„Mindig, mindenhol outsider voltam, ez most már így is marad” – Interjú Novák Erikkel

Úgy tudom, már gyerekként bekerültél a művészek világába. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Hatévesen kaptam egy olajfestő készletet egy rokontól, azóta folyamatosan festek, és alapvetően festőművészként gondolok magamra. A szüleim nagyon fiatalok voltak, amikor születtem, alig húsz évvel idősebbek, mint én. A ’70-es, ’80-as években nyakig benne voltak az undergroundban: állandóan nálunk bulizott a budapesti underground krémje, a nappalinkban próbált a Trabant zenekar – akaratlanul is belekerültem ebbe a világba. A szüleim jó barátja volt Bódy Gábor és Xantus János is, gyerekszínészként játszottam a filmjeikben, például a Psychében és Xantus vizsgafilmjében. Komoly, nagyszabású filmek forgatását láthattam élőben, nagy rendezőket figyelhettem. Gyerekkoromban nem mindig szerettem, hogy állandóan buli van (megesett, hogy amikor reggel felkeltem, ott állt a nappalinkban egy fiatal betépett művész, és a tapétát bámulta), de az árnyoldalai mellett rendkívül színes, szellemileg pezsgő közegben éltem, közelről, gyerekként látva azóta legendás művek megszületését.

Mikor döntötted el, hogy rendezni szeretnél?

Filmes végzettségem ugyan nincs, de festőként képben gondolkodom, és a filmben egyesíteni tudom a képet, a színházat, a zenét és az irodalmat – mindazt amit külön-külön is szeretek. Először elkészítettük Gauder Áronnal a Nyócker!-t, ahol én hoztam az alapötletet és a karaktereket, ő pedig a grafikát és az animációt. Már itt kiderült, hogy pontosan el tudom mondani, mit szeretnék, és a rendezés kábé ennyiből áll. A Zuhanórepülés forgatókönyvét Nagy Viktorral közösen fejlesztettük. Mivel azt éreztem, hogy gyakorlatilag képszerűen, kockáról kockára látom a filmet, úgy döntöttem, az a legegyszerűbb, ha én rendezem. Erről sikerült meggyőzni a producert is, aki mindenben szabad kezet adott, amit maximálisan ki is használtam: olyan lett a film, amilyennek megálmodtam. A többi már jött magától. Ha nem adtak pénzt, csináltunk filmet anélkül – ez lett a Fekete leves.

Mikor láttad utoljára a Zuhanórepülést? Van, amit mai szemmel nézve másképp csinálnál benne?

Nem emlékszem pontosan. Pár éve. Nyilván néhány részt máshogy vágnék meg, illetve máshogy zárnám le a történetet, de szeretem ezt a filmet, akárcsak a többi alkotásomat. Olyat adok ki a kezeim közül, ami elsősorban nekem és az alkotótársaimnak tetszik. Csak így tudok dolgozni. Fontos, hogy tetsszen az alapötlet, de ehhez az kell, hogy az én fejemből pattanjon ki, aztán közösen gyúrjuk, amíg kész nem lesz.

Nem tanultad iskolai keretek közt a szakmát, filmjeid állami támogatás nélkül készülnek, többnyire nagyon kevés pénzből. Nagy szerepet kap bennük a kísérletezés, és majdnem mindegyik törvényen kívüli karakterekről szól. Mondhatjuk, hogy „outsider” vagy a magyar rendezők közt?

Olyan szempontból nem érzem magam outsidernek, hogy nincs filmes előképzettségem, mert ezzel vagyunk így páran. Moziban, filmközelben nőttem fel. Tudom, hogy miről akarok mesélni, és el is tudom azt mondani.

A rendezés nagyjából erről szól: el kell tudni jól mondani, amit akarsz, hogy megértse a stáb, a színész, az operatőr is, és onnantól az az ő kreativitásukon keresztül jelenik meg.

A rendezés egy kollektív alkotói műfaj. Ezzel szemben amikor festek, csak én vagyok, és a vászon. A két teremtő folyamat nagyon eltér egymástól, de nálam jól kiegészítik egymást.

A Fekete leves néhány milliós költségvetésből készült. Több rendezőtől is hallottam, hogy nagyon jó iskola, ha kevés pénzből kell dolgozni, mert sokkal nagyobb szerepet kap a kreativitás. Miben fejlődtél leginkább rendezői pályád során?

Gyakorlatilag mindenben. A filmezés egy drága technikai sport. Ehhez képest a Nyócker!-t is sikerült rekordalacsony összegből kihozni. A Zuhanórepülésnek volt költségvetése, de ahhoz képest elég szoros volt, hogy mennyi akciót és látványelemet pakoltunk a vászonra. Ilyenkor meg kell találni az összes személyes kontaktot, akit csak lehet, hogy spóroljunk. Még Portik Tamással is együttműködtünk, hogy az igazi kupleráj és a nagy kocsik szerepelhessenek a filmben.

A Fekete leves lényegében közösségi finanszírozással készült. Forgatnál még így filmet?

Szerintem soha többet nem fogok tudni úgy filmet csinálni. Minden barátunk, ismerősünk részt vett a produkcióban. Profi filmforgatás volt, csak épp nem volt rendes büdzséje. Mindenki akarta, szerette csinálni. Sajnos úgy sült el, ahogy – legalábbis anyagi szempontból. Ugyanakkor rengetegen nézték meg online, vagy töltötték le, és bizonyos körökben kultfilm lett. A Szeretlek, mint állat! minimális költségvetésből készült, az újszerű, szubjektív vizualitás pedig kreatív kényszerből fakadt. Látványos helyeken akartam forgatni, de trailerre kellett volna tenni az autót, aztán bekamerázni, ezért inkább felvettem egy szemüvegkamerát.

Pár éve említetted egy beszélgetésben, hogy szeretnétek folytatni a Nyócker!-t, és pályáztatok vele a Filmintézethez. Hogy fogadták a filmtervet?

Kivágtak vele, mint macskát… Reménykedtünk, hogy kapunk hozzá támogatást, mert a Nyócker! rengeteg nemzetközi díjat nyert. Valószínűleg túl erősre sikeredett az ötlet. Egy rendkívül abszurd, humoros sztorit írtam, amiben markáns kritika is megjelenik minden irányba, ahogy tőlünk megszokhatták. Nem spoilerezek, mert szeretném, ha valamikor még film lenne belőle.

Többek között Pálfi Györggyel és Török Ferenccel egy ötrészes minisorozaton dolgoztok, ami Arthur Schnitzler Körtánc című könyve alapján készül. Hogyan jött a közös produkció ötlete, és hogy áll a forgatás?

Kalmár Péter megkeresett minket. Övé az alapötlet, és ő a sorozat producere is. Schnitzler műve alapján írt egy forgatókönyvet, ami a mai Magyarországon játszódik. A forgatás sajnos csúszásban van, jelenleg nem tudni, mikorra készül el, vagy elkészül-e egyáltalán.

Halász Péterrel többször is dolgoztál együtt. Egy interjúban említetted, hogy több szempontból mesterednek tartod. Rendezőként hogyan hatott rád?

Imádtam Halászt. Annyira szerettük, hogy Juhász Andrással (és Halász nagyon sok barátja segítségével) készítettünk egy huszonnégy órás dokumentumfilmet az életéről, mert ez volt a végakarata. Elképesztően éles szemmel szúrta ki, ha egy színész túljátssza magát. Ránézett valamire, és tudta, hogy jó-e vagy nem. Nem tudom, mit tanultam tőle, de az biztos, hogy nagyon erősen hatott rám a szemlélete.

A Nemzeti Filmintézet már több filmtervedet is visszadobta. Fogsz még próbálkozni?

Nem hiszem, hogy lenne értelme. A Vajna-féle Filmalap nyolc projektemet dobta vissza. A Filmintézet kettőből kettőt. Nem is kaparok azért, hogy adjanak támogatást. Úgy érzem, most már megmaradok független filmesnek, bármilyen kormány is lesz hatalmon. Mindig mindenhol outsider voltam, ez most már valószínűleg így is marad.

Van egy könyvkiadód, festesz, filmezel, zenéltél is. Ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozol, mit válaszolsz? Melyik ezek közül a legfontosabb?

Festő vagyok. Szakaszosan alkotok. Ha összegyűlik elég ihlet, kifestem magamból, a kettő közben pedig keresek más alkotótevékenységet. Jelenleg ácsként és kerítésépítőként dolgozom. Ez is alkotómunka, nagyon élvezem.

Nem tudok úgy dolgozni, hogy közben ne érezzem jól magam.

Erre csak akkor van lehetősége az embernek, ha azzal foglalkozik, amit szeret. Most kezdek egy nagy méretű festménysorozatba a mártírhalál témakörében, valamint egy dokumentumfilmen dolgozom, ami a ’80-as évek már említett budapesti undergroundjába vezet. Édesapám ’82-ben Bécsben egy pókerpartin nyert egy VHS-kamerát, azzal örökített meg olyan bulikat, performance-okat, koncerteket, amik sehol máshol nincsenek dokumentálva.