Nagyot dobban

Íme, a tétel: a Submarine egy csodás szerzői film, széles közönségnek szánva. Természetesen egy ilyen felvezetés sürgősen magyarázatra szorul, ám mielőtt belekezdenénk, nézzük meg, mégis miről szól a tavalyi év talán legjobb angol mozija.

Oliver tizenöt éves kamasz, családja egyetlen gyermeke, s Wales-ben él, a tengerpart mellett. Egy valódi esős hangulatú brit kisvárosban, ahol nincs nyüzsgés, pezsgés, csak ismerősök vannak meg osztálytársak. Oliver társas magányban él, hisz igazi barátai nincsenek; sokat töpreng az életről, a szüleiről, naiv kérdésekre keres okos válaszokat, mint általában minden fiatal. Az iskolában van egy lány, persze, hogy van. Egy piros kabátos, önfejű és nagyon életrevaló hölgyecske, aki kiszemeli magának a fiút. Vagy inkább megérzi magán Oliver bizonytalan tekintetét, és mivel a fiú nem kezdeményez, a lány teszi meg a radikális lépést. Csók, fényképek, és a két lélek egymás mellett köt ki. Vérbeli kamasz szerelem bontakozik előttünk, miközben betekintést nyerünk a fiú családjába is. A szülők viszonya szürke, hideg, eléldegélnek egymás mellett, és ilyenkor elég, ha egy érdekes alak költözik a szomszédba… És persze jön a vonzó, különc férfi, akihez képest Oliver apja jelentéktelen figurának tűnik. A kamasz fiú pedig szívén viseli szülei sorsát, „nem akarok csonka családban felnőni”, mondja, és miközben még a szerelmet tanulja, a felnőttek helyett is lépni kényszerül…

Na de, mitől lesz ez szerzői film? Mitől lesz ez olyan különösen szerethető? Hiszen a legtöbb tinifilm, sőt, családi film hasonló szituáción alapul. Mi a különbség? Elsősorban az, hogy amit látunk, az őszinte, megélt, lélekkel teli. A film során nemcsak eseményeket látunk, hanem találkozunk Vele. Valakivel, aki mesél magáról, megélt érzelmekről, vall az életről alkotott képéről – emellett érzékeny alkotó, és tudja, hogy fejezze ki azt, ami benne dobog. Mert hogy dobog, az biztos, még akkor is, ha ez a Valaki most két embert jelent. A film Joe Dunthorne, ’82-es születésű fiatal író első regényéből készült, aki érezhetően saját élményeiből alakította a cselekményt meg a karaktereket. Richard Ayoade rendező (a Kockafejek-sorozat szereplője) pedig megtalálta az írást, és maga kerekített belőle mozit, gyakorlatilag ugyanabban a kifejezésmódban.

Ugyanis Ayoade – akinek ez az első filmje – láthatóan beleadta a saját látásmódját, és tudta, hogyan kell egy ilyen történetet hitelesen elmesélni. Végig játszik a képekkel, a film sajátos nyelvezetével. Nem próbálja meg rideg keretek közé szorítani a burjánzó érzelmeket, inkább szabadon kezeli a kamerát. Nála egy tájkép is mesél, sok hangulatfestő felvételt használ, erős színeket. Alex Turner eredeti dalai szinte cirógatják a nézőt, nemcsak aláfestenek, hanem a cselekmény részeként működnek. Olykor csak zenét hallunk és képeket látunk, de ez sosem válik öncélúvá. Az ötletes montázs, vagyis a vágások által lélegzik a film, de a csendes részek ugyanúgy működnek, mint a zenés hancúrozások, és szerencsére a hollywoodi hegedűszonáta is elmarad.

Ayoade (és persze Dunthorne) karakterei valódi gyerekek. Filmjében nem ideák, CGI-hősök, gyönyörű vámpírok és tökéletes varázslók mesélik el, mit jelent szeretni, hanem fiatalok, akik maguk is szerethetőek. A két újonc alakítása tökéletes, természetes, nyoma sincs a mesterséges mosolyoknak meg pózoknak. De a felnőtt szereplők is remek karakterek, mind egyéniségek, kissé furák, kissé szerencsétlenek, de mindvégig rokonszenvesek.

A film nem attól szerzői, mert olyan érthetetlen és életidegen lenne. Nem próbál meg eredeti vagy meghökkentő lenni. Alapvetően semmi olyan nincs benne, amit más nem mutatott volna meg korábban, stílusa Michel Gondry vagy Spike Jonze filmjeit idézi. Mégis érezhetően nem ipari törvények alakították, hanem „Valaki”, valódi élettapasztalattal. És mivel a többség elvileg volt fiatal és szerelmes, széles rétegnek tudom ajánlani ezt a szívmelengető mozit az esős őszi napokra. Leginkább pedig az kamaszoknak, hogy lássák, nincsenek egyedül.

Submarine, rendező: Richard Ayoade, színes feliratos angol film, 97 perc, 2010 (Cirko Film)