Jelenléten innen és túl – kritika Mécs Anna Kapcsolati hiba című kötetéről

Mécs Anna második, Kapcsolati hiba című novelláskötete 2020-ban látott napvilágot a Scolar Kiadó gondozásában. A megjelenést a könyvkiadási gyakorlat megszokott ütemezésének megfelelően a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárhoz időzítették, a pandémia miatt viszont az online térben zajlott le az első bemutató. A világháló azonban nem csak a könyv promóciójának volt majdhogynem kizárólagos terepe, hiszen amellett, hogy a novellák egy része a KönyvesBlogon jelent meg havi rendszerességgel – e szövegekből, valamint más, még publikálatlan írásokból állt össze a húsz prózai művet számláló kötet –, az írások az online jelenlétnek a személyközi kapcsolatokra és az énre gyakorolt hatásával foglalkoznak.

Mécs új könyvében a budapesti középosztálybeli emberről – friss negyvenesekről, késő harmincasokról és összezavarodott hatvanasokról – ír, akiknek ugyan más-más élethelyzetekben kell helytállniuk, de egyformán fűti őket a tenni akarás, az életük jobbá, élhetőbbé tétele online téren innen és túl.

Mihályok, Szilviák és Annák mesélnek részleteket a mindennapjaikból, miközben kapcsolataikat, döntéseiket és még halálukat is az elektronikai eszközök, a mindent behálózó cybervilág alakítja.

Láthatatlan falat von köréjük a technika – azok a készülékek, amelyekhez korosztályonként mindenki máshogy viszonyul. Ezek a viszonyulási pontok, világnézeti és viselkedésbeli különbségek egyrészt állandó feszültséget idéznek elő, másrészt finoman utalnak a szereplők között vibráló belső, intimebb súrlódásokra, legyen szó szerelemről, apátiáról, depresszióról, haláltudatról vagy akár egy színjátékról, amit döntően az ideális család látszatáért tartanak fenn. Hiába próbálnak függetlenedni ettől a csontig hatoló, az ember agyába is beférkőző, gondolataikat kihangosító közegtől, az az érzésünk támadhat a mű olvasása közben, hogy egy olyan – Valuska Gábor szavaival élve – „mátrix” jött létre, melyben a tökéletesség illúzióját keltő avatar-ént lehetetlen túlélni vagy elmenekülni előle.

Mécs előző, Gyerekzár című kötetével szemben a homodiegetikus (a történetben részt vevő) elbeszélő helyett gyakran heterodiegetikus (történeten kívüli) a narrátor, aki kivonulva a színről egy jóval távolabbi, személytelenebb nézőpontból alapvetően jelen idejű, precíz, rövid mondatokkal beszél. A központi karakterekről gyakran az első egyértelműsítő, ám kitolt utalásig nem lehet eldönteni sem a korukat, sem a nemüket. A semlegesebb szólamok főként a kötet atmoszférája szempontjából bizonyulnak termékenynek, hiszen a narráció szintjén is érzékeltetik az online terek dehumanizáló hatását: „Már csak két szavam marad. Két rohadt szavam. Persze minek háborgok, úgy tűnik, ma más jelent evolúciós előnyt, mint régen. Ma már felesleges kepesztenem és a megtanult információkban mintákat találva nagy összefüggéseket kisajtolnom magamból. Egy közepesen bonyolult algoritmus töredékidő alatt megtalálja a számtalan betáplált válasz között a megfelelőt” (Prémium felhasználók).

A digitális kultúra felszámolta a (szöveg)világ evolúciós szabályait. Bár új lehetőségeket nyit a test számára, a meghosszabbított, kiterjesztett hatókörű érzékszervek mégis legtöbbször csak hamis adatokat, féligazságokat, holografikus délibábokat és megkérdőjelezhető eszméket tudnak kitapogatni. Ezzel összefüggésben a szereplők tulajdonságai is leegyszerűsödnek – már-már kétdimenziós karakterekké válnak, akik a különböző eszközök vonatkozásában lesznek egészek: „András megérzi Zsófi ujján a hideg kerámiát, összecsókolgatja. És közben sorolja, mi mindent tud a gyűrű, hogy ki tudja vele nyitni a kocsit, hogy fizethet vele a közértben, hogy elolvashatja az üzeneteit, hogy láthatja, merre jár a másik, vagy épp melyik alvásciklusban van, hogy… hogy… hogy a szívverését is monitorozza” (Az álmaidat is add nekem). Az elbeszélés tartalmi-stiláris kiegyensúlyozottságának köszönhetően a kötetben megjelenő organikus, beültethető mimikairányító, az említett okosgyűrű vagy éppen a robotpapos gyónás nem lóg ki vagy hat szürreálisan, erőltetetten. A legtermészetesebb használati tárgyakhoz válnak hasonlatossá.

A novellák szereplői közötti konfliktusok szerkezetét a cybertér és a való világ ellentétes kettősségéből eredő feszültségekkel rajzolhatjuk fel.

Ez főleg a szövegek felépítéséből, az egymásra rakódó információk gyorsulásából adódik, ami egy levegőben lógó tragikum ígéretét hordozza, és bár a lehetséges kimenetelekről általában nyers leírást kapunk, a digitális világ valamilyen módon mégis mindig eltompítja azok súlyát. Mint a kötet egyik legerősebb szövegében, a Menekülő állatokban: az ösztönösség, a csordaszellem kerül kapcsolatba a bizalom hiányából eredő szorongásokkal – pontosabban az ebből következő szervezetlenséggel, közönnyel, valamint a női főnökszerep dilemmáival, nehézségeivel, a nőiségéből eredő frusztrációkkal, amelyeket a való világban nem lehet leplezni vagy egy kattintással megszüntetni: „A nyáj meg se mozdul, Tünde teste még merevebb lesz, a legközelebb álló nőstény rémülten nézi. Tünde nem bírja állni a tekintetét, megindul felé; ordítva, hadonászva. A feszültségtől a nőstény szeme fennakad, majd egyszer csak eldől, mint egy zsák.”

Ugyanez a technika viszont néhol erőtlenné válik, a feszültségek kioltják egymást, így a konfliktusok sokszor nem tudnak kibontakozni, a cselekményvezetés motiválatlan idegességbe eltúlzott mozzanatokba csap. Például a Szelekció című novellában egy depressziós nő rollerezés közben a telefonba meséli el a pszichológusának a mindennapjait beárnyékoló eseményeket, a rasszizmus hajlamait mutató gyerekének viselkedését. Közben egyre forgalmasabb helyeken hajt végig, és azon gondolkodik, vajon van-e még súlya ezen a bolygón, míg végül képletesen atomokká szakad szét: „– Hahó, mi van ott? // – Ne csináld bennem a feszkót, most miattad majdnem elütöttek. // Igazából kicsit sajnálja, hogy nem ütközött össze az autóval. Valamibe bele akar csapódni. Tudni akarja, van-e még teste, van-e még tömege és ereje. // – Én már sokszor kértem, hogy ne rollerezz terápia közben.”

A szereplők közé álló (gyakran a kapcsolattartás kizárólagos közegeként feltűnő) technológia önmaguk tetszőleges alakításának és megszüntetésének lehetőségével kecsegtet, az én szabad ki-be kapcsolásának esélyével.

Különösen látványossá teszi ezt a Lorenzó bejut a várba című novella, melyben egy távkapcsolatban élő pár akarja webcamerán keresztül egy okosvibrátor segítségével megteremteni az intimitást. A szöveg apránként, részletesen mutatja be az eltávolodás különböző fázisait, a különféle eszközök protézisként való működési lehetőségeit. A nő és a férfi tetteit először a másik, aztán már csak önmaguk kielégítése motiválja, mígnem egymás számára is puszta eszközökké válnak: „Valahol persze örül Lorenzónak, saját teste meghosszabbításának érzi. Lorenzó talán az, amit ő sose tudna Krisztinának megadni, de Lorenzót irányítva mégis hozzájárulhat a boldogságához.”

Az utolsó, A föld nyelje el című történet erős lezárás – keretet alkot a nyitó novellával, a Robbantott halakkal. Utóbbi kezdőmondata ez: „Ne nyomkodd a telefonodat, mordulok rá anyámra.” A könyv utolsó mondatát pedig ennek akár egyfajta válaszreakciójaként is felfoghatjuk: „A kisebb rögöket a telefon még lerázza magáról, de amikor Nóra egy jól megpakolt lapáttal érkezik, semmi sem marad Zoliból, csak a csengőhang, ami egyre tompábban szól a föld alatt.” (A föld nyelje el) A zárlat tehát nemcsak keretezi a kötetet, de megjelennek benne mindazok a feszültségek, szorongások, amelyeket az állandó online jelenlét vált ki az emberekből. A nagyvárosi, munkamániás Nóra összeomlása után menedéket keres vidéken élő nagycsaládos barátnőjénél, miközben a legkülönfélébb módokon próbál megszabadulni telefonjától, ami állandó jelenlétre kényszeríti őt a virtuáls térben, a munkahelyén. A telefon eltemetésével a nő – és a természet – végül győzedelmeskedik a technika fölött: az egyre halkuló csengőhangon felülkerekedik az akarat és a teljes jelenlét igénye.

Mécs Anna higgadt, kiforrott, jellegzetes stílust tudhat magáénak. A novelláiban megjelenő világnézeti kérdések akár ellenpólusai is lehetnek első, Gyerekzár című kötetének. Nem akar nagyot mondani: arról beszél, ami most történik, és ami még megtörténhet – mindezt szellemes, találó módon. Történeteit olyan mozzanatokból, társas jelenetekből vezeti le súlyosabb, aktuális problémák felé, melyekkel bebizonyítja, hogy a jelenlét felaprózódása miatt érzett feszültség nem luxusszorongás, hanem egy komoly társadalmi jelenség – míg az eszközök ismerete hatalmat és lehetőségeket ad, meg nem értésük láthatatlan rabigát akaszt a nyakunkba.