az idei évadban egyébként is rendezett volna nálunk a Kamrában. A próbák már folynak, február első hétvégéjén heti rendszerességgel vesszük fel a jeleneteket, és terveink szerint folytatásokban fogjuk közzétenni. Az említetteken kívül van még néhány mű a tarsolyunkban, de hogy lesz-e online bemutató, az természetesen függ a korlátozó intézkedések időtartamától is.

    Szirtes Ági
    Szirtes Ági

    Az elmúlt közel két hónap eseményei azt mutatják, hogy mindennapjainkat és így színházfogyasztási szokásainkat is alapjaiban írta át a világjárvány közös tapasztalata, mindehhez pedig a folyamatosan zajló digitális forradalom is jócskán hozzátesz. Vannak, akik úgy vélik, hogy a színház lényege az interakció, és ha nincs egyazon térben színész és néző, akkor az nem színház. Indokolt lehet mostanában újra feltenni a kérdést: mi a színház?

    A színház mindig megpróbálta az új művészeti ágakat, eszközöket és lehetőségeket beemelni – most is ez történik, csak sokkal intenzívebben, mint korábban.

    Változik tehát a forma, a technikai lehetőség, a narráció eszköze, de a színház mindig ugyanazt fogja jelenteni.

    A színházba járási szokás már más dolog: biztos vagyok abban, hogy még jó ideig maszkban és távolságtartással ülhetnek be a nézők az előadásokra.

    Nézzünk egy kicsit a múltba! A Színművészetin Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt. Emlékszik még, hogy mi volt az első dicséret, amit kapott tőlük?

    Nagyon egyszerű erre visszaemlékezni, merthogy ők nem dicsérték az embert. Pontosabban a dicséret az volt, hogy nem tessékeltek le a színpadról, vagy hogy hellyel-közzel elfogadták a jelenetötleteimet. Székely Gáboron és Major Tamáson kívül mesterem volt még Babarczy László és Simon Zsuzsa is – utóbbi a nagybetűs osztályfőnök, a tipikus tyúkanyó, aki nem volt rest dicsérni minket, ha indokoltnak érezte.

    A színészet állandó szembesülés a kritikával. Ez hosszú távon nem önbizalom-romboló?

    Mi nem akkor szembesülünk a kritikával, amikor egy színikritikus leír néhány megsemmisítő mondatot, hanem nap mint nap, például a próbák közben. Egy színésznek többek között az is feladata, hogy ezt megtanulja a helyén kezelni. Muszáj szembekerülnünk önmagunkkal, és ha lejövünk a színpadról, tisztában kell lennünk azzal, hogy az, amit csináltunk, jó-e vagy sem.

    Végre egy kis csönd  Fotó: Horváth Judit
    Végre egy kis csönd
    Fotó: Horváth Judit

    Több mint négy évtizede van a pályán, tíz éve igazgatja a Katona József Színházat. Nyilván a vastaps és a díjak mindig jól esnek az embernek, de talán a sikerről és a boldogságról alkotott kép idővel átrajzolódik. Önnek ma mit jelent a siker?

    Székely Gábor mindig figyelmeztetett minket arra, hogy sose higgyük el a sikereinket. Nem tesz jót. Szomjazza az ember, de ha elhiszi, akkor megreked. Persze én könnyen beszélek, mert számos olyan elismerést megkaptam, amit sok pályatársam szintén megérdemelt volna, tehát nem lenne szerencsés, ha azt mondanám, hogy a díjak nem számítanak, mert igenis komoly visszajelzések a munkámra nézve – de fontos, hogy ne szálljunk el tőlük.

    Az előadások létrehozása vagy egy jól megformált szerep sokkal nagyobb elégedettséggel tölt el.

    Pláne a tanítványaim eredményei. De vannak olyan rendezéseim, amik örök elégedetlenséget okoznak. Néha azon kapom magam, hogy évekkel ezelőtti előadások foglalkoztatnak, és töröm a fejem, hogy mit kellett volna másképp csinálnom.

    Melyik volt az a szerep, ami fordulópontot jelentett a magánéletében is?

    Ha egy fiatal színész megkapja Hamlet szerepét, amit én egyébként Kaposváron eljátszhattam, az eléggé össze tudja zavarni, fel tudja rázni magánemberként is. De ott van Szomory Dezső Hermelinjének Pálfi Tibor-szerepe is, amit huszonévesen kaptam meg, az előadást Gothár Péter rendezte. A karakter rendkívüli hatással volt rám, az összes gyarlóságával és hibájával együtt rokonszenves volt, sőt: a gyarlóságai inkább vonzottak, mint taszítottak. Képet kaptam a saját művészetéhez és a nárcizmusához, valamint a nőkhöz fűződő viszonyáról, ezen keresztül pedig az enyémről. Pontosan huszonhét éves voltam, mikor eljátszottam ezt a negyvenéves írót – fel kellett nőnöm hozzá. És ha azt vesszük, hogy kamaszkoromtól jó ideig koravénnek számítottam, akkor ilyen értelemben is imponált, hogy ezzel a szereppel foglalkozhatok.

    Ha valamelyik fia színésznek akart volna állni, hogyan reagált volna?

    Tudomásul vettem volna, de szerencsére egyik sem lett színész. Habár a kisebbik fiam egy rövid ideig eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha… Beválogatták a Sorstalanság című filmbe tizenévesen, de mi nem engedtük el, mert épp akkor kezdett vízipólózni, és nem akartuk, hogy emiatt hiányozzon az edzésekről. Ennek a pályának sok link oldala van, és féltettük. Egyszer megkérdezte tőlem, hogy hogyan zajlik a Színműn egy felvételi, én meg elmondtam, hogy meg kell tanulni legalább tíz verset és öt monológot, amire az volt a reakciója, hogy „ja, hát ha ennyit kell tanulni, akkor inkább hagyjuk”. Aztán jogász lett, ahol szintén iszonyatos mennyiségű anyagot kellett bebifláznia…

    Máté Gábor  Fotó: Horváth Judit
    Máté Gábor
    Fotó: Horváth Judit

    A Katona József Színházat nem kell különösebben reklámozni, mert szinte mindig telt házzal játszanak, a jegyek hónapokkal előre elfogynak. Ide járni sikk. Mibe rejlik a teátrum ereje?

    Ha egy külföldi beül bármelyik előadásunkra, minden esetben elmondja, hogy a színészi összmunka páratlan, a társulaton belül érződik a rendkívüli egymásra figyelés. Nálunk a rendezők színészekben gondolják megfogalmazni az előadásaik lényegét. A Katona egy különleges csillag a magyar színházi égbolton, amelynek fénye reményeim szerint nem kopik. Ezt a fényt ügyesen kell őrizni, és fontos, hogy a régi értékeket, amik annak idején jellemezték a színházat, átmentsük valamilyen módon a jelenbe, valamint hogy megtaláljuk azokat a művészeti irányokat, témákat és színdarabokat, amik méltók a hagyomány folytatására.

    bb


  • További cikkek