Van az a pénz? – Kritika a Nyerd meg az életed című sorozatról

A Nyerd meg az életed sikerére a filmes blogoktól a bulvárig gyakorlatilag mindenki rámozdult. Az első ajánlók és kritikák után egyre-másra bukkannak fel a különféle összeállítások, amelyek sokszor a rejtett elemeket és jelentéseket sorakoztatják fel a sztori fő fordulataival kapcsolatban. A sorozat PR-robbanása iskolapéldája az öngerjesztő nézettség generálásának: minél több bejegyzés és cikk jelenik meg a műről, annál többen érzik majd úgy, hogy ezt most már muszáj megnézni, mert még a végén lemaradnak valamiről. Eközben pedig – látva az egyre nagyobb érdeklődést a sorozat iránt – a különböző médiumok és mémgyárosok szeretnének profitálni a sikerből, azaz látogatókat, nézettséget szerezni a saját csatornáiknak.

A sorozat főszereplői olyan hétköznapi emberek, akik komoly adóssággal küzdenek, és már teljesen kilátástalan az életük – ezért alkalmasak arra, hogy egy látszólag nyerő ajánlatra gondolkodás nélkül igent mondjanak. Játszani kell csupán, a győztes pedig milliárdos lehet, és helyrehozhatja kisiklott életét. A névtelen, számokkal azonosított játékosoknak ismert gyerekjátékokban kell megküzdeniük a továbbjutásért. Azonban a szervezők azt elfelejtették közölni velük a szerződéskötés során, hogy ha valaki „megszegi a szabályt”, vagyis nem nyer az adott kihívásban, megölik. A játékok menetét álarcos fegyveresek felügyelik és irányítják, akik talán hasonló ajánlat alapján kerültek ennek a nagy vetélkedőnek a másik oldalára. A sorozat második felében viszont már abba is beleláthatunk, hogy az egész koncepció mögött milyen emberek és szándékok állnak.

A képzett filmnéző számára nem az a kérdés, hogy milyen mozgóképes elődei vannak a társadalmi egyenlőtlenség témájának – hiszen abból elég sok akad –, inkább az az izgalmas, hogy a sorozat dél-koreai rendező-írójára, Hwang Dong-hyukra melyek lehettek ténylegesen hatással. Kinji Fukasaku korszakalkotó darabja, a Battle Royale című regényadaptáció talán a Nyerd meg az életed egyik legerősebb ihletforrása. Fukasaku filmjének is központi motívuma az, hogy a „játékosokat” szenvtelenül ölik meg – ilyet előtte ritkán láthattunk játékfilmen. A következő tagadhatatlan hatás Park Chan-wook Oldboy című klasszikusa, melyből a Nyerd meg az életed alkotói a sorozat főszereplőjének első részben látott magatartását, családi hátterét, helyzetét kölcsönözhették, legalábbis túl sok párhuzam fedezhető fel a két anyag között ahhoz, hogy legyintsünk a hasonlóságokra. A harmadik pedig Takashi Miike As the Gods Will című horrorja, ami egy korábbi mangasorozaton alapul. Miike filmjében is erősen meghatározó a gyerekjátékok alkalmazása, sőt a Nyerd meg az életed címadó játékának japán változata az említett műnek is a kiindulópontja.

A sorozat leginkább kirívó részei természetesen a játékok és azok a jelenetek, amelyekben a maszk mögé rejtőző felügyelők gyilkolnak,

azonban ezek az összjátékidőből csak viszonylag keveset tesznek ki. A Nyerd meg az életed kilenc epizódja közül egy kivételével (a nyolcadik rész, ami csak harminckét perces) mindegyik nagyjából egyórás. Ehhez képest mindössze két játékot látunk megszakítás nélkül, ezek tíz-tíz percben le is pörögnek. Két feladat esetében az eseményekkel párhuzamosan követjük a másik fő történetszálat: egy nyomozó próbálja kideríteni, kik állnak a játék mögött, amelyről feltételezi, hogy a testvére halálát is okozta. Ám rögtön az nyitórész első, sokkoló kivégzésekkel tarkított játékát követően a következő epizódban már egyáltalán nem látunk a koncepció központi elemét képező megmérettetést.

Ha a teljes játékidőből kivesszük a vetélkedők tényleges idejét, valamint a kötelező felvezetést-lezárást és a párhuzamos nyomozós szálat, akkor egy nagy témakör marad csak a sorozatban, ami összességében a legnagyobb hangsúlyt kapja: az epizódok túlnyomó részében nem látunk mást, mint hogy a kiemelt karakterek beszélgetnek egymással. Megismerünk róluk történeteket, valamint eszmefuttatásokat, vitákat hallunk, amelyek a szereplők kisebb csoportjaiban zajlanak, és leginkább erkölcsi vagy morálfilozófiai témákat feszegetnek. De miért lehet ez érdekes vagy vonzó nézők milliói számára? A tévés valóságshow-k magas nézettsége mögött sokszor az az egyszerű képlet áll, hogy a néző saját magát egy felsőbbrendű pozícióba tudja helyezni az önmagukat „játszó” emberek megfigyelésével. A befogadóban így erősödik az önbecsülés és az önbizalom, még ha ez sokszor tudattalanul is történik. Egy fikciós sorozat esetében ugyanez a hatás kevésbé jelentkezhet, viszont a karakterek személyisége egyértelmű értékrendet kínál a nézőnek, ami vonzó lehet a (poszt-)posztmodern éra mindent megkérdőjelező, mindent darabokra szedő közegében – magától értetődő, hogy melyik karakter negatív, erkölcstelen vagy éppen megalkuvó. Ezzel szemben a főszereplő, az adósságtengerben úszó, becsődölt családapa, Seong Gi-hun árnyalt figura, nem a klasszikus hőstípus: alacsony társadalmi státuszt képvisel (játékszenvedéllyel küzd, felelőtlen, hajlamos csalni), viszont a motivációival könnyedén lehet azonosulni. Szeretné rendbe hozni az életét, a körülötte lévőkkel jó kapcsolatot kialakítani, de ehhez nem találja a megfelelő eszközöket. Pontosabban csak azt látja, hogy a boldogság és a boldogulás egyetlen eszköze a pénz lehet.

A sorozat Gi-hun karakterén kívül is szinte folyamatosan azt sulykolja a nézőbe, hogy minden probléma eredője a társadalmi szinten jelenlévő pénzügyi krízis:

a (dél-koreai) háztartások eladósodottsága eléri a 97%-ot. A készítők erre többször – például a háttérben hallható tévéhíradók által is – felhívják a figyelmet, miközben az összes játékos olyan ember, akinek irreálisan nagy, normális eszközök segítségével törleszthetetlen tartozása van. Ezt a képet kissé árnyalja, hogy néhány karakter nem a szokásos módon adósodott el. Ilyen például a maffiózó, aki egy fülöp-szigeteki bűnbandával üzletelt szerencsétlenül, vagy a sikeres befektető, aki sikkasztott, és ennek következtében csúszott le. Ettől függetlenül az alapképlet nagyban emlékeztet arra az Egyesült Államokban előállt helyzetre, amiből aztán a 2008-as világválság is kiindult.

A sorozat tézisét az erőteljes társadalomkritikai él mellett a játék titkos főszervezőjének állítása adja: az a közös egy nincstelen és egy dúsgazdag emberben, hogy egyik sem élvezi az életet. A játékot kieszelő vagyonosok eszerint nemcsak abban vétkesek, hogy visszaéltek saját gazdagságukkal. Bűnük a féktelen vagyonból következő túlzott individualizmusból is fakad, amely tévútra vitte életüket, és megborította morális értékrendjüket. A finálé kibontását követően azonban a sorozat nem kínál megoldási javaslatot vagy alternatívát – ha csak azt nem számítjuk annak, hogy a főszereplő ahelyett, hogy az Államokba repülne a kislányához, végül a szervezők nyomába indul. Már amennyiben elkészül a második évad, bár az elképesztő sikert látva ez egyre kevésbé kérdéses.

A sorozat adatlapja a MAFAB-on