Többszólamú csoda – Kritika Milbacher Róbert Angyali üdvözletek című kötetéről

Mit látunk, ha közel hajolunk a csodához? Ha a mindennapok közegében vizsgáljuk? Hogyan tölthetők ki a szöveghelyek, amelyekről a Biblia nem beszél, de az emberek annál inkább? Milbacher Róbert harmadik kisregényének címe olyan gyermekáldásokra utal, amelyek közvetlen isteni beavatkozásra történtek: Máriát a Szentlélek termékenyítette meg, Keresztelő János és Izsák édesanyja pedig (Erzsébet és Sára) a meddőség szégyenbélyegével éltek, mígnem fiúk született.

Milbacher nem kérdőjelezi meg a Szentírás narratíváját, csak kissé máshová helyezi a hangsúlyokat. Háromszólamú regényében két párhuzamosan futó szál dolgozza fel Keresztelő János és szülei élettörténetét, míg a harmadik szólam a 20. századba röpít minket, hogy a falu is a szájára vehesse az eseményeket. A két Biblia -alapú cselekményvonal között tehát megjelenik egy falusi krónikás: egy orális hagyományokat kitüntető elbeszélő, aki a kocsmából szerzi az értesüléseit. Az egyszerű emberek nyelvén szólal meg, elbeszéléseiben a település életéből vett példák különféleképpen kerülnek kapcsolatba Keresztelő János és szülei történetével.

Milbacher kissé túl is bonyolítja ebben a trükkös regényben a szerkezetet, hiszen három szólamban és három nyelvi regiszterben dolgozza fel a valójában két helyszínen és két különböző idősíkban játszódó eseményeket. Az egyik szólam Lukács evangélista tanítványának, Teofilusnak – kurzívval szedett – (ál)evangéliuma: egy, a Biblia nyelvét kiválóan imitáló, igeszakaszokat is magába olvasztó szövegfolyam. Témája Erzsébet, Zakariás és Keresztelő János élete. Ezt egészíti ki a történelmi hitelességre törekvő második szólam, amiben János szülei héber névvel (Elíseva és Zecharja) szerepelnek, és amelyből az idős pár mindennapjait ismerhetjük meg alapos részletességgel, szemben az Újszövetség szűkszavúságával. A Bibliában ugyanis nem jelennek meg a lélektani folyamatok, se a szereplők belső gondolatai, a párbeszédek is redukáltak, a cselekmény mindig sűrített, döntően a lényegi mozzanatokra korlátozódik. Milbacher Róbert kötetében az első (Bibliát imitáló) szólam tényleg ilyen, míg a történelmi és valós kultúrtörténeti kontextusba helyezett második szólam igyekszik mindent aprólékosan elmondani, aminek következtében viszont kissé körülményessé válik az olvasó számára.

A szerző plasztikusan ábrázolja, hogy a csoda (kiváltképp angyali jelenés, némaság, aggkori terhesség) mivel jár. Valójában nem is a csodára, hanem annak fizikai megtapasztalására, a mindennapokba való beékelődésére esik a hangsúly. A Máté és Lukács evangéliumára alapozott szöveghelyek felülírásával Milbacher megteremti azt a Júdeában játszódó realisztikus környezetet, amelyben a csoda a mindennapi események végtelen unalmába és monotóniájába, a várakozás időszakába lép be.

A zsidók várják a Messiást, Erzsébet és Zakariás pedig a személyes csodát, és ezzel a várakozással szinte el is telik az életük.

Milbacher számot vet a bibliai előképekkel, köztük Sára történetével, aki szintén idős korában lett édesanya. Rámutat továbbá arra, hogy Jézus születéstörténete is sok tekintetben hasonló Keresztelő Jánoséval. A két bibliai alapú szólam között van némi feszültség, hiszen megjelenik egy kicsiny szolgálólány, Mirjam (Mária!), és annak a lehetősége is felmerül, hogy a meddő asszony (jelen esetben Elízéva) helyett – zsidó szokás szerint – ő szült gyereket Zecharjának. Mindezek mellett az sincs kizárva, hogy Mirjamot Zecharja helyett angyal segítette gyermekáldáshoz. Keresztelő János születéstörténete tehát nemcsak hasonló, de össze is fonható Jézuséval. Az is érdekes, hogy ők ketten (akik egyébként unokatestvérek) egymás mellett tevékenykednek. Először tehát Erzsébet, nem pedig Mária fia volt az ismertebb.

A kötet – egy gnosztikus csoport, a mandeánusok tanításaival párhuzamosan – azt is felvillantja, hogy Keresztelő János volt a Megváltó. Kár, hogy a regénynek ezen a pontján (talán a hagyománytisztelet miatt) visszafogott a fikcióképzés, és érezni, hogy ezzel a felvetéssel csak eljátszik a szerző, nem vet vele komolyan számot. Egyébként a különböző (epizód)szereplők pozicionálásával való játék már a könyv borítóján elkezdődik, amelyen Leonardo da Vinci festményének részlete látható. Az eredeti alkotáson az angyal rámutat valamelyik kisgyerekre a kettő közül, anélkül, hogy eldönthető lenne, melyikük Jézus és melyikük János, de Milbacher kötetének borítóján csak a rámutatás gesztusa marad.

Az Angyali üdvözletek a Biblia mellett más jelentős irodalmi hagyományokat is megidéz. A mottójában egy-egy citátum szerepel Mészöly Miklóstól és Bulgakovtól. Az első az azonosság megtalálásával kapcsolatos, a második az Szentírás/regényírás hitelességével. A regény tehát nemcsak a Bibliával, a Saulussal és A Mester és Margaritával, de Milbacher előző szépirodalmi könyvével, a Szűz Mária jegyesével is párbeszédet folytat, sőt számos idézetet és allúziót felismerni benne Arany, Vörösmarty, Radnóti, Pilinszky, Mészöly műveiből, amelyek termékenyen lépnek párbeszédbe egymással. Keresztelő János lefejezése például Oscar Wilde Salome című drámájában a visszautasított szerelmes nő bosszújaként sokkal hihetőbb, mint a bibliai változatban, amelyben a lefejezés az anya tanácsára történik. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a figyelemfelkeltésen túl ennek a vendégszövegekkel kapcsolatos poétikai törekvéseknek nincs eredménye: Milbacher falusi történetében az Esperes fejét vágják le, ám ez az érdekes regényindító esemény különösebb konzekvenciák nélkül marad.

Milbacher még az első Margó-díjas novellafüzérében (a már említett Szűz Mária jegyese) teremtett egy falut, és a szocializmus idején ott élő, remekül megrajzolt szereplők ugyan a Léleknyavalyákba nem, de a harmadik könyvének 20. századi szólamába vele tartottak. Ők segítenek nekünk értelmezni a bibliai – apokrif és történeti – szálakat. Párhuzamba és ellentétbe állíthatók egymással az élettörténetek, Erzsébetével Bözsi néni esete, akinek angyali hangú kisfia, „kötőtűs Bandi” azért maradt életben, mert édesanyja magzatelhajtási próbálkozása sikertelen volt.

A szerző kiválóan játszik az egymásra írható valóságmagyarázatokkal, amelyek egyidejűleg erősítik és relativizálják is a párjukat.

A nézőpontok, a fő- és mellékszereplők kicserélésével, elmozdításával Milbacher leginkább a vándormotívumok meglátására nyitja rá a szemünk: az angyali üdvözletek, a szentlélek általi terhességek, a feláldozandó gyerekek (Izsák, János, Jézus) tipológiájára.

Mindennek dacára talán a ’60-as, ’70-es éveket idéző falusi szál áll a legközelebb a mai olvasókhoz. Sekrestyés Pista és az Esperes történetének elbeszélője egy-egy falusi karakter szavain keresztül összefoglalja, kivonatolja, és humorosan közvetíti az apokrif eseményeket. Az Angyali üdvözletekben a bibliai történet anekdotikus formában áramlik át a falus pletykák világán, így válik elbeszéléstechnikailag is megfoghatóvá, magas irodalmi elvárásokat is kielégítő könyvélménnyé.