Offline üzemmódban – kritika a The Dead Web – The End című kiálltásról

A világháló összeomlását mint lehetőséget elsőként a Le Monde közölte az egyik cikkében néhány évvel ezelőtt, és a feltevés olyannyira felkeltette a kutatók érdeklődését is, hogy a Royal Society of London tudományos szimpóziumot rendezett, amelynek fő témája az internetről és annak lehetséges végéről szólt – olvasható a kiállítás első termében, ahol tömören, ám informatívan gyors pillanatképet kapunk az elsőre valószínűleg ijesztő témáról.

A tárlaton valamennyi alkotó műve sajátosan reflektál a világháló lehetséges összeomlásának tényére, ezáltal megkérdőjelezve saját viszonyukat az internethez. Julien Boily Memento Vastum című festménye egy elfeledett emléket idéz fel, miközben viszonylag expliciten reflektál a technikai eszközök széles tárházának gyors elévülésére. Megjelenik benne egy konvencionális (festmény) és egy kevésbé hagyományos (számítógép, képernyő) médium kettőse – bár a képernyő is a festmény része –, ami a felgyorsult és a digitális eszközök terén folyamatosan fejlődő világunk általi feszültséget árnyalja.

A kiállításban több termen keresztül dinamikusan helyezték el a Zsebtévé tíz rövid történetét – a gyufásskatulya-méretű képernyők elsőre zavarba ejtők lehetnek –, amelyek a hálózati videó előnyeit és hátrányait kihasználva sajátos ritmust követnek. A történetek változatos témában készültek: a mű tartalmaz animációt a Kifulladásig című film egyik jelenetének hangjaira hangolva (Pál Zsuzsanna Rebeka: Próbaút), vagy éppen Sugár János Nagy igen, nagy nem című alkotását (amely részlet a New York-i Stephen Gang Galériában bemutatott, azonos című performanszból). Ez utóbbi egy rövid és meglehetősen furcsa jelenet, amelyet hangos zajhatások kísérnek végig. A zsebtévé mint médium lehetőségei és sajátos hangulata áthatja a filmet: a két szereplő közül az egyik egy széken ülve, abba néhol lyukat furva cigarettaszálat tesz bele, miközben a háttérben vetített mozgókép nem látható jól. A férfi a meglévő és jól funkcionáló tárgy meglétébe avatkozik bele. Az ember az élet valamennyi területén létrehoz, lerombol, újragondol, újratervez – egy-egy médium keretei segíthetik a művészeket az egyedi és eredeti alkotások létrehozásában.

De milyen világ tárulna elénk az internet végleges megsemmisülésével? Miképpen zajlana az emberek közötti interakció a katasztrófa után? A képzeletbeli esemény utóhatásával foglalkozik Zics Brigitta Szemioszféra: A web halála című munkája. A szentjánosbogarak színére emlékeztető tíz, a térben szellősen felfüggesztett üveggyapotszobor, vagyis voltaképpen búra alkotja az installációt, ami valójában egy immerzív hangszobor. Az egyes búrák alá állva hétköznapi emberek beszélgetése hallható, olykor lényegtelen és általános témák közt pedig a web halála okozta szorongás érezhető. A hálózat végének fikciós bekövetkezésének politikai, gazdasági és társadalmi következményei lennének, amelyek az információs és digitális forradalom korának is a végét eredményeznék. A fogyasztói társadalom bizonyos lehetőségei szintén megszűnnének, a megszokott kényelemmel együtt. Az emberiség minden bizonnyal képes lenne újradefiniálni magát egy web nélküli társadalomban, azonban el tudná-e valaha felejteni a hálózatot? Ha megszűnik a web, újraindítható-e valaha?

A Project EVA (Etienne Grenier és Simon Laroche) Az internet tárgya című installációja a web végének mauzóleumtípusú elképzelése. A fekete függönyökkel elválasztott térben furcsa alumíniumszerkezet kapott helyet LED-ekkel. Az installáció közepén egy szék invitálja a befogadót, hogy egy forgó, optikai jelenséget idéző szerkezetbe bedugja a fejét, ahol egy disztópikus jövő tárul elé. Bátran kijelenthető, hogy összességében Az internet tárgya című munka a tárlat legfelkavaróbb műalkotása, hiszen megmutat egy lehetséges disztópiát, amely után valósággal forog a világ, és Romain and Simon de Diesbach cementtel fatáblákra applikált, törött mobiltelefon-képernyőire ( [I]) is talán sokkal fájóbb szívvel fogunk tekinteni. Az okostelefon mint a digitális identitásunk egyik eszköze idővel elenyészik, a képekben mindössze anyagi természetük van – törött és elhasználódott tükrökként vannak jelen.

A valós és a virtuális tér határmezsgyéjén mozog Dominique Sirois és Baron Lanteigne In Extremis című szobor- és videoinstallációja, amely látszólagos káoszt idéz elő a lógó kábelekkel. A hatalmas képernyőkön szétfolyó képekkel az internet és a gépek közötti megbomló kapcsolatra reflektál, miközben előidézi a kérdést: mi van a képernyőn túl, és milyen eszközökkel látható maga a hálózat?

Az internet lehetséges összeomlásának víziója nyomán izgalmas, reflexív, olykor nyomasztó alkotásokat láthatunk. A fentebb kiemelt művek mellett számos videó és interakcióra épülő installáció kapott helyet a hiánypótló kiállításon: a The Dead Web – The End a már természetesnek tekintett internet képzeletbeli hiányának egyéni szinten való elgondolására késztet, ezáltal újraértelmezve jelenlegi világunkat, valamint kapcsolatunkat a fizikai és virtuális jelenlétünkkel a digitális eszközeink, online tereink mentén. Több ízben játékra hívja a képzeletet: az emberi kapcsolattartás 21. században megszokott mechanizmusainak hiátusa milyen módon akadályozhatja az élet valamennyi területén az információáramlást? Nem azt szükséges megkérdezni, hogy megváltozik-e a világ egy feltételezett katasztrófa esetében, mert az egyértelmű. Sokkal inkább érdemes a spekuláció eszközeit alkalmazni a lehetséges társadalmi és individuális hatásait illetően. A kurátorok, Nathalie Bachand és Kónya Béla Tamás koncepciója révén érvényesül a képzeletbeli esemény – az internet vége – súlyának megértése.

Véget érhet az internet valaha? Amíg a választ nem tudjuk pontosan, de szeretnénk elmélkedni a kérdésről, érdemes felkeresni a Ludwig Múzeum honlapját, hiszen a jelenlegi rendkívüli járványhelyzetben az intézmény zárva tartja kapuit, azonban a tárlaton kiállított műtárgyak megtekinthetők a weboldalon, amelyekhez kontextualizáló sorok is társulnak. Bár a személyes befogadói élmény átélésére most nincs lehetőség, az érdeklődők online ízelítőt kaphatnak a tárlatból – hálózat nélkül ez sem volna megoldható.