Párizsi absztraktok új megvilágításban – Interjú Mészáros Flórával, a MODEM legújabb, nemzetközi kiállításának kurátorával

Utoljára közel ötven éve rendeztek tárlatot a valaha volt legnagyobb nemzetközi nonfiguratív művészcsoportosuláshoz, az Abstraction-Créationhoz kötődő műalkotásokból. Kivételes alkalom a debreceni MODEM-ben megvalósuló kiállítás – nemcsak a magyar, hanem az európai közönség számára is. A tárlaton látható műtárgyak most érkeztek meg a legnevesebb nemzetközi gyűjteményekből, például a Centre Georges Pompidouból, a mumokból vagy a Belvederéből. Még ritkább, hogy magyar művészettörténész kutat és dolgoz fel egy nemzetközi témát, majd szervez belőle itthon kiállítást. Mitől újszerű az általad vizionált koncepció, és milyen újító eredményeket hozott a több mint egy évtizedes kutatásod a témában?

2007-ben kezdtem el Martyn Ferenc párizsi korszakával foglalkozni – akkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a téma jelentősége miatt ezt a kutatást Franciaországban kell végeznem. Egyre több információra bukkantam Martyn Abstraction-Création-beli aktivitása és ezáltal a csoport kutathatósága kapcsán. Elkezdtem tehát szisztematikusan gyűjteni a forrásokat és a dokumentumokat. Ezután a doktori témámhoz is nagyobb kihívásnak éreztem, hogy Martyn további pályájának kibontása helyett inkább a nemzetközi témát jelöljem ki: előbb a magyarokra, majd a teljes Abstraction-Créationra fókuszálva, holisztikusan jártam körbe a társaság tevékenységét.

A Sorbonne-on és az ELTE-n végzett doktori képzés eltérő művészettörténeti megközelítések mélyebb megismerését segítette elő. Az alapvető gazdasági-szociális kontextust mindig hangsúlyozó szemléletem a Sorbonne révén még inkább magára talált. Ehhez jött még hozzá a tágabb angol gondolkodásmód, hiszen a disszertációmat javarészt ezen a nyelven írtam, úgy, hogy francia, német és más nyelveken is kutattam. Ebből a nemzetközi, többaspektusú környezetből tanultam a legtöbbet. Összesen több mint kétszáz olyan forrást találtam, amellyel előttem e témában más még nem foglalkozott, és amik a csoport meglétét új eredményekkel, valamit egészen eltérő nemzetközi nézőponttal gazdagították. A párizsi védésem során Sarah Wilson művészettörténész, a Courtaulds Intézet professzora volt az egyik opponensem, aki kiemelte, hogy a kutatásom különlegessége az, hogy magyarként angol nyelven végeztem el egy olyan feltáró munkát, amely a franciaországi szakma számára is releváns feladat, majd hozzátette, hogy ebből először kiállítást kell csinálni.

A kutatásom egyik fő eredménye, hogy az Abstraction-Création és a szürrealizmus között nagyon szoros kapcsolat állt fenn, holott korábban az avantgárd két ellenséges irányzatának láttatták őket.

Arp, az említett Martyn vagy Tutundjian művei is kiváló példák erre az egymásra találásra. Másrészről a kor végén belépő úgynevezett dimenzionizmussal – a térből síkká, síkból térré váló új művészeti szemlélettel – kapcsolatos gondolatok is megfogalmazódnak a rendezésben és a műtárgyak révén. A kutatásom során a gazdasági válságot, valamint a korabeli történeti és szociális kontextust is megvizsgáltam, majd ennek mentén egészen újonnan láttattam a csoport működését, szerkezetét. A katalógus is reflektál erre, ahol nemcsak közlöm ezeket az eredményeket, de a kötet világhírű szerzőinek, Sarah Wilsonnak, Passuth Krisztinának, Markéta Theinhardtnak és Alexander Kleenek az írásai tovább gazdagítják a kutatást, és meglátásaik visszaköszönnek a kiállítás szekcióiban is. Tudatos döntés volt a külföldi gyűjteményektől való kölcsönzéseknél, hogy a kiválasztott műalkotások tükrözzék ezeket az újító gondolatokat.

Rendkívül izgalmas kiváltság a munkád során, hogy rálátást nyertél a legjelentősebb külföldi művészeti gyűjteményekre. A kiállítás előkészületeiről tudható, hogy fontos nemzetközi köz- és magángyűjteményekből kölcsönöz a MODEM. Mi alapján válogattad ki a tárlatra szánt műtárgycsoportot?

Hazai viszonylatban inkább a nemzetközi kortárs és a vándortárlatok megrendezése gyakoribb. Egy modern témájú, kölcsönzéseken és kutatáson alapuló nemzetközi kiállítás estében külföldön is minimum négy-öt év az előkészítési idő, amelyből az első egy-két évet inkább a kutatásra fordítják. Én a tárlat szervezésének megkezdésekor már körülbelül tíz éve foglalkoztam az Abstraction-Créationnal, tehát a kiállítás alapja adott volt. A MODEM-mel együtt dolgozva, de külső kurátorként tevékenykedtem, és a hároméves szervezési folyamat első lépését a szelekció jelentette. A tárgyalt csoporthoz köthető, Európa nagy zárt és nyilvános gyűjteményi archívuma és katalógusai alapján huszonegyezer műalkotás közül válogattam ki azt a közel százat, amelyek több szempont alapján a legfontosabb darabokat képezhetik.

Az egyik kiindulási alapot a társaság életében egyszerre jelen lévő organikus és geometrikus absztrakt irányvonalak (abstraction, création) csúcsműveinek szelektálása adta. Ugyanakkor nyilvánvalóan a kiállítás megszervezéséhez számos operatív feladat társult, vagyis a szállítás és biztosítás financiális oldalát, összehangolt kialakítást is szem előtt kellett tartani. Eközben a külföldi partnerek számára egyszerre kellett reprezentálni a projektet és a MODEM intézményét, izgalmas terét is. Legtöbbször személyesen vettem fel a kapcsolatot az intézményekkel a korábban meglévő jó viszonyra alapozva vagy egészen új kontaktra kiépítve, és így találkoztam a múzeumok vezetőivel, fő kurátoraival. Ezeken az alkalmakon abszolút meggyőzőnek bizonyult a MODEM ezerötszáz négyzetméteres, kiváló kiállítótere és a benne rejlő lehetőségek is. Általában az ilyen nagy volumenű kölcsönzések létrejöttét elsődlegesen az indokolja, hogy a kiállítás koncepciója mennyire releváns, aktuális, és mennyire hoz maga a téma újító eredményeket. Örömmel töltött el, hogy mindenki érezte az Abstraction-Création téma fontosságát, a kutatás újítását és a projekt időszerűségét, vagy ismerte a doktori disszertációm eredményeit, és szívesen kölcsönzött.

Több alternatívát is számításba vettem arra vonatkozóan, hogy milyen műtárgyakat szeretnék kiállítani. Fantasztikus, hogy az A listás kívánságlista valósulhat meg. Mindez úgy, hogy a Covid miatt kétszer toltuk el a megnyitó időpontját, vagyis még kétszer kellett átszerveznünk mindent – ami azért is lehet nagyon rizikós, mert a legfontosabb műveket akár évekkel előre is lefoglalhatják egy-egy fontos kiállításhoz, vagy az átszervezések miatt lehet visszautasító a kölcsönző fél. Ennek ellenére megmaradtak az eredeti elképzelések, sőt, a kölcsönadók végig rendkívül intenzíven, segítőkészen álltak a folyamathoz.

Melyek azok a kimagasló műalkotások, amelyek a MODEM-be érkeztek?

Számomra az összes kölcsönzés által megszerzett mű érkezése álomszerű. Olyan alkotások is érkeztek, amelyek kiadása a távolság vagy a mű a sérülékenysége miatt gátló tényező lehetett volna, de mivel minden feltételt sikerült teljesítenünk, és a partnerek is nyitottak voltak, nem ütköztünk akadályokba. Kuriózum például Jean Arp korabeli bronzszobra vagy egy reliefje, akárcsak Alexander Calder dimenzionista műve. De érkezett még Vaszilij Kandinszkij egyik különleges, 1935-ös képe a Centre Georges Pompidouból, amely a Bauhaus utáni párizsi korszakának egyik fő műve. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a válogatással nem feltétlenül arra törekedtem, hogy a legismertebb művészek és húzónevek munkáiból kölcsönözzünk minél többet – bár kétségtelenül sok ilyen van –, hanem az alkotások tematikai jelentőségét és kvalitását helyeztem előtérbe.

Voltak olyan speciális igények a külföldi intézmények részéről, amelyeket a MODEM-nek teljesítenie kellett?

Igen, több ilyen is volt, mivel

minden intézménynek egyedi kölcsönzési szerződése van, amelyben összefoglalja, hogy milyen különleges körülményeket kell biztosítani a műtárgyak megfelelő prezentálásához.

A párásítástól a hőmérsékleten át a biztonsági rendszer kiépítéséig számos ilyen feltételt szabnak meg. A kihívást valójában az jelentette számunkra, hogy minden félnek eltérő igényei voltak, és ezeket kellett nekünk összehangolni.

Egy ilyen nagyszabású kiállítás kapcsán sokakban felvetődhet a kérdés, hogy miért Debrecenben és nem Budapesten valósul meg.

Még a MODEM előző vezetője, Koroknai Edit keresett meg, hogy vigyek egy ötletet kortárs kiállítás megvalósítására, a hozott tervem pedig szintén avantgárd jelenségre reflektált. Süli-Zakar Szabolcs vezető kurátor vetette fel, hogy izgalmas lenne, ha egészen visszanyúlnánk a modern témához, és a doktori kutatásom alapján is kidolgoznék egy elképzelést – mindketten meglátták abban a potenciált, hogy a Párizsi absztraktok alapja a látvány mellett egy szakmailag releváns téma, amit az intézmény örömmel reprezentálna. Az én ideám pedig mindig is az volt, hogy egy kutatáson alapuló, tudományos igényt kielégítő, szakmai, ám látványos elemeket felvonultató kiállítást valósítsak meg. Így tulajdonképpen találkoztak az érdekeink, és elindult a folyamat. Hálás vagyok nekik és Debrecen városának is, hogy befogadták, támogatták a projektötletet és a realizálását is. Amióta pedig Vizi Katalin áll az intézmény élén, általa napi szintű, proaktív, gyakorlati segítséget is kapok. Úgy látom, hogy a MODEM vezetőjeként az egyik legfontosabb törekvése, hogy még inkább regionálisan és nemzetközileg elismert intézménnyé tegye a debreceni modern kortárs intézményt, amely szándékához ez a tárlat különleges módon illeszkedik. Az elmúlt hónapok közös munkája kifejezetten örömet jelentett, mert a kiállítás a szakmai rangjához méltóan még nagyobb fókuszt, kommunikációt kapott.

Viszont Debrecen szerepe nem csak ezért fontos. Pécsi születésűként hiszek abban, hogy a fővároson kívül is helye van az ilyen tárlatoknak. Franciaországban látni, hogy az állam tudatosan vidéki településekre helyez kiváló archívumokat, művészeti kollekciókat, és arányos rangjuk van a Párizson kívüli múzeumoknak is – így kerülnek balanszba a különböző régiók. A MODEM elhelyezkedése, tere, háttere kiválóan passzol ehhez az elvhez.

A kiválasztott műtárgyakhoz visszatérve: van olyan életmű – akár a magyar alkotók között –, ami új megvilágításba kerül a kiállítás által?

Abszolút! Mindegyik bemutatott magyar származású alkotó életműve új kontextust nyer, vagyis Martyn Ferenc, Beöthy István, Réth Alfréd, Moholy-Nagy László és Tihanyi Lajos munkássága is. A hozzájuk fűződő monográfiákat javarészt Passuth Krisztina művészettörténész írta, és korábban ő összegezte elsőként a párizsi létüket, míg Martyn ezen korszakára magam fókuszáltam. Ugyanakkor az Abstraction-Création időszakát és a magyarok körében betöltött szerepét mélyebben meg kellett vizsgálni, ez jelentette a doktorim fő célkitűzését. Érdekes látni, hogy Martynon kívül a többi magyar művész nem tért haza, külföldön viszont etalon alkotónak számítanak többen is közülük: Réth Alfrédot vagy Beöthy Istvánt Franciaországban elismert francia művészeknek tartják. Ők teljes mértékben a nemzetközi művészekkel azonos renoméban részesülnek, és már műtárgypiaci értékük is magasan jegyzett. Azt gondolom, hogy az 1989-es rendszerváltás előtt a szocializmus nehezítette meg annak lehetőségét, hogy ezen alkotókat külföldön lehessen kutatni – ez alól képez kivételt Passuth Krisztina tevékenysége. Később a kutatás hiánya, a művészek hazai félismeretlensége és a műkereskedelmi szempontok miatt váltak távolivá. Ezért a tárlat úgy építkezik, hogy az említett magyar képzőművészek izgalmas munkássága itthon is megkapja a méltó elismerést. Egyik legnagyobb büszkeségünk, hogy Moholy-Nagy László 1930-as évekbeli korszakából is sikerül egy olyan festmény kiállítanunk, amely a közép-kelet-európai régióba még nem jutott el, sőt Moholy-Nagy azon periódusából származik, amelynek bemutatása az egyik alapja volt például a New York-i Guggenheim pár évvel ezelőtti retrospektív kiállításának. De említhetnénk Tihanyi Lajost is, akinek bár a Nyolcakhoz és a magyar vadakhoz kapcsolódó alkotásai kiváló tárlatok révén nyertek itthon teret, de az absztrakt korszakának eddig hazai közegben ismeretlen művei érkeznek Párizsból és Bécsből.

A magyar származású alkotók reprezentálásában viszont nem az volt a cél, hogy köréjük építve kontextualizáljuk a tevékenységüket. A 20. század legelején a legtöbb Párizsba érkező magyar művész rövidebb-hosszabb tanulmányutak miatt látogatott el a francia fővárosba, vagy az ott zajló művészeti irányzatokat közvetett úton, hazánkban ismerhette meg, és képviselt egyfajta sajátos – a szó pozitív értelmében vett – provinciális művészetet. Az 1930-as évek említett magyar alkotóinál már nem erről van szó, mert többségük huzamosabb időt töltött vagy le is telepedett Franciaországban, és annyira erőteljes volt ez a közeg, hogy olyan műveket alkottak, amelyek kvalitás, formaiság tekintetében is teljesen egyenértékűek a nemzetközi művészekével. Ezért is hangsúlyozza azt a Párizsi absztraktok kiállítás, hogy ők evidensen nemzetközi művészek, és teljes mértékben a nemzetközi anyag legitim elemei. A „tiszta szem effektusa” volt itt a kiindulópontom:

a magyar közönség, a látogatók az ismeretlen műtárgyakat, alkotókat egyszerre fedezhetik fel az azonos kvalitású külföldi társakkal, művekkel együtt, a magyar művészeket nem elszeparálva, hanem a valóságnak megfelelően azonnal nemzetközi alkotókként fogadják be.

A tiszta szem effektusának hatása az 1913-es New York-i The Armory Show élményét idézi meg, amikor az amerikai közönség hirtelen és egyszerre találkozott az európai modern művészettel, izmusokkal, hogy megérthesse fontosságukat. Itt is egy hasonló megértés elősegítése a cél.

Hogyan ismerted meg azokat a magángyűjteményeket, amelyek kölcsönöznek a tárlathoz, és amelyek között néhány magyar kollekció is szerepel?

Annak idején a párizsi Galerie Le Minotaure-ban gyakornokoskodtam: ez a világhírű avantgárd galéria az egyik fő kölcsönzőnk, aki számos, a galéria által európai magángyűjteménybe került anyagot is eljuttat hozzánk. A Szöllősi-Nagy–Nemes-gyűjtemény magyarországi jelenléte és kuriozitása mára evidens – velük op-art munkáik kapcsán dolgoztam korábban együtt. A magyar kölcsönadások közül a Martyn-gyűjteményt emelném ki, ami Martyn párizsi nagyméretű olajképeit és korai vöröskréta-rajzait rejti. Az elmúlt években rendeztem már olyan magyar gyűjteményre alapozott külföldi kiállítást Bécsben és Párizsban, ahová az említett csodálatos magángyűjteményből kölcsönöztem, és elképesztő volt ezen képek kapcsán a külföldi közönség pozitív reakciója. Most először lesz egy nagy hazai intézményben látható egy szelekció ebből a gyűjteményből, és nagyon bízom abban, hogy a Párizsi absztraktok egy újabb lépést tesz afelé, hogy a megfelelő kontextusba kerüljön Martyn.

Milyen körülmények között érkeztek meg a műtárgyak Debrecenbe?

Nagyon alapos előkészítő folyamat előzi meg a műtárgyak fogadását, sőt a biztosítás, a szállítás, a restaurálás stb. megszervezését is. A MODEM-ben kisszámú csapat bevonásával folyt a munka – itt szeretném kiemelni Szabó Zsuzsannát, a projekt logisztikai koordinátorát, akivel a kezdetek óta napi szinten tevékenykedtünk a részletek kidolgozásában, a partnerek logisztikai és egyéb kéréseinek szervezésében. Nyilván ez azt is jelentette, hogy az én munkaköröm kiegészült projektmenedzsmenti teendőkkel, ami rendkívül izgalmas volt, főleg amiatt, hogy minden folyamatba beleláthattam. Összehangolt csapatmunka jellemezte az elmúlt időszakot, amelyben rengeteg részletre oda kellett figyelni. Az érdeklődőknek kulisszatitok lehet, hogy ilyenkor például arra is fontos ügyelni, hogy külföldi állapotfelmérő restaurátor és helyi szakember is jelen legyen a csomagoláskor, vagy hogy előre kiszámítsuk, hogy melyik műtárgy hová fog kerülni az installáláskor. Hihetetlen logisztikai kontrollt igényel, hogy milyen menetrend szerint érkeznek meg a művek, hogyan zajlanak a vizsgálatok, sőt, még arra is kiemelt figyelmet kell fordítani, hogy a MODEM tereiben mennyi ideig kell akklimatizálódniuk az egyes műveknek a helyi klímához. Egy ilyen munkafolyamatban kevés helye van a spontaneitásnak. Egykor éppen a franciák teremtettek mintaértékű modellt erre a precíz, minden lépésében előre megtervezett installálásra, ahogy anno ebbe több helyen is betekinthettem.

A járványhelyzet miatti átszervezések bár megnehezítették az előkészítést, de intenzívebbé és szorosabbá tették kapcsolatunkat a külföldi intézményekkel. Olyan műveket is kölcsönzünk, amelynek keretezését, restaurálását vállalta a MODEM – ez is a nemzetközi partnerek bizalmát jelzi a debreceni intézmény és a projekt felé. A Pompidou Kandinszkij-képe új keretben, Tihanyi két műve restaurálva, míg Saint-Étienne-ből egy restaurált Paule Vézelay-alkotás érkezik. Tervezünk ezen folyamatok és a kulisszatitkok köré is építő programot, mint ahogy számos más rendezvényt, köztük a nemzetközi és hazai szerzők tanulmányaiból összeállított katalógus bemutatóját is, amely további érdekességeket is felvázol az Abstraction-Création időszakáról.